Lebegő, rózsaszín test. Elsőrangú ötlet, szépen kidolgozott, emlékezetes épület – ezekkel a szavakkal méltatta a zsűri Kis Péter munkáját 2004 őszén, amelyet merésznek, újat sugárzónak, a modern építészet remekének, a magyar kultúra európai letéteményesének neveztek. A tervezőcsapata nyerte meg azt a pályázatot, amelyet 2004 nyarán írt ki a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma a budavári Szent György téren lévő egykori Honvéd Főparancsnokság épületének rekonstrukciójára.

Rózsaszín test? És még lebeg is? Jól értettük? Valakinek minden bizonnyal elment az esze. Az ország szívében, a Budai Várban, a Honvéd Főparancsnokság eklektikus épülete fölött? Ez csak valami tévedés lehet. Semmi sem állíthatja már meg ezt a liberális ámokfutást? – kérdezgették a felháborodott polgárok. Maholnap talán már a Parlament épülete fölött is amorf ocsmányságok lebegnek? – találgatták.

Hamarosan nyilvánvalóvá lett, hogy a közönség sehogyan sem tud megbarátkozni ezekkel az extravagáns tervekkel. Olyannyira nem, hogy többen látni sem akarták a különös alakzatot. Mi több, hallani sem akartak semmiféle rózsaszínű lebegésről az egykori impozáns Honvéd Főparancsnokság tetején…

Azután hamarosan kiderült, hogy az elképzelés nemcsak esztétikailag hagy kívánnivalókat maga után. Azt kezdettől tudták, hogy a terv nem felel meg az I. kerület Építési Szabályzatának (KÉSZ), de az később derült ki, hogy egészen egyszerűen nem lehet megépíteni.

És itt pont lehetne a történet végén… De nincs. Pedig a pályamunka a fiókban porosodott és már-már úgy tűnt, hogy mindenki megfeledkezett róla. Három év telt el. Tavaly nyáron Gyurcsány Ferenc bejelentette azt az 500 milliárd forintos uniós támogatási keretet, amelyből a Budavári Palota fejlesztésére 10 milliárd forintot szántak. Ez az összeg a Honvéd Főparancsnokság épületének rekonstrukciója mellett forrást biztosít a Szent György tér, a Csikós Udvar és a Vízhordó lépcső rendbehozatalára is. Más állami tennivaló is lenne bőven, a Vár alatti barlangrendszer helyenként kritikus állapotban van, a Várbazár állapota siralmas, a Mátyás-templom rekonstrukciója pedig olyan tempóban készül, akár a Luca széke. A parkok gondozása, az útburkolat állapota, a közlekedés helyzete, mind-mind megannyi fővárosi feladat, elkelne tehát a pénz bőven.

Az illemhelyek balkáni állapotokat idéznek, a virágosládákban csikkek éktelenkednek. Ha valaki maga elé képzeli a bécsi Burg vagy a prágai Várnegyed, a Hradzsin képét, sírva fakad. Az előbbi meseszépen gondozott virágágyaival, szökőkutakkal tarkított parkjaival, az utóbbi korhű kávéházaival és kiválóan szervezett utastájékoztatásával körözi le a Budai Várat és környékét.

Tény, hogy a Honvéd Főparancsnokság romos épülete sem maradhat így, mert csak tovább pusztul. Az épülettorzónak legalább annyit ártott az idő, mint a gyújtóbombázás. Több mint hatvan éve porlik a visszabontott csonk, omladozó falain golyózáporok nyomai emlékeztetnek a háborúra, az ostromra. A romok láttán nehéz ma már elképzelni, hogy ezen a helyen hajdan ötemeletes épület uralta a teret és markáns választóvonalat húzott a palotanegyed és a polgári várnegyed közé. Impozáns mérete és gazdag díszítése ma már csak nyomokban bukkan elő. A gyönyörű kovácsoltvas kapu mögött kiégett kapualj: a palotanegyed épületei a Vár ostroma során 1945-ben gyújtóbombák áldozatai lettek, a főparancsnokság belsejét is teljesen kiégették a lángok.

Az épület bontása már egy későbbi politikai szándék következménye: az új hatalom szabadulni kívánt a múlt emlékeitől, nem szívesen látta egykori szimbólumait. Az egykori Honvédelmi Minisztérium épületét is lebontották, a földszint romos maradványait 2000-ben dózerolták el, hogy zavartalan legyen a kilátás a felújított Sándor-palotából. Csak az egykori Honvéd Főparancsnokság romjai maradtak.

Kis Péter tervei a romokat északon hatalmas előtetővel fedték volna le, délen pedig az a bizonyos rózsaszínű test lebegett volna a ház és a torzó felett. Ijesztő…

Gyurcsány Ferenc 2007 nyarán tett bejelentését követően két út állt a kormány előtt: vagy elfogadják a 2004-es pályázat eredményét, még akkor is, ha a közvélemény a leghatározottabban tiltakozik ellene és áterőltetik a történelmi várnegyedbe végképp nem illő őrült alkotást, vagy új tervpályázatot írnak ki. Egyiket sem választották.

Inkább tovább hallgattak az ügyről, csak a háttérben, a kulisszák mögött zajlottak az események, gondosan elrejtve a nyilvánosság elől. 2007 őszére a találgatások és a kiszivárogtatott háttérinformációk arra késztették a magyar építészek egy csoportját, hogy nyílt levélben kérjenek választ az épület tervpályázatának különös utóéletére.

– Igaz-e, hogy a tudtukkal vagy kezdeményezésükkel olyan tervezői csoport alakult, amely tervpályázat nélkül, egyenes megbízással készül elkészíteni a volt Honvéd Főparancsnokság romjainak közpénzek felhasználásával történő áttervezését? – tették fel a kérdést a dokumentumot jegyző építészek.

A lapok is újabb tervekről számoltak be, jólértesültséggel fokozva tovább a káoszt. Hogy születtek-e új tervek, nem tudni, az azonban bizonyos, hogy hangzottak el nevek. Például Mányi Istvánt, a Páva utcai holokauszt-múzeum tervezőjét emlegették. Végül mégsem akadt olyan építész, aki nyíltan szembe mert volna szállni a szakma és a kamara etikai szabályaival csak azért, hogy a megbízójának engedelmeskedjen. Nem nehéz belátni, hogy ezzel egy építész nem kevesebbet kockáztatott volna, mint tervezői jogosultságát. Annyit pedig nem ér a kétes hírnév… Mert kecsegtető ugyan a Budai Várban otthagyni az alkotó élet lenyomatát, de mit ér mindez, ha nincs mögötte nyertes pályázat? Örökre rásütve a bélyeg: más volt a nyertes.

Finta József építész szerint etikailag és szakmailag elfogadhatatlan, ami történt, és nyílt levélben fordult a Budapesti Építészkamarához. A kamara megvizsgálta az ügyet és megállapította, hogy erre a területre csak nyilvános és titkos tervpályázat lefolytatását követően lehet épületet tervezni. Ilyen pedig már van. Bár inkább ne lenne…

Ennek ellenére maradtak az eredeti pályázati koncepciónál, Kis Pétert felkérték tervei átdolgozására. Áprilisban a kormány kiemelt nemzetgazdasági jelentőségű üggyé minősítette a projektet, ezzel végleg kizárva az önkormányzatot az engedélyezési folyamatból.

A közelmúltban aztán váratlanul felgyorsultak az események. Valakinek valamiért hirtelen nagyon sürgőssé vált a rekonstrukció…

Az évekig tartó csönd után hirtelen, alig néhány hét leforgása alatt öt újabb tervváltozat született. A tervezők és a beruházók zártkörű demonstrációkon mutatták be a polgármesternek és a főépítésznek az elképzeléseiket. Alig mutatták be az egyiket, már készült is a következő. És velük fokozódott a nyomás: ha a kerület nem áll be valamelyik terv mögé, elszáll a pénz, az uniós támogatás… A kerületi vezetés úgy érezte, hogy a kormány kezdettől nem tekintette partnernek. A kormányszóvivői iroda közleménye azt állítja, hogy az elmúlt hónapokban a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) számos engedményt tett. Az önkormányzat szerint viszont nem történt más, mint az ésszerűtlen programelemek tervének elvetése. Az uniós pénzeket egyebek mellett madárröpde építésére és spanyol lovasiskolára kívánták felhasználni.

– Milyen madarakat akarnak röptetni? És hol laknak majd a lovak? – tudakolta a kerület.

– Az mellékes. Részletkérdés. Nem a Várban – hangzott a kormányzati felelet.

– Akkor mindennap felhozzák majd őket a Várba? Hogyan? Teherautóval? Valóban ez a legfontosabb feladat a Várban? – feszegették tovább a kérdést, ám érdemi válasz nem érkezett.

Végül a madárröpde és a lovasiskola terve lekerült a napirendről. De a főparancsnokság épületének átépítése nem.

– Tízmilliárd forint forog kockán – állítják az uniós források felett diszponáló kormányhivatalnokok. Következetesen tízmillióról beszélnek, miközben a teljes előirányzott összeg egyéb munkákat is tartalmaz, a Honvéd Főparancsnokság hajdani épületének átépítése a tízmilliárd forintnak csak körülbelül a fele. Úgy tűnik, az urak a tízmilliárdos támogatást egy csomagban kezelik: ha nem fogadja el az önkormányzat az exhibicionista tervek valamelyikét, a teljes pakett elúszik. És akkor nem lesz forrás sem a Vízhordó lépcsőre, az utak felújítására, de még a parkok rendezésére sem, állítják.

Ekkor a Budavári Önkormányzat képviselő-testülete végképp megelégelte a dolgot és úgy döntött, hogy határozatban tiltakozik az egykori Honvéd Főparancsnokság épületének tervezési és engedélyezési folyamata ellen, illetve változtatási tilalmat rendel el a Dísz tér 17. számú ingatlanra.

– A törvényben biztosított lehetőséggel azért élt a testület, mert csak így tudja elősegíteni, hogy a beruházás mind látványában, mind megjelenésében méltó módon illeszkedjen a történelmi környezethez – áll az önkormányzat közleményében, amely szerint az elmúlt hetekben világossá vált, hogy a Dísz téri romépület tervezett felújítása, a beruházás előkészítése kapkodva, ötletszerűen, folyamatos rögtönzések mentén zajlik.

– Jól példázza ezt, hogy a tervezők az elmúlt három hétben öt, egymástól teljesen eltérő tervvázlatot mutattak be a főparancsnokság épületének felújítására. A kapkodást mutatja az is, hogy november 6-án derült ki, hogy a tervezőknek egyetlen hét áll rendelkezésükre, hogy az építési engedélyezési dokumentációt az építési hatósághoz leadják – mondja Nagy Gábor Tamás, a kerület polgármestere.

De milyenek az új tervek? Az I. kerületi városházán ki is állították az újabb csodákat: van közöttük atomtemetőre emlékeztető betonszarkofág, amely minden különösebb kontúr nélkül épül rá a lefedett lőrésekkel tarkított torzóra, végül felül geometriai nóvumba torkollik: derékszöget nem ismerő, minden pontján tetraéder, poligon szerkezetbe. Más szögből nézve olyan, mintha az építmény statikája nem lenne megfelelő: az embernek az az érzése támad, a tető mindjárt beszakad. A belső tereket az ásványok kristályszerkezetére emlékeztető fehéres fény világítja meg, üvegprizmák szórják szét a szivárvánnyá bontott napfényt. A kecses kristályokat masszív oszlopok tartják, átmérőjük ránézésre meghaladja az egy métert. A fehéres fényáradat és a sötét, börtönszerű oszlopok kontrasztja oly erős, hogy az épület látványa a látogatóban feszültséget kelt.

Egy másik terv az előbbi ellentéte: egyenes vonalak, derékszögek, téglalapok. A jellegtelen változat anyaga fém és üveg. Leginkább lakóparkra vagy plázára emlékezet, olyannyira semmitmondó…

Hát, ezekből nehéz lesz választani, dünnyögi a szemlélő, nem tudván megszabadulni a leginkább kézenfekvő kérdéstől:

– Hogy nem jutott eddig az eszébe senkinek, hogy az eredeti épületet építse újra? Miért kell valami őrült nagy durranást a történelmi várnegyedbe erőltetni, ahol már van egy nagy durranás: maga a várnegyed. Ugyan kinek jut eszébe Hollókőn vagy Torockón megvalósítani önmagát? – tettük fel a kérdést az I. kerület főépítészének, dr. Aczél Péternek, aki a Demokratának elmondta, ő a maga részéről nagyra értékeli a modern építészet útkeresését, azonban személyes véleménye is az, hogy ennek a Várban nincs helye.

– Több alázattal, több szeretettel kellene ehhez a kérdéshez hozzáállni – mondta. – A Budai Várban nem szabad kísérletezni. Lehet tervezni városszerte, semlegesebb helyeken extravagáns csodákat, hivalkodó, meghökkentő épületeket. Kell a modern építészet, hiszen minden kor rá kell hogy építse a maga lenyomatát a valóságra, de ennek nem megfelelő színtere a történelmi várnegyed – fejtette ki a szakmai véleményét a főépítész, aki megerősítette, hogy valamennyi átdolgozott terv Kis Péter és Zobóki Gábor tervezőcsapatának munkája.

Új pályázat tehát nem volt, annyi történt, hogy a 2004-ben nyertes Kis Péter átdolgozta a korábbi tervet. Csakhogy az átdolgozott terv már nem az eredeti, a nyertes terv… De mit számít mindez, ha szorít az idő? Le kell hívni az uniós pénzt, mert egyébként elúszik. Valakinek tényleg nagyon sürgős…

Ám dr. Nagy Gábor Tamás, a kerület polgármestere nem híve a kísérletezésnek, sem a bóvli attrakciónak, az exhibicionista önmegvalósításnak.

– Azt szeretnénk elkerülni, hogy kapkodva, rögtönözve erőltessünk rá valami olyat a Budai Várra, ami később évszázadokra meghatározza a Vár arculatát. Ezzel együtt azt kell mondjam, mi nem a tervekről mondtunk véleményt. Nem is tehettük, hiszen az utolsó változatot hivatalosan egy héttel a változtatási tilalom elrendelése után kaptuk meg – foglalta össze a képviselő-testület döntésének lényegét a polgármester.

A változtatási tilalom legfeljebb három évre szól. Megfelelő tervek híján addig nem nyúlhat senki a romokhoz. Persze ha születik egy jó terv, egy környezetébe illő, méltó, szép és a látogatók, a polgárok szerint is szerethető alkotás, a tilalom természetesen feloldható. Három év nagy idő…

Hernádi Zsuzsa