Janus Pannonius 1434 augusztusában született Csezmicei János néven a mára nyomtalanul eltűnt, Dráva vidéki Csezmice községben. A korán félárvaságra jutott, ám tehetséges fiatalember taníttatását nagybátyja, Vitéz János vállalta magára. 1447-től Veronában, majd Padovában végzett tanulmányai után a jogtudomány doktorává avatták az ókori kultúra bűvöletében élő, a Dunántúl római neve után magát Janus Pannoniusra átkeresztelő humanistát.

Hunyadi Mátyás 1458-ban hazahívta a reneszánsz műveltségű ifjút, mivel nagy szüksége volt világot látott, tanult emberekre. Vitéz János esztergomi érsek az addig csupán a tudományoknak és művészeteknek élő humanistát pappá szenteltette, hogy 1459-ben kinevezhesse Pécs püspökévé. A lelke mélyén továbbra is világi ember azonban nem ilyen szerepre vágyott, és elkezdődött meghasonlása. Műveiben pap létére is csak a görög-római Olympos isteneihez fohászkodott, 1450-ben Galeotto Marzióhoz írt versében pedig egyértelműen megfogalmazta, hogy „…hívő ember költő nem lehet”.

Mivel gyenge testi felépítése nem volt alkalmas az embert próbáló hadjáratokra, 1464-ben Mátyás táborában megbetegedett, így a király a számára oly kedves mediterrán vidékre küldte II. Pál pápához, hogy anyagi támogatást szerezzen a török elleni háborúhoz, egyben hozzájárulását kérje a Vitéz János által tervbe vett új pozsonyi egyetem, az Universitas Istropolitana megalapításához. Pénzt ugyan nem sikerült szereznie, ám a pápa támogatta az egyetem tervét és ezzel voltaképpen a Nikolsburgi rovásírás ábécéjének megalkotását is. A jeles írásemlék alkotójának személye egészen 2004-ig ismeretlen volt, amikor is újonnan megjelent könyvében Vékony Gábor rovásírás-kutató arra a megalapításra jutott, hogy az írásemlék feltételezhetően Janus Pannoniustól származik. A közelmúltban elhunyt kutató következtetéseit a matematikus, történész Mandics György elevenítette fel számunkra.

– A követ a majdan felállítandó egyetem számára olyan nyelvtankönyvet tervezett, amely a magyarság hagyományait szem előtt tartva tartalmazta volna a rovás-, valamint a kor műveltségéhez tartozó héber írást. Ez utóbbiról a Firenzében megismert Marcello Ficinótól kapott tájékoztatást, aki felvilágosította a héberben eltérő hónapnevekről és évszerkezetről. Egy lap felső részére nagy valószínűséggel követtársa, Nyújtódi Székely Miklós zágrábi esperes a rovás ábécé betűit, alatta annak latin megfelelőit, míg legalul Ficino a héber ábécét és számokat, végül a hónapok neveit jegyezte fel. Ezt a lapot magával vitte Mátyás csehországi hadjáratára is, ahol olmützi püspök barátjánál hagyta, akkor már egy kódexbe kötve. A püspök halála után a lap egy 1483-as ősnyomtatványba, majd a nikolsburgi (ma Mikulovo) Dietrichstein hercegi család birtokába került.

A lap története csak 1933-ban folytatódott, amikor a család a svájci Luzernben árverésre bocsátotta teljes könyvtárát. A leltár során a lap tetején olvasható Littere Siculorum, azaz Székelyek betűi felirat láttán azonnal értesítették a Magyar Nemzeti Múzeumot, hogy a kötettel együtt árverésen kívül felajánlják megvételre. Az összeg azonban meghaladta az intézmény anyagi lehetőségeit, így a könyvtár igazgatója, Jakubovich Emil csak ezt az egyetlen lapot tudta kifizetni, ami a Nikolsburgi ábécé nevet viseli és napjainkban az Országos Széchényi Könyvtár őrzi.

Janus Pannonius ezt a dicsőséget életében nem sejthette, nagyobb gondja volt, hogy egyre inkább összeütközésbe került a magyar király akaratával, aki az ő művészetét akarta felhasználni tekintélye növelésére. A uralkodó tetteit méltató versei azt sejtetik, hogy kényszer hatására születtek. A véletlen játékaként nevében is megjelenik az a tulajdonság, amit a római mitológiából ismert kétarcú Janus istenség képvisel. Szakításukra 1470-ben került sor, amikor Mátyás leváltotta a horvát-szlavón-dalmát bánságról.

Egy évvel később már a lengyel királyt, Kázmért a magyar trónra meghívó összeesküvők élén találjuk Vitéz Jánossal együtt, mi több, ő nyitja meg az idegen sereg előtt a nyitrai vár kapuját. Noha ez idő tájt az ország 75 vármegyéjéből 66 a zendülők oldalán állt, Mátyás elvágva Kázmér seregének utánpótlásvonalait, harc nélkül is megadásra és elvonulásra kényszeríti a támadót. A lázadók, köztük Vitéz János, kegyelemért esdekeltek, amit meg is kaptak. Nem úgy Janus Pannonius, aki először püspöki székhelyére menekült, majd rövidesen Itália felé indult. Nagybetegen érte el a Zágráb feletti Medvednica hegységben meredező, a pécsi püspökök tulajdonában lévő, Medvevárat (Medvedgrad). A humanizmus legrangosabb magyar költőjét itt érte a halál 1472. március 27-én.

Először ott temették el és Antonio Bonfini, Mátyás történetírója szerint csak halála után két évvel a legnagyobb titokban hozták Pécsre a konzerválást biztosító kátrányos koporsóban. Itt egy félreeső szobában, talán kápolnában őrizték, ugyanis nem merték sem méltó, sem méltatlan helyre temetni, amíg Mátyás a tetemet meg nem tekintette, meggyászolta, megbocsátott neki és összegyűjtött költeményeit kiadatta. A pápa és Mátyás akaratából történt újratemetésről egy 1494-ből származó bizonylat tanúskodik.

A következő fejezetet csak 1991 márciusában nyitotta meg a II. János Pál pápa látogatását megelőző pécsi dóm felújítása, amit a padlóburkolat felszedésével kezdtek. Ekkor bukkantak olyan kátrányos koporsó- és csontmaradványokra, amelyekről a feltáró Kárpáti Gábor régész írta jelentésében, hogy a bal kézcsontok alatt lévő jobb combfejen II. Pál pápa ólombulláját találták hátsó oldalával felfelé, ezen az első két pápa, Péter és Pál ül egy közös trónon.

A bulla előlapján, oldalnézetben látható a trónon ülő II. Pál pápa, előtte klerikusok térdelnek. Pápai bullát eddig egyedül Szent László nagyváradi sírjában találtak, Magyarország mai területén viszont sehol, ráadásul az ide temetett halott az altemplom kiemelten fontos részén nyugszik, szinte a felső oltár alatt.

– Ha a megtalált sírban nem Janus Pannonius földi maradványai lettek volna, akkor egy tökéletes alteregó csontvázát találtuk meg – állítja Kárpáti Gábor. Magabiztos kijelentését támasztja alá Nagy Erzsébet, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságának Régészeti Osztályának vezetője: – A maradványokat K. Zoffmann Zsuzsa, a Nemzeti Múzeum és dr. Marcsik Antónia, a szegedi egyetem antropológusa vizsgálta. Az általuk a csigolyákon és a bordákon talált elváltozások, valamint a németországi vegyi vizsgálatok igazolták a feltevést, hogy az elhunyt, saját magáról is leírt kórkép alapján tüdőbajban és köszvényben szenvedett.

A vázcsontokról készített felmérések alapján az arcrekonstrukciós munkát a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársa, Kustár Ágnes végzi, a koponya és Janus Pannonius feltételezett ábrázolásainak összevetését, szuperinpozíciós vizsgálatát dr. Magyar Lóránt (SOTE) készíti.

Az említett ábrázolások, Andrea Mantegna padovai Szent Kristóf-freskójának részlete, valamint 1458-ból származó festményei, két férfi arcképe. Nem zárható ki, hogy hármuk közül egyikük a költő – sorolja a lehetséges bizonyítékokat Nagy Erzsébet. Az október 20-án a pécsi bazilikában felravatalozott maradványokat másnap egyházi szertartás keretében helyezték el az altemplom falában, amelynek sírkövén Janus sírverse olvasható.

Szakács Gábor