Kormánydöntés és kormányhatározat is megerősíti immár a miniszterelnök által februárban meghirdetett Új Tulajdonosi Programot. A kisemberek részvényszerzésére hivatott akció keretében jövő májusig értékesítik az Állami Autópálya-kezelő (ÁAK) 25 százalékát, szeptemberig a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir) maximum 50 százalékát, novemberig pedig a Magyar Villamos Művek (MVM) 25 százalékát. A kormányszóvivő szerint akár 700 ezer, egymillió polgár is tulajdonhoz juthat a konstrukciónak köszönhetően.

Kedvezmények a köbön

Hogy ez így legyen, a részvényjegyzési kedvet soha nem látott kedvezményrendszerrel ösztönzi a kormány. Jegyzéskor mindössze a vételár 10 százalékát kell befizetni, a maradékhoz három év alatt visszafizetendő, kamatmentes kölcsönt biztosít a költségvetés. Aminek a visszafizetésétől részben mentesítenek az osztalékok – azt ugyanis automatikusan hiteltörlesztésre utalják a számlavezető intézetek. Ráadásul, aki három évig tartja a részvényeket, minden tíz vásárolt értékpapír után egy darab ingyenes részvény jegyzésére jogosult. Bár az osztalék adóköteles lesz, aki legalább öt évig tartja részesedését, mentesül az árfolyamnyereség-adó megfizetése alól. Aki pedig meggondolja magát, három évig lehetőséget kap a vásárolt értékpapírok kibocsátási értéken történő visszaváltására. A kisbefektetőket mentesítik az értékpapírokkal járó folyó költségektől is: számláikat öt évig ingyen vezetik a tulajdonosi programhoz csatlakozó pénzintézetek.

Hab a tortán, hogy a kormány 14 év alatti gyermekek számára is lehetővé teszi a részvényjegyzést, sőt a kedvezményes hitel igénylését is. Ilyenkor a kölcsönt természetesen a szülőnek kell törlesztenie. Ennek az a jelentősége, hogy kedvezményes részvényvásárlásra mindössze 250 ezer forintig jogosultak az egyes személyek. Vagyis a kormány a saját maga által elhatározott korlát mellé egyből egyfajta kiskaput teremtett a nagycsaládosok számára. Egy kétgyermekes család így akár egymillió forintért is vásárolhat részvényt – a jegyzéskor mindössze százezer forint befizetése mellett. S az eddigiek után már-már természetes, hogy a részvények illetékmentesen örökölhetők – igaz, így elvesznek a hozzá tartozó kedvezmények.

A jegyzésre felkínált részvények mennyiségéből ráadásul kiderül: a kormány tényleg számít ekkora érdeklődésre. Szakértői becslések szerint az MVM-ből 250, a Mavirból 50, az ÁAK-ból pedig mintegy 15 milliárd forint értékű részvény kerül majd szétosztásra. Ennek kétharmadát azonban külföldi és hazai intézményi befektetőknek szánja a kormányzat – vagyis a hazai magánszemélyek 105 milliárd forint értékű részvényen osztozkodhatnak. Ami azt jelenti, hogy ha mindenki él a maximális 250 ezer forintos kedvezménnyel, akkor 400 ezren jutnak majd részvényhez. Ha pedig az emberek csak a maximális lehetőség felét jegyzik le, máris 800 ezer részvénytulajdonosról beszélhetünk. A kedvezményes hitel lehetőségét is figyelembe véve elmondható: Magyarország legújabbkori történetében még soha nem lehetett ennyire kedvező módon részvénytulajdonhoz jutni. Talán csak 1992-ben, az első újkori nyilvános részvénykibocsátásnál, amikor a Danubius szállodacég papírjait szintén 10 százaléknyi készpénzzel lehetett megvásárolni. A fennmaradó összegből 40 százalékot piaci hitellel, 50 százalékot pedig kedvezményes – akkori nevén Ehitellel – lehetett kiváltani. Ráadásul, aki egy évig tartott a papírokat, minden második részvénye után újabb jutalomrészvényt kapott az Állami Vagyonügynökségtől. Aki akkor vásárolt, az árfolyamértéket tekintve is jól járt: 15 év alatt a tőzsdén meghatszorozódott a papírok értéke.

Értékelési bizonytalanságok

Bár kedvezményt nem igen adtak hozzá, mégis azok jártak a legjobban, akik 1995-ben OTP-részvényt vásároltak. Tizenhárom év alatt ugyanis hetvenszeresre (!) nőtt a részvények értéke. Később azonban az állam felismerte: már nem kell rendkívüli kedvezményekkel és olcsó árral szoktatni honfitársainkat a részvénypiachoz. A Matáv 1997-es nemzetközi részvényjegyzésénél rögtön sikerült is elvetni a sulykot: a 730 forintos kibocsátási áránál most, 11 évvel később is mindössze száz forinttal ér többet a papír. 2003-ban az FHB megint nyereséget hozott a befektetőknek – bár jóval kisebbet, mint amikre a kilencvenes években volt példa: a papírok most két és félszer érnek többet, mint öt éve. Még kevesebbet hozott a 2003 végi Mol-kibocsátás: jelenleg kétszer annyit érnek a részvények, mint a 6500 forintos vásárláskori érték. S a kocka a 2004-es Richter-jegyzésnél megint fordult: az ott kialakult 35 ezer forintos árfolyamnál jelenleg hetedével érnek kevesebbet a részvények. Még rosszabbul járt, aki 2006 novemberében vásárolt a minimális mennyiségben kibocsátott (a cég értékének 1,7 százalékára rúgó) Mol-csomagból: a részvények akkori 22 ezer forintos árukkal szemben most mindössze 15-16 ezer forintért forognak a tőzsdén. A veszteségcsúcsot pedig a második, 2007-es FHB-kibocsátás vevői szenvedték el: ők 2025 forintot fizettek a most mindössze 1100 forintot érő részvényekért.

A tendencia tehát nem sok jót ígér a befektetők számára. Ahogy az sem, hogy a részvények jegyzése párhuzamosan történik a nemzetközi és hazai intézményi befektetők, valamint az itthoni kisemberek számára. A negatív példaként említett privatizációknál – Matáv, Richter, Mol, második FHB – ugyanis rendre felverték az árat a nemzetközi befektetők. Erre most is lehetőség lesz, ugyanis fix, előre meghatározott ár helyett a részvények értékét úgynevezett könyvépítéses módszerrel határozzák meg. Ennek pedig pont az a lényege, hogy a mindenhonnan beérkező ajánlatok függvényében határozzák meg a részvények árát.

Az MVM, a Mavir és az ÁAK persze egyelőre nem tőzsdei cégek, így jóval kevésbé lehet tisztán látni piaci értéküket, mint a már említett esetekben. Az áramnagykereskedő MVM-nél talán az elmúlt évek gazdálkodása ad némi kapaszkodót: a tavalyi évet 37 milliárdos nyereséggel zárta a társaság, előtte azonban évekig nullszaldó körül teljesített, még korábban pedig masszívan veszteséges volt. Bizonytalan befektetési célpont, eredményessége ugyanis attól függ, éppen milyen villanyár-politikát folytat a kormány. Ha az áram nagykereskedelmi árát nem engedik emelni a piaci viszonyoknak megfelelően – ahogy 2006-ig történt – veszteséges lesz a cég, ha éppen engedik begyűrűzni a nemzetközi árszintet, nyereséget termel.

Ám látni kell: ha tényleg kisbefektetők százezrei szereznek részesedést a cégben, nyereségük abból származik majd, hogy ők maguk is magasabb villanyszámlát lesznek kénytelenek fizetni. Még bizonytalanabb az ÁAK helyzete. Az autópályakezelő tavaly 36 milliárd forintnyi matricabevételt kasszírozott, ám ebből biztosítania kell az úthálózat működtetését. Bár igazgatója szerint a társaság harmadik éve nyereséges, valójában profitjához egy roppant bonyolult konstrukció révén jut: a matricabevételt továbbadják a költségvetésnek, és onnan kapnak vissza egy bizonyos részt. Nyilvánvaló, hogy magántőke bevonása esetén úgy kell átállítani a társaság működését, hogy közvetlen kapcsolat legyen a bevételek és a költségek között – ennek módjáról azonban egyelőre nem kerültek nyilvánosságra kormányzati elképzelések. S végképp sötét lónak számít a Mavir. A villamos rendszert irányító társaság ugyanis pillanatnyilag nem is önálló cég, az MVM része, így piaci értéke, korábbi eredményei sincsenek.

De nehéz is lenne mérni eredményességét: a cég ugyanis valójában egy döntési központ, ahol meghatározzák, hogy a pillanatnyi áramigények függvényében mikor melyik erőművet kapcsolják be a rendszerbe. Ebben a tevékenységben pedig nehéz bármiféle profitfeltételeket meghatározni.

Külföldi tulajdonszerzés

Persze egyfajta „kuponos privatizációnak” is fel lehet fogni az Új Tulajdonosi Programot: a társadalom széles rétege tulajdont szerezhet a legalapvetőbb hazai közszolgáltatókban.

A rendszerváltozás környékén ilyesmivel próbálkoztak a csehek: az állam olcsón megvásárolható kuponokat bocsátott ki, amiket be lehetett váltani az állami vállalatok részvényeire. Azonban a cseh tapasztalatok azt bizonyítják: az olcsón megszerzett részesedést a társadalom nagyobbik fele nem befektetésként kezeli, hanem minél előbb értékesíteni próbálja. Végső soron egy szűk – sokszor külföldi – társadalmi rétegnek adva át a cégek fölötti rendelkezést.

Ez történt Magyarországon is. A mostani „bombaüzlethez” hasonlító Danubius-privatizáció esetében például a kibocsátáskori 64 százalékról napjainkra 9 százalékra zuhant a magyar tulajdoni hányad (és 2,5 százalékra a hazai magánszemélyek részesedése). És a Mol részvényeinek is csupán 12,4, az OTP 18, a Matáv jogutódjának 8 százaléka van hazai kézben. A külföldi tulajdonlás lehetősége ráadásul kifejezetten rossz üzenet a villamosenergia-ellátásért felelős két szervezet, az MVM és a Mavir esetében. Emlékezetes, szintén a szocialista kormány 1995-ben már privatizálta az áramszolgáltatókat és az erőművek nagy részét. Amit a következő években 29, 32 majd 21 százalékos áremelések követtek, egész addig, amíg ki nem derült: az új tulajdonosok 15-20 százalékos luxusprofitot vesznek ki a rendszerből. Épp ezért a parlament gazdasági bizottságában fideszes és szocialista politikusok egységesen tiltakoznak az ellen, hogy az egy szavazat híján 50 százalékos privatizációra kijelölt Mavir külföldi kézbe kerülhessen.

A tiltakozások azonban leperegni látszanak a kormányról, így folytatódhat a szocialista magánosítássorozat. Feltűnő, hogy az elmúlt másfél évtized kormányai mennyire másképp viszonyultak a privatizációhoz. A nemzeti vagyon eladását kizárólag az MSZP–SZDSZ-es kormányok támogatták, a Fidesz alatt – pl. a Postabank, az autópályák visszavásárlása miatt – épp bővült az állami tulajdon. S a privatizációs bevételek ellenére mégis a szocialista kormányok azok, amelyek képtelenek tartani a költségvetési előirányzatokat. Nem meglepő, hogy a most meghirdetett magánosítás bevételeit is az „államadósság csökkentésére” fordítanák.

Az Új Tulajdonosi Program egy bizonyos szempontból mégis bravúr a kormányfő részéről: úgy osztogat, hogy később még fizetnie sem kell. A kedvezmények, a hitelek ugyanis később az osztalékokból és törlesztőrészletekből visszatérülnek a költségvetés számára. Kérdés persze, hogy egyik napról a másikra élő honfitársaink tényleg vagyongyarapodásként fogják-e fel azokat a részvényeket, amelyekből esetleg csak négy-öt évvel később tudnak pénzt csinálni.

Kárász Andor