– Mióta dolgozik?

– Hárman voltunk fiútestvérek, de mindig én voltam a legszorgalmasabb. Tizenhárom éves koromban halt meg apánk, azóta dolgozom. Nem vártam én meg, hogy anyám vigye a veder vizet. Tizennyolc évesen mezőgazdasági gépész lettem. Zöldségtermesztéssel azóta foglalkozom, amióta az eszemet tudom. A legszebb árut termeltem a faluban. Kacsát, libát, disznót is tartottunk Erzsikével, a feleségemmel, akivel már negyvenhét éve vagyunk házasok. Még két lovam is volt hobbiból. Három lyányom van, mindegyiket kitaníttattuk. Van hét unokám és egy dédunokám, egy pedig útban.

– Mikor kezdődtek a lopások?

– Vagy húsz éve, a rendszerváltás óta.

– Hogyan védekezett ellenük?

– Kutyával, illetve kutyákkal, de mind megmérgezték őket.

– Mit vittek?

– Mindent, ami volt. Vitték a disznót, a Pannónia motort, a csirkét, a kacsát, a szőlőt, a meggyet és a barackot. Vitték a fúrót, a hegesztőt, az akkumulátort, a köszörűt is mind elvitték. Amikor a tolvaj egyszer megvágta magát az elektromos fűrésszel, a kutya követte is a nyomot egy darabig. Már nekem is kastélyom volna, ha minden megmarad.

– Mástól is loptak a faluban?

– Persze. Volt három banda, akik rendszeresen csinálták. De nem csak a cigányok loptak, tudja, tolvajnak születni kell.

– Maguknak mi maradt, ha mindent vittek?

– Hagyd asszony, majd én mondom… Jutott is, meg maradt is, arra mindig vigyáztam. Sokaknak adtam kölcsönbe, de három cigány család kivételével a mai napig mindenki tartozik nekem. Volt egy barackfám. Tíz barack volt rajta, jó volt ránézni. A kaputól úgy nyolc méterre állt a fa. Na mondom, jó lesz, majd holnap megkóstoljuk. Reggel megyek a kaput nyitni, oszt nézek szét. Két barack volt a földön, a többit elvitték. A kettő is úgy maradhatott meg, hogy leestek, oszt lusták voltak érte lehajolni. Na mondom, ennyi volt, ezt is elvitték. Oszt vittek el húsz méter cseresznyét is. Erre gondoltam, mit csináljak? Legyek éjjeliőr? De idejönnek azok a tizenöttizenhat éves fiúk, úgy öten-hatan, még engem is agyonvernek! Akkor is volt egy kutya, azt is lefújták spray-vel.

– Mi volt az utolsó csepp a pohárban?

– Mondom, majd a hét végén leszedjük az iborkát, oszt majd meglátjuk, mennyi. Láttam, lesz pár üveggel. Gyönyörű, jó nagyok voltak, mert én úgy szeretem, olyan jó tízcentisek. Megyek ki reggel, oszt az összes iborka össze volt hányva. Leszedték előttem az éjszaka az összest, úgyhogy nem jutott nekem egy darab sem. Mondom, az anyátok szentségit, nem fogtok ti többet bejönni az én kertembe! Na, levertem olyan háromcentis karókat. Leütöttem, olyan negyven centi magasak voltak, úgy három-négy méterenkint. Volt kötődrótom, nem volt egy milliméter, mint annak a fele. Körbevittem. Mondom, na megálljatok! Most ezt elmondom a faluba, úgyhogy nem fogtok merni többet bejönni a kertembe, oszt majd kiderül, hogy melyik vót, mer’ az biztos nagyon mérges lesz rám! Gondoltam, egy értelmes ember nem jön be a kertembe, hogy tudja, megrázhatja az áram. Hosszabbítóval vezettem be az áramot a melléképületből. Nem a kerítésbe vittem, ahogyan azt megírták mások.

– Milyen messze volt a drót a kerítéstől?

– Hat méterre, de a hátsó részen volt tizenhatra is! Akinek csak tudtam, elmondtam, hogy bevezettem az áramot, de csak este tíz órakor vittem rá, nehogy a gyerekeknek esetleg napközben bajuk essen.

– Tudta-e, hogy törvényellenes, amit csinált?

– Sejtettem. De mondtam, meg fogom csinálni. Most már azt gondolom, nem bántam volna, ha az összes terményt elviszik, csak az ne történt volna velem, ami történt. Eszembe nem jutott, hogy súlyos sérülést okozhatok, az, hogy halált, az meg meg sem fordult a fejemben, hiszen mint mondtam, már mindenki tudta a faluban, hogy bevezettem az áramot. Egyébként mindent elkövettem az utóbbi húsz évben, hogy megakadályozzam a lopásokat, számtalanszor jeleztem azokat a körzeti megbízottnak, meg ugye a kutyák…

– Jóban voltak a falubeli cigányokkal?

– Hagyd asszony, majd én mondom… Jóban. Aki meghalt, annak az anyja meg mindennapos volt nálam. Ha ettünk, mindig meghívtuk. Azon a bizonyos reggelen is átjött. Már tudta, hogy le volt szedve az iborka. Még adtam is belőle. Meg is ette, ott azon nyomban sóval. Ő tudta, hogy mi mozgás van nálam, meg mi hogy van. Volt kacsám, húsz darab, ezt is tudta. Mondom, levágok vagy hatot magunknak is és a lányainknak is, és ha segít kopasztani, kap egyet. Csak ő mondhatta el a fiának, ha ő nincs ott, nem jut a fia fülibe. Ők a kacsára jöhettek, nem az iborkára, hiszen az már le volt szedve. A kacsák az istállóban voltak, de oda csak a kerten át, az áramon keresztül lehetett bejutni. Ha az utcáról jöttek volna, akkor meglássák őket, ott ki van világítva. Három kerítésen is át kellett mászniuk. Két szomszéd van még az úttól, és a három kerítés mindegyikén még szúródrót is van! Egyébként a tévéből hallottam, hogy a halott anyja azt mondta, bosszút állni jöttek be rajtam azért, mert védeni mertem a kertemet.

– Hogyan tudta meg, hogy baleset történt?

– Hagyd asszony, majd én mondom… Lefeküdtem, beszedtem a gyógyszereimet és mélyen aludtam. A feleségem költött, hogy nagy ricsajt hall az utcán. Majd elkezdték rugdosni az ajtónkat és kiabáltak, hogy nyissátok ki, nyissátok ki! Erzsike nyitotta az ajtót, a bilincs már a kezemen is volt. A rendőrök mondták, hogy haláleset történt, és hogy egy ember életveszélyben van. Mikor kivittek a házból, már ott voltak a mentők, a rendőrség és nagyon sok cigány, akiket a rendőrök elkergettek a sarokra. Onnan kiabálták, hogy ha ő meghalt, akkor megdöglesz te is! Aztán engem és a feleségem is bevittek a rendőrségre, mindkettőnket máshová. Külön-külön hallgattak ki minket. Mondtam, nekem nem kell ügyvéd. Átvittek Miskolcra a rendőrségi fogdába, onnan meg a börtönbe. Aztán a tököli rabkórházban kötöttem ki, ott vizsgáltak. Végül a monoki polgármester szerzett nekem ügyvédet, kettőjük segítségével kerültem Monokra.

– Azt nyilatkozta, hogy jó volt a börtönben.

– Jó volt persze. Olyan emberek közé kerültem, akik hamar barátok lettek. Nagyon szerettek engem, én is őket. Mindegyik sírt, amikor eljöttem. Csak a munka hiányzott nagyon!

– Vannak-e ismerősei vagy rokonai Monokon?

– Nincsenek. Voltak ismerőseim, de azok már meghaltak.

– Hogyan fogadták a faluban?

– Itt mindenki szeretettel van hozzám, még a cigányok is. Még köszönt is az egyikük, hogy Barna bácsi, tessék szólni, ha kell majd segíteni, nekem megvan a szakmám, elmegyek! A polgármester minden követ megmozgatott, hogy házat szerezzen nekem.

– Milyen büntetésre számít?

– Nem érzem magam bűnösnek. Mindent elkövettem, hogy megvédjem a tulajdonom. A rendőrség tehetetlen vót, a polgármester se tudott rendet tenni. Nem vót más eszközöm, csak az elrettentés. Annak ellenére, hogy tudtak az áramról, megtörtént a baj, de úgy gondolom, hogy az egyedül a tolvajok, a rablók hibája, akik részegen belebotlottak a drótba. Ez józanul szerintem nem fordulhatott volna elő senkivel. Ezek miatt kellett otthagynom az otthonomat, az egész életemet, a munkámat, a családomat, a barátaimat. Bízom benne, hogy a bíróság felment engem. Ha megbüntetnek és bevisznek öt évre, és van egy darab lepedő, arra fogom magam felakasztani. Minek már akkor az élet nekem, azt otthagytam Kesznyétenen, ez az igazság!

– A feleségére és a családjára nem gondol?

– Nekem akkor már le kell mondanom mindenről. Azt a szégyent nem akarom élve megérni, hogy engem egy végigdolgozott és becsületes élet után bűnösnek mondjanak ki, és börtönbe csukjanak.

– Megbánta? (Erre a kérdésre már Erzsike válaszol könnyes szemmel)

– A rossz törte volna ki azt az iborkát!

Somfai Sándor


Segítő kezek

Szepessy Zsolt, Monok polgármestere:

– Óvadékra gyűjtöttünk Barna bácsinak. A bíróságnak akartuk felajánlani, de a bíróság úgy döntött, hogy ebben az esetben nem kell az óvadék, mert nem tartanak attól, hogy Barna bácsi ne jelenne meg a kitűzött tárgyalásokon. Gyűjtést kezdeményeztünk egy, a faluban lévő eladó ingatlan vásárlására. Több, mint kétmillió forint gyűlt össze, s így már meg is vettük a házat. Ügyvédet én szereztem neki dr. Erdei Csaba személyében. Barna bácsi országos szimbólummá vált, a magántulajdonát védő, magyar ember szimbólumává.

Dr. Erdei Csaba ügyvéd:

– Védencem, Szoboszlai Barnabás ellen több emberen elkövetett emberölés kísérlete a vád, amely öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. Álláspontom szerint viszont ügyfelem nem követett el bűncselekményt. A kertbe rutinszerűen lopni járók követték el. A tolvajok rablási vagy lopási szándékkal mentek hozzá. Feltehető a bosszúállási szándék is vezette őket, amely Szoboszlai Barnabás és az elhunyt hozzátartozói több interjújában is elhangzott, azért, mert árammal védte a kertjét, és így már nem volt veszélytelen a lopás. A mai jogszabályok megfosztják a tulajdonost attól, hogy jogos önhatalommal védekezhessen, az állam pedig nem védi meg a tulajdonost, így a tulajdonalapú társadalomban védtelen a tulajdon, a társadalom alapja. A tulajdont lehetetlen megvédeni, gyakorolni oly módon, ahogy azt a mai jogszabályok, illetőleg a mai bírói gyakorlat elvárja, ugyanis a tulajdonát védő jogos önhatalmi, vagy jogos védelmi helyzetben lévő személy amint túlterjeszkedik az úgynevezett szükséges mértéken, úgy azonnal terheltté, bűncselekmény elkövetőjévé válik. Úgy vélem, hogy ezen arányosságot nem kellene vizsgálni, és minden eszközt engedélyezni kellene a magántulajdon önhatalommal történő megvédésére, akár a lőfegyver otthoni használatát is. A „megrögzött bűntettes” fogalmát ismét be kellene vezetni a magyar büntető joggyakorlatba és a visszaesőkkel szemben a törvény teljes szigorával a szabálysértési értékhatár alatti értéknél is öt-tíz-tizenöt éves büntetési tételeket kellene kiszabni. Az ingyen adott segély a társadalom rohamos mértékben és ijesztő gyorsasággal szélesedő margóján élő embereknek életvitelszerű megélhetést biztosít, akik ezt a más tulajdona ellen elkövetett bűncselekményekkel egészítik ki. A fentieken kívül ténylegesen elsősorban munkahelyekre lenne szükség, ezen embereknek az átképzésére, illetőleg valamilyen használható képzettség megszerzésére kellene törekedni, ehelyett látszatintézkedések történnek. Ez adóforintjaink szélbe szórása. Politikusaink úgy fogalmaznak, hiszen csak 60-70 milliárdról van szó. Álláspontom szerint ebbe nincs beleszámolva a családi pótlék, amelynek érdekében ez a marginális réteg szaporodik, nincs beleszámolva a szociálpolitikai kedvezmény, amelynek nagy része szintén nem a rendeltetésének megfelelően működik, hiszen nagy része bűnözői köröknél landol. Nincs beleszámolva az az óriási morális kártétel, amelyet az okoz, hogy ez a réteg alanyi jogként kezeli a munka nélkül történő megélhetést, alanyi jogként fosztogatja a kiskerteket, tör be házakba és követ el tulajdon és személy elleni bűncselekményeket. Az, hogy úgy nőnek fel ebben a körben generációk, hogy a választott pálya az, hogy „segélyes leszek”, nem látja a szüleit dolgozni, érthetetlen lesz számára a munka, a semmittevésre szocializálódik. Nincs beleszámítva az, hogy a vidék népességmegtartó erejét teljességgel aláássák, a vidék mezőgazdasági, idegenforgalmi és egyéb gazdasági fejlődésének egyik komoly gátja a bűnözés, a munkanélküli életvitel. Véleményem szerint az eddig felsorolt károk évi több ezer milliárd forint veszteséget okoznak és sajnos, ez nem túlbecsült összeg.