A konzervativizmus esetleges újjáéledéséhez a szociál-liberálisok világválsága és egy olyan belső transzformáció lesz szükséges, mely emberi (lelki) transzformáció és hagyományokhoz való visszatérés még ebben a században be fog következni. Nem kevesebb ugyanis, mint fennmaradásunk, az emberiség jövője a tét.

De ne szaladjunk ennyire előre. Obama elnök egy demokrata többségű kongresszussal olyan nagy ívű változásokat eredményezhet az USA-ban, amelyek a reagani „forradalom” végét jelentheti.

Az elmúlt évtizedekben az amerikai konzervatizmus három fontos pillérre épült: kisebb államvezetésre, hagyományőrző értékrendre és egy izmos, proaktív külpolitikára. Ezek a pillérek Obama elnöksége alatt törmelékké morzsolódhatnak.

Ez az „új többség” egy elsöprő liberális akcióprogram beiktatását fogja kezdeményezni az USA-ban. Persze nem európai értelemben. Az amerikai változat a következőképpen nézhet ki: adóemelések lesznek, a szociális kiadások égbe szökhetnek, az egészségügyben több állami szerepvállalás lesz (ez utóbbi egyébként időszerű), a Legfelsőbb Bíróság liberális transzformációja megtörténik, az abortusz- és melegjogok bővülni fognak, ugyanakkor a hagyományos család szerepe relativizálódik. Továbbá az amerikai védelmi kiadások jelentősen meg lesznek kurtítva, Guantánamót bezárják, a terroristákat liberális jogvédők polgári bíróságokon veszik szárnyaik alá, míg az amerikai külpolitika gyakorlatilag az ENSZ fennhatósága alá kerülhet. Ennek kapcsán az amerikai birodalom egy olyan legyengített szociáldemokráciába fuzionálhat, amelyet gazdasági parancsuralom, erkölcsi engedékenység és fogatlan nemzetközi státusz fémjelez majd.

Obama szenátor ennek a politikának megvalósítását nem is rejtette véka alá. Egy 2001-ben készült chicagói rádióinterjúban Obama olyan „újraelosztási politikát” sürgetett, amely szerinte a gazdasági és politikai igazságtevés útja lehet. Az Egyesült Államok jobb esetben egy észak-amerikai Skandináviává válhat.

„Nem is olyan rossz” – mondanák sokan. Azt viszont tudni kell, hogy ebből a vidám szociáldemokrata transzformációból egy ilyen mamutnyi, multi-etnikumokra épülő federáció akár egy újabb és ezúttal végzetes finanszírozási csődbe zuhanhat, amelyből a kilábalás már vélhetően emberfeletti erőpróba lesz.

Obama győzelme tehát az „amerikai álom” goromba végét jelentheti. Sokak örömére a nemzetközi színtéren, Amerika a továbbiakban már nem lesz egyeduralkodó katonai és gazdasági szuperhatalom. Amit viszont még nem tudnak ezek az ellendrukkerek, hogy a demokraták adóztató és költekező politikája, valamint a szabadkereskedelmi jogok visszafarigcsálása könnyen elmélyítheti a most kibontakozóban lévő recessziót világszerte.

Továbbá, ez a követelésoldali (demand side) politika csak fokozhatja Európa alacsony gazdasági növekedési kilátásait, alacsony fokú termelékenységi statisztikáit, továbbá magas munkanélküliséget is eredményezhet. Ez senkinek nem jó hír. Ugyanis ez hazánk félrekormányzott hajóját is végképp felboríthatja.

Az első liberális reformhullám Roosevelt elnöksége alatt „New Deal” néven vált ismertté. A harmincas években ez a politikai irányzat egy olyan „meghitt” jóléti állam kiépítéséhez vezetett, amelynek gyakorlati következménye a kapitalizmus lebontása és a náci Németországgal való gyenge külpolitikai hozzáállás lett. A végkifejletet már ismerjük: a nácik kis híján totális győzelmet arattak és a New Deal liberalizmus az amerikai adóztató-költekező politika szerves részévé vált. A másik ilyen liberális hullám az 1960-as években Johnson elnöksége alatt csúcsosodott ki, melynek során az ország egy külpolitikai bukás, a vietnami háború, valamint a „Great Society” újabb osztogató politikájának számláját kellett nyögje még Carter elnök idején is.

A tanulság világos: a New Deal és Great Society típusú liberalizmus Amerikát egy olyan félszocialista pályára helyezte, melynek eredményeképpen az ország egésze legyengült és szegényebb lett. Legrosszabb esetben ez az új liberális szociáldemokrata pálya a szabad emberek által létesített óriási amerikai kísérlet, a független alkotmányos demokrata önkormányzás végét is jelentheti. Ha ez bekövetkezik, a kormánykereket már nehéz lesz visszafordítani.

A Bush-évek nem váltak egyértelműen hasznára a világnak és irritálták a nemzetközi közösséget. De ellenreakcióként a ló másik oldalára vetődni felelőtlenség lenne. Minden konzervatívan vagy akár moderáltan gondolkozó és cselekvő állampolgárnak épp ezért már most, a választások utáni első napokban meg kell kezdenie felépíteni egy olyan együttgondolkozó és cselekvő stratégiát, amelynek segítségével – megfelelő érveléssel, civil mozgalmakkal és összefogással – mértéktartó módon kordában lehet majd tartani az Obama-jelenséggel járó, szélsőségesen liberális szociáldemokrácia felé hajló, Amerikára és a világra nézve vélhetően káros kísérletet.

Topolánszky Ádám

amerikai kormányzati szakértő, publicista