Vagy mindez már nem is érdekes. Obersovszky Péter hiába rakatta el láb alól a kismackót, feltámadt és újabb igazságért kiáltott. Amíg a szerző előző könyve a kiábrándulás könnyed diagnózisa volt ólomnehéz következményekkel, addig ez a munka a mélységes csalódásé, a számvetésé és a borús jóslásé. A szándékot könnyű megérteni.

A politikai újságíró mint szakember az elmúlt húsz év terméke. Azelőtt, ha valaki külpolitikával foglalkozott, nagyjából sejthető volt a családi háttere, ha belpolitikával, gazdasággal, akkor viszont tudtuk, hány elvárásnak, lózungnak és direktívának kellett megfelelnie, annak függvényében, hogy ki volt éppen a lap gazdája. Bármit el lehetett mondani az újságírókról, riporterekről, még azt is, hogy tisztességesek és kiválóan teljesítettek, de azt nem, hogy alakították az eseményeket, vagy függött volna tőlük valami. Mondjuk az ország sorsa.

Jellemző, hogy az egyik magát óriási sztárnak valló médiaguru elmesélte, miként zajlott a Magyar Rádióban a csernobili események menete. Igazából sehogy, mert nekik sem mondtak semmit, de amikor már tudtak valamit, akkor is a salátalevél leporolása volt a fő csapásirány. Mára ez tökéletesen megváltozott, az írott sajtó kis mértékben, a televíziós csatornák hírszerkesztői, riporterei döntő mértékben befolyásolják a belpolitika történéseit. Már csak a hírek sorrendjével, kiemelésével, elhallgatásával, hangsúlyokkal, ismétlésekkel, esetleg kommentárokkal is lehet manipulálni a gyanútlan nézőt.

Obersovszky Péter végigjárta a riporteri szakma minden stációját, naprakész szakember… egy kis kereskedelmi magántévénél, az Echónál. Hja kérem, ezzel nem lebecsülni akarom Széles Gábor merész törekvését, de Obersovszky nem most érkezett a Havas-féle kommunikációs tanodából, ahonnan érkezvén a Demokratánál gyakornokoskodó leányka nem tudta, mi a különbség a hír és a tudósítás között. Kérdeztük, hogy mi csináltak ott műfajelmélet-órákon? Hát a tanár urak anekdotákat meséltek…

A magántévé nem büntetés, csak jelzés. Így jár az, aki szembe mer fordulni a média mainstreammel, és kérdéseket mer megfogalmazni. Egészen bátor kérdéseket, mint látszik, nem tanácsos feltenni.

Obersvoszky az előző könyvével kiírta magát a brancsból, a Havas, Vujity, Frei, Csisztu, Árpa, Jakupcsek, Bárdos, Máté és még sok mindenki más által fémjelzett Tévémaci mézesbödön-grupból, és ott találta magát a jobboldal hideg vízpartjának fagyos kövein, mindenkitől elhagyatva. A grup nem bocsátotta meg, hogy felfedte a kereskedelmi televíziózás romlott és erkölcsromboló mechanizmusát, a jobboldal meg gyanakodva azt mondta, mit keresel te itt, nem hiszünk neked.

Mindezt azért, mert halált megvető bátorsággal feltételezte, sőt nagy lélegzetet véve kimondta, hogy: Orbán Viktor nem a sátán! Orbán Viktortól nem kell félni! Orbán Viktor egyetlen újságírón sem állt bosszút! Orbán Viktor nem ártott! Az Orbán-kormány nem üldözte a balmédiát! Feltételezem, ezek voltak az eltévelyedett tévémaci utolsó szavai, mielőtt az úgynevezett média-értelmiség belemártotta volna a nagykést. Elnézést a hosszú felvezetésért, de el kellett mondani ahhoz, hogy megértsük, szerzőnket mi vezérelte kiáltványa – mert elmegy ez akár egy kiáltványnak is – megírására.

Obersovszky Péter az Echo televízió politikai elemző műsorait vezeti. Hetente többször megfordulnak nála a politikai élet és elit ilyen-olyan képviselői s más egyéb politikához értő szakemberek. Óvatosan fogalmazva a szerző naprakész a minket körülvevő eseményeket illetően, ismeri a történések hátterét, régi motoros a szakmában, így azokat az összefüggéseket is logikusan össze tudta rakosgatni, amelyek az amatőrök, illetve a köznapi emberek előtt rejtve maradnak.

Sokat markol a könyvében is, így a recenzensnek csak az marad, hogy kiemeljen néhány olyan megállapítást, amin a gyanútlan olvasó fennakad, majd hangos sikításba tör ki. Bármiről is írjon, mindig a televíziónál lyukadunk ki. Az a kályha és az a befejező taktus. A médiába betört a politika, a politikába betört az alvilág, politika, az alvilág és a médiumok egy hatalmas konglomerátumot alkotva uralkodnak az egész országon, a háttérben pedig felsejlik a hálózat. Az ötödik hatalmi ág ördögi képződmény, mely léténél fogva feleslegessé teszi a demokratikus berendezkedés majd minden kellékét. A dolgok nem a parlamentben dőlnek el, a hatalom nem a pártok kezében van, a demokrácia szabályait bármikor fel lehet rúgni…

Antall József klasszikussá vált mondásának egészen érdekes változatával találkozunk: a tetszettek volna forradalmat csinálni helyett, tetszettek volna (ti. a jobboldal) gründolni egy kereskedelmi médiát.

Ma a két nagy kereskedelmi tévé teljesen más szerepet játszik, mint ami a feladatuk volna. Teljes mellszélességgel beszálltak a gyűlölet- és hecckampányokba. Művészi tökélyre fejlesztették a Ron Werber-i lejárató rágalmakat. Medgyessynek többek között azért kellett buknia, mert le akarta állítani ezek eszkalálódását. Mindezt azért, hogy a jobboldal soha többé ne kerüljön hatalom közelébe, és ha a jobboldal bukik, vele bukik Orbán, aki az elképzelések szerint lemond, és akkor a pártja millió apró pártra esik széjjel. Ha 2002 után a Fidesz tovább kormányozhatott volna, erős, vagyonos középosztályt hoz létre, ami örökre elsöpri a színről a későkádári garnitúrát, összes kivételezettjével és sleppjével egyetemben. Ezt kellett megakadályozni a média és a vele egylényegű újságíró-társadalom segítségével. Tették is a dolgukat, hibátlanul.

Obersovszky pontosan számba veszi, miként kerülhetett a köteles beszéd úgy a kereskedelmi médiához, hogy ünnep előtt általában csekély számú ügyeletes teljesít a tévéknél szolgálatot. Ehhez azonban apparátus kellett, ezt a kazettát meg kellett vágni és úgy összeilleszteni, hogy az jöjjön ki belőle: a Fidesz akasztatni akar. Summa summarum, Debreczeni József könyvében Gyurcsány Ferenc szinte dicsekedve előadja, mit főztek ki a vesztes helyzet megfordítására, a szerzőtől pedig megtudjuk, hogy véletlenek nincsenek. A kereskedelmi televíziók már abban az órában közvélemény-kutatásokat tartottak, mit szólnak ahhoz a nézők, hogy ó jaj, Kövér László kötelet ígérget.

Obersovszky finoman megjegyzi, ki tudja, hány hete kísérgették már diktafonnal a zsebben Kövér Lászlót, akiről köztudott, hogy indulatvezérelt ember, hogy előbb-utóbb mond valami zaftosat, amit fel lehet használni a kampányban.

Ugyanilyen körülmények között került az őszödi beszéd a nyilvánossághoz. Nem volt titkos, véli szerzőnk, jó előre megrendezett, kristálytiszta technikával rögzített, kiszámított beszéd volt. És ez a hazugságbeszéd olajozottan került a nyilvánosságba, futár hordta széjjel a címekre, és Gyurcsányék nagyon is jól tudták, hogy a média ebben is tökéletesen segíti őket. Mint mindig, ha a mocskos, aljas kampányaikba be kellett segíteni. Minden törvényt és írott vagy íratlan szabályt megszegve mutogatják Gyurcsányt a Megasztár közvetítésekor, amint szerelmesen ölelgeti a nejét. Az egész ország tudja, hogy a TV2 legszigorúbb közszolgálatinak szánt hírműsorának vezetői: férj és feleség összejárnak a miniszterelnökkel. Hogy a TV2 reggeli műsorának vezetője szintén gyöngéd kapcsolatokat ápol a Gyurcsány-családdal. Az pedig egyenesen elképesztő, hogy egy olyan nő vezeti a közszolgálati Televízió esti elemző műsorát, aki az őszödi beszéd környékén könnyes, lírai hangú filmet forgatott Gyurcsány dolgos napjáról úgy, hogy ő volt a kísérője. Ennek a hölgynek az édesapja az egyik kereskedelmi csatorna Sajtóklubjában az Orbán Viktor ellen folytatott permanens gyűlöletkampány oszlopos tagja.

A választót nem nagy lózungok befolyásolják az iksz behúzásakor, hanem az emberi mozzanatok. A táncoló Feri, a tömegben ácsorgó Fletó, a gesztus, hogy meghívja a modern magyar irodalom egyik igen feltűnő testi adottságokkal megáldott hölgyét kávézni. Ez például országos hírré dagad, miként szóvivőjének esküvőjére készített táncikálós videója is. Milyen emberi is a miniszterelnökünk?

– Ez a kazetta például magától sétált ki a miniszterelnöki dolgozóból? – kérdi Obersovszky. Kik segítenek Gyurcsánynak, kik azok, akik készek bármilyen aljasságra, cselvetésre, hazugságra, csak Orbán vissza ne jöjjön? A magyar újságírótársadalom nagyobbik fele. Természetesen nagy és még hatalmasabb pénzekért. Most már tudják, ha Orbán megnyeri a választást, számonkérés lesz, mert még egyszer nem akarnak úgy járni, mint amikor kormányon voltak. Dehogy törték ők meg a média hatalmát. Szó sem volt róla, a gazdasági hatalomból is csak morzsákat kaptak. Nem kergettek senkit el, nem álltak bosszút, nem aláztak meg embereket, pláne nem vetkőztették őket meztelenre, mint utóbb kiderült, a 2002-es kormányváltásnál, ahol szabályos boszorkányüldözést rendeztek a Fidesz-környékéhez sorolt emberekkel. És ezt a hisztérikusra hangszerelt hangulatot azóta is fenntartják.

Obersovszky megállapítása szerint csak a halott jobboldali a jó jobboldali. A szerző egész fejezeteket szán a hollywoodizálódás magyar módjára. Egy új riporteri nemzedék nőtt fel a szemük előtt, akik egy teljesen hamis világot tárnak a nézők elé, amelyik azt sugallja, minden lehet belőled, csak egy kis szerencse meg egy valóságshow kell hozzá. A mindenféle celebek hozzák magukkal az alvilágot, az alvilágnak pedig sok a pénze és szeretné tisztára mosni. A szerző szerint nincs is erre jobb lehetőség egy televíziónál. Csakhogy a televíziós stúdiókba politikusok is járnak, és így a dolog már kezd riasztóbbá válni, mert aki oda beteszi a pénzét, az a saját világszemléletét szeretné ott viszontlátni.

Egy vicces példa: mostanság menő dolog médiabarátnőt tartani. Ezért bizonyos emberek képesek nagy pénzeket fizetni. Mindegy mit csinál a nő, csak legyen képernyőn. Az egyik hírigazgató különösen megizzadt, amikor egy menő gengszter azt mondta, a barátnője politikusokkal szeretne interjúkat készíteni. A hírigazgató elsápadt. És miért? – kérdezte. Hát, hogy ne tartsák olyan hülye tyúknak, mint amilyenek a többiek itt a tévében – szólt a válasz.

Olvasunk a bulvárosodásról, a buta és gonosz celebekről, a médiatörvény egyre bosszantóbb hibáiról. A szerző szemléletesen elemzi, mekkora hiba volt az angolszász szisztéma átvétele. Mintha itt bárki is képes lenne egyenlő távolságot tartani a közmédiumokban, pláne objektívnek lenni. Sokkal közelebb áll hozzánk az úgynevezett német modell, amelyik kimondja, hogy a közszolgálatban meg kell jeleníteni minden olyan nézetet, álláspontot, politikai oldalt és véleményt, amely jelen van a lakosság köreiben. A mi közszolgálati csatornánk azonban egy ócska kereskedelmi utánzat, tele elfogult műsorokkal. Aki ma tisztában akar lenni az aktuális helyzettel, megnézi a Híradót, átmegy a Hír vagy az Echo tévére, és kiegészíti az infóit néhány online napilappal. Erre persze keveseknek van kapacitásuk, és akik a kereskedelmi televíziókat nézik, nem is vágynak az igazságra, csak botrányokra, pletykákra és szenzációkra.

A szerzőnek nincsenek illúziói, ugyanakkor szerinte a történelmet programozni nem lehet, még a politikusoknak vagy az újságíróknak sem. De hogy a kép árnyaltabb legyen, álljon itt a könyv lényege néhány mondatba sűrítve: „Miért olyan nyugodtak a hatalmon lévők? Mert 2010-ben az lesz a magyar miniszterelnök, akit a magyar média akar. Akárcsak 2002-ben és 2006-ban. A hatalmon lévőknek pusztán csak arra kell vigyázni, hogy az ostoba álmok mellé némi aprópénzt osztogassanak és akkor nem lesz haddelhadd.”

Megszületett egy sikerkönyv, útjára indult, minél többen olvassák, annál többen vonják ki magukat a csábító médiahazugságok alól. Akkor mi fogjuk eldönteni a 2010-es választásokat.

Madarász Anna