Bombaként robbant a hír, hogy a Magyar Demokrata Fórum a Horn-kormány pénzügyminiszterét, Bokros Lajost kérte fel európai parlamenti választási listája vezetésére, majd miniszterelnöknek. Dávid Ibolya, az MDF elnöke még leghűségesebb híveit is meglepte az első a húzással, olyannyira, hogy a rendíthetetlen dávidistaként ismert, bár korábban több pártot megjárt Katona Kálmán fővárosi közgyűlési és parlamenti képviselő egyáltalán nem palástolt megdöbbenéssel azt mondta, az elnök asszonyban „valami megbomlott.” A második bejelentés már a vasárnap még az elnök asszonyt támogató választmányt is gyomrosként érte. De ne szaladjunk előre.

A bomlás jó néhány évvel korábban elindult. Mielőtt azonban erre rátérünk, lássuk, kicsoda tulajdonképpen Bokros Lajos. A közvélemény leginkább a Horn-kormány „csomagküldő” minisztereként ismeri. Ebbéli minőségében végzett tevékenységéért máig sokan átkozzák a nevét, ugyanakkor a neoliberális felfogás által uralt közgazdasági szakmai körökben ünnepelt hős.

Az 1954-es születésű Bokros a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemen közgazdaságtant tanult, majd egy évig a panamai Állami Egyetem hallgatója volt. 1978-ban diplomázott, 1980-ban védte meg doktori értekezését. 1981-től tíz évig a Magyar Nemzeti Bak ügyvezetőjeként tevékenykedett, 1990-től 1995-ig a Budapesti Értéktőzsde elnöke, közben 1990 és 1991 között az Állami Vagyonügynökség vezetője, 1991-től 1995-ig pedig a Budapest Bank elnök-vezérigazgatója volt. Utóbbi tisztségébe – ezt kevesen tudják, bár Bokros maga is megerősítette egy 1996-ban vele készült interjúban – Antall József személyes ajánlásával került, vagyis némi MDF-es kapcsolat már ekkor kitapintható volt.

Ugyanakkor az 1980-as években, miközben a Jegybank egyik vezető személyisége volt, a későbbi SZDSZ kemény magjának és holdudvarának Beszélő című lapjában publikált Rikárdó Dávid álnéven közgazdasági témájú értekezéseket, majd 1990-ben a Magyar Szocialista Párt budapesti listájáról került be az Országgyűlésbe. Mandátumáról két hónap elteltével lemondott.

1995. március 1-jén lett pénzügyminiszter, s ezt a feladatát nem egészen egy évig látta el. Távozásakor látványosan belépett az MSZP kispesti szervezetébe. Nevéhez fűződik a Bokros-csomag, mely a klasszikus neoliberális sokkterápia programja volt: felgyorsították a privatizációt, melynek bevételeit nem fejlesztésekre, hanem adósságtörlesztésre fordították, drasztikusan visszafogták az állam jóléti kiadásait, bevezették a tandíjat, s a forint hónapról hónapra történő úgynevezett csúszó leértékelésével jelentős mértékű inflációt gerjesztettek, ezáltal a reáljövedelmek jelentősen csökkentek.

Miniszteri tevékenysége komoly társadalmi vitákat váltott ki, csomagjának egyes elemeit az Alkotmánybíróság megsemmisítette. Posztjáról való távozása után a Világbank Európáért és Közép-Ázsiáért felelős igazgatója lett, emellett a Soros György nevével fémjelzett Közép-európai Egyetemen tanít. 2007 márciusában fölmerült a neve a Magyar Nemzeti Bank lehetséges elnökeként.

Bár már nem tagja az MSZP-nek, kapcsolata nem szakadt meg a szocialistákkal, hiszen 2007 májusáig az Ésszerűség és Felelősség elnevezésű, vállaltan liberális „reformplatform” tiszteletbeli elnöke volt. E tisztségéről azért mondott le, mert neoliberális nézeteit még a szocialisták „reformistái” is sokallották. Bokros Lajos karizmája, személyes vagánysága, konfliktusvállaló hajlandósága aligha vitatható; emlékezetes az 1995 tavaszán lezajlott tandíjellenes diáktüntetés, melynek során Bokros letegezte és különböző beszólásokkal provokálta a programja ellen demonstrálókat. Ebből arra lehetett következtetni, hogy nem olyan típus, aki sokat tépelődik, mielőtt húsba vágó intézkedésekbe kezd.

Íme, egy, a maga logikai rendszerében tökéletes neoliberális idol, aki a politikai paletta különböző árnyalatai felé kitűnő kapcsolatokkal rendelkezik, s akiben a nemzetközi monetáris körök is száz százalékban megbíznak. Vagyis neve nemzetközi támogatottságot is jelent. Ez pedig nagyon fontos. Nem véletlen, hogy Horn Gyula 1994-ben, bár nem nagyon fűlt hozzá a foga, koalíciót kötött az SZDSZ-szel, majd 1995 tavaszán Bokros került a pénzügyminiszteri székbe. Akkor kezdődött az MSZP-n belüli neoliberális honfoglalás. Ez utóbbi mára az MDF-ben is lezajlott.

Az első intő jel a Political Capital Policy Research and Consulting Institute kft. felbukkanása volt. A vállalkozás elemző, tanácsadó tevékenységet folytat. Bár minden politikai szervezettől független intézménynek mondja magát, meghatározó személyiségei által egyértelműen az SZDSZ-hez köthető. Két ügyvezető igazgatója közül Somogyi Zoltán az ultraliberális, anarchista felhangoktól sem mentes Hayek Társaság egyik alapítója, Szabados Krisztián pedig az SZDSZ elnöki kabinetjének egykori tagja, a párt volt sajtófőnöke.

Nos, ez a Political Capital kft. 2004 óta az MDF fontos stratégiai partnere, mellyel Dávid Ibolya a mostanihoz hasonló partizán akció keretében egyezett meg, legközelebbi munkatársait is meglepve döntésével. A neoliberális orientáció folytatódott a Leisztinger Tamást hátterében tudó Tisztelet Társaságával kötött választási egyezménnyel, s most már nyíltan Bokros Lajos áll a párt EP-listája élén, noha a Fórum 2005-ben még keményen kritizálta a volt pénzügyminiszter nevével fémjelzett gazdaságpolitikát, mondván, a párt „nemzetpolitikai szempontból katasztrófának tartja, hogy az egymást követő szociálliberális kormányok családpolitikája Bokros Lajos megjelenése óta »húzd meg, ereszd meg« típusú.” Azóta azonban sok víz lefolyt a Dunán.

Így hát, bár a felületes szemlélő számára meglepőnek tűnhet ez a húzás, valójában igaza van Dávid Ibolyának, aki a jelölést hírül adó közleményében így fogalmazott:

„Törvényszerű volt az MDF, a Reformszövetség és Bokros Lajos egymásra találása, hiszen ők azok a gondolkodók, akik elkötelezettek abban, hogy programokkal, gyors intézkedéssel, válságkezeléssel lehet ma leginkább szolgálni Magyarországot.”

Igaz, e kísérlet hasonlatos ahhoz az esethez, amikor egy hazárdjátékos tizenkilencre merészen lapot húz, ám ha bejön, az hosszabb távon a teljes átalakuláson keresztülment MDF újbóli politikai felértékelődését eredményezheti. Ami újabb parlamenti és helyhatósági mandátumokat, továbbá sok-sok bizottsági, igazgatótanácsi, felügyelőbizottsági helyet jelenthet. Vagyis biztos megélhetést.

A dávidi „sem Orbán, sem Gyurcsány” politika ugyanis nem vezetett eredményre, különös tekintettel arra, hogy e felfogás időközben úgy módosult, hogy „de ha választani kell, akkor mégis inkább Gyurcsány.” Az erre alapozott „normális Magyarország” koncepcióval nem sikerült biztosan parlamentbe jutni képes párttá alakítani az MDF-et, sőt, ma már a közvélemény-kutatások rendre egy százalék körüli népszerűséget mérnek, s ha ezt a szintet sem éri el a Fórum, akkor elesik a költségvetési támogatástól.

Ezért Dávid Ibolyának épp jókor jött a válság. Erre hivatkozva ugyanis kisebb presztízsveszteséggel állhat be nyíltan a magát reformistának nevező, valójában saját hozzá nem értése következményei nyomán neoliberális sokkterápiát követelő táborba, a végleges és nyílt fordulatot pedig árulás helyett felelős összefogásként adhatja el. Az MDF-nek sok veszítenivalója nincs, hiszen régi törzsszavazói javarészt a Fidesz táborát erősítik, viszont ha a neoliberális konjunktúra felkarolja a pártot, stabil szavazótáborra tehet szert az SZDSZ-ből kiábrándult liberálisok és az MSZP-től megcsömörlött pragmatikus értelmiség körében, sőt, akár a Fidesz-hívek technokrata centrista részéből is lecsíphet valamicskét. E törekvést csak a hasonló terveket szövögető, de szociálliberális-zöld ideológiában utazó Lehet Más A Politika nevű formáció veszélyeztetheti, de ők az MDF helyzeti előnye miatt könnyen légüres térben találhatják magukat.

Ha az MDF ebbéli törekvése eredménnyel jár, az MSZP-nek még mindig lehet egy parlamenti szövetségese. Sőt, akár kettő is, kettő-az-egyben alapon, hiszen nem zárható ki, hogy az MDF megmenti az SZDSZ-t, s az 1989-es „felelős rendszerváltó együttműködést” fölelevenítve „reformista” alapon összekapaszkodik vele.

Miért is ne tennék? A dávidi közleményben már említett, nemrég színre lépett Reformszövetség, melynek emblematikus alakja Békesi László volt szocialista pénzügyminiszter, afféle politikai násznagyként kiválóan alkalmas a két párt összeboronálására. Igaz, az újonnan létrejött formációban felbukkan Chikán Attila is, ám az ellentmondás csak látszólagos, az Orbán-kormány első, utóbb leváltott gazdasági minisztere ugyanis szintén azon neoliberális, monetarista közgazdasági felfogás képviselője, mely az államháztartás kiadási és bevételi oldalait tartja mindenek fölött valónak, s kevesebbet törődik a számok mögött élő és küszködő embermilliókkal.

A Reformszövetség a Bokros-csomagnál is kíméletlenebb megszorító sokkterápiát javasol, s ezt lelkesen támogatja az MDF és az SZDSZ. Jelzésértékű az is, hogy a két kis párt három változatban is közösen nyújtotta be a parlamentben a választási rendszer megváltoztatására vonatkozó javaslatot.

Minden alap megvan hát az összefogásra, Bokros Lajos pedig az a neoliberális minimum, akit az MSZP, az SZDSZ és az MDF is elfogad. Talán ennek is köszönhető, hogy a szocialisták véletlenül sem tettek húzóneveket saját EP-listájukra – ezzel kimondatlanul az MDF (és az esetleg hozzá kapcsolódó SZDSZ) felé terelik saját neoliberális szavazóikat. Ezzel a megoldással, hazardírozva bár, de bekerülhetnek az Európai Parlamentbe, s ha ezt az akadályt sikerrel veszik, mindjárt megnőnek az esélyeik a 2010-es országgyűlési választásokon. A kísérlet valódi tétje ugyanis az, hogy lesz-e parlamenti szövetségese az MSZP-nek a következő országgyűlési választás után. Ha igen, akkor nagyobb a mozgástér, sőt akár meg lehet akadályozni a jobboldal kétharmados győzelmét is.

Igaz, az ehhez vezető út meglehetősen rögös. Bokros Lajos felbukkanását nem kísérte egyöntetű vastaps az MDF tagsága körében, a dávidi ötletről dönteni hivatott országos választmány szombati ülése igencsak viharosra sikeredett. Olyan, eddig Dávid Ibolya feltétlen támogatóiként ismert személyek fordultak szembe a pártelnökkel, mint a parlamenti munkától néhány hete visszavonult Boross Péter, aki szerint még ha sikerül is Bokrossal elérni az EP-be jutáshoz szükséges 5 százaléknyi szavazati arányt, az nem az MDF, hanem a neoliberális közgazdász sikere lesz. A korábban szintén rendíthetetlen dávidista Hock Zoltán alelnök is ellenezte Bokros jelölését, akárcsak a már említett Katona Kálmán.

Herényi Károly parlamenti frakcióvezető viszont támogatta főnökét. A választmány végül 48:44 arányban elfogadta Dávid Ibolya listáját, de a megbokrosodott elnök nem dőlhet hátra nyugodtan, a döntés ugyanis megrengette a pártot. Tiltakozásul kilépett például a Fórumból Csáky András országgyűlési képviselő, aki szerint „ezzel a döntéssel az MDF feladta politikai hitvallását, és végleg szakított azzal a társadalmi bázissal, amelyre megalakulásakor támaszkodott”.

Csáky távozása kirúghatja Dávid Ibolya alól a parlamenti képviselőcsoportot, így ugyanis az MDF képviselőcsoportja a frakcióalakításhoz minimálisan szükséges tízfős létszám alá apad, hacsak nem sikerül a párnak ismét „politikai üzletet” kötnie valamelyik független képviselővel.

Ráadásul ugyancsak faképnél hagyta az MDF-et Olajos Péter, a párt mostani európai parlamenti képviselője, a Brüsszelben tevékenykedő magyar politikusok egyik legeredményesebbje, aki föl sem került az EP-listára. Ő már a választmányi döntés előtt bejelentette, hogy így tesz, ha a testület áldását adja Bokros Lajos jelölésére. Bár a pártból nem lépett ki, de minden tisztségéről lemondott Droppa Béla Pest megyei alelnök, választmányi tag, s úgy tudjuk, Katona Kálmán is a kilépést fontolgatja.

Vagyis könnyen lehet, hogy egy parlamenti frakció nélküli, az eddigiekhez képest is megtépázott MDF vág neki az EP-választásnak. De ha így is lesz, Bokros jelölésének hivatalossá válása után egyértelműen beazonosíthatóvá válik az a neoliberális MSZP–MDF–SZDSZ-front, mely egy ideje kialakulóban van az Országgyűlésben a Fidesz ellenében.

Dávid Ibolya hétfőn konstruktív bizalmatlansági indítványt jelentett be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ellen, a helyére immár az MDF színeiben Bokros Lajost javasolva, alaposan beletörölve ezzel lábát pártja előző napi választmányi döntésébe. A javaslat persze azonnal elbukott, ám a politikai prostitúció terén még mindig újat hozni képes pártelnöknő ezzel a húzásával az őt mozgató érdekcsoport kívánságának eleget tett. Bokros Lajos neve visszakerült a közbeszédbe. Celeb lett a szinte mindenre kapható Kurázsi mama új, bajuszos hőséből.

Ágoston Balázs

Celebpolitika és szocialista szellemvasút – Pro és kontra Bokros Lajosról

Kajdi József, az Antall-Boross-kormány volt államtitkára, Surányi György későbbi bizalmasa, jelenleg az MDF szakpolitkai kabinetrendszerének koordinátora:

– Nagyon logikus és jó döntésnek tartom Bokros Lajos felkérését az EP-lista élére. Az igazi üzenete az, hogy az MDF a „Normális Magyarországért” programmal valóban tenni akar az országért, az emberekért, még ha először a megteendő intézkedések nagyon is fájdalmasak és hátrányosak lesznek az emberekre. Kizárólag az MDF érdekeit szem előtt tartva nem lehet kérdés, hogy az EP-listát milyen személy vezesse; olyan, aki bár a párton belül nagyon népszerű, de a közvélemény számára sajnos szinte ismeretlen, vagy pedig olyan, aki országosan ismert, és ma már általánosan is elismert szaktekintély, aki ezáltal nem csak az MDF kicsiny létszámú tagságát tudja megszólítani. 1995-ben Bokros nem egy kényelmes politikusi feladatra jelentkezett, hanem az országért felelősséget érző, pártokon kívüli szakemberként vállalkozott egy nagyon népszerűtlen feladatra, az ország érdekében feltétlenül szükséges, meglehetősen fájó szakmai lépések kidolgozására és végrehajtására.

Almássy Kornél, az MDF volt alelnöke, független országgyűlési képviselő:

– Bokros Lajos felkérése és a Reformszövetség programjának támogatása összefügg. Egyszerre jelzi az MDF vezetésének politikai és erkölcsi válságát. Politikai válságot, mert azt mutatja, hogy az MDF vezetése nem rendelkezik olyan saját értékrenden alapuló, szakmai programmal és ezt képviselő hiteles személlyel, akivel az ország kivezethető abból a katasztrofális helyzetből, amibe Gyurcsány Ferenc és társai vitték az országot. Talán ennél is tragikusabb a pártvezetés morális válsága, hiszen ezzel a lépéssel mindenki számára világossá vált, amit a tavalyi tisztújítás során elmondtam: a szocializmus szellemvasútja Dávid Ibolya masiniszta közreműködésével befutott az MDF-be. Ezzel a lépéssel az MDF jelenlegi vezetői mindent feladtak az MDF múltjából, hiszen nehéz olyan figurát találni, aki élesebben szemben állna mindazzal, amit az MDF valaha is képviselt, mint Bokros Lajos, aki az SZDSZ szülőhelyének számító Beszélő köréhez tartozott, 1990-ben pedig az Antall József vezette kormány ellenzékeként a kommunista utódpárti MSZP képviselője volt.