Tragédia. Nincs jobb kifejezés arra, amit a héten átéltek a budapesti tőzsde befektetői. A tőzsdeindex majd minden nap ezer pontot gyengült, így összességében további 20 százalékot rakott rá az elmúlt egy év mintegy 40 százalékos veszteségére. A Budapesti Értéktőzsde legnépszerűbb papírja, az OTP például kis híján felére értékelődött egyetlen hét alatt. Egy héttel korábban még 6075 forinton is forgott, múlt pénteken viszont egy rövid ideig 3277 forinton folyt kereskedés. Aki egy évvel ezelőtt még 10 ezer forintért vásárolt a részvényből, most kétségbeesve konstatálhatta, hogy pénze kétharmada elveszett.

A globalizáció átka

A hazai piacokat is marcangolja tehát a pénzügyi válság, ami még nyár végén is csupán a távoli Amerika problémájának tűnt. Veres János alig három hete le is nyilatkozta, hogy a magyar bankrendszerre rendkívül csekély hatása lesz az eseményeknek. Csakhogy – mint a történelem folyamán már oly sokszor – ez a fajta optimizmus ismét tévedésnek bizonyult. Ami nem is meglepő annak tükrében, amit az elmúlt évtizedekben annyiszor hallhattunk: hazánk magas államadóssággal küzdő, külkereskedelemre utalt, vagyis a világgazdasági kockázatoknak fokozottan kitett ország. Hogy a nemzetközi pénzpiacok fékezésének milyen hatása lehet Magyarország stabilitására, már a forint korábbi hirtelen zuhanásai is sejttették. Emlékezetes: 2002-2003-ban, amikor a nemzetközi pénzvilág hirtelen megrettent a magyar költségvetés 10 százalékra ugró hiányától, csak úgy lehetett fenntartani az ország fizetőképességét, hogy a Nemzeti Bank európai rekordszintre, 12,5 százalékra emelte az alapkamatot, ami visszacsalogatta a befektetőket a magyar pénzpiacra.

Ezúttal viszont a korábbiaknál sokkal nagyobb, ráadásul hétről hétre gyorsabban mélyülő válsággal néz szembe a nemzetközi pénzügyi világ. Az Egyesült Államokban tavaly kirobbant ingatlanpiaci összeomlás (Demokrata, 2007/33.) vagy egy évig csak az ottani ingatlanpiaci és jelzálog-hitelező vállalkozásoknak jelentett problémát. Alig egy hónappal ezelőtt rázta meg az ottani bankrendszert az első földrengés: a 158 éves Lehman Brothers csődje. Néhány nappal később aztán jött a Bear Stearns, a Merill Lynch, a Morgan Stanley, az AIG Biztosító, a Main Street Bank, a Meridian Bank, október közepéig összesen 15 bank és pénzügyi társaság csődje, az öreg kontinensen igazából már követni sem lehetett az újabb és újabb bedőlő pénz-, hitel- vagy ingatlanfinanszírozással foglalkozó intézményeket. (Demokrata, 2008/39.) A bankrendszerre a felelőtlen hitelezés miatt ragadhatott át a válság: az ingatlanpiac felfutásával ugyanis a bankok rendkívül megkönnyítették mind a beruházók, mind a lakásvásárlók számára a kölcsönök felvételét. S amikor újonnan épített lakások tízezreiről derült ki, hogy eladhatatlanok, a bankrendszerben hirtelen többszörösére nőtt a behajthatatlan követelések aránya.

Szeptember legvégén Európában is megrogyott az első bank. Nem véletlen, hogy ez a brit Bradford & Bingley jelzáloghitel-intézet volt. Az angolok ugyanis az európai átlagnál is szervesebben kapcsolódnak az amerikai gazdasághoz. De néhány nappal később a német Hypo Real Estate jelzálogbank, a belga-holland Fortis, és a belga-francia Dexia is komoly likviditási gondokról számolt be. Aki eddig nem tudta, most megtanulhatta: a globalizáció a sokszorosára erősítheti a pénzügyi válságot. Hiszen ma már a nagybankoknak több tucat országban vannak fiókintézményeik, ráadásul az intézetek egymás számára is hiteleznek, vagyis ha valamelyik pénzintézet ellehetetlenül, a nehézségek – mint egy vírus – a kapcsolódási pontokon keresztül az egész világot megfertőzik. Nem véletlenül fogalmaz Csányi Sándor OTP-elnök így: a pénzintézetnek nincsenek olyan értékpapírjai, ami miatt közvetlenül érintett lenne a pénzpiaci válságban. Hogy azonban más bankközi hiteleken keresztül mennyire lehet érintett a bank, valószínűleg még saját vezetői sem tudják. Jelen esetben tehát a felelőtlen amerikai hitelezési gyakorlat árát fizeti meg az egész világ.

Késlekedő politikusok

– Véget érhet a spekuláció szabadsága és a multik korlátlan hatalma – utalt a válság kiváltó okaira az egyik magyarországi brókercég vezető elemzője. A pénzpiacok összeomlását azonban az is fokozta, hogy az állami vezetők meglehetősen későn jöttek csak rá: a piac önmagában nem tudja kezelni az egyre aggasztóbb eseményeket. Sőt, a szabadjára engedett piaci hisztéria öngerjesztővé teszi a folyamatot.

Az első állami beavatkozásra szeptember végéig várni kellett, amikor – hosszas huzavona után – 700 milliárd dolláros banksegélyről döntött az amerikai törvényhozás. Majd ahogy a zavar átterjedt Európára, a helyi politikusok már jóval gyorsabban léptek. A brit kormány október elején döntött arról, hogy 250 milliárd fontért részesedést vásárol a vészhelyzetbe került bankokban. Hasonló módon vette át a belga, holland és luxemburgi kormány a Fortis részvényeinek 49 százalékát, a belga és a francia kormány 4,5 milliárd eurót biztosított a Dexia megmentésére, emellett a holland kormány 20 milliárd eurós segélyt helyezett kilátásba a bankrendszernek. Majd eljött az uniós pénzügyminiszteri csúcs, ahol úgy határoztak: a tagállamok 50 ezer euróig (12,5 millió forintig) garantálják a bankbetétek biztonságát. A döntés történelmi jelentőségű, eddig ugyanis – a liberális gazdaságpolitikai alapelveknek megfelelően – a világ azt az elvet vallotta, hogy a bankrendszer egyike a piac gazdasági szereplőinek, s mint ilyen, más ágazatokhoz hasonlóan viselje a rossz döntések következményeit.

Most azonban az fenyegetett, hogy a sorozatos csődök és rejtett keresztfinanszírozási problémák miatt az ügyfelek bizalma oly mértékben megrendül a pénzintézetekben, hogy tömegesen kezdik kivenni a megtakarításaikat, amivel maguk rántják csődbe a szektort. Főleg, hogy a bizalmi válság a bankok egymás közti ügyleteit is elérte. A pénzintézetek nem tudják, másoknak milyen eltitkolt problémáik lehetnek, így inkább felfüggesztették a szektoron belüli hitelezést. Így azonban törvényszerűen visszaesnek – vagy legalábbis megdrágulnak – a cégvilágnak nyújtott hitelek, ami viszont a beruházásokat fékezi le.

Aki korábban elhitte, hogy Magyarországot nem éri el a pénzügyi válság, alaposan meglepődhetett, amikor múlt szerdán Veres János bejelentette: Magyarország túl is teljesíti a brüsszeli határozatot. Az eddigi 6 millió forintról 13 millióra emeli az Országos Betétbiztosítási Alap által garantált betétek maximumát, az efölötti összegekre pedig állami jótállást helyezett kilátásba. A bejelentés az utolsó pillanatban érkezett. Bár a budapesti tőzsde már a hét első napjaiban is esett, csütörtök-péntekre a pénzpiacok minden frontján tombolni kezdett a pánik. Nemzeti valutánk euróárfolyama a csütörtök reggeli 253 forintról péntek kora-délutánra 272-es szintre esett, s csak a Nemzeti Bank intervenciós valutavásárlásaival sikerült 256 forintra visszaerősíteni. A hirtelen kockázatkerülővé váló nemzetközi befektetők ugyanis menekülni kezdtek a gyengébbnek gondolt valutáktól. Ennek megfelelően zuhant egyébként a zloty árfolyama is. Ugyanezen okból a hét második felére gyakorlatilag befagyott az állampapírpiac.

Jócskán megkontrázva Borbély László, az Államadósság Kezelő központ vezérigazgatójának egy héttel korábbi szavait, miszerint nem érezhető, hogy a válság hatására visszaesne a magyar államkötvények iránti kereslet. Az államkötvény-aukciók kudarca után egyébként az államadósság-kezelő bejelentette: idén már csak a lejáró államadósság megújítására törekednek, vagyis felére csökkentik a korábban tervezett hitelfelvételt.

Veres János bejelentése pedig arról árulkodik, hogy a kormány még abban sem biztos, ekkora mennyiségre lesz külföldi érdeklődő: a pénzügyminiszter azonnali hatállyal kezdeményezte, hogy a magánnyugdíj-pénztárak korlátlanul fektethessék vagyonukat államkötvényekbe.

Hét végére aztán a kormány hivatalosan is elismerte: Magyarországra is begyűrűzött a válság. Gyurcsány Ferenc arról beszélt, hogy a várhatóan lassuló növekedéshez kell igazítani a jövő évi költségvetést. Ezért kezdeményezi az Új Tulajdonosi Program felfüggesztését, s a bérek legalább féléves befagyasztását. Sőt, mintha a miniszterelnök átesett volna a ló túloldalára: kilátásba helyezte a korábban meghirdetett adócsökkentések törlését. Ami azért tűnik elhamarkodottnak, mert egyelőre csak pénzügyi válság van, s még nem tudhatjuk, hogy a vészhelyzet a gazdaság egészére is átterjed-e.

1929 árnyai

Ez a nagy kérdés az egész világon: sikerül-e megállítani az összeomlást a pénzügyi szektor keretein belül, s akkor csak átmenetileg torpan meg a világgazdaság, vagy hosszú, kiterjedt – a francia Le Monde legpesszimistább verziója szerint akár évtizedre elhúzódó – visszaesésre számíthatunk.

A Nemzetközi Valutaalap egyelőre nem annyira pesszimista: legfrissebb előrejelzésében mindössze 0,9 százalékponttal, 3 százalékra csökkentette a világgazdaság jövő évre várt növekedési rátáját. Hozzátéve ugyanakkor, hogy a fejlett országok maximum 0,5 százalékos növekedésre számíthatnak.

Ami a pénzügyi válságokat illeti, az elmúlt másfél évtized tőzsdei zuhanásai közül mindössze egyetlen bizonyult tartósnak. Minden más esetben az árfolyamok néhány hónapon, maximum egy évben belül visszatértek a korábbi szintekre. A kivételt az internet- és távközlési lufi 2000-es kipukkadása jelenti. Akkor a jelenlegihez hasonló mértékben estek a tőzsdeindexek, és a budapesti börzének például három és fél évre volt szüksége, hogy újra elérje a korábbi maximumot.

Sajnos a mostani helyzet épp erre emlékeztet. Akkor az internetes „új gazdaságban” rejlő jövőbeni lehetőségek túlértékelése miatt szakadtak el a részvényárfolyamok a valóságtól, s alakult ki egyfajta pilótajáték a tőzsdei szereplők között. Most pedig szintén egy lufi, a túlzott méretűre duzzasztott ingatlanberuházások pukkadtak ki.

Az internetes válság egyébként nem terjedt át a világgazdaságra. A forint nem gyengült, az államadósság finanszírozása nem okozott nehézségeket – legfeljebb egy évvel később, az Amerika elleni terrortámadások után, de az akkori félelmeket is hamar feledte a nemzetközi pénzvilág.

A mostani aggodalmakat az 1929–33-as nagy gazdasági válság alapozza meg. A világ eddig egyetlenegyszer élt meg ilyen – egyébként szintén túltermelésből fakadó – visszaesést. Akkor néhány véres októberi nap alatt 36 százalékkal zuhant a New-York-i tőzsdeindex, majd a következő egy évben az eredeti értéknek közel felére, ami még tovább feleződött az ezt követő, és még tovább a következő évben. Végeredményben az 1929-ben 380 pont körüli amerikai tőzsdeindex 1932-re 41 pontra esett. Mivel a megelőző években szabályos részvényvásárlási láz tört ki Amerikában, a krach milliók megtakarításait vitte el. Az emberek elszegényedtek, a vásárlóerő jelentősen visszaesett, ami a termelés további csökkenéséhez vezetett. A négy évig tartó spirál végül harmadával vetette vissza a világ gazdasági teljesítményét, csak Amerikában 25 százalékosra nőtt a munkanélküliség, s bankok és cégek tízezrei mentek tönkre. Az ezekben elhelyezett részvényesi megtakarítások elvesztek, a válságot túlélő vállalatok részvényei is csak 1954-re érték el a korábbi szintet. A történések jól példázzák, hogy a pénzügyi és a reálgazdasági szektor hogy rántja örvénybe egymást. Talán mondani is fölösleges, hogy a gazdasági világválság mély devizapiaci válsággal is párosult, Magyarország például akkoriban két évig nem jutott államkölcsönhöz.

A Nemzetközi Valutaalap szerint annyiban indokolt 1929-el példálózni, hogy a világot azóta nem sújtotta a jelenleg kibontakozónál erőteljesebb válság. Különbség ugyanakkor, hogy akkoriban egy termelési válság csapott át a pénzügyi szférába, most viszont csak a pénzügyi rendszeren belül keletkeztek problémák, a gazdasági szféra egyelőre ép. Ráadásul 1929 óta sokat tanult a világ. A pénzügyi szakemberek most már ismerik a válság terjedésének szabályszerűségeit, a hisztéria pszichózisát, vagyis képesek lehetnek a kisebb veszteség felé terelni a pánikot. Mert már azt is tudják: a válságok által elszenvedett veszteség döntő részét a hisztéria, vagyis az emberi reakciók okozzák. Ahogy a Valutaalap fogalmaz: ebben a helyzetben rendkívül fontosak az összehangolt akciók, hogy a világ – 1929-el ellentétben – egységesen lépjen fel a pánik ellen. Ahogy a bankbetétek már említett állami garanciavállalásánál történt, vagy a világ vezető jegybankjainak szintén múlt héten végrehajtott közös, 0,5 százalékpontos kamatcsökkentése alkalmával, aminek célja az volt, hogy a banki hozamok csökkentésével visszatereljék a tőzsdére a megtakarításokat.

A válság további lefolyása azon múlik: a befektetők hisznek-e a vezető jegybankok és kormányok egységes fellépésében, avagy rémképeket vizionálva tovább folytatják a világ pénzügyi rendszerének lerombolását.

A legsebezhetőbb gazdaságok

A hisztéria mindenesetre szomszédjainál is jobban sújtja Magyarországot. Az unióban ugyanis hazánk az egyetlen ország, amelynek egyszerre kell magas államadósságot finanszíroznia, sérülékeny nemzeti valutával rendelkezik, és gazdasági növekedését alapvetően a külkereskedelem határozza meg.

Jellemző, hogy a magyar jegybanknak eszébe sem jutott, hogy kövesse az uniós jegybankot a kamatcsökkentésben – sőt, ha tartósan alacsony marad a kereslet a magyar államkötvények iránt, minden bizonnyal kamatemelésre kényszerül majd. Már ott is van előttünk a félelmetes példa, Izland, amely a nemzetközi befektetők kivonulása miatt csődhelyzetbe került. Az izlandi bankrendszer három legnagyobb szereplőjéből kettő csődöt jelentett, a helyi korona értéke felére zuhant, s az országot csak egy négymilliárd dolláros orosz kölcsön mentette meg a fizetésképtelenségtől.

Ha az izlandi-jellegű összeomlásra nem is számíthatunk, londoni elemzőcégek máris csökkentették a magyar gazdasági jövő évi gazdasági kilátásait: az eddig prognosztizált 2,5 helyett immár csak 1,5 százalékos növekedésre számítanak. Paradox módon ennek akár pozitív olvasata is lehet a gyurcsányi megszorításoktól lenullázódott családok számára: a 2007-es 1,3 százalékos GDP-növekedéshez képest például gyorsulásnak látszik… Az elmúlt hónapok tapasztalatai ugyanakkor ismét felhívják a figyelmet arra: a pénzügyi szakembereknek is milyen kevés rálátásuk van a szokásostól eltérő gazdasági folyamatokra. Az amerikai lapok szeptemberben még arról cikkeztek: az új uniós tagállamokat elkerüli a válság, mivel bankrendszerüknek nagyon szigorú feltételeket kellett teljesíteni a csatlakozáskor. S a hazai brókerek is nyár elején még előszeretettel ajánlották azokat a részvényeket a befektetők figyelmébe, amelyek árfolyama azóta felével-harmadával csökkent.

Ez óvatosságra inti a befektetőket. Hétvégén az unió pénzügyminiszterei a bankok egymásnak nyújtott hitelei állami garanciavállalását határozták el. Ezek után óriási pofont adna a befektetői bizalomnak, ha további bankcsődök következnének. Hazánk számára a hisztéria különösen veszélyes lehet: a Credit Suisse összeállítása szerint nyolcadik helyen állunk a világ legsebezhetőbb gazdaságainak listáján.

Kárász Andor

A legsérülékenyebb nemzetgazdaságok a Credit Suisse elemzése alapján

1. Izland

2. Bulgária

3. Észtország

4. Litvánia

5. Ukrajna

6. Lettország

7. Románia

8. Magyarország

9. Dél-Afrika