Honi politikai közhely (ezektől pedig Márai szerint nem kell félni, mert önmegóvó erő árad belőlük), hogy az emberek emlékezete igen rövid. Pontosabban szelektív, hiszen a szép élmények sokáig megmaradnak, míg a rosszak – talán önvédelmi reflexként – hamar elillannak legtöbbünk tudatából.

Tán ezért úszták meg mindeddig a történelmi bukást a szocialisták, vélhetnénk keserű iróniával. Akasztófahumorral azonban nem sokra megyünk. Sokkal célszerűbb emlékezni és emlékeztetni. Például Bokros Lajos közéleti pályafutására. A neoliberális sokkterapeuta és a Magyar Demokrata Fórum násza ugyanis minden várakozást felülmúló népszerűséget hozott a furcsa párosnak. A Medián múlt heti felmérése szerint a teljes lakosság 14 százaléka elképzelhetőnek tartja, hogy a Bokros fémjelezte MDF-et támogassa. A hazárdjáték tehát egyelőre eredményesnek tűnik.

Igaz, ennek vélhetően a Bokros köré szőtt mitológia és a kétségbeesés szülte vágyakozás az oka, semmint a pénzügyér tettei és szándékai. Márpedig felelősen dönteni csak tényszerű ismeretek birtokában lehet.

1994-ben a Horn-kormány kétségtelenül rossz állapotú gazdaságot vett át. 1990 és 1993 között a bruttó hazai össztermék, vagy is a GDP 20 százalékkal, az ipari termelés 35 százalékkal, a mezőgazdasági termelés 45 százalékkal csökkent. A reáljövedelmek átlaga 13 százalékkal maradt el az 1989-es szinttől, a munkanélküliség 2 százalékról 13 százalékra emelkedett, 1990 és 1994 között 1,4 millió munkahely szűnt meg. Az infláció meghaladta a 25 százalékot, s mindezek miatt képtelenség volt hosszú lejáratú állampapírokat kibocsátani. A folyó fizetési mérleg hiánya 1994-ben közel négymilliárd dollár volt, az akkori GDP 9 százaléka. A nettó külföldi adósság 1994-re 18 milliárd dollárra nőtt, s elérte a GDP 45 százalékát.

A drámai mutatók mögött számtalan különböző ok húzódott meg, melyekre itt nem térünk ki, legyen elég annyi, hogy a korábban „beüzemelt” adósságcsapda, az elhibázott gazdasági szerkezetátalakítás és a sajátos magyar „eredeti tőkefelhalmozás” együttes hatása mutatkozott meg.

E helyzetben került hatalomra Horn Gyula kormánya 1994 tavaszán, majd közel egy évig tanácstalanul szemlélte a süllyedést. Kétségtelen, hogy Magyarországnak gyors beavatkozásra, a gazdaság stabilizálására volt szüksége 1995 tavaszán. Erre vállalkozott Bokros Lajos, aki 1995. március 1-jén foglalta el a pénzügyminiszteri széket, s március 12-én már meg is hirdette programját.

Módszere a „chicagói iskola” által kimunkált neoliberális sokkterápia volt, melynek legfőbb célja a költségvetés kiadási és bevételi oldalának egyensúlyba hozása. E felfogás világnézeti alapja a monetarizmus, mely az államháztartást mindenekfölött és -előtt valónak tekinti, s a számításokból teljes egészében kifelejti az emberi tényezőt, a pénzügyi manőverek társadalmi következményeit és azok gazdasági visszacsatolásait.

Mi is volt Bokros Lajos stabilizációs csomagjában? Ez gyakorlatilag négy fő elemet tartalmazott: a csúszó leértékelést, a vámpótlék kiterjesztését, a jövedelempolitika átszabását és az államháztartási egyensúly megteremtésére irányuló lépéseket.

Első lépésként a kormány egyszeri, 9 százalékos forintleértékelést hajtott végre, majd folyamatosan, hónapról hónapra 2 és 1,3 százalékkal gyengítette a nemzeti valutát. Ez volt az úgynevezett csúszó leértékelés. Ezáltal kiszámítható, irányítható lett a pénzromlás, ami az exportra termelő cégeknek bizonyos szempontból jól jött. Ugyanakkor 1995-ben az infláció elérte a 28,2 százalékot. A vámpótlékot minden, külföldről behozott árura kiterjesztették, ennek mértéke 8 százalék volt, a költségvetés bevételeinek növelése és az import visszafogása céljából.

A csomag legneuralgikusabb része a jövedelempolitika drasztikus átalakítása volt. Ennek keretében ugyanis a kormány korlátozta a költségvetésből finanszírozott helyeken a béremeléseket, s mivel ezek összefüggésben állnak a magánszférával, a program összességében 12 százalékos reálbércsökkenést eredményezett. A jogosultak mintegy tíz százalékától megvonták a gyest, a gyedet, a gyermekek után járó adókedvezményt, a családi pótlékot, a gyermeknevelési támogatást, megszűnt az ingyenes fogászati ellátás, csökkent a gyógyszerek költségvetési támogatása, felemelték a nyugdíjkorhatárt, a felsőoktatásban bevezették a tandíjat.

Ehhez jött még a privatizáció felpörgetése, mely jelentős vagyonvesztést eredményezett. Ekkoriban kerültek külföldi kézbe stratégiai fontosságú energetikai és távközlési cégek, valamint számos, addig állami tulajdonú pénzintézet. Az önmagában is megkérdőjelezhető dobra verés bevételeit ráadásul kizárólag adósságtörlesztésre fordították, ennek ellenére az államadósság számszerű összege folyamatosan emelkedett: 1994-ben, amikor a Horn-kormány hatalomra került, 3751,6 milliárd forint volt a központi költségvetés adóssága, 1998-ban viszont már 6165,8 milliárd forint.

Igaz, a GD-hez viszonyítva csökkent az aránya, 1994-ben még a bruttó hazai termék 86 százalékát tette ki a tartozás, 1998-ban már csak 61,1 százalékot. Ez a GDP bővülésének tudható be, ám emögött az itt megtelepedett külföldi mamutcégek hazai leányvállalatainak teljesítménye állt, s már akkor is bajban voltak a főként hazai piacra termelő kis- és középvállalkozások, melyek a fogyasztás drasztikus visszafogására irányuló kormányzati politika nyomán elveszítették piacuk egy részét.

A sokkterápia eredményeként kétségtelenül javultak a költségvetés kiadási és bevételi oldalának mutatói, ám ez az emberek életében nem volt érzékelhető. Sőt, a szociálpolitika terén véghezvitt „vérengzés” a munkajövedelemből élő családokra, a középosztályra mérte a legnagyobb csapást, miközben a minimálbér alacsonyan tartásával – „rászorultsági” alapon – arra ösztönözte a munkakerülő, lumpen rétegeket, hogy munka helyett segélyekre rendezkedjenek be. A tőkeerős külföldi mamutvállalatok pedig adókedvezményeket, esetenként adómentességet élveztek befektetéseik során. Vagyis nőtt a társadalmi egyenlőtlenség és ezzel a társadalmi feszültség.

Ennek ellenére a Bokros-csomagot mindmáig valamiféle szakmai titániság mítosza lengi körül, bár előkészítése és bevezetése – igazodva a Milton Friedman-i neoliberális monetarista irányzathoz – nélkülözött bármiféle társadalmi előkészítést, érdekegyeztetést, kompenzációt. Vagyis nélkülözte a szolidaritás és az együttműködés elvét, melyek pedig a szociális piacgazdaság velejárói. Ennél is súlyosabb kritika a Bokros-féle monetarizmussal szemben, hogy csomagjának számos pontja megbukott az alkotmányossági vizsgán. Az Alkotmánybíróság főként a népjóléti megszorításokra vonatkozó elemeket semmisítette meg, így például a honoráriumokra kivetett 44 százalékos (!) társadalombiztosítási járulékot. A taláros testület ezen ügyekben arra építette indoklását, hogy szerzett jogokat visszavonni nem lehet.

A fentiekből világosan kiolvasható, hogy a Bokros-csomag megítélése legalábbis nem egyértelmű. Mert igaz ugyan, hogy a szűken vett pénzügyi egyensúly javult, csakhogy ennek rendkívül súlyos, pénzben nem vagy csak részben mérhető következményei voltak: meglódult az infláció, jelentősen elértéktelenedtek a reáljövedelmek, a valós gazdasági növekedés visszaesett, az államadósság pedig minden manőver ellenére nőtt. Megugrott a munkanélküliség is: 1995-ben 155 ezer, 1996-ban 100 ezer munkahely szűnt meg. Ez pedig az emberi drámákon túl az állam számára is többletkiadásokat jelentett az ez által kieső adók és járulékok, illetve a kifizetendő munkanélküli és szociális segélyek miatt.

1996-os árfolyamon számolva a két év összesen 255 ezer állásvesztése 103 milliárd forinttal növelte az államháztartási hiányt. Tehát hamis az az állítás, mely szerint a 2000-es évek elejének fölfelé ívelését a Bokros-csomag alapozta meg. Épp ellenkezőleg: 1998-ban a polgári kormány egy kivérzett országot vett át.

A Bokros-csomagnak rendkívül súlyos népesedési következményei is voltak: ugrásszerűen megemelkedett a magzatgyilkosságok száma, noha az 1992-es vonatkozó törvény hatására attól az évtől jelentős és folyamatos csökkenés volt tapasztalható.

1993-ban 75 258 magzatot öltek meg az anyaméhekben, 1994-ben 74 491-et, ám 1995-ben ez a szám felugrott 76 957-re, 1996-ban 76 600 abortusz történt, 1997-ben 74 564, és csak 1998 után volt kimutatható jelentősebb csökkenés, amikor a magzatgyilkosságok száma nem érte el a 69 ezret.

1995-től kimutathatóan csökkent az élveszületések száma: míg a Bokros-csomag bevezetésének esztendejében 112 054-en születtek Magyarországon, addig 1996-ban csak 105 272-en, 1997-ben 100 350-en, 1998-ban mindössze 97 301-en, s csak 2000-ben kezdett ismét emelkedni ez a szám. Bokros Lajos tehát voltaképpen ahhoz az őrült sebészhez hasonlatos, aki mindenáron operálni akar, magáért a szakmai gyönyörűségért, nem számolva a beavatkozás járulékos következményeivel, noha van más gyógymód is.

Ez az ember lett most az MDF európai parlamenti listavezetője, s emellett, jókora csavarral, Dávid Ibolya és saját maga kétely nélküli jelöltje a honmentő megváltó kizárólagos posztjára. Programját illetően ne legyenek illúzióink: adóemelések, drasztikus fogyasztás-visszafogás, újabb oktatási intézmények bezárása – ezeket mind elősorolta az utóbbi időben a sajtóban megjelent tanulmányaiban. Bokros Lajos programja ezúttal is a megszorításokon alapuló szigorú monetarizmus, mely azonban, miként azt pénzügyminiszterként már bizonyította, nem jelent megoldást a bajra, s főként nem alternatíva nélkül való. Az államháztartást ugyanis nemcsak népnyomorítással lehet egyensúlyba hozni, hanem főként forrásátcsoportosítással, a kiadási oldalon jelentkező pazarlás megszüntetésével, a nem életbe vágó nagyberuházások leállításával és az így felszabaduló forrásoknak a gazdaság felpörgetésére fordításával, vagy akár adó- és járulékcsökkentéssel, illetve ezek szerkezeti átrendezésével. A fogyasztást visszafogó monetarizmussal szemben valós alternatíva ennek az ellenkezője, a belső fogyasztás felpörgetése, a protekcionista gazdaságpolitika, az élőmunka költségeinek mérséklése a költségszerkezet módosításával és a hatékonyságnöveléssel, az energiatakarékossággal és a környezeti ártalmak csökkentésével. Nem igaz, hogy a prés az egyetlen gyógyszer.

Ágoston Balázs

A CSOMAG

12 százalékos reálbércsökkenés

9 százalékos egyszeri forintleértékelés, majd folyamatos csúszóleértékelés

10 százalékkal csökkentették a gyermekek után járó támogatásra jogosultak körét

44 százalékos társadalombiztosítási járulék

Megemelt nyugdíj-korhatár

Felpörgetett privatizáció

Tandíj bevezetése a felsőoktatásban

2500-zal több abortusz