A magyar Anjouk kora olyan felvirágzást hozott a szinte szétdarabolt Magyarországra, hogy Európa leghatalmasabb birodalma jött létre. A XIV. századot a vallás, a tudomány és a művészetek évszázadának nevezik ma is, amely a magyarság életre valóságát igazolta: a megsemmisülés széléről a jólét és műveltség magas szintjére emelkedett.

A sors azonban mostoha volt a nemzettel, mert nyolcvanhat évvel az Árpád-ház kihalása után ismét dinasztia-váltás előtt állt az ország. Az esemény majdnem fölülmúlta az Anjou-ház trónra lépését. Zsigmond királlyá választása azon események közé tartozik, amelyet, joggal tekintünk korszakalkotónak hazánk történelmében.

A nemzeti királyok alatt Magyarország – igaz, a nyugati műveltség legmagasabb színvonalán – keleti jellegű állam, külpolitikájának súlypontja a Balkán-félsziget volt, Zsigmond alatt azonban új ellenség támad keleten: a török. A magyar nemzeti politika ettől kezdve kelet felé csak az ország védelmére szorítkozhatott, hódító törekvéseit nyugat felé kellett irányítania. Luxemburgi Zsigmond (1368–1437) – IV. Károly római császár és cseh király, valamint Erzsébet pomerániai hercegnő fia – származásánál, összeköttetéseinél és egyéniségénél fogva alkalmas volt erre a feladatra.

Mégis csak hosszas belharcok után, 1487-ben koronázta magyar királlyá Benedek veszprémi püspök. Előzőleg elfogadta a magyar országnagyok feltételeit: megtartja az ország ősi szabadságát, a királyi tanácsba idegeneket nem vesz be, birtokot nem adományoz nekik, az őt támogató főurakkal ligára lép és felhatalmazza őket, hogy akár erővel is kényszerítsék ígéretei betartására.

Uralkodása alatt Magyarország Európa legtekintélyesebb állama lett. Ő helyezte át a királyi székhelyet Budára, s ez megkövetelte a városi élet rendezését is. Ennek jegyében született meg a XIV–XV. század végi állapotokat tükröző Budai Jogkönyv. A falakkal övezett város a lakosság lélekszámának megnövekedése, valamint a kereskedelmi-társadalmi élet megélénkülése és a stratégiai okok egyaránt egy várrekonstrukciót kívántak. Zsigmond idejében három-négy kilométeren új, magas, vastag, tömör várfalakat építettek, városszerte új kapukat, kaputornyokat húztak föl, a falakat bástyákkal tagolták. Kijelölték a heti piacok és az országos vásárok helyét, szabályozták a behozott áruk vámját.

A város gazdasági erősödésével együtt járt kulturális felemelkedése is. Hét budai és két pesti egyházi iskola mellett kialakult a vári domonkosok rendi főiskolája, és 1389-ben Mária királynő és Zsigmond király megalapítja az óbudai – igaz, rövid életű – egyetemet is.

Fejlett városépítésének bizonyítékai a budavári ásatások során felszínre került vízvezeték részei. A várpalotának már az Anjouk idején is volt vízvezetéke, de tönkrement, és az 1410-es években Zsigmond király építtette újjá. Lelke egy dunai víziszivattyú volt, amely fölnyomta a vizet a várnegyedbe.

Zsigmondot megszerették a magyarok és kivételes képességű nagy királynak tartották. Német, magyar, cseh királyként és német-római császárként az akkori Európa legtekintélyesebb uralkodója volt. Budát európai hírű királyi rezidenciává fejlesztette, bizonyos értelemben Buda volt Európa központja, ahol császárokat, királyokat, fejedelmeket fogadtak. Uralkodása idején kezdett kialakulni az a nagybirtokos réteg, amely későbbiekben az országot irányította. Reformpárti gondolkodása révén vonzották a praktikus újítások.

Egyetlen törvényes gyermeke a Cillei Borbálától született Erzsébet királyné volt, Habsburg Albert felesége. Feltételezett fia, Hunyadi János házasságon kívüli kapcsolatból, Morsinai Erzsébettől született. Egészen 1921-ig, IV. Károly trónfosztásáig – néhány kivételtől eltekintve – Zsigmond király utódai ültek a magyar trónon.

A morvaországi Znaimban hunyt el 1437. december 9-én, 69 évesen. Kívánsága szerint Magyarországon, Nagyváradon temették el, Mária királynő sírja mellé. A most meginduló nagyváradi feltárások talán hoznak valami eredményt a király és Mária királynő sírhelyét illetően.

Hankó Ildikó