– A zoom.hu internetes honlapnak adott interjújában úgy fogalmazott, ma egy integráló személyiségre van szükség a kormányfői poszton, Gyurcsány Ferenc azonban nem integráló, hanem irritáló.

– Hadd pontosítsak! Nem én állítom a kormányfőről, hogy irritáló, hanem ez a társadalom többségének véleménye róla. Vagy tévednék?

– Mi vezetett idáig?

– Gyurcsány Ferencet tehetséges, karizmatikus politikusnak tartom. Azonban tudomásul kell venni, hogy nyilatkozatai, a kormányzat intézkedései miatt a miniszterelnök elfogadottsága mára nagyon lecsökkent, és magával rántotta az MSZP-t is. Éppen ezért, ha szabad így fogalmaznom, technikai okokból váltásra lenne szükség a kormányfői poszton.

– Amikor 2004-ben Gyurcsány miniszterelnök lett, támogatta ezt a döntést?

– Nem, de elfogadtam a többség álláspontját. Ám már akkor is úgy gondoltam, hogy az a váltás nem volt célszerű és szükségszerű. Sajnos mára tényként állíthatjuk, hogy bár 2006-ban sikerült választást nyerni, a szocialista párt még a négy évvel ezelőttinél is mélyebbre került. Ezért emeltem fel a hangomat már korábban és most is. Persze vannak az MSZP-ben, akik azt mondják, hogy mi, akik a párton belül a váltás mellett állunk, súlytalanok vagyunk. Én azonban erre azt válaszolom: azok a súlytalanok, akik ide juttatták az MSZP-t. Egy évvel ezelőtt, amikor Kóka János bejelentette, távozik a miniszteri posztról, hogy tízszázalékos pártot csináljon az SZDSZ-ből, azt mondtam, Gyurcsány Ferenc is mondjon le a miniszterelnöki posztról és koncentráljon csak a pártra. Nem így történt, és ennek láthatjuk az eredményét; Kókának sikerült tízszázalékos pártot csinálnia, csak épp az SZDSZ helyett az MSZP-ből…

– Mekkora a támogatottsága a kezdeményezésének a szocialista tagság körében?

– Sajnos sokan nem vállalják nyilvánosan a véleményüket, de elárulhatom, hogy nagyon sok biztatást kapok. És mivel nem csupán a párttagok állnak mellettem, ezért úgy döntöttem, „Másképp – más kép” szlogennel szellemi műhelyt hozunk létre, ami meg is történt augusztus harmincadikán. Ennek munkájában ugyanis azok is részt vehetnek, akik nem rendelkeznek párttagsági könyvvel. A támogatók mellett persze olyanok is vannak, akik támadnak, elhatárolódnak tőlem. Ezt persze megtehetik, de az igazságtól nem lehet elhatárolódni. Az igazság pedig az, hogy az MSZP tízszázalékos párt lett, és ami még ennél is nagyobb baj, hogy az ország gazdasági mutatói is nagyon rosszak, amit már a mindennapi életben is érezni lehet. Ezért van szükség széles körben elfogadott, szakértőkből álló kormányra és egy integráló személyiségre a miniszterelnöki poszton.

– Úgy hangzik, mintha nagykoalíciót szeretne. Ilyen társadalmi megosztottság mellett ez aligha tűnik kivitelezhető megoldásnak…

– Szögezzük le, a társadalmi megosztottságnak nem a Magyar Szocialista Párt az okozója, de nem is a Fidesz.

– Hanem?

– A Szabad Demokraták Szövetsége, amely lassan eljut oda, ahonnan a kezdet kezdetén elindult, a nulla támogatottsághoz. Az az érzésem, hogy a következő választásokon az SZDSZ úgy tesz majd, mint ami a logójában látható madarakra jellemző: elszáll. Úgyhogy én egyáltalán nem tartok irreális elképzelésnek egy, a két nagy párt által kiválasztott szakértőkből álló kormányt.

– Visszatérve az MSZP-re: az előbb többes számot használt a szocialista párt tönkretétele kapcsán. Ezek szerint nem csak Gyurcsány Ferenc a gondok okozója?

– Természetesen nem, hanem az egész sleppje, amelyik ebbe a helyzetbe juttatta az MSZP-t. Nem csupán Gyurcsány Ferenc távozására van szükség, hanem mindazokéra, akik felelősek ezért a mélyrepülésért. Hadd tegyem hozzá: szellemi műhelyünkben nem a giotin élezésére készülünk, hanem szeretnénk megtalálni a kiutat Magyarország gazdasági, társadalmi válságából, és szeretnénk azt is, hogy a szocialista párt újra megerősödjön. És az első lépés ehhez a felelősök távozása. Korábban többször volt szó róla, hogy az MSZP-nek úgy kell működnie, mint egy részvénytársaságnak. Ezzel kapcsolatban vannak fenntartásaim, viszont tény: amennyiben egy gazdasági társaságban problémák vannak, ott sem a kisrészvényeseken verik el a port, hanem a döntéshozókat vonják felelősségre. Nagyon úgy tűnik azonban, hogy nálunk ez nem működik. Itt a tagságnak mondják azt, hogy fogja be a száját.

– A pártvezetés, illetve a kormány döntései közül melyekkel van a legnagyobb problémája?

– Mindenképpen meg kell említeni, hogy rossz gazdaságpolitikát folytatunk. Az MSZP, engedve az SZDSZ elvárásainak, liberális gazdaságpolitikát próbál véghezvinni. De látjuk, hogy ez hová vezetett, ráadásul ez a szocialista párt tagságától is idegen. Jómagam az MSZP alapító tagja voltam, a szociáldemokrata gazdaságpolitika híve vagyok. Ha a liberális eszmék lennének számomra szimpatikusak, akkor a rendszerváltozás hajnalán a Szabad Demokraták Szövetségébe léptem volna be. De én a szocialista pártot választottam, nyilván nem véletlenül.

– A pártvezetők általában nem szeretik a nyilvánosság előtt kritizáló tagokat. Nem fél a retorzióktól?

– Nem, én ugyanis betartottam az alapszabályt. Tavaly szeptemberben írásban fogalmaztam meg a kérdéseimet, harminc napon belül választ kellett volna kapnom, de erre a mai napig hiába várok. Úgyhogy, ha a párt vezetése ki akarna zárni, akkor tudniuk kell, hogy nem én szegtem meg az alapszabályt, hanem ők. És mivel a levelemre nem kaptam választ, kénytelen voltam a nyilvánossághoz fordulni. Mindezek ellenére persze megtörténhet, hogy felfüggesztik a tagságomat. Ugyanakkor azt gondolom, hogy én még mindig az MSZP tagja leszek, amikor a hirtelen felbukkant, a szocialista pártot tönkretevő percemberkék nevére már nem is emlékszünk majd. Ám azért bízom benne, hogy senkinek a fejében nem fordul meg komolyan a kizárásom. Alapító tag vagyok, aki szeretné, ha az MSZP kilábalna a mély válságból, és a magyar társadalmi, gazdasági problémák is megoldódnának. Ez csak nem olyan nagy baj…

Bándy Péter


KOMÁROMI ISTVÁN

1951-ben született Kisdorogon.

Közlekedésgépész, 1985-ig uránbányában dolgozott logisztikai területen, majd a Garancia Szövetkezet elnöke lett, a részvénytársasággá alakulás után pedig az rt. vezérigazgatója. Jelenleg gazdasági tanácsadóként tevékenykedik.

1987-ben ő vezette be az országban elsőként a Lada gépkocsik devizáért történő értékesítését.

Az MSZP alapító tagja, a Pécs Mecsek-Nyugat Alapszervezet titkára.