Az élőlények földrészek közti vándorlása korántsem új keletű dolog. Bár a földgolyó az emberek szabad mozgása előtt meglehetősen szeparált területekből, földrészekből állt, így módjuk sem volt a különböző élőlényeknek az elvándorlásra, mert földrajzi akadályokba ütköztek: magas hegyekbe, folyókba, tengerekbe, a kontinensek vándorlásával, jelentős éghajlati változásokkal ökológiai folyosók nyílnak és záródnak, új fajok keletkeznek és tűnnek el. A napjainkban tapasztalható fajvándorlás azonban ettől különbözik: az ember színre lépésével tudatos és véletlen akciók sorozata új, hatékonyabb lehetőségeket hozott a fajok terjedésében.

Ahogy szaporodott az emberiség, újabb területeket hódított meg, vitte magával növényeit, állatait és persze kártevőit élősködőit is. Manapság is gyakori, hogy a kereskedőhajók fenékvizében vagy használt gumiabroncsok között szelik át az óceánt, és fajok ezrei jutnak eredeti élőhelyüktől távol. Így terjedt el például a vándorpatkány, ismert gyomnövények, rovarkártevők.

Szabad mozgás

A globalizáció beindulásával a közlekedés, a kereskedelem, a turistáskodás lett az idegenhonos élőlények legfőbb „beszállítója”, a klímaváltozás pedig tovább fokozza a vándorlást, mert az éghajlat melegedése – különösen a dél-európai országokban – északabbra „tolja” egyes élőlények elterjedési határait. Így eshet meg, hogy olyan élőlények is megjelennek Európában, amelyekkel csak igen meleg vidékeken találkozhatunk; maláriás szúnyog, mérgespókfajták, kabócák bizonyos fajtái, agresszív növényfajok.

A burgonyabogár a világháború előtt Magyarországon például ismeretlen volt, aztán tömegesen jelent meg és pusztította el egyik alapvető élelmiszerünket, a burgonyát. Azóta is itt él nálunk, de megtalálták ellene a védekezés módját. Hasonló eset volt az amerikai szövőlepke elterjedése kontinensükön, szinte minden gyümölcsfa „fehér fátyolba” öltözött, a levelek összepöndörödtek, elfogyasztották a szövőlepke hernyói. Azóta is látható gondozatlan fákon, de ha a termelők odafigyelnek, megvédhetők a megtámadott fák.

De az ember tudatosan is közreműködik idegenhonos fajok betelepítésével a nem mindig szerencsés folyamatba, gondoljunk a genetikailag módosított növények (GM) erőszakos terjesztésére. Az ökoszisztémában okozott egyensúlyi zavarokon túl, a gének természetben való elterjedésétől sokan azért is tartanak, mert tönkreteszik a természetes génállományt, előnytelen módon változtathatják meg a vadon élő fajok génkészletét; például gyomirtók elleni teljes ellenállás fejlődhet ki a növényekben.

Az erősebb éli túl

Ráadásul az így bekerülő idegen gének aztán fertőzni is képesek. Egy nairobi székhelyű kutatóközpont rádiós nyomkövetést alkalmazott egy fadongó mozgási útvonalának meghatározására, és annak a kiderítésére, hogy mekkora szerepet játszik a rovar a nagy távolságú pollenszállításban.

A följegyzések szerint a méhek akár a fészküktől hat kilométerre lévő virágokat is fölkereshetik, így elősegítik a génáramlást; lehetővé teszik, hogy a transzgének több kilométer távolságba „szökjenek”.

A német kutatóintézeteket összefogó Helmholtz Társaság nemrég hozta nyilvánosságra egy összeurópai kutatás eredményeit, az idegenhonos élőlények mozgásával kapcsolatban. Megállapításaik sokkolóak: minden évben átlagosan hat új fajjal „gazdagodik” az európai élővilág. Európában közel hatezer növényfaj tekinthető idegennek, ennek fele nem a kontinensről származik, az idegenek háromnegyed része véletlenül került Európába; 25 év alatt az idegen növényfajok száma megháromszorozódott.

A sikeres hódítók általában messziről érkeznek. Az idegenből érkező fajok egy része elpusztul, egy része beilleszkedik a helyi élővilágba, más részük agresszívan terjedni kezd az őshonos állat- és növényvilág rovására. A sikeres hódítók tág ökológiai tűrőképességű fajok, könnyen és jól alkalmazkodnak, gyorsan szaporodnak, az utódok gyorsan ivaréretté válnak.

Másik szelektálási előnyük, hogy olyan anyagokat bocsátanak ki a környezetükbe, amellyel gátolják vetélytársuk túlélését (egy imolafaj gyökere például olyan vegyületet bocsát ki, ami mindent elpusztít maga körül). Hozzájárulhat a sikerhez, ha az adott élőlény gazdasági hasznot jelent az embereknek. Jó példa erre az akác, amely megköti a homokot, a fája értékes, ezért szaporítják. Előnyt jelent az idegen fajoknak az elzárt szigeteken való megtelepülés, mert ott a saját evolúciós úton formálódó életközösségek rendkívül sérülékenyek. Ilyen eset történt a csendes-óceáni Guam-szigeten, amikor az első barna mangrovesikló 1952-ben beszabadult a szigetre. Azóta a bennszülött madárfajok, emlősök és gyíkok mintegy 80 százaléka örökre eltűnt. Sőt azok a fajok is, amelyek az utóbbiakkal táplálkoztak.

Kártevők Európában

Néhány éves adat alapján a veszélyeztetett fajok világszerte mintegy 80 százaléka küzd a hódító ragadozók és vetélytársak ellen. Ugyanakkor fokozza a veszélyt az is, hogy egyes betelepedő fajok párba állnak, sőt szaporodóképes utódot is létrehoznak őshonos fajokkal. Különösen nagy rizikót jelentenek a GM-élőlények, amennyiben hajlamosak inváziós viselkedésre.

Az Egyesült Államokban a hódító növény- és állatfajok megfékezésére évi 138 milliárd dollárt fordítanak. A legkomolyabb kártételek a mezőgazdaságban történnek, például az ázsiai méhatkák révén. Európában csak Németországban 32 millió eurós kárt okoz a japán keserűfű és a kaukázusi medvetalp. Utóbbi hatalmas, mérgező sűrűségeket hoz létre, ahonnan minden élőlényt kiszorít.

Az idegenhonos fajok gyakran szállítói vagy gazdaszervezetei különböző egzotikus betegségek kórokozóinak. Az emberiség nagy járványai szinte kivétel nélkül összefüggésbe hozhatók idegen fajok betelepítésével, terjedésével. Jelenleg több mint tízezer nem őshonos fajt tartanak számon Európában, és számuk egyre nő.

Ázsiai eredetű szúnyogfaj a tigrisszúnyog, 1970-ben indult világhódító útjára. Gerincesek meleg vérével táplálkozik és mintegy 22 különböző vírus és más kórokozó potenciális hordozója, így a nyugat-nílusi vírusé is, amely emberre is veszélyes. Behurcolása gumiabroncsokkal és a dracaena növény szállítóvizével történt.

Különösen sok gondot okoz az ürömlevelű parlagfű, amely a XIX. század közepén jutott Európába; először Franciaországba és Németországba, Észak-Amerikából. Európa nagy részén előfordul, erősen allergén, Magyarországon ez a legsúlyosabb allergiát kiváltó növény. A kaukázusi medvetalp akár hét méter magasra is megnő, Közép-Ázsiában és a Kaukázusban őshonos. Európába dísznövényként hozták be a XIX. században, mára a mérsékelt övi Európa nagy részén megtalálható, de hazánkból egyelőre hiányzik. A növény nedve fényérzékennyé teszi a bőrt, amely ezután könnyen megég az UV-sugarak hatására.

Rendszeres legeltetéssel kiszorítható, ezt teszik ma a szlovák karszt területén. Impozáns, nagy testű állat a kanadai lúd. Angol gyűjteményekből szabadult ki, de állományát erősítették vadászati célú betelepítésekkel is. Mára Észak- és Északnyugat-Európában elterjedt, de Magyarországon is felbukkant már. Élőhelyét agresszív módon védi, főleg a szárcsák és vízityúkok ellen. Ürüléke szennyezi az élővizeket, ha nagyobb populáció alakul ki.

Nagy testű, hódhoz hasonló „kétéltű” életmódot folytat a nutria. Prémjéért tenyésztik, ezekről a telepekről szabadultak ki. Európában a francia és olasz állományok a legnagyobbak. Bizonytalan források szerint hazánkban is élnek megtelepedett nutriaállományok.

Az új világokat meghódító európaiak élelemforrásként, illetve honvágyuk enyhítésére vittek magukkal rengeteg állat- és növényfajt Új-Zélandra, Ausztráliába, Dél-Afrikába. Ilyen faj például a házi macska, a házi kecskefajták, a sertés, az üregi nyúl vagy a vörös róka. Érdekes példa a budapesti Feneketlen-tó vagy az Állatkert tavának esete. Évről évre duzzad a tavak ékszerteknős-állománya, mert a gazdik megunt állataikat beengedik a tóba. Hasonló módon zajlik az európai nagyvárosok örvös papagájainak elszaporodása is.

Hankó Ildikó