– A nemzetközi sajtóban a múlt hét végén az államcsőd szélére került Izlandhoz hasonlították Magyarországot. Ön szerint mekkora a baj?

– Úgy látom, hogy a globális pénzügyi válság egy legyengített országot talált telibe, és igencsak felkészületlenül érte a magyar pénzügyi és gazdasági vezetést. Nem véletlen, hogy a spekulatív tőke kitüntetett célpontja lett a magyar gazdaság, ismétlődő támadások érik a forintot, a 2009-es esztendő pedig különösen nehéz lehet, ha nem sikerül megoldani az ország finanszírozhatóságának ügyét. Azt gondolom, hogy a magyar politikai elit most kríziskezelő képességből vizsgázik, és az elsődleges felelősség természetesen a kormányzati elitet terheli. A rossz kormányzásnak beláthatatlan következményei lehetnek.

– Egy minden tekintetben hitelét vesztett kormány képes lehet a problémák kezelésére?

– Valóban tény, hogy az ország kilátásai azért tűnnek különösen aggasztónak, mert az eladósodás óriási méreteket öltött, a gazdaságunk versenyképessége az elmúlt években rendkívüli mértékben visszaesett, a kormány kisebbségbe került, a közigazgatás szétzilálódott, a társadalomban pedig egyre nagyobbak a szociális feszültségek. Mindez pedig rendkívül kedvező vadászterep annak a profithajhász spekulatív tőkének, amelyet nem érdekel, milyen következményekkel jár egy ország bedöntése. Ez a mostani világválság is azt mutatja, hogy az a fajta üzleti magatartás, amelynél csak a nyereség maximalizálása az egyetlen szempont, mérhetetlen károkat okozhat, ha nincs vele szemben egy erős, nemzeti érdekeket képviselő, szabályozó állam. A neoliberális doktrína megbukott. Ahogy a Pénzügyi Csúcstalálkozón tartott előadásomban fogalmaztam, a szuperkapitalizmus világméretű válságával kell szembenéznünk. A politikát ki kell szabadítani egy szűk hatalmi elit és a korporatív érdekek fogságából, vissza kell téríteni eredeti feladatához, a közjó szolgálatához. A jelenlegi válság egyértelműen bizonyította, hogy a piac nem képes mindent megoldani, és most, hogy bajba került, kopogtat az államnál segítséget remélve. Az egyszerű embereknek kellene megfizetniük a milliárdokat kereső hazardírozók veszteségét. Vissza kell állítani a családok, a piac és az állam egyensúlyát, meg kell szüntetni a dereguláció, liberalizáció, privatizáció triumvirátusának az uralmát. Ennek a kihívásnak a jelenlegi kormány képtelen megfelelni.

– Eddig a hazai balliberális oldal is „a piac mindent megold” elvet vallotta. Nemrégiben azonban Bajnai Gordon úgy nyilatkozott, divatba jött az erős állam. A kormányzat e tekintetben tesz egy 180 fokos fordulatot?

– Nem csak Bajnai Gordon nyilatkozott így, már Gyurcsány Ferenc Megegyezés című dolgozatában is olyan kifejezéseket olvashattunk az erős államon túl, mint a patrióta gazdaságpolitika, amelyet korábban azért szidalmaztak, mert a Fidesz ezt az elvet vallotta, aztán olvashattunk a tudás elsődlegességéről, vagy a segély helyett munka elvről is. Mindezek jó kiindulópontot jelentenének egy nemzeti konszenzushoz, legalábbis akkor, ha ezt egy hitelképes, számottevő társadalmi támogatottsággal rendelkező kormány vetné fel.

– Az elmúlt években a kormányzat minden rosszért a Fideszt és Orbán Viktort tette felelőssé. Elképzelhető, hogy ezentúl a magyar gazdaság minden baját úgy igyekeznek majd kommunikálni, hogy a világválsággal magyarázzák a problémákat?

– Valószínű, hogy lesznek ilyen próbálkozások, a múlt szombati nemzeti csúcs összehívása is egy felelősséget szétterítő PR-akció volt leginkább. Úgy látom, hogy a gazdasági élet meghatározó szereplői ma már egyértelműen a kormányzatot teszik felelőssé a kialakult problémák kezelésének képtelenségéért, illetve azért, hogy Magyarország a spekulatív tőke célpontja lett. Nincs jó üzenete annak, ha egy kormányzat először többéves adócsökkentésről dönt, majd néhány hónappal később adókat emel, belekezd az egészségügyi reformba, aztán kihátrál mögüle. A szociálliberális koalíció felbomlása kormányválságot idézett elő, amelyet nem lehet PR-akciókkal és a globális pénzügyi válság Magyarországra begyűrűző hatásaival eltakarni. A magam részéről azt gondolom, hogy amíg ez a kabinet irányítja az országot, addig a krízis csak súlyosbodni fog, és előbb-utóbb elkerülhetetlenné válik egy olyan válságkezelő kormány felállítása, amely arra kap mandátumot, hogy elhárítsa a fenyegető államcsődöt és előkészítse a rendkívüli választásokat. Az előrehozott választásokra pedig az EP-választás júniusi időpontja lenne az ideális.

– Többen is nemet mondtak Gyurcsány Ferenc hívására, így például a három volt köztársasági elnök és az Alkotmánybíróság elnöke sem ment el a nemzeti csúcsra. Orbán Viktor azonban elfogadta a meghívást. Ez jó döntés volt?

– A találkozó előkészítetlensége, a meghívotti kör foghíjas volta, a lebonyolítás improvizatív módja, az érdemi párbeszéd behatároltsága sokakban azt az érzést keltette, hogy ez a gyurcsányi látványpékség újabb terméke. Az ellenzék csapdahelyzetbe került, ha nem megy el, akkor egy súlyos válsághelyzetben tanúsított felelőtlen viselkedés vádját vonja magára, úgy kellett szerepelnie, hogy ne statiszta legyen a miniszterelnök szappanoperájában. Ebből a szempontból nagyon helyes volt például Sólyom László azon döntése, hogy nem megy el, mert ezzel világossá tette, hogy a magyar gazdaság egyre súlyosbodó problémáiért nem háríthatja át a kormány a politikai felelősséget, a kormányzást nem helyettesítheti az Akadémia falai közötti látványos nemzetmentő összeborulás.

– Hogy látja, sikerült megvalósítani ezt a célt az ellenzéknek?

– Szerintem Orbán Viktor határozott cáfolatát adta az ellenzék bénultságának. Kemény kritikával illette a válságra késve reagáló kormányzati magatartást, világossá tette a felelősségi viszonyokat, és a hagyományosan csak a megszorításokkal operálni képes szocialista válságkezelő stratégiával szemben felvázolta a Fidesz jövőorientált, növekedésre építő kilábalási stratégiáját. Összefogást ajánlott a válság legyőzésére, de ehhez szerinte új politikára van szükség Magyarországon. Mozgásba kell hozni azokat az energiákat, amelyeket az eddigi kormánypolitika lefojtott, nem szabad a válság terheit csak a családokra és a vállalkozásokra hárítani. Európai megoldást, új növekedési politikát javasolt, amely révén friss pénz kerül a gazdaságba. Arra figyelmeztetett, hogy ha csupán fiskális válasz születik a mai válságra, akkor még súlyosabb szociális feszültségekkel kell szembenéznünk. Megítélésem szerint, ha lett volna a parlamentben adó-, illetve költségvetési vita, akkor egy ilyen társadalom és gazdaságstratégiai felfogás jegyében elmondott beszédnek ott kellett volna elhangoznia. De jól tudjuk, hogy a kormány mindkét tervezetet visszavonta, a költségvetést pedig a találkozó idején nyújtotta be, nehogy véletlenül szóba lehessen hozni.

– Volt értelme a költségvetés benyújtása után megtartott nemzeti csúcsnak, vagy csak Gyurcsány Ferenc kommunikációs céljait szolgálta?

– Az összes kétely ellenére volt értelme elmenni, az érdeklődők számára világossá vált, hogy van más választás, mint a jelenlegi kormányzati agónia. A gazdasági szféra bizonytalan és megosztott az adóemelések válság idején történő bevezetését illetően, de láthatóan hajlandó áldozatokra annak megelőzésére, hogy a pénzügyi válság a reálgazdaságban is súlyos pusztítást vigyen végbe. Gyurcsány Ferenc nem triumfálhatott mint árvízi hajós, bár a kormányzati sajtó igyekezett a rendezvény létrejöttét önmagában óriási sikernek feltüntetni.

– Dávid Ibolya a múlt szombati találkozón is a kormányéhoz hasonló álláspontot képviselt, az MDF és az MSZP közös módosító javaslatot nyújtott be a plafontörvényhez, és mintha a demokrata fórum általában is békülékenyebb hangot ütne meg a szocialistákkal szemben. Van esélye egy MSZP–MDF-koalíciónak?

– Az MDF elnök asszonya egyéves radikális válságkezelő programot szorgalmazott. Számos drasztikus intézkedésre tett javaslatot, úgy mint a 13. havi nyugdíj egy évre történő felfüggesztése, a reálbérek befagyasztása, adóreform későbbi bevezetése. Az egyenes beszéd fontosságára hívta fel a figyelmet, konzervatív fordulatot sürgetett. Valóban úgy tűnt, megengedőbb a kormánnyal szemben, és talán arra is hajlandó lenne az MDF, hogy egy ilyen radikális válságkezelő program végrehajtásában az MSZP-vel is összeálljon. A miniszterelnök az összefoglalójában utalt is néhány olyan pontra, amiben együtt tudna működni Dávid Ibolyával.

– Ha már az MDF-ről beszéltünk; több mint egy hónappal ezelőtt innen indult a lehallgatási ügy. Mi lehetett a célja ennek a botránynak?

– Szerintem a tavaszi népszavazás után Gyurcsány és szűkebb köre arra a következtetésre jutott, hogy a baloldal nem tudja megnyerni a következő parlamenti választásokat. Ezért egyrészt mindent el kell követni a vereség minimalizálása érdekében, illetve Gyurcsány Ferencet megkerülhetetlen tényezővé kell tenni a következő kormányzat számára is. E szerint a stratégia szerint a koalícióból kilépett SZDSZ megosztását fenn kell tartani, és az MDF-et alkalmassá kell tenni arra, hogy felszívja a kiábrándult liberális és az „antiviktoriánus” szavazókat. A lehallgatási ügynek több célja volt. Egyrészt megvádolni a Fideszt azzal, hogy árnyék-titkosszolgálatot működtet, másrészt megvádolni az egyik legnagyobb és legbefolyásosabb vállalkozót, Csányi Sándort, hogy tulajdonképpen ő van a háttérben, harmadsorban pedig segítséget nyújtani Dávid Ibolyának abban, hogy a pártjában kitört fiatal generációs lázadást leverje. Azt gondolom, a tervbe hiba csúszott, mert nem számoltak a gazdasági világválsággal. Szeptember végén a hiperaktív kormányfő még nagyon magabiztos volt, úgy gondolta, hogy a kisebbségi kormány az adótörvényeket és a költségvetést egy megosztott SZDSZ és egy lekötelezett MDF segítségével vígan át tudja vinni a parlamenten. A gazdasági válság miatt azonban merőben új helyzetet kell kezelniük, az adótörvényeket visszavonták és nem is nyújtanak be újat, a költségvetés pedig alapos átdolgozásra szorult. A miniszterelnök a régi-új stratégiát vette elő, miszerint a választást le kell egyszerűsíteni Gyurcsány- vagy Orbán-kérdéssé, illetve a szocialisták vagy a populista, szélsőségesekkel kokettáló Fidesz választásává. Nem valószínű, hogy az SZDSZ bekerül az Európai Parlamentbe, így Gyurcsány felajánlhat egy közös listát a liberálisoknak a következő választáson és minimalizálhatja a szavazatvesztést. Ezzel az SZDSZ parlamenti párt maradhat, a liberális szavazatok nem vesznek el, de Gyurcsányon kívül egyetlen erős ember sem lenne a baloldalon.

– És az MDF?

– Sokáig nyilván az volt a cél, hogy a demokrata fórum legyen a „minta jobboldali párt”, amely a Fidesztől vehet el szavazókat. Az utóbbi hetek történései, az Almássy-ügy, Lengyel Zoltán beléptetése azonban végképp morális mélypontra küldte az MDF-et, a párt a jobboldalon teljesen hiteltelenné vált. Ezek után nem hiszem, hogy Gyurcsány Ferenc sokat tenne a megmentésükért a következő választáson, bár radikális, neokonzervatív javaslataikkal jól lehet ijesztgetni a baloldali szavazókat.

– Az ön neve hogyan kerülhetett a lehallgatási ügybe?

– Nem tudom, hogy milyen szándékkal kevertek bele az ügybe. Dávid Ibolya rajtam keresztül akarta azt bizonyítani, hogy a Fidesz áll a háttérben. Hiába utasítottam vissza a legelső pillanattól kezdve a feltételezéseket, az MDF elnöke súlyos vádakat szórt a fejemre, amelyekért a bíróság előtt kell felelnie.

– Meddig maradhat hatalmon Gyurcsány Ferenc?

– A pénzügyi és gazdasági válság tovább növeli a bizonytalanságot, pedig most igazán nagy szükség lenne egyértelmű felhatalmazással rendelkező, cselekvőképes kormányra. Gyurcsány igyekszik bebetonozni magát a kormányban és a pártjában, és ha lesz elfogadott költségvetés, akkor erre jó esély kínálkozik. A globális válság mentőövet dobott neki, ő szeretne a válságmenedzselés élére állni és a „veszélyben a haza” jelszavával minden ellenállást leszerelni. Ennek a színdarabnak az első felvonását láthattuk a nemzeti csúcson. Az ország számára a kormányzati vergődés lerövidítése alapvető fontosságú lehet, erre egy, az európa parlamenti választásokkal egy időben megtartott parlamenti választás kínálna esélyt. Az új kormánynak is vért kell majd izzadnia, hogy az ország dolgait rendbe hozza.

Bándy Péter

STUMPF ISTVÁN

1957–ben született Sárospatakon.

1977–1982: ELTE ÁJK, jogi diploma, 1983-1985: ELTE BTK, szociológus diploma, 1995: a politikai tudományok kandidátusa.

1982–1988 alapítója és igazgatója az ELTE Bibó István szakkollégiumának, tanársegéd.

1987-től tudományos főmunkatárs az MTA Politikai Tudományok Intézetében.

1991-ben megalapítja a Századvég Politikai Iskolát, jelenleg ennek elnöke.

1998–2002 kancelláriaminiszter.

Ibolyát a kormánynak

A világgazdasági válság közepette is sokan találgatják, meddig marad kormányfő Gyurcsány Ferenc. A Demokrata a három legvalószínűbb forgatókönyvet vette számba.

Gyurcsány Ferenc helyzete, kormányának túlélési esélyei szinte napról napra változnak. Az MDF elleni támadás, illetve a frakció életben tartása a jelek szerint számára volt hasznos. Túlélt egy újabb veszélyes helyzetet, mint 2006-ban, az önkormányzati választások előtt. Így hát ma még háromféle lehetőség közül választhat.

1. Jövő nyáron választás: Mind ellenzéki, mind kormányzati oldalon hallható olyan vélemény, hogy Gyurcsány Ferenc legkésőbb a jövő év elején bejelenti, a nyári európai parlamenti választásokkal egy időben tartsanak országgyűlési választást is. A kormányfő hatalomhoz való ragaszkodását ismerve a felvetés elsőre abszurdnak tűnik, mégis lehet realitása. Az ország helyzete ugyanis továbbra is válságos, és a 2010 áprilisáig hátralévő másfél évben nem is várható gyökeres javulás. A kommunikációhoz viszont kiválóan ért a jelenlegi kabinet. Vagyis az MSZP arra készülhet, hogy például az MDF-frakció, valamint független képviselők szavazatainak segítségével átviszi a parlamenten a költségvetést, majd Gyurcsány Ferenc, mint egy sikeres kisebbségi kormány vezetője, a nemzetközi válságra való nemzeti összefogás jegyében bejelenti az előrehozott választásokat. A kabinet az uniós pénzek és az utolsó tartalékok terhére jövő év elején osztogatni kezd, azt a látszatot keltve, hogy „a bátor kormányzat” által bevezetett reformoknak köszönhetően már oldódnak is a bajok, Magyarország sínre került. Így vereségük a jelenleg vártnál kisebb lehetne, Gyurcsány pedig az ellenzék vezéreként már két év múlva mondhatná, hogy ő ugyan végül növekedési pályára állította a gazdaságot, ám a Fidesz elrontotta, vagyis legyenek ismét előrehozott választások.

2. Ibolyát a kormánynak: A nemzeti csúcson Dávid Ibolya volt a szigorú megszorítások leghangosabb szószólója. Egyesek szerint ez azt üzeni, hogy az MDF elnöke elvinné a balhét: Gyurcsány Ferenc egy MDF-fel történő megegyezés után átadná a kormányfői pozíciót Dávid Ibolyának, aki bevezetné az elkerülhetetlen szigorú megszorításokat, s ezzel némileg konszolidálná az országot. Bár ez az MDF utolsó egy évét jelentené a parlamentben, a pártnak voltaképpen mindegy, hiszen botrányai miatt végleg messze került az ötszázalékos küszöbtől. Az elnök asszonynak teljesülne régi vágya, és mint pártfogójának, Boross Péternek, neki is összejönne egy miniszterelnökség, pár hónapra. Az MSZP pedig a felelősség egy részét le tudná söpörni magáról. Gyurcsányt úgy lehetne beállítani, mint olyan embert, aki az ország érdekében kész az áldozatokra is, ráadásul „egyszerű pártelnökként” végre kevesebben utálnák, ami megítélése javulását hozná magával. Ez tulajdonképpen a „szakértői kormány” lebutított változata.

3. Kitartás, elvtársak: A legvalószínűbb és legőrültebb lehetőség, hogy Gyurcsány kitart a mostani felállásban 2010-ig. Így szüksége van külső támogatókra, elsősorban az MDF harcosaira. A kockázat azonban nagy. Úgy kellene fenntartania másfél esztendőn keresztül a hazai helyzet javulásának látszatát, hogy eközben nem tudni, a világgazdasági válság mennyire lesz tartós és megrázó. Ráadásul a parlamenti többséget minden szavazáskor meg kellene szerezni, amiben bőven benne van a kudarc lehetősége. Ennek a stratégiának az alapja az a népi bölcsesség, hogy aki időt nyer, életet nyer, de ez most számára kevésnek tűnik.