Vajon a szabad demokraták a nyitó oldalon miért helyeznek el ilyen kérdést és további kérdéseket, melyek kitöltése után bármelyik ép lelkű emberről ki lehet mutatni, hogy rasszista, antiszemita, revizionista, avagy igény szerint náci és fasiszta?

Nem tudtam másra kilyukadni elmélkedésem során, csak arra, hogy ezt a kérdést azért fogalmazták az első oldalra, hogy a látogatókról mielőbb kiderüljön beállítottságuk.

De akkor miért így tesznek fel egy kérdést? Vagy lehet, hogy az elvtársak között ma már lehetséges alternatíva, hogy valaki rasszista? Talán azért kell ilyeneket kérdezni, hogy aki nem lett volna előítéletes az most már azzá váljon? Ez valójában egy kollektív tudat-generátor volna? Azt generálja, hogy van cigánybűnözés? Pedig ha valakinek, akkor nekünk, magyaroknak tudnunk kellene, milyen érzés, és milyen ostoba, amikor valakik a homályos politikai karrierjük miatt kollektíven tesznek bűnössé egy népet. Hiszen ha így gondolkodunk, akkor mindenki, aki ezt a szókapcsolatot használja, az náci. És az kinek jó, ha ez tematizálja a médiát? Nyilván nekik. Persze csak azért, hogy ne kelljen és ne lehessen a valódi gondokról beszélni.

Az elmúlt hetekben sokan sokféle mindent elmondtak a témával kapcsolatban. De valamiért mindenki elkerüli azt a szerintem megkerülhetetlen tényt, hogy a rendszerváltás hajnalán már lehetett sejteni, hogy egy ehhez hasonló helyzet nagyon hamar elő fog állni. Amikor a gazdaság átalakításának folyamatát végiggondoltuk (szándékosan többes szám első személyben), tudhattuk előre, hogy egy képzetlen és a szocialista rendszer sajátosságainak következtében elmaradott réteg el fogja veszíteni állását. Ez pedig hosszú távon szociális és mentális sérülésekhez fog vezetni. Nyilvánvalónak kellett lennie már akkor is, hogy ezen réteg nagyobbik részét a cigányság képezi.

Ha most eltekintünk az akkori naiv reményektől, és attól, hogy eközben számtalan hátráltató tényező akadályozta a kérdés vizsgálatát, akkor is látható volt a kényszerű szükség a helyzet megoldására. Ez azonban nem történt meg. Ehelyett a legtöbb kormányzat inkább a helyzet kezelését tűzte ki célul, a megoldás igénye nélkül.

Háborgok és szégyenkezek magunk miatt. Nem azért, mert mi tehetünk a helyzetről, mert ez nem igaz. A hazai cigányság nem volt abban a mentális állapotban, és főleg nem rendelkezett a megfelelő értelmiségi hányaddal, amely a valódi kisebbségpolitika alapjait letehette volna. Amelyre a mai generáció ráépíthetné erős nemzeti identitású válságkezelő terveit. Merthogy nincsenek tervek.

Hirtelen nincs senki, aki ezeket megalkothatná, vagy csak az igazat elmondhatná a döntéshozóknak anélkül, hogy kockáztatná meglévő vagy reménybeli politikai karrierjét. Pedig a helyzet most már a körmünkre égett. Mégis azt kell mondanom, hogy a megoldás egyszerű, mint a meleg víz, amit köztudottan nem kell újra felfedezni. Csak sajnálatos módon a megoldás áldozatot követel, de nem Marian Cozmát, sem pedig a tatárszentgyörgyi apát és gyermekét.

Amit nem is oly régen a Demokratában felvázoltam, lépésről lépésre igazolja az élet. Az állam nem képes ellátni legalapvetőbb feladatait sem, és erre nagyon gyorsan reagált (vitathatatlanul nem túl szerencsésen) a cigányság. Nincs itthon a macska, cincognak az egerek… Csak ezek az egerek nem a padláson szaladgálnak zajongva, hanem valakiknek a súgására kalasnyikovokkal szaladgálnak és belekötnek az élő fába is. No persze felmerül a jogos kérdés az emberben, hogy kik és miért fegyverkeztek fel, és mit is akarnak azzal tenni? És mennyien is vannak ők? Ez a szomorú históriás ének talán legfontosabb része. Mert azon cigányok magyar szívében, kiknek hosszú évek kemény munkája fekszik abban, hogy identitásukat megőrizve a társadalom értékes tagjaivá váljanak, most félelem fészkel. Mert itt már mindenki cigány, és minden cigány cigánybűnöző, és cigányként már nincs jogom háborogni Trianonon, mert én csak cigány vagyok…

A népem egy része most szintén retteg, mert sokan a hagyományos és felvett kultúrának a minimálisan elvárható részét sem produkálják. Innen is, onnan is. Már nem hisznek a cigány törvényeknek és nem félnek a többségi törvényektől. Sokat hallom mostanában, hogy a „hagyományos vajdarendszert kéne visszaállítani…” Csakhogy a vajdarendszer nem hagyományos a cigány közösségekben, másrészt a kisebbségi önkormányzatok nagy része vagy nem működik, vagy bábként vegetál. Azt már nem is említve, hogy a fékevesztett embernek ugyan ki szab határt, ha az állam és a rendőr nem?

A seholsincs vajdákra rátolni ezt a feladatot szintén nem vezetne sehova, mert nem tudnák betölteni szerepüket, és így csak a bábok személyét cserélnénk le. Sem az okot, sem a megoldást nem kerestük meg. Ismét.

Pedig az is valószínű, hogy a lassan húsz év alatt, amióta láthatóvá vált a gond, a magyar szürkeállomány meg tudta volna oldani. Csak talán nem volt elég erős az akarat. Mint ahogy még most sem elég erős. Sokkal kényelmesebb „programok mentén”, meg „antiszegregációs” módon ügyködni. Meg aztán sokkal nagyobb a baj és sokkal kellemetlenebb is annál, hogy valódi lépések induljanak el. Kínos dolog a cigány politikával valódi elhivatottsággal tevékenykedni, s ahogy elnézem a közállapotokat, ma senki nem szeretne alázattal foglalkozni egy néppel, amelynek olyan gondjai vannak, mint nekünk.

Kutatók, elemzők keresték az okát. Mégis akinek dolga lenne a valódi lépéseket megtenni, a világ minden kincséért sem menne el a cigányokhoz beszélgetni. Kommunikálni azt igen, azt mindenki professzionálisan mer és akar, de beszélni, sőt beszélgetni cigányokkal, azt nem. Pedig meg kellene végre kérdezni, hogy mit gondoltak a tatárszentgyörgyiek vagy bárki más, amikor a kamerákat kikapcsolják, és a média unottan elvonul a következő forgatási helyszínre?

Az Exodus szerint az Egyiptomból kivonuló zsidók negyven évig vándoroltak a sivatagban. Miért? Nem azért, mert eltévedtek volna. Hanem mert Isten azt akarta, hogy Kánaánba egy friss, büszke, erős, egységes nemzet érkezzen be. A mi sivatagunk nem tudom, hol kezdődött… Bolyongunk benne elveszetten, és nem látom a végét. Hol van a cigány Kánaán? Létezik egyáltalán? Talán azért nem látom, mert ami működött, azt szétverték és nem adtak helyette semmit? Mert a mai ötletelés és szociál-liberális-jogvédős szabadrablás semerre sem mutat irányt? Sőt az szdsz.hu-n látott vonalvezetés éppen hogy az ellenkező irányba mutat? Kikérem magamnak, hogy valaki ezzel uszítson fel bárkiket, és közben veszettül követelje a gyűlöletbeszéd elleni fellépést! Ez az a szemtelenség, amit egészséges ember gyomra nem vesz be. Félek, negyvenéves vándorlásunk talán még el sem kezdődött, mert ahogy látom, még csak a fájdalmas utolsó éjszakánál tartunk, és a fáraó hajthatatlan. Nem engedi ki népét a szorításból, amit a gőgje táplál. Pedig a halál már az utcákon oson, és az éjszakák csöndje a halált rejti. Akik pedig várják a szabadságot és hogy felemelt fejjel járhassanak, csöndesen gubbasztanak és várják a megváltó reggelt.

Lesz majd egy pillanat, amikor egy cigány fiatalember kiáll majd valahová és csöndesen elindul az utcán. És akkor majd követni fogják azok, akiknek elegük van, és egy büszke nemzet tagjai akarnak lenni. Nem hív senki senkit, nem lesznek transzparensek. Csak egy néma tömeg, amelyik némaságában félelmetesebb lesz, mint ezer hangszóró. Nem kérni fog, hanem megváltoztat valamit egy napon, és attól kezdve mindaz, amit ma a megélhetési jogvédők, politikai aspiránsok és a sok ilyen-olyan elnök tesz, a múltba enyészik. Akkor kell majd nekünk mögé állni és némán, biztosan, kitartóan követni. Ez nem egy költői kép, hiszem, hogy meg fog történni. Én vele tartok majd.

László Zoltán

a fővárosi önkormányzat fideszes képviselője