– Hogyan definiálná a kreativitást, illetve az innovációt?

– A két fogalom különbségében van a lényeg, s ez nem is olyan egyértelmű a köztudatban, szinte szinonimaként használjuk őket. A kreativitás szónak az eredetéből adódóan is a teremtéssel összefüggő a jelentése: létrehozni valamit a semmiből. Mindnyájunk életének része, csak másmás mértékben és a tudatosság különböző szintjein. A legkreatívabb időszakunk a gyermekkor, az alkotó felnőttek pedig megőrizték ezt a képességet és sajátos szemléletmódot. Az új ötlet akkor születik, amikor rácsodálkozunk a világra, és kérdések merülnek fel bennünk, hogy miért pont ilyen, és miért nem más. Ebből rögtön következik: hogyan lehet más, és milyen lehet még? Mondhatnánk, hogy a kreativitás a tudatlanságból ered, az ismeretek hiányából, de ez nem lenne igaz. A megszerzett tudás rendkívül fontos az emberiség számára, úgy értünk el ennyi mindent, hogy nem kezdtük újra és újra a nulláról, hanem ott folytattuk, ahol elődeink abbahagyták. Azonban ezt a felgyűlt tudást nem szabad kőtáblába vésett dogmaként kezelni, mert úgy gátja a kérdések feltevésének. Tehát a kreatív ötlet egy szikra, sokszor tűzijáték, de valósággá csak az innováció teszi. Ugyanazon folyamat két fázisáról van szó, amelyek alapvetően különböznek egymástól. A kreatív gondolkodás és tevékenység individuális jellegű, egy személyhez, a személyiséghez kötődik, az innováció viszont inkább társadalmi, közösségi munka, sokan vesznek részt benne. A kreativitás során teljesen szabadok vagyunk, csak a természet törvényei kötnek, ellenben az innováció folyamatát több tényező is befolyásolja, beágyazódik a gazdasági közegbe, ami segítheti, de gátolhatja is.

– Magyarországra a kreativitás, de nem az innováció jellemző?

– Az előbbiekből következik, hogy igen. Amikor az individuális lehetőségekről beszélünk, a gének által hordozott képességről van szó, ebben nagyon jók vagyunk. Az innováció viszont egy olyan fejlődőképes gazdaságra épül, ami fejlődik is, tartalékai vannak, célkitűzései, lehetőségei, szervezettsége, kultúrája és még sok egyebe. Ebben nem vagyunk a legjobbak, ami érthető, különösen a XXI. századi technológiák korában. A XIX. század még csodálatos időszak volt ilyen vonatkozásban, sok mindent fel lehetett fedezni, és erre nagy volt a fogadókészség is, lelkes volt az ipar és a társadalom. Akkor sokkal kisebb jelentősége volt a gazdasági szempontoknak, mint ma, amikor az innováció, vagyis a kutatás-fejlesztés rendkívül tőke- és időigényessé vált, s ezért csak erős, fejlett cégek, cégcsoportok és gazdaságok engedhetik meg maguknak. Mi csak akkor lehetünk sikeresek, ha bekapcsolódunk egy ilyen folyamatba, tehát nem a saját lábunkon állva, hanem partnerként veszünk részt benne. Erre vannak jó példák, űrhajót ugyan nem tudunk fellőni, de mégis sok magyar fejlesztésű eszköz jutott ki az űrbe.

– Miért olyan kiemelkedően kreatívak a magyarok, miben és miért más a magyar agy?

– Az ok a múltunkból ered. Magyarország olyan földrajzi adottságokkal, történelmi múlttal és jelennel rendelkezik, aminek révén különböző népek jöttek-mentek itt az idők során, akikkel összekerültünk. Lehet hogy félreérthető – nem az embert és a kutyát akarom egy kalap alá venni, bár az állatok közül a kutyák állnak a legközelebb az emberhez a több ezer éves kapcsolat révén – de talán ez a legjobb hasonlat: én a keverékekben bízom, az innen-onnan összeszedett jó tulajdonságaik révén nagyon találékonyak, önállóak, és akár megállnak a saját lábukon is, ha elcsavarognak. Egy kicsit mi is ilyenek vagyunk. Másrészt nagyon sok negatív történelmi helyzetet éltünk át, amelyekben föl kellett találnunk magunkat, vagyis kreatívnak lennünk. Azokban a társadalmakban, ahol sokáig jól megy minden, az emberek elkényelmesednek, s a dolgokat elfogadják olyannak, amilyenek, s ez – mint említettem – csökkenti a kreativitást. Nem véletlen, hogy a magyarok jól helytálltak a világ mindenféle szegletén, ahová történelmünk viharai sodorták őket. Idegen földön erős a bizonyítási kényszer, a jövevénynek tennie kell azért, hogy befogadják, emberileg, szakmailag. Ezt ma is sikeresen oldjuk meg, mondják ránk, hogy egy magyar mögötted megy be a forgóajtón és előtted jön ki. De az lenne az igazi, ha itthon hasznosulnának a kint megszerzett ismeretek, mert hiszek abban, hogy a világot személyesen kell megismerni és megtapasztalni, aztán vissza kell jönni.

– Ugyanakkor részben rossz, ha a tehetséges fiatalok külföldön valósítják meg az ötleteiket.

– Mindennek legalább két oldala van. Emberként és felhasználóként nekünk is jó, ha egy értékes gondolat valósággá válik, hasznos tárgy, eszköz lesz belőle. Idővel hozzánk is eljut. Nyilvánvaló viszont, hogy egy sikernek többféle társadalmi visszaigazolása van, az egyik a gazdasági eredmény. Ebből kevésbé részesülünk.

– Azt mondta, a nehéz helyzetek kreativitást szülnek. De mi van akkor, ha ez a visszájára fordul, már túl sok lesz és lebénít, vagy lefelé indít el egy társadalmat?

– Az én jövőképem nem ilyen sötét. Az univerzum jövőjéről is különböző teóriák léteznek, az egyik ilyen szerint ki fog hűlni, és minden meghal. Ez akár igaz is lehet, de nem érint sem minket, sem a következő generációkat, csak a távoli jövőt. Nekem elegendő az is, ha egy jó darabig itt leszünk még, mert hiszek az ember egyik legcsodálatosabb tulajdonságában, az alkalmazkodóképességben. Az emberiség olyan helyzetekben is életben maradt már, amelyek pusztítónak tűntek, túlélt szélsőséges természeti csapásokat, járványokat, s még a saját háborúit is. Most a globális változásokhoz alkalmazkodik, tud reagálni a hatásokra, tud változtatni saját magán, és mára tényleg közel került ahhoz, hogy földi dimenziókban értve az egész világot is képes legyen átformálni. A szélsőséges katasztrófahelyzetekben mutatkozik meg legjobban, milyen óriási fizikai és szellemi tartalékaink vannak. Nyilván az életösztön a legnagyobb hajtóerő, ilyenkor föltaláljuk magunkat. Ez egy nagyon jó kifejezés, amiből a találmány műszó is ered, a magyar nyelv ez esetben is rejtett összefüggésekre világít rá. Magunkat kell tehát kitalálnunk, hogy milyenek legyünk adott körülmények között. Ez persze állandó feladat, csak a jelentősége más és más, vannak helyzetek, amikor sok múlik rajta, mint például mostanában.

– De ha kreatív a magyar, akkor mi hiányzik most belőle? Az életösztön?

– Nem, én kommunikációs problémát érzek. Minden megvan bennünk, csak szót kellene értenünk egymással. A gondok gyökere a magyar oktatásban van, ahol nem tanultuk meg, hogyan lehet megfelelően átadni gondolatainkat, meggyőzni valakit a saját igazunkról, elfogadni más véleményét, és hogyan lehet véleményeket egyenrangúnak tekinteni akkor is, ha azok különböznek. Ennek az elmélete és a gyakorlata is hiányzik, és az a tapasztalatom, hogy ami az iskolában kimaradt, az az egész élet során hiányzik, és csak nagyon nehezen pótolható.

– Visszahúzódó emberként ismerik. Most miért vállalta mégis ezt a posztot?

– A feladatot vállaltam el. Nagyon fontosnak tartom a kreativitást és az innovációt, szeretem és űzöm is, s bár nem hiszek a kampányokban, annak haszna lehet, ha rájuk irányítjuk a figyelmet, mint a gondjaink megoldásához vezető lehetőségre. Mert van ellenállás is. Az emberi természet ugyanis kettős, egyszerre van igénye az újra, és a régi megőrzésére is. A bejáratott módszerek biztonságot nyújtanak. Ez az én ágyam, ezt már jól kifeküdtem, lehet, hogy gidres-gödrös, de megszoktam, nem kell valami furcsa, idegen, új. Ha azonban összedől, leég az ágy, újat kell venni. Tehát a rossz helyzet kényszerítő erővel bír a változtatásra, az elmozdulásra, ahol a húzóerőt az innováció motorja adja, amit a kreativitás szikrája indít be és tart működésben. Ezért az unió lehetőségként fogja fel a pénzügyi, világgazdasági válság negatívumait, s emellett arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy a szűkülő források miatt ne fordítsunk kevesebb pénzt éppen az oktatásra és a kutatás-fejlesztésre, mert ez az a befektetés, ami biztosan megtérül és elhagyhatatlan.

– A kreativitás és innováció mellett egy ezekkel összefüggő, harmadik fogalom a dizájn. Miért olyan népszerű mostanában, noha régen is létezett, csak más néven?

– A dizájn kedves témám, már a hivatásom miatt is. A szó eredetileg a tervezést jelenti, de mára új jelentésárnyalatot is kapott. A környezet tervezéséről van szó, amivel döntően az építészet foglalkozik, minden művészetek atyja. De a dizájn alatt főként a kisebb léptékű környezetalkotást, tárgytervezést értjük. A jelentősége pedig azért nőtt meg, mert új értékekre leltünk benne. Egy terméknél mindig is három elemből tevődött össze az az ár, amit a társadalom hajlandó volt megfizetni érte. Ezek az anyag, az emberi munka és a szellemi érték, vagyis a belesűrített tudás. Korábban a felhasznált anyag többe került, és egy tárgy vagy eszköz elkészítésébe nagyon sok kézi munkát öltek, amit meg is becsült a társadalom, míg a gondolatot gyakorlatilag nem. Természetesnek vették, hiszen adott volt, hogy alapvetően milyennek kell lennie egy tányérnak, villának, széknek. Az arányokat a tömegtermelés változtatta meg. Egyre kisebb lett a nyersanyaghányad, s csökkent az ára annak dacára, hogy sok esetben véges a mennyisége. Ám a fejlett technológia hatékonyabbá tette a kitermelés, szállítás és feldolgozás folyamatát. A kézi munka aránya szintén csökkent, ajánlom mindenkinek az egyik ismeretterjesztő csatornán a Hogyan készült? című sorozatot, amelyben látható, ahogyan a gépek szinte az emberi kéz érintése nélkül hoznak létre egy-egy terméket. Ebben persze megint csak nagyon sok szellemi munka van. Tehát a gondolati rész egyre nagyobb jelentőséggel bír, s ezalatt nem csak a kreatív és innovatív részt értem, hanem a termék fogyasztóig tartó útját, a reklámot, a terjesztést is. A dizájner ezen belül pedig magát a tárgyat igyekszik minél célszerűbbé változtatni, figyelembe véve az ergonómiát, a pszichológiát, a használat módját, vagyis az embert, akinek fizikai megjelenése, illetve összetett érzékelése és asszociációi vannak. Ezenkívül vonzóvá is teszi ezt a tárgyat, hogy ne csak megfogni, hanem ránézni is jó legyen, s azzal is törődik, hogy a célzott vásárló észrevegye a számára készült terméket, elégedett legyen a használata során, így értékké váljon benne a márka, a minőség. Tehát egy tervezőnek sok mindent kell összehangolnia, átéreznie, és magát a gyártást is megértenie, hogy valóban termékké válhasson az alkotása.

– A tervezés nagyon összetett munka, az ötletek megvalósítása is több szempontot, több embert igényel, mint korábban. A világ talán úgy változik, hogy egyre több dolog kerül összefüggésbe?

– A világban a kezdetektől mindig minden mindennel összefüggött, csak korábban ezt nem éreztük, mostanában tudatosul bennünk. Amikor ősemberként egy ragadozó megkergetett, vagy küzdöttünk a betevő falatért, kicsiben már akkor is fel kellett ismernünk ok-okozati összefüggéseket, mert csak így maradhattunk életben. Ennek a felismerésnek a hatósugara nőtt meg azóta óriási mértékben. Egyre világosabb, hogy időben, térben vagy minőségükben egészen távoli dolgok is össze tudnak kapcsolódni. Erre gyönyörű költői hasonlat az a bizonyos pillangó, ami a szárnyával csap egyet Kínában, és az általa kiváltott hatássorozat végzetes lehet akár miránk nézve is. Persze amikor a kőbe dobott víz hullámkört ver a felszínen, az legtöbbször elcsitul, mielőtt partot érne. Az indonéz cunami szörnyű katasztrófa volt, de nem emelkedett meg tőle a Duna vízszintje, viszont más szempontból globálisan elindított egy folyamatot, többek közt még inkább ráirányította a figyelmet az előrejelzés fontosságára. Mindez ugyanígy igaz lehet egy tárgyra is.

– Ilyen a Rubik-kocka is, ami nemcsak egy világbajnokságokban kicsúcsosodó játék, hanem tudományos szempontból is sokakat megihlet, egész kutatások épülnek rá. Minek köszönhető a 2000-es évek elején indult másodvirágzása?

– Önmagában a divat hullámzó változása, illetve egy jó gondolat, tárgy, stílus népszerűségének visszatérése törvényszerű, így működik az emberiség. A művészetre is jellemző, hogy egyes korok valamiért kötődnek egy másik, múltbeli korhoz, amit felélesztenek, de nem teljesen ugyanúgy, hanem újraértelmezve. Az ember tudása is ilyen újrakezdő, ismétléses folyamatban bővíthető. Mert a fejlődés nem egy egyenes vonal, hanem egy spirál, vagyis a pályán újra és újra végighaladunk egy bizonyos helyzeten, csak egyre magasabban. Felülről a spirál látszólag egy kör, amin körbejárunk önmagunkba fordulva, de ha térben nézem, világossá válik, hogy van egy felfelé tartó iránya. Ez a visszatérés az emberiség egyik törvénye. A kockával ugyanez történt. Ugyan a megszületése óta folyamatosan jelen volt a világban, de ennek szakaszait meg lehet különböztetni. A bevezető, három éves időszak különlegesen hosszúra nyúlt, és megpróbáltunk elébe menni, hogy a mánia véget értével, illetve a piac telítettségével ne maradjon meg túl sok áru, mert az általában egyfajta elértéktelenedéshez vezet, hiszen a felhalmozott készleteket olcsón kiárusítják az üzletek. Sikerült elérni, hogy ez ne történjen meg, s bár csökkent a kereslet, nem szűnt meg húsz éven keresztül. Az ezredforduló után pedig valóban újra fellendült, csak tavaly annyi kockát adtunk el, mint annak a bizonyos nagy láznak az első két évében, több mint tizenöt millió darabot. Azt hiszem, vannak olyan értékei a kockának, amiket nagyon nehéz számba venni és megmagyarázni. Számomra ez a többlet mindig a művészetet jelenti. Mindent művészetnek tartok, amiről az ember csak álmodik, akár azt is, amikor valaki tíz másodperc alatt futja a száz métert. A művészet megmagyarázhatatlan dolgokat közvetít, pont azért, mert a világ megismerésének egy másik útját jelenti, mint a tudomány. Van benne valami megfoghatatlan. S persze egyetemes. Nincs olyan kultúra, amelyiktől a kocka idegen lenne, ha bárkinek, bárhol a kezébe adom, nem kell hozzá magyarázat, használati utasítás, önmaga elárulja, hogy micsoda és mit lehet vele csinálni. Jól illusztrálja azt, amiről beszéltünk, hogy minden mindennel összefügg. A megoldáshoz kénytelen vagyok ezt elfogadni, hiszen ha megmozdítom egy elemét, más is vele mozdul, nehéz elérni, hogy a változás csak bizonyos részeket érintsen. S ezt a problémát nekem, a játékosnak kell megoldanom. Ahogy akarom. Ahogy tudom. És az eredmény maga a jutalom.

Fehérváry Krisztina

RUBIK ERNŐ

építész

1944-ben született id. Rubik Ernő repülőgép-tervező fiaként.

1967-ben építészmérnökként végzett a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd szobrászatot és belsőépítészetet tanult az Iparművészeti Főiskolán (ma Moholy-Nagy Művészeti Egyetem).

Diploma után ott maradt tanítani tanársegédként, majd 1987-től címzetes egyetemi tanárként.

1983-ban létrehozta a Rubik Stúdiót, 1990-ben a Magyar Mérnök Akadémia elnöke lett.

BNV-, Állami-, Gábor Dénes- és Kossuth-díjas.

Legismertebb játékai: Bűvös kocka, Kígyójáték, Bűvös négyzetek