A problémát maguknak kisajátító pesti körök égő szemmel, pirosra gyúlt arccal antiszegregációról, a diszkrimináció tilalmáról, pozitív diszkriminációról, hagyományőrző és oktatási projektekről elmélkednek, de mindebből a nyírségi bokortanyákon vagy a borsodi falvakban élő nyugdíjas magyarok csak annyit érzékelnek, hogy milliárdok folynak el hiába, miközben a cigánysoron élők egyre bátrabban dézsmálják kevés vagyonkájukat, mert „fejére szól, ki szót emel”, s nem csupán átvitt értelemben, hiszen minden hétre jut olyan bűncselekmény, melynek védtelen áldozatait néhány száz forintért erőszakolják meg, verik agyon, csonkítják meg cigány elkövetők. A tanárok, orvosok, buszvezetők, kalauzok, önkormányzati dolgozók vagy épp rendőrök is csupán azt látják, hogy hivatásuk teljesítése közben bármikor rájuk támadhatnak dühöngő csoportok.

A pesti égő szeműek vállukat vonogatják és a mélyszegénységgel magyarázzák a mindennapok élhetetlenné válását, a felelősséget mindannyian természetesen a többségi magyarságra hárítják, mi pedig nyögünk vagy a fogunk közt csúnyákat mormogunk, de tovább nemigen merészkedünk. Valakik valamikor szájkosarat tettek ránk, s úgy tűnik, még nem gyülemlett fel bennünk elég szent indulat ahhoz, hogy ledobjuk magunkról. Közéletünk szereplőinek többsége akár a legjobb szándékkal évtizedek óta a harsány égő szeműek liturgiáját tiszteletben tartva, az ő fogalomkészletükhöz igazodva beszél, de inkább rebeg, ha a cigánykérdésről esik szó. Vagyis voltaképpen a nyilvánosságban megszólaló személyek többsége elfogadja azt a hittételt, mely szerint az eredendően bűnös magyar többségnek kutya kötelessége eltartani a cigányságot és eltűrni minden „kulturális sajátosságot”. Nagyjából ugyanis ebben foglalható össze az említett pesti körök vonatkozó felfogása.

Mely felfogás négyszeresen rasszista. Elsődlegesen azért, mert szemernyi kétely nélkül abból indul ki, hogy a magyarság kollektíven fajgyűlölő, amiért folyamatosan meg kell büntetni. Ez nyilvánvalóan súlyos pszichés kórtünet. Másodsorban azért rasszista, mert a rasszista felfogást kizárólag a többségi nemzettel társítja, s föl sem merül, hogy az ilyesfajta indulatok ugyanúgy megnyilvánulhatnak a kisebbség részéről a többség irányában. Pedig érdemes elmerülni különböző internetes közösségi oldalak személyes profiljaiban. Aranyláncos, márkás ruhákban pózoló cigány tizenévesek hirdetik magukról adatlapjaikon szabadidős tevékenységként: „megyek magyart ölni”, „parasztokat ölök”, és így tovább. Meglehet, ezek jó része túlzó, kamaszos hetykeség, de valamiben mégiscsak gyökerezik ez az indulat.

Rasszista a liberális felfogás azért is, mert a cigányságot kimondva-kimondatlanul eltartandó, tehát önállóan életképtelen közösségnek minősíti, s végül azért, mert a közösségi együttélés szabályait semmibe vevő devianciát minden egyes cigányra érvényes „kulturális” sajátosságként kezeli, az értéksemlegesség hittétele alapján a törvénytisztelő, dolgos emberekkel azonos megbecsülést követelve a bűnözőknek. Az égő szeműek szerint ugyanis tisztelni kell a másságot, legyen az bármilyen tartalmú.

Valahol itt keresendő az eredendő bűn. Ez lehetetlenné teszi, hogy valós megoldáson gondolkodjunk, sőt ellenkezőleg, hosszú távra belekódolja mindennapjainkba a feszültséget. Régi taktika ez, a rómaiak az „oszd meg és uralkodj!” szállóigébe sűrítették bele. Itt lehet tetten érni a pesti égő szeműek motivációját. Ők ugyanis, miként puritán, jakobinus és bolsevik elődeik, fanatikusan igyekeznek önnön dogmáikhoz szabni a világot, s ha a szabálytalan, sajátos és sokszínű valóság nem passzol tökéletesen az általuk erőszakolt világnézeti kockába, akkor a „kilógó” elemeket kíméletlenül lekaszabolják. Ezért vetik rá magukat azokra, kik nem savanyú szagú könyvtárszobákban felszívott elméletek, hanem kézzelfogható tapasztalatok alapján beszélnek a cigánykérdésről.

Ebben az értelemben tehát túlzás nélkül kijelenthető, hogy a cigányságot az égő szeműek afféle biológiai fegyverként használják a „retrográd” magyarság megtörésére. Ezért nem lehet eléggé elítélni és megvetni azokat az önjelölt, gyűlölettől sistergő, esetenként köztörvényes bűncselekmények miatt elítélt vagy ilyenekkel gyanúsított „cigány érdekvédőket”, akik az égő szeműek heroldjaiként máshoz sem értenek, mint a prejudikáló hazudozáshoz, a magyarellenes előítéletekre alapozott polgárháborús uszításhoz.

Ennek véget kell vetni. Egyenes beszédre van szükség. Ez pedig ott kezdődik, hogy felhagyunk azzal a kártékony adatvédelmi ostobasággal, mely tiltja egy ember származásának nyilvántartását. Ez ugyanis éppúgy hozzátartozik a személyiséghez, mint a név, a testmagasság, a szemszín és így tovább. Az ostoba tilalom miatt húsz éve nincs használható adatsor a cigányságról.

Húsz éve nem tudjuk, pontosan hány cigány él Magyarországon, ők milyen arányban és miféle alcsoportokra oszthatók (hiszen egymástól is különböznek a rom ungrók, a beások, az oláhcigányok, a sintik, hogy csak a nagyobb alcsoportokat említsük), s egyáltalán, mit akar maga a cigányság. Beszélhetünk reggeltől estig a cigányság fölemeléséről, ha semmit sem tudunk, mert törvénnyé emelt liberális dogmák miatt semmit sem tudhatunk róluk.

Bármiféle megoldáson tehát csakis átfogó szociológiai felmérés után lehet gondolkodni. És le kell számolni azzal a hamis mítosszal, mely szerint a cigánykérdés a mélyszegénység problémájával azonos. Valójában etno-szociokulturális ügyről van szó. Nemrég a Hírszerző című ultraliberális SZDSZ-közeli (!) internetes portálon Papp László Tamás így írt erről (Gyász után: helyzetjelentés a civilizációs szakadék mélyéről, 2009. február 14.): „Ez körülbelül olyan abszurd és röhejes, mintha valaki amellett kardoskodna: a skalpolás és az indián törzsi szokásrend között nincs összefüggés, a kasztrendszer nem hindu vallási és etnokratikus tradíció, az emberáldozat intézménye a prekolumbián civilizációktól függetlenül jött létre, a dzsihád fogalma nem a Koránból ered, a homofóbiának nincs nyoma a Bibliában, az omerta és a vendetta soha nem volt integráns része a szicíliai népesség szocio- és etnokultúrájának, a női csiklók levágása s bizonyos afrikai etnikumok törzsi-nemzetségi rituáléi viszonylatában halovány ok-okozat kapcsolat sem lehető fel.”

Dr. Póczik Szilveszter történész, kriminológus, az Országos Kriminológiai Intézet tudományos főmunkatársa a téma egyik leg avatottabb hazai szakértője. Ő írja börtönbeli felmérések alapján Cigány integrációs problémák (Kölcsey Intézet, 2003, Budapest) című munkájában: „A kriminalisztikában már korábban ismert volt, hogy a cigányok elkövetési módjainak vannak bizonyos minőségi és mennyiségi jellemzői, egyebek között az indokolatlan brutalitás és rombolási hajlam. […] Míg a magyar csoportban csak az indulati cselekmények esetén – tehát a teljes bűnözési mező egy szegmensében – mutatkozik felfokozott, romboló agresszió, addig az asszimiláns és a cigány csoport bűnelkövetésének valamennyi lényeges területén fokozott agresszivitás nyilvánul meg. […] Az asszimiláns és a cigány csoportban a bűnismétlők aránya egyaránt mintegy 80 százalék, a magyar csoportban talált érték majd kétszerese.”

No hát ezért mélységesen hazug (bár nyilván roppant kényelmes) hozzáállás azt állítani, hogy a cigány kisebbség a magyar többség, de mindenképpen a körülmények áldozata. Igen, léteznek előítéletek egyének iránt, csakhogy ezek – tetszik vagy sem – évszázados tapasztalatokból táplálkozó berögzöttségek, melyeket büntetőjogi eszközökkel vagy politikai inkvizícióval nem lehet megszüntetni, csak ellenkező előjelű tapasztalatok tömegével. S ezeket sem lehet színes, hangos fesztiválokon vagy erőszakos tolerancia-hadjáratok során belerugdosni az emberekbe, hiszen az Isten háta mögötti falvakban rettegő időseket nem érdekli, milyen virtuóz a színpadon egy cigány muzsikus, ha közben naponta fosztják ki a portáját kevésbé virtuóz, ám annál agresszívabb bűnözők.

Ezért nagyon higgadtan, nagyon határozottan és nagyon őszintén ki kell végre mondani, hogy a többségi magyarságot nemhogy irritáló, de ma már szabályosan rettegésben tartó tömeges fosztogatások, brutális rablógyilkosságok hátterében nem csupán egy adott léthelyzet, hanem szociokulturális okok is meghúzódnak. A veszprémi mészárlás BMW-terepjárókkal közlekedő tettesei nem tartoznak a mélyszegénységben élők közé.

Ágoston Balázs

A vitában eddig megjelent cikkek:

László Zoltán: Cigányok (Demokrata, 2008/50.)

Bencsik András: Magyarok (Demokrata, 2008/52.)

Fekete Gyula: Cigánypolitika (Demokrata, 2009/3., 2009/5.)

Bencsik Gábor: Megroppant társadalom (Demokrata, 2009/7.)