– Míg 1990 előtt a rádióban és televízióban szinte egymást érték a nyelvművelő, illetve a magyar nyelvvel kapcsolatos adások, napjainkban szinte teljesen eltűntek a kérdéssel foglalkozó műsorok. Nyelvészek között is állandó vita tárgya, hogy van-e egyáltalán szükség nyelvművelésre.

– Két vélemény áll szemben egymással. Az egyik szerint egyáltalán nincs rá szükség, a másik úgy vélekedik, hogy a nyelvet folyamatosan gondozni, ápolni, tisztítani kell. Valahol a kettő között van az igazság. A túlzásoktól kell óvakodni. Egyre többen mondják azt, hogy nem helyes a „laissez faire”, kellene hogy legyen valamilyen elképzelés a nyelvek jelenével és jövőjével kapcsolatban. Én is ezt az álláspontot képviselem, 2001-ben ezért írtam meg a magyar nyelvstratégiát.

– Az idegen nyelvi hatásokkal szemben minden nyelv védekezik?

– Bizonyos országokban vannak nyelvtörvények, nyelvi mozgalmak, máshol nincsenek. Ez mindig összefügg az adott ország kulturális hagyományaival, és azzal, hogy egy ország a történelme során mennyire volt önálló.

– A magyar nyelvre melyik hozzáállás a jellemző?

– Mi kicsit múltba révedő kultúra vagyunk, nálunk fontos a nyelvhez való viszony. Aki nem is ért különösebben hozzá, az is azt mondja, hogy a magyar nyelv azért fontos, mert összetart bennünket. Ez a szemlélet valószínűleg összefügg a sikeres nyelvújítással, az iskolai oktatással és a költészettel.

– Ahogyan az önazonossággal is.

– A nyelv, a nemzet, a szabadság és a függetlenség eszméje a magyar történelem során összekapcsolódott. A XIX. század elején és a reformkorban az anyanyelv, illetve a nyelvkérdés a függetlenedés és a polgári fejlődés szimbóluma lett. A XVIII–XIX. századi felfogás szerint, a fejlett ország létrehozásának feltétele a korszerű magyar nyelv kialakítása. Ez sikeresen megtörtént, többek között ezt ünnepelhetjük ma Kazinczy születésének 250. évfordulóján, a széphalmi Magyar Nyelv Múzeumban, a magyar nyelv hetén.

– Az anyanyelv és nemzet léte a magyarok számára összefonódik. Milyen sors vár a határon túli, illetve a szórványban élő magyarok által beszélt magyar nyelvre?

– A határokon túl elkezdődött a magyar nyelv szétfejlődése. Trianonnak ez a nyelvi hatása. A nyelvkérdés mindig ott vetődik fel, ahol az emberek veszélyeztetve vagy korlátozva érzik a nyelvhasználatot. Napjainkban azt látjuk, hogy a határon túl erősebbek a nyelvi mozgalmak, mint Magyarországon. Őket éri a legtöbb idegen nyelvi, államnyelvi hatás. Ez tetten érhető abban, hogy a foglalkozásukhoz köthető szakkifejezéseket nem tudják magyarul, csak az adott ország nyelvén. Ebből komoly kommunikációs nehézségeik származnak. Furcsán néznek ránk, ha mi olyan kifejezéseket használunk, mint önkormányzat, lakótelep, benzinkút vagy forgalmi engedély. Ez a szétszakadás előbb a szakmai, majd államigazgatási terminológiában kezdődik el, és folytatódik a köznyelvben is. Így magával rántja a terminológia a köznyelvet. Ezt a nyelvi szétfejlődést, szétesést tudatos nyelvstratégia, egy tudatos nyelvi egységesítő program, kölcsönös tanulás állíthatja csak meg. Ez magától már nem fog megvalósulni.

– Szétszakadásról, szétfejlődésről mint nyelvi változásról beszélhetünk a határon túlon. Határokon belüli nyelvi változás esetén beszélhetünk a magyar nyelv romlásáról?

– Sokáig pongyolán fogalmaztak a nyelvművelők, és azt mondták, hogy romlik a nyelv. De ez helytelen állítás, mert nem a nyelv romlik. A nyelv elvonatkoztatás. A beszédben, a nyelvhasználatban, a nyelvi magatartásban fordulnak elő olyan változási jelenségek, amelyekre azt lehet mondani, hogy nem kívánatosak, nem üdvözlendők (ezeket szokták romlásnak tartani). Ilyen a megszólítási, sőt megszólalási válság, vagy a nyelvi durvaság terjedése. Emberek milliói nem tudják magukat nyilvánosan kifejezni, szövegértési problémáik vannak. Diákok, gyerekek nem tudnak egymással választékosan beszélni, írás és fogalmazásbeli problémáik vannak. A nyelvi durvaságot romlásnak szokták tekinteni, pedig nem a magyar nyelv durvult el. Magyar nyelven továbbra is lehet szépen és választékosan, és persze csúnyán is beszélni. A mi hozzáállásunkkal, magatartásunkkal van probléma, ha durván beszélünk.

– Az egyik kutatási területe a káromkodás. A magyarról köztudott, hogy cifrán él ezekkel a kifejezésekkel. Miről árulkodik ez a jelenség?

– A magyar azon nyelvek egyike, amelyek a legváltozatosabb káromkodási formákat ismeri. Ennek az egyik oka, hogy a magyar metaforikus nyelv, vagyis szeretünk nyelvi képeket használni. Valószínűleg ennek hatására cifrák és változatosak a káromkodások. A másik ok a történelemben rejlik. A hányatott sorsú népeknél nagyobb a durvaságra utaló szókészlet. Végeztünk összehasonlító kutatásokat, vannak különbségek a különböző nyelvek káromkodásai között, de az, hogy az egyik nyelv durvább lenne a másiknál, ezt nem lehetne megmondani. Tehát a magyar nyelv nem durvább másoknál, legföljebb „változatosabbak” a káromkodásaink.

– Lehet sejteni, hogy milyen hatása lesz az internetnek a nyelvre?

– A számítástechnika, az internet új nyelvi létmódokat hozott létre, egyfajta másodlagos szó- és írásbeliséget. Új szóalkotási módok jelennek meg, az internet átalakítja a társadalmat, és át fogja alakítani a nyelvet és a nyelvek egymáshoz való viszonyát is. Közvetítő nyelvek jönnek majd létre, ennek már látjuk az előjeleit. Az internet megtámadja az igényes köznyelvet, és félő, hogy a közeli jövőben nem lesz tere az igényes közbeszédnek. Ez a folyamat már a bulvársajtóval megkezdődött. Az emelkedettebb, színpadi vagy nyilvános közbeszédnek szűkül a tere. Az írás és olvasási igény csökken, az igényesebb rádiók és televíziók, amelyek fenntartják az igényes köznyelvet, a túlélésért küzdenek. Ha nem maradnak meg, az igényes közbeszéd számára nem marad tér, nem lesz olyan fórum, amelyen ezt hallhatnánk, s amely minta lenne a fiatalság számára. Ez veszélyes következményekkel járhat. Az emberiség történetében egyébként volt már olyan időszak, a középkor előtt, amikor nem voltak mintaadó köznyelvek, azt látom, hogy ismét egy ilyen korszak, egy „új nyelvi középkor” felé megyünk.

– Média és társadalom összefüggésében megoszlanak a vélemények arról, hogy melyik kire hat. Ön szerint melyik pólusnak van erősebb hatása?

– Az az erősebb hatású, amelyik egy hatalmi mozzanattal is rendelkezik, az ember egyedül nem képes befolyásolni a médiát. Mindig az a gazdasági és politikai érdek van nyerő helyzetben, amelyik irányítja a médiát. A mai magyar média kulturálisan és nyelvileg pedig azért lett ilyen, mert a magyar politikai berendezkedés ilyenné alkotta. Ezt Orwellnél jobban senki nem tudta megfogalmazni még. Minden politika nyelvet teremt, és ezzel manipulál. Ennek a vége az, hogy teljesen lecseréli a nyelvet. Ma még csak ott tartunk, hogy a családi nyelvi szocializáció sok családban részben áttolódott a médiára. Sokan a médiából tanulnak meg beszélni. Ám a képernyőnemzedéket felváltja az internetnemzedék. Ennek az lesz a következménye, az internetről tanulnak meg írni is, illetve írva beszélni (chatelni). Sajnos, ma sok családban bár beszélgetnek a gyerekekkel, de nem beszéltetik eleget őket. Pedig kell, ahogyan mesét is kell nekik mondani, és felolvasni is kell. Szerencsére vannak még olyan családok, ahol fontosnak tartják a gyermekek értékrendjének az alakítását, minél teljesebb nyelvi szocializációját, és odafigyelnek erre. Ha mégsem, akkor a média, a bulvár, az internet, az utca, a rétegkultúrák veszik át a nyelvi szocializációs szerepet. Ebből nyelvi hátránya lesz a gyereknek, esetleg akkora, hogy ha véletlenül magasabb iskolába kerülne is, rögtön kibukik, mert nem érti, hogy mi zajlik körülötte. Ezt a jelenséget már a hatvanas években leírták. A társadalmi és nyelvi hátrány meglátásom szerint sajnos növekszik.

– Mit lehetne ez ellen tenni?

– A nevelésnek és oktatásnak a szerepe nagyon hangsúlyos ebben a kérdésben. A nyelvi szocializáció több színtéren zajlik, de biztos, hogy a család marad továbbra is az első helyen. És persze hivatkozhatunk a tudatos nyelvstratégiára, nyelvművelésre is. A nyelvművelés nem akart és ma sem akar mást: tanítani, tudatosítani az anyanyelvhasználatot; megkönnyíteni az anyanyelvi kommunikációt.

– Nyelvében él a nemzet – tartja a szállóige. Kinek a nyelvében él a magyar nemzet?

– Nagyon sokáig gondolták úgy, hogy a nép nyelvében él a nemzet, hiszen a nép választékosan és archaikusan beszélt. De sem a nemzetet, sem a nyelvet nem sajátíthatjuk ki. Azt vallom, hogy a nemzeti lét egyik legfőbb jelképe és persze hordozója a nyelv, nekünk a magyar nyelv. Azaz nemzetösszetartó erő. Öröm számunkra, hogy sokszor más nyelven jobban beszélő is elkötelezettje lehetett nemzetünknek. A szállóige igazát az is mutatja, ha anyanyelvünkön hallgatunk egy verset, lehet, hogy még nem is értjük, de máris megfog a hangzásával. Az anyanyelvét minden nép többnek tartja kommunikációs közvetítő közegnél. Értékeket rendel hozzá. Az anyanyelv már önmagában is egy érzelemmel telített szó, értékrendet tükröz. A magyar nyelv pedig attól szép, mert a miénk, mert őseinké, akiknek írásait el tudjuk olvasni, mert szüleinké, akiknek a hangját fel tudjuk idézni. Ha ez az érzés nem kapcsolódna minden anyanyelvhez, akkor az emberek nem ragaszkodnának hozzá, gyorsabban váltanának a nyelvek között, és mindig a politikailag, gazdaságilag sikeresebbet választanák. De tömegesen nem tesszük ezt, mert szeretjük kultúránkat, anyanyelvünket. És ez nagyon jól van így, mert a kultúránk és nyelvünk cserébe biztonságot ad nekünk. Jól van ez így!

Usztics Anna