Hirdetés

Megszámlálhatatlan felhánytorgatás zúdul a vad kifogások özönében csetlő-botló, beszédhibás, lógó fejű melákra, hogy miatta van az a kritikán aluli állapot, ami négyéves holdkórossága alatt borította el a fővárost. Beiktatása másnapján már közzétette, hogy kiürült a főváros kasszája. Azért méhlegelőkre még futotta, és a magasra nőtt gaz legalább eltakarta a hiányzó szemétgyűjtők helyét. A pénz elfogyott úgy is, hogy alaposan fenéken csapkodták a családi ezüstöt. Még be se tette lábát a palotába, már belső körös piacra dobták az épületet, és csak az értetlen maradik rikácsolása tolta vissza rég megszokott helyére az apparátust.

S mi történt? A nép hörgött, de a sváb Klaus idén megadta a választ: ha nem lesz semmitek, és szükség szerint béreltek rollert, lakást, gyereket, nyakkendőt, műfogsort (természetesen tőlünk – de ezt nem tette hozzá), nos, majd akkor lesztek boldogok! Lám, K. Ari Baba és a negyven rabló már 19-ben a nagy közgazdász előtt járt. Eredetileg azt sem értettük, hogy honnét talált ennyi valódi boldog nincstelent, kiket „a város mindenkié” jelszóval tolt a szánkba, pedig tudjuk már, hogy először az igényt kell felkelteni. Ha seregestül látjuk őket, talán hamarabb akarunk mi is boldoggá válni.

A főváros hamarosan teljesen nincstelen lesz – lassan elérjük hát a boldogság állapotát. (Itt mindenképp meg kell említeni a mi boldogságunkért önfeláldozó módon magukat szerencsétlenné tevőket is, találhatók ilyenek más önkormányzatokban is. A legfőbbek között persze Márta Imre, aki egyedül annyit vállalt magára, hogy csoda, össze nem nyomja.)

A sváb Klaus meg mondja a tutit.

Korábban írtuk