Hétfőn, november harmadikán kaptuk meg az ítéletet, kedden átnéztük, tanulmányoztuk, szerda reggel pedig postáztuk is a Fellebbviteli Licencadó Testület névsorát – foglalja össze Elbert Gábor, az MLSZ tisztségviselője annak az ítéletnek a sorsát, amely arra kötelezi a labdarúgó szövetséget, hogy hozza nyilvánosságra a Fradit a másodosztályba száműző licencbizottság névsorát. November 10-e óta olvasható az FTC Pártolói Egyesület honlapján a hét mesterlövész neve, akik megvonva a klub licencét, a zöld asztal mellett taszították egy osztállyal lejjebb a nagy múltú csapatot. Amint lapunk megírta, hosszú és rögös út vezetett a névsor kiadásáig: az FTC Pártolói Egyesület, mint civil szervezet bírósági úton kényszerítette ki a lista nyilvánosságra hozatalát, amely 2006 óta foglalkoztatta a futball iránt elkötelezetteket.

„Nem mesterlövészek voltak, 2006-ban mégis kilőttek egy csapatot az NB I-ből” – vezeti fel a jogi úton nyilvánosságra kényszerített nevek listáját az egyesület közleménye: Bárányos László, Horváth József, Dr. Laczkó János, Dr. Pálfay Szilárd, Dr. Pere József, Riklik Anett, Szendrő Dénes.

Ebből baj lesz?

„Hét név, szigorúan ábécésorrendben. Ezért kellett ennyit titkolózni, bíróságra járni, sok érthetetlen magyarázkodást végighallgatni” – folytatódik a közlemény, utalva arra, hogy az MLSZ több prominense, köztük a perben ügyvédként is eljáró Helmeczy László többször is keresete visszavonására intette a szurkolói klubot, mondván, bajok származhatnak a Fradira nézve abból, ha a licencet megvonó bizottság névsorának kérdését feszegetik. Érvként hozták fel azt is, hogy a névsor nyilvánossága esetén nem tudnák szavatolni a befolyásmentes döntéseket, valamint az ítészek személyes biztonságát.

Erre az érvre Elbert Gábor is hivatkozott a neveket az egyesületnek eljuttató levelében: „A felperes felelőssége az, hogy a kiadni rendelt adatokkal visszaélésszerű joggyakorlás ne történjék” – írja az MLSZ tisztségviselője, minden, a névsorban szereplőket érintő következményekért a pártolói szervezetet téve felelőssé.

Amint az várható volt, visszaélésszerű joggyakorlás nem történt, viszont a sajtó nagy erőkkel eredt a döntnökök nyomába. Az alapkérdés, ami miatt a szervezet a nevek kiadását kérte, az volt, hogy kideríthető legyen, megfelelő képzettség birtokában született-e meg a Fradit kizárással sújtó döntés, vagyis az MLSZ licencszabályzatának megfeleltek-e azok a személyek, akik megvonták az első osztályban az indulás jogát az FTC-től.

A sajtó kezdetben tapasztalható lendületes rohama napokon belül megtört, majd teljesen alábbhagyott. A döntésben közreműködők ugyanis hallgatásba menekültek: telefonjaik rendre némák maradtak, senki nem akarta kommentálni a licencmegvonás történetét. Arra a kérdésre sem születtek válaszok, hogy az ítészek – egy kivételével – miért lapítottak. Az egy kivétel Laczkó János volt, aki elmondta, igen pozitívan értékeli, hogy az FTC Pártolói Egyesület a bíróság révén megszerezhette a két és fél évvel ezelőtti bizottság névsorát.

Mint fogalmazott, szerinte már a döntés után testületileg ki kellett volna állniuk elmondani, hogy mi miért történt, hiszen mindig akkor van baj, ha valamit homály övez. – Mi abból az iratanyagból dolgoztunk, amelyet annak idején az FTC vezetése a rendelkezésünkre bocsátott – fejtette ki. – Ezeknek az iratoknak az alapján döntöttünk úgy, hogy megelőzvén a pletykákat, nem nézzük, melyik klubról van szó, hanem csak azt, hogy szigorúan a szabályok szellemében járjunk el. Le volt írva feketén-fehéren, hogy nyolcszázmillió forint az egyesület adóssága. Egyébként külső szakértőket, független könyvvizsgálókat is bevontunk a döntés előkészítésébe, és tiszta lelkiismerettel mondom, hogy a legjobb tudásunk szerint cselekedtünk. Sokan kérdezik most tőlem, hogy vajon tartok-e a Fradi-szurkolók esetleges bosszújától, erre csak azt tudom felelni, hogy nem, egyáltalán nem tartok ettől. Hiszen az én nevem már két és fél éve nyilvános. Arról nem is beszélve, hogy mi nem lőhetünk gólt a Fradi színeiben – tette hozzá Laczkó János, aki a döntésben mint jogász működött közre.

Pálfay Szilárd és Pere József is jogász szakértők. A két évvel ezelőtti licencszabályzat szerint a döntéshozókat öt szakterületen, sportbeli, infrastrukturális, személyügyi és adminisztratív, jogi, pénzügyi vonalon elismert személyiségekből kell kijelölni, akiknek szakirányú végzettséggel, valamint az adott szakterületen legalább ötéves gyakorlattal kell rendelkezniük. Fontos szabály továbbá, hogy szigorú összeférhetetlenségi és elfogultsági szabályok alapján kell működtetni a licencbizottságot.

Az FTC PE úgy látja most, hogy több szabálytalanság is történhetett a bizottság felállításakor, például könyvvizsgáló szakértő jelenlétére nem bukkantak a leközölt listában.

Lányos zavar

A névsort átböngészve több érdekes adattal gazdagodhatunk. A döntéshozók között Szendrő Dénes négy évvel ezelőtt a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban dolgozott, a Pest Megyei Labdarúgó Szövetség felügyelő-bizottságának elnöke. Bárányos László a Pest Megyei Labdarúgó Szövetség felügyelőbizottságának tagja. Horváth József a Baranya Megyei Labdarúgó Szövetség elnökségének tagja, a kispályás, női és teremlabdarúgó bizottság elnöke, míg Pere József a Fejér Megyei LSZ fellebbviteli bizottságának korábbi tagja.

Pálfay Szilárd a Győr-Moson-Sopron Megyei Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottságának volt tagja, míg a döntését a kezdetektől nyíltan felvállaló Laczkó János a Budapesti Amatőr Bokszszövetség elnöke. Utóbbinak futballügyekhez való kapcsolatát mindössze a licencbizottsági tagsága jelenti.

A kakukktojás Riklik Anett szerepeltetése, aki a lista nyilvánosságra hozatala előtt – egy kivételével – gondosan törölte magát a közösségi webhelyekről, ám a Blikk kiderítette: egy húszas évei közepén járó közgazdász hölgyről van szó, aki nyilván híján van az előírt szakmai tapasztalatoknak, s akit Rákóczy István, a Baranya Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke javasolt a bizottság soraiba.

– Az MLSZ kérte fel a megyei tagszövetségeket, hogy javasoljunk személyeket. Horváth József mellett Riklik Anettet ajánlottam, mert fiatal, agilis lány, aki munkájával sokat segít nekünk a megyei szövetségben – jelentette ki Rákóczy, aki vakon hitt a licencet adó testület elnökének. – A testület vezetője azt mondta, a jelölt személyek megfelelnek a szabályoknak. Nem értem, miért kellett volna utánanéznünk! – érvelt Rákóczy Riklik Anett szerepeltetése mellett, aki a Pannon Egyetemen tanult turisztikát, és 2005-ben, bizottsági közreműködése előtt egy évvel írta a szakdolgozatát az utazási szerződések rejtelmeiről.

– Emlékeim szerint Riklik Anett közgazdászként volt jelen. A Fradi kizárásáról titkos szavazással döntöttünk, s azokat a szempontokat vettük figyelembe, amelyeket a gazdasági szakemberek javasoltak – nyilatkozta a Blikknek Bárányos László.

Kizárt dolog

– Megvizsgáljuk, hogy szabályos volt-e a bizottság összetétele, s ha jogsértést tapasztalunk, megtesszük a szükséges lépéseket – nyilatkozta Budai Máté, az FTC Pártolói Egyesület szóvivője. Mint elmondta, az UEFA-hoz fordulnak, ha kiderül, hogy a licencet megvonó testületet nem a nemzetközi szabályok alapján hozták létre. A levél megérkezésétől a közzétételéig eltelt néhány napban az egyesület is tájékozódott. Mint nyílt levelükben megállapítják, az MLSZ az eddig szigorúan titkolt emberek munkájával nagyon meg volt elégedve, hiszen 2008. június végéig mindannyian tagjai voltak a licencadás testületeinek. Laczkó János az I. fokú Licencadó Testületben volt tag, Pere József a Fellebbviteli Licencadó Testület elnöke volt, a többiek pedig ugyanezen testület tagjai voltak. 2008 júliusától mindössze Pálfay Szilárd szűnt meg tagja lenni a Fellebbviteli Licencadó Testületnek, a többiek tagsága és jogállása változatlan.

Mint az egyesület közleménye leszögezi, a licencet megvonó bizottság tagjainak nincs mitől félniük, „hiszen az iratanyag áttanulmányozása után a lelkiismeretük szerint döntöttek.” Az egyesület kitér az MLSZ vezetőinek felelősségére is: ha valaki úgy került a bizottságba, hogy képesítésének hiánya vagy más összeférhetetlenségi szabály miatt erre nem kerülhetett volna sor, és ott döntött, „az nem a konkrét személy, sokkal inkább az őt kinevező testület felelőssége” – közlik.

A névsor nyilvánosságra hozatalát a Fradi kizárását kísérő botránysorozat valamennyi fonáksága ellenére sikerként éli meg a civil pártolói szervezet. „Küldetésünket teljesítettük, a Ferencvárost 2006-ban az NB I-ből kizáró bizottság tagjainak a nevét megismertettük a nyilvánossággal. A jövőt illetően csak annyit ígérhetünk, továbbra is figyeljük és ellenőrizzük, hogy az MLSZ vezetői ne csak szavakban legyenek a rend, a fegyelem és a törvényesség pártján.” Ezt szeretnék elérni a Fradi angol tulajdonosai is. A Magyarországon tartózkodó Terry Robinson klubigazgató különös odafigyelést ígért a licenc megvonásával kapcsolatban, hiszen a csapatot működtető gazdasági társaságot a másodosztályba száműzés miatt ért veszteségek egy szabályszerűtlen licenceljárás gyanúja esetén perelhetővé és megtéríttethetővé válnak.

Az eset pikantériája az, hogy a névsort látva nem tűnik életszerűnek az MLSZ évekig tartó, határtalan rettegése a döntőbizottság tagjai neveinek nyilvánosságra hozatalától. Helmeczy László jóslataival ellentétben, aki a lista nyilvánossága esetén nagyon súlyos, az MLSZ legfelső köreihez is elérő következményeket vizionált, az MLSZ vezetése a helyén maradt, nem hullottak fejek, nem támadtak meg egy döntéshozót sem. Persze az is előfordulhat, hogy az időközben a Hír TV lejáratásába keveredő Helmeczy László sok fontos megbízatása miatt valami más üggyel keverte össze a Fradi esetét. Vagy még mindig ott lapul a csontváz a szekrényben…

Udvarhelyi István