Az idei gyarapodást fele-fele részben az októberig teljesített államkötvény-kibocsátások, illetve az IMF rendkívüli hitelkeretének idén lehívott 4,9 milliárd eurós összege okozta. A jövő évit pedig az, hogy kormányzati prognózisok szerint 1 százalékkal csökken majd a hazai GDP. Nem különösebben biztatóak a következő időszakra vonatkozó prognózisok sem: 2010-ben szinte változatlan szinten, 72,2 százalékon áll majd az államadósság. S csak 2011-től reménykedik a kormány abban, hogy 69 százalékra mérséklődhet az adósság-állomány.

Hét felelőtlen év

Ismét hazánk súlyos problémájává nőtt egy már-már elfeledett tétel, az államadósság. Emlékezetes: a kilencvenes évek elején komoly veszélynek tűnt, hogy Magyarországot megfojtja a túlzott eladósodás. Akkor a GDP 80-90 százaléka körül mozgott hazánk adósságállománya, s adósságspirálról, öngerjesztővé váló eladósodási hullámról cikkeztek a szaklapok. Végül 1995-ben, amikor az adósságállomány a GDP 87,4 százalékán állt, hazánk a fizetésképtelenség határára sodródott.

Ahogy Járai Zsigmond nemrég egy konferencián kifejtette: bár Magyarország csak 1976-ban vette fel az első hosszú lejáratú hitelt, a nyolcvanas évek vége óta az éppen lejáró hiteleket, és azok kamatát újabb hitelek felvételéből fizettük. S ennek eredményeként 1995-re a költségvetés bevételeinek egyharmadát (!) az államadósság kamatainak törlesztésére kellett volna fordítani.

A problémát végül a Bokros-csomag, valamint a vele párhuzamos nagyprivatizációs hullám oldotta meg. Az áramszolgáltatók és az erőművek eladásából 6 milliárd dollár bevételhez jutott a költségvetés, amit teljes egészében az államadósság törlesztésére fordított. Ennek megfelelően két év alatt több mint negyedével, a GDP 64 százalékára csökkent Magyarország adósságállománya.

A tendencia a következő években, a polgári kormányzás éveiben is folytatódott. Bár ekkortájt teljesen leálltak a külföldieknek kedvező privatizációk, sőt különböző tb- és bankkonszolidációs lépések miatt még nőtt is az állami vagyon értéke, 1999-ben már csak a GDP 61, 2000-ben 54, 2001-ben 52 százalékán állt hazánk adósságállománya. A csökkenés azért is meglepő volt, mert időközben a kormány jelentős fejlesztésekbe kezdett: beindult az autópálya-építéseket, lakásberuházásokat, kisvállalkozás-fejlesztéseket, valamint vidéki gyógyfürdő-fejlesztéseket ösztönző Széchenyi Terv. Kiderült, hogy újabb hitelek és privatizációs bevételek nélkül, akár még jelentős állami költekezés mellett is csökkenthető az államadósság – erre fedezetet adott a jelentős gazdasági növekedés. S az 52 százalék azért is örvendetes volt, mert ezzel Magyarország pont a korábban legtöbb gondot okozó tételben, az államadósság tekintetében teljesítette az euró bevezetésének 60 százalékban meghatározott feltételét.

Ezzel azonban véget is ért a javulás, a felelősségteljes kormányzati politika. 2002-ben mintha egy teljesen más szocialista kormány lépett volna színre, mint amelyik 1998-ban átadta a hatalmat.

Ami azért is furcsa, hisz a miniszterelnök épp az a Medgyessy Péter lett, aki 1997-98-ban pénzügyminiszterként sikeresen őrködött az ország gazdasági egyensúlya fölött. A „szakértői kormány” korábbi jelszavát azonban teljesen más ideológiák váltották fel. Az új miniszterelnök kijelentette: akkor is megvalósítja a kormányzati osztogatás politikáját, ha emiatt átmenetileg nő az államadósság. Aztán az átmenetből évek, majd immár fél tucat esztendő lett. 2002 óta minden évben magasabb és magasabb adósságállományról számol be a Pénzügyminisztérium. A választás évében egyből 56 százalékra ugró adósságállomány 2005-ben lépte át a 60 százalékos küszöböt, az újabb választás évében, 2006-ban egyből 66 százalékra ugrott, s a gyurcsányi megszorító intézkedések évei alatt is tovább nőtt. S a növekedést még csak megtörni sem voltak képesek az ismét beindult privatizációs akciók. Bár időközben 400 millió euróért eladták a Postabankot, 300 millióért a Dunaferrt, 600 millióért a Richter Gedeon még állami tulajdonban levő részét, s 1,8 milliárd euróért a Budapest Airportot, a pénzt felfalta a túlméretezett költségvetés. Így visszajutottunk oda, ahol 1995-ben, a Bokros-csomag évében álltunk. Azzal a különbséggel, hogy immár nincs eladható állami vagyon, ami ismét egyensúlyi pályára lendíthetné az országot.

Nincs visszaút

Magyarország államadóssága pillanatnyilag 17 744 milliárd forint. Kamattörlesztésre pedig 1200 milliárd forintot (vagyis a központi költségvetés bevételeinek 15 százalékát) kénytelen kifizetni a Pénzügyminisztérium. Korábban az államadósság kezelése, az újabb és újabb hitelek felvétele egyfajta rend szerint történt: az Államadósság-kezelő Központ az alacsony kamatozású, jellemzően hosszú távú (vagyis nagyobb biztonságot jelentő) befektetők megnyerésére törekedett.

Az utóbbi években azonban már mellőzni kellett a koncepciókat. Már mindegy volt, honnan jön a pénz, hogy mennyire kockázatos, csak az volt a lényeg, hogy valaki hajlandó legyen finanszírozni az államadósságot. Ennek tükrében nem is kell annyira spekulációt keresni Magyarország őszi pénzügyi összeomlása mögött. S a jövőre 72,5 százalékra emelkedő adósságállománnyal még tovább nő hazánk pénzügyi kockázata.

A magas, kilátástalan adósság súlyos versenyhátrányt jelent Magyarország számára. Csehországban és Szlovákiában csupán a GDP 29 százalékára rúg az államadósság, nem is beszélve Románia 13 százalékos, vagy a balti államok 10-17 százalék közötti mutatójáról. Vagyis míg nálunk a költségvetés bevételeinek 15 százalékát viszik el az adósság kamatai, szomszédjaink ezt 3-6 százalékkal megússzák. A különbözetet szabadon költhetik állami nagyberuházásokra, a gazdaság fejlesztésére, a kisvállalkozások támogatására, vagy éppen szociális kiadásokra. Ehhez képest épp nálunk, Magyarországon legmagasabb a szociális kiadások aránya…

A 72 százalék fölé ugró államadóssággal hazánk hét év alatt az euró bevezetésének feltételét teljesítő országból súlyosan eladósodott uniós állammá válik. Az EU régebbi tagországaival összehasonlítva az elmúlt évek 65 százalék körüli magyar adósság-állománya még nem volt annyira rossz. A brüsszeli döntéshozók nem véletlenül húzták meg 60 százaléknál az euró bevezetésének kritériumát. A régi tagországok adósság-állománya ugyanis nagyjából ekörül a szint körül mozog. Ausztriáé 59, Németországé 65, Franciaországé 66 százalék. Egyébként az elmúlt években náluk is nőtt, Franciaországé például 2 százalékponttal. A 72 százalék azonban már olyan szint, ahonnan a tapasztalatok szerint nagyon nehéz a visszatérés. Hisz évtizedek óta nem tudja csökkenteni adósság-állományát Görögország és Olaszország, ahol az éves GDP mintegy 100 százalékára rúg az eladósodás. S Belgiumnak is tizenkét év kellett, hogy 117 százalékról 88 százalékra mérsékelje adósságrátáját.

Magyarországnak azonban ennél a három államnál is súlyosabb terhet jelent az eladósodottság. Belgium, Görögország és Olaszország ugyanis az euró-zóna tagja, vagyis államadósságára csupán a közös valutánál szokásos 2,5 százalékos kamatot kénytelen fizetni. Az önálló valutáját fenntartó Magyarországot azonban csupán 10 százalékos kamatszinten hajlandók finanszírozni a nemzetközi befektetők.

Feladott euró-kritérium

A magas kamatszintnek ráadásul további veszélyei is vannak. Forinthitelek helyett devizában történő eladósodásra ösztönzi a lakosságot. Ennek megfelelően a devizahitelek állománya az elmúlt években folyamatosan nőtt, s immár a 18 ezer milliárdhoz közelítő államadósság mellett további 4,3 milliárd forintnyi magán-devizaadósságot is cipel az ország. Ami végső soron tovább növeli hazánk sebezhetőségét.

„A külső egyensúly javítása elengedhetetlen, mivel nagyon megnehezült és megdrágult a külföldi forrásokhoz való hozzáférés” – olvasható a GKI Gazdaságkutató legutóbbi elemzésében. Az államadósság csökkentése azonban különösen nehéznek látszik hazánk számára az elkövetkező években. Bár a konvergenciaprogramban a kormány azt reméli, hogy 2011-re sikerül 69 százalékra csökkenteni az adósság mértékét, valójában ez elég valószínűtlen, egy másik elemzésből ugyanis kiderül: épp ebben az évben terhelik majd hazánkat legerőteljesebben a Valutaalaptól felvett hitel kamatterhei, csak erre a tételre 180 milliárd forint többletköltséget lesz kénytelen elkülöníteni a költségvetés. Csökkenthetné az adósság GDP-hez mért arányát az is, ha – ahogy 2000 körül történt – jelentősen nőne a magyar GDP. Erre azonban szintén semmi esély a következő években.

Nagyot fordult tehát a világ. Míg 2002-2005 között az államadósság volt az egyetlen tényező, amelyben Magyarország megfelelt az euró-bevezetés feltételeinek, napjainkra úgy tűnik, a többi feltétel – államháztartási hiány, infláció – teljesítése mellett épp az adósság-állomány jelenti majd a közös valuta átvételének legfőbb akadályát. Jellemző, hogy a kormány céljai között már nem is szerepel a 60 százalékos ráta elérése. Abban bíznak, Brüsszel azzal is megelégszik, ha az államadósság két egymást követő évben csökkenést mutat (ezt a lehetőséget Görögország euró-csatlakozása érdekében nyitották meg).

De még így is bizonytalan, hogy hazánk a nagykapu helyett a kiskapun be tud osonni az euró-övezetbe: 2012-től ugyanis megkezdődik az IMF-től felvett hitel tőkéjének a törlesztése, ami 2013-ban 1650 milliárd forintjába kerül a költségvetésnek.

Kárász Andor