Diplomáciai botrány. A szerb és a román állam kioktató hangnemben kinyilatkoztatta, a magyar köztársasági elnök jobban tenné, ha nem látogatna Délvidékre, illetve Erdélybe március 15-én. Ez az arrogáns, provokatív hangnem eddig ismeretlen volt, ugyanakkor Magyarország pozícióinak folyamatos romlása ismeretében aligha csodálkozhatunk azon, hogy szomszédaink rendre törlik belénk a lábukat.

Sólyom László hagyományosan valamely elszakított országrészben tartózkodik a nemzeti ünnepeken, erősítendő a magyar–magyar összetartozás élményét. Idén Délvidéken is ünnepelt volna, ám Belgrád közölte, hogy a magyar köztársasági elnök látogatása „fölösleges feszültségeket szít” ebben a „nehéz időszakban”.

Borisz Tadics szerb államelnök a Délvidék (a szerbeknek Vajdaság) számára jelentős önállóságot biztosító statútumtervezet küszöbön álló belgrádi parlamenti szavazásával indokolta a szokatlan eljárást, mondván, a statútum sorsa hajszálon függ, hiszen erős a soviniszta tábor, amely Koszovó elszakítása miatt hallani sem akar semmiféle decentralizációról.

Sólyom László ezt tudomásul vette, de célját nem óhajtotta feladni. Ezért közölte, lerövidíti eredetileg kétnapos délvidéki útját. A rövidebb program szerint Sólyom László csak Szabadkára és Bácskossuthfalvára látogatott volna el, ám ezt a legnagyobb délvidéki magyar politikai párt, a Vajdasági Magyarok Szövetsége lemondta.

„Megdöbbentünk. Keserűséggel, némileg a megalázottság érzésével, a cserbenhagyottság érzésétől sem mentesen éltük meg a közlést. Tudomásul vettük, de nem értjük és nem tudunk fölötte napirendre térni. Érzéseinket nem tudjuk elhallgatni se, bármennyire is ezt kívánná az írott vagy íratlan diplomáciai etikett. A VMSZ Elnökségének nehéz kihívással kellett megbirkóznia. Mérlegelnie kellett, megelégedhetünk-e Elnök úr 15-i, pár órás látogatásával, a rövid együttlét ugyan ünnepi, felemelő hangulatával, és legyűrjük-e a nagyon fontos programok elmaradása okozta keserűséget és csalódottságot, vagy lemondunk Elnök úr 15-ei látogatásáról is. Mindent mérlegelve, hosszas megfontolás után, egyhangúlag, a második megoldást választottuk, az itteni magyar közösség önbecsülésének mindenek felettisége, a nyomásgyakorlás és a kiszabott alamizsna odavetése gyakorlatának elutasítása okán. Úgy döntöttünk, egyedül ünnepelünk. Egymásba kapaszkodva. Újra. Mint eddig annyiszor.”

A történet itt vett bizarr fordulatot. Sólyom László ugyanis menni akart, utazását a délvidéki magyar szervezet elnöksége utasította vissza, meglehetősen zavaros publicisztikai elemekkel tűzdelt irományában. Így hát Sólyom László az idén nem a Délvidéken, hanem Erdélyben ünnepelt. Csakhogy a diplomáciai hadjárat Románia részéről is teljes gőzzel indult be.

A román hatóságok ugyanis levélben közölték: nem látják szívesen Románia területén Sólyom Lászlót, ugyanis tartanak attól, az államfő „nem olyan jelzést küld, amely megfelel a két ország közötti stratégiai partnerségi viszonynak”. Ám miután Sólyom nem állt el az utazástól, igazi bizánci taktikához folyamodtak: indoklás nélkül visszavonták az elnöki különgépnek korábban a marosvásárhelyi repülőtérre kiadott leszállási engedélyt. Ráadásul a diplomáciában szokatlan módon az elutasításért személyesen senki nem vállalta a felelősséget, a román sajtónak is csak név nélkül nyilatkoztak bukaresti politikusok, mondván, a gesztus oka az, hogy Sólyom László korábban nyíltan kiállt az erdélyi magyarság autonómiatörekvései mellett, ezt pedig ők tűrhetetlennek tartják.

Sólyom László így egy nappal korábban, március 14-én utazott Erdélybe, ahol a Kászonokat Alcsíktól elválasztó Nyergestetőn emlékezett meg az 1848-as forradalomról Markó Béla RMDSZ-elnök és Tőkés László református püspök, európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke társaságában. A köztársasági elnök autóval tette meg a 700 kilométeres utat. Konvoját a román határőrizeti szervek negyedórás útlevélvizsgálattal tartották föl, ami Románia európai uniós csatlakozása óta hétköznapi turisták esetében is hosszadalmas procedúrának számít. Sólyom László nem sokat törődött a barátságtalan eljárással. Erdélyi újságíróknak csak annyit mondott: „Furcsának tartom a történteket, de hát itt vagyok. Ezt majd a két külügyminisztérium tisztázza egymással.”

Az elnök természetesen tudta, hogy erre aligha kerül sor. A budapesti külügyminisztérium ugyan bekérette a magyar fővárosba akkreditált román nagykövetet, ám válaszlépésre nem került sor. Fekszi Márta államtitkár pénteken mindössze annyit mondott, hogy reméli, félreértés történt.

Ezt feltehetően a román diplomácia javasolta neki. Az Evenimentul Zilei liberális román napilap március 14-i számában ugyanis úgy vélte, egy félrefordítás az oka mindennek. Eszerint Sólyom László eredeti erdélyi programjában székelyföldi önkormányzati vezetőkkel történő találkozások is szerepeltek, s az „önkormányzat” szót nem helyi tanácsként (consiliu) fordították románra, hanem autonóm önkormányzó testületként (autoguvernare), s ebből afféle autonomista propagandát véltek kiolvasni. A Gandul című napilapnak Titus Corlatean, a román felsőház külügyi bizottságának szociáldemokrata elnöke azt mondta, a román hatóságok reakciója természetes, hiszen „a magyar államfő látogatásának célja Székelyföld területi autonómiájának a támogatása.”

Hogy valóban félrefordítás történt-e, nem tudhatjuk biztosan, de nem valószínű, hogy csupán erről van szó. A román politikai vezetés ugyanis nem hülye. Nem valószínű, hogy tévedésből olvasott ki Sólyom László programjából abban nem szereplő elemeket. Sokkal inkább arról lehet szó, hogy szándékosan ezt akarták kiolvasni. A román diplomácia ugyanis jól működik, s pontosan érzékeli, hogy „helyzet” van. Magyarország ma tudatosan képtelen az érdekérvényesítésre, s így a trianoni utódállamok azt tehetnek az uralmuk alatt élő magyar közösségekkel, amit csak akarnak. Románia tehát kihasználja a kínálkozó alkalmat, hogy erőt mutasson, elsősorban nem is Budapestnek, hanem áttételesen az erdélyi magyarságnak címezve.

Bukarestben pontosan tudják, hogy ezt bármiféle következmények nélkül tehetik. A budapesti vezetést ugyanis az elmúlt hónapokban igencsak látványosan alázta meg a szlovák kormány. A dunaszerdahelyi magyarellenes rendőrterror ügyében a legmesszebbmenő cinizmussal közölték a magyar féllel, hogy ők látták a „bizonyító erejű” felvételeket, melyek alapján szerintük jogos volt a rohamrendőrök támadása, s nekik ez elég, Magyarországnak pedig nem mutatják meg, mondván, Szlovákia nem videokölcsönző. A pozsonyi pimaszkodásnak sem lett semmiféle következménye, az Európai Unió vezető politikusai pedig szemernyit sem törődtek azzal, hogy egy uniós tagország szemérmetlenül áthág minden demokratikus és diplomáciai normát. Nem csoda hát, ha Bukarest is vérszemet kapott. Az önfeladás a mindennapokban is megfigyelhető. A Keleti pályaudvaron például néhány napja ismét Kosicének mondja a hangosbemondó Kassát, Cluj-Napocának Kolozsvárt, ugyanakkor Bécsből továbbra sem lett Wien. Lám, az érdekérvényesítéstől betegesen irtózó politika a mélyrétegeket is megfertőzte.

Ma Sólyom László az egyetlen ember, akitől félnek a környező országok, mert hatalmához tartás is társul. Ezt képtelenek kezelni, s meghátrálnak, mivel nem értik a helyzetet. Nem ezt tudják rólunk, hanem azt, hogy a mai magyarországi balliberális elit külpolitikájában a Kun Béláék által bevezetett proletár internacionalizmus nemzetáruló mintáját követi: minden rossz, ami magyar, és minden jó, ami a nemzeti öntudatot gyöngíti.

Medgyessy Péter 2002. december 1-jén koccintott Adrian Nastase akkori román miniszterelnökkel Erdély román megszállására a budapesti Kempinski Szállóban. Ez igen, ezt szeretik…

Van tehát egy biztató momentum a történetben. Aki cselédként viselkedik, azt úgy is kezelik, de aki úriemberként, azt meg úgy. Megcsaholják, ám megharapni nem merik. Vagyis nem a románok, a szerbek, a szlovákok, az ukránok viselkedése a természetellenes, hanem a magyarországi balliberálisoké.

Ágoston Balázs