Nemrég megszületett a régóta várt Élelmiszer-termékpálya Kódex, amely a mezőgazdasági termelők, a feldolgozók és a nagy kereskedelmi láncok közti viszonyt hivatott kiegyensúlyozottabbá tenni. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium bábáskodásával létrejött megegyezés ugyan nem ér fel egy törvénnyel, de mégis normalizálja valamelyest az utóbbi időben elmérgesedni látszó viszonyt a terület szereplői között. A megállapodás értelmében a polcokon nyolcvan százalékban kiemelt hazai termékeket kell árusítani. A kódex július elsején lép érvénybe, betartását a kilenc aláíró szakmai testület által egyenlő arányban (három termelői, három feldolgozói, három kereskedői képviselő) delegált tagokból álló Etikai Bizottság fogja ellenőrizni.

Igazi erőpróba lesz ez, hiszen korántsem biztos, hogy az írásban lefektetett etikai elvek a gyakorlatban is működni fognak. Ha nem, akkor az agrártárca törvényi szabályozást kezdeményez, ami nagyobb biztonságot nyújt a termelőknek és a feldolgozóknak, ám jogi okokból a kódexbe foglalt ügyeknek csak mintegy negyedét lehet ily módon rendezni.

A megállapodás előzménye, hogy az élelmiszer-termékpálya mentén keletkező összes haszon elosztásának igazságossága körül egyre hangosabb viták lángoltak fel. Közismert ugyanis, hogy a mezőgazdaság hazai szereplői kiszolgáltatottaknak érzik magukat a főként külföldi tulajdonú tőkeerős kereskedelmi láncoknak. Tavaly több termelői demonstrációra is sor került, melyekkel – bár sokan kételkedtek benne – valóban sikerült nyomást gyakorolni a multikra. Ezért született december 15-én egy országgyűlési határozat, mely a szemben álló feleket tárgyalásokra hívta fel, ellenkező esetben jogszabályalkotást helyezve kilátásba.

– Nehéz harc volt, nagyon komoly érdekek csaptak össze – tájékoztatta lapunkat Éder Tamás, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége elnöke a tárgyalásokról. – Már az egyeztetések során kitűnt, mennyire távol állnak egymástól a felek elképzelései: egyesek kommunista tervgazdálkodást, versenyellenes magatartást emlegettek törekvéseink kapcsán, mások ragaszkodtak ahhoz, hogy a problémákat törvénnyel szabályozzák, mondván, egy megállapodás betartása mindig kétséges. Ebből kellett azután kihozni a lehető legtöbbet.

A termelői és a feldolgozói érdek-képviseleti szervezetek persze az első perctől kezdve jogszabályi megoldásban gondolkodtak, ám végül a törékeny politikai viszonyok között nem látták reálisnak, hogy az Országgyűlés a következő egy-másfél évben megalkosson egy ilyen törvényt, így kénytelen-kelletlen elfogadták megoldásként az etikai kódexet. Ez ugyan önkéntes vállalások gyűjteménye, s ebből adódóan nem tartalmaz komoly szankciókat a benne foglaltak megsértése esetére, mindössze – végső esetben – nyilvánosságra kerül az etikátlan magatartás, de mégis több a semminél.

Az sem mellékes szempont, hogy ha egyszer mégis megszületik a termelők és a feldolgozók által hőn óhajtott törvény, akkor annak megalkotása gyorsabb és egyszerűbb lesz a mostani megállapodás tapasztalataira építve.

A hazai és külföldi termékek nyolcvanhúsz százalékos arányáról viszonylag könnyen megállapodtak a felek, annál idegtépőbb volt abban dűlőre jutni, hogy mit is kell hazai termék, illetve kiemelt jelentőségű magyar termék alatt érteni.

Több hónapos gyürkőzés után végül az alábbi nyelvgyötrő, nyakatekert meghatározás született a fenti fogalmakra:

„a) hazai termék: a Magyar Köztársaság területén bejelentett élelmiszer-előállító telephelyen – a kereskedelmi értékesítést előkészítő darabolási, válogatási, csomagolási és címkézési műveleteket meghaladó mértékben – előállított termékei;

b) kiemelt jelentőségű hazai termék: a baromfi, tojás, hús, tej, gabona (malomipar, tésztaipar, sütőipar), szőlő-bor, zöldség-gyümölcs, burgonya, fűszerpaprika, méz és hal termékpályák hazai előállítású, további feldolgozásra nem kerülő mezőgazdasági alaptermékei,

bb) a baromfi, tojás, gabona (malomipar, tésztaipar, sütőipar), szőlő-bor, zöldséggyümölcs, burgonya, fűszerpaprika, méz és hal termékpályák kizárólag hazai előállítású mezőgazdasági alapanyagból és a Magyar Köztársaság területén bejelentett élelmiszer-előállító telephelyen előállított egykomponensű élelmiszertermékei, továbbá a tőkehús, parasztsonka, parasztlapocka, fogyasztói tej, túró és trappista sajt;

bc) a baromfi, hús, tej, zöldség-gyümölcs és gabona (malomipar, tésztaipar, sütőipar) termékpályák azon többkomponensű élelmiszertermékei, továbbá a hús és tej termékpálya bb) pontban nem szereplő azon egykomponensű élelmiszertermékei, melyeket a Magyar Köztársaság területén bejelentett élelmiszer-előállító telephelyen, kizárólag hazai alapanyagból vagy – amennyiben a hazai alapanyag az előállítás időszakában megfelelő mennyiségben, minőségben és az általánosan elfogadott piaci áron nem áll rendelkezésre – hazai alapanyagból és nem hazai alapanyagból vegyesen állítottak elő.”

Magyarra fordítva ez azt jelenti, hogy a közvetlenül a termelőtől vásárolt terméknek hazainak kell lennie, akárcsak az egykomponensű termékek, például a sajtfélék alapanyagának, a többkomponensű áruk közül pedig a magyar árunak minősülőket idehaza kell gyártani, illetve a termék alapanyagai között hazainak is lennie kell.

A kódexben azt is lefektették, hogy a kereskedők azonos tartalmú ajánlatok esetén kötelesek előnyben részesíteni a kiemelt jelentőségű hazai termékeket, míg a külföldiekkel csak a választékot bővíthetik. Az is rögzíttetett, hogy nem hoznak be külföldről a kiemelt jelentőségű hazai termékek körébe sorolandó alapanyagot árletörési céllal. A saját márkás termékek (vagyis az egyes élelmiszerláncok nevével és logójával forgalmazott áruk) esetében pedig fel kell majd tüntetni a termelő nevét és címét.

A megállapodást a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége, a Magyar Agrárkamara, az Élelmiszerfeldolgozók Országos Szövetsége, a Tej Terméktanács, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, a Baromfi Terméktanács, az Országos Kereskedelmi Szövetség, valamint az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége írta alá.

Hogy a lefektetett irányelvek mennyire működőképesek a gyakorlatban, az csak a július 1-jei hatályba lépés után derül ki.

– A megállapodás távolról sem ideális, de a jelenlegi helyzetben mindenképpen jó irányban befolyásolja a termelők és a feldolgozók, illetve a kereskedelmi láncok közti kapcsolatokat – mondta a Demokratának Éder Tamás, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége elnöke, aki arra is emlékeztetett, hogy a hazai élelmiszeripar teljesítménye az elmúlt négy esztendőben – tehát már jóval a válság előtt kezdődően – 25 százalékkal csökkent.

Éder Tamás szerint a legsúlyosabb veszteségeket éppen a feldolgozók voltak kénytelenek elkönyvelni, a baromfi-, a hús- és a tejágazat kifejezetten veszteséges e szakmában. A megállapodás segítheti a feldolgozókat pozícióik visszaszerzésében, megerősítésében. Persze csak akkor, ha a gyakorlatban is beválik. A legtöbb vita az úgynevezett másodlagos visszatérítések ügyében folyt.

– E díjak között akadnak, melyek mindkét félnek előnyösek, ilyen például az a kedvezmény, amit a beszállítók adnak a kereskedőnek nagyobb eladott mennyiség esetén. Ezzel értelemszerűen mindenki jól jár. A visszatérítések között megjelentek viszont olyanok is, amiknek semmi közük az eladott mennyiséghez, vagyis egyszerűen az erőfölénnyel való visszaélésről van szó – mondta Éder Tamás.

Ezt a vélekedést elutasítja az Országos Kereskedelmi Szövetség.

– A legtöbb esetben szó sincs etikátlan magatartásról, az áruházak csupán élnek piaci lehetőségeikkel – mondta a Demokratának Vámos György, a számos élelmiszerláncot, köztük a legnagyobb multikat, többek közt az Auchant, Tescót, a Corát, a Spart és a Penny Marketet is tömörítő szakmai szervezet főtitkára. Vámos szerint mindazonáltal a kereskedelmi láncoknak nem érdekük a feszültség, sokkal inkább a nyugodt munkakörülmények megteremtésére törekednek, ezért jelentős önkorlátozásokat fogadtak el magukra nézve kötelezőnek. Példaként említette, hogy a termelőkkel szemben érvényesítendő kötbér ügyében 10 napos reklamációt és 30 napos tárgyalási időt rögzítettek.

Ezzel együtt tagadhatatlan, hogy a legutóbbi időszakban az egész ágazatban már több mint nyolcvanféle jogcímen kopasztották meg a kereskedők a beszállítókat.

Közismert például a polcpénz vagy belistázási díj fogalma, amit azért kérnek el, mert az egyes termékek kihelyezése úgymond kockázat az élelmiszerláncoknak.

Ami igaz is, csakhogy a szabadverseny, a vállalkozás lényegénél fogva rizikóval jár: vagy bejön egy üzlet, vagy nem. Ám a kereskedők ily módon is igyekeztek saját kockázatukat minimalizálni, s azt ráterhelni a termelőkre és a feldolgozókra.

Olyan is megesett, hogy a beszállítóval visszavásároltatták a kívánatosnál kevésbé keresett árut. Sőt nem csupán a kockázatot, hanem költségeik egy részét is partnereikre lőcsölték a nagy láncok. Ezért találták ki például az informatikai fejlesztési díjat, amit azon a címen vontak le a beszállítóktól, hogy az újítások eredményeként könnyebben nyomon követhetik elektronikusan a felek közti viszonyokat.

Persze senki nem tiltotta meg, hogy erre a beszállítók nemet mondjanak, csak éppen a piaci erőviszonyok miatt nem volt tanácsos megtagadni a fejlesztési hozzájárulás megfizetését. De a kereskedelmi láncok némelyike még ezen is túlment, és új üzletek nyitásához vagy épp magyarországi jelenlétük évfordulós ünnepségeihez, akcióihoz is hozzájárulást kért. Vagyis olyan jogcímeken pumpolták a beszállítókat, amelyekhez azoknak semmi közük.

Nem véletlen, hogy e téren nemigen akart engedni a kereskedelmi oldal. A termelők és a feldolgozók szerették volna kikötni a megállapodásban a másodlagos visszatérítések felső határát, ám erről az élelmiszerláncok képviselői hallani sem akartak. Így végül annyit sikerült elérni, hogy ezentúl csak valós szolgáltatásért, írásbeli megállapodás alapján, a beszállító által kiállított teljesítési igazolás nyomán lehet ilyen díjakat felszámolni.

– Tévedés volna azt hinni, hogy az Élelmiszer-termékpálya Kódex aláírásával a mezőgazdaság szereplői győztek a kereskedelmi tényezők fölött – árnyalja a képet Vámos György.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára hangsúlyozta, hogy az alapos és hosszan tartó tárgyalások nyomán létrejött megállapodás aláírásával mindhárom szakmai oldal kötelezettségeket vállalt és engedett korábbi álláspontjából, s ezáltal enyhültek a fennálló ellentétek, ha nem is szűntek meg.

A sajtóban napvilágot látott, hogy a Gazdasági és Versenyhivatal vizsgálja az Élelmiszer-termékpálya Kódexet, mert azt gyanítja, hogy abban a versenytörvénnyel ellentétes megállapodásokat rögzítettek. Az intézmény sajtóosztályán érdeklődésünkre cáfolták ezt a hírt, mondván, módjuk sem volt semmiféle vizsgálódásra, mivel hivatalosan senki nem értesítette őket a megegyezésben foglaltakról.

Ami az esetleges versenyellenességet illeti, Vámos György határozottan úgy véli, hogy e minősítés illik a kódexre, de leszögezte azt is, épp az volt a megállapodás célja, hogy csillapítsa a véres harcot az élelmiszeripar és a kereskedők között. Hozzátette azt is, a versenykorlátozás nem jelenti azt, hogy egyetlen pont is a versenytörvénybe ütközne. Sőt kifejezetten elősegíti az ágazat fejlődését.

– Sokat csiszolódott a tárgyalások alatt a kódex szövege, de nem feltétlenül előnyére – mondta a Demokratának Koncz György, a Magyar Agrárkamara alelnöke.

Ugyanakkor némi önkritikával beismerte, a magyar termékek meghatározó voltáért a szakmai szervezetek sem tettek eleget eddig. Koncz György szerint elengedhetetlen, hogy az áruházakban 80 százalékban hazai áruk legyenek kaphatók, de emellett megfelelő kampányra, tudatformálásra is szükség van annak érdekében, hogy a vásárlók tudatosan forduljanak az itthon megtermelt élelmiszerek felé.

A Magyar Agrárkamara alelnöke úgy véli, a megállapodás némi előrelépést jelent a korábbi állapothoz képest, hiszen a termelők és más beszállítók számára biztosabb anyagi viszonyokat eredményez, amennyiben a 30 napos fizetési határidő komoly hangsúlyt kapott. Igaz, ez a kitétel az agrárrendtartásról szóló törvényben is benne foglaltatik, csakhogy a betartása és betartatása egyáltalán nem volt kellően hatékony.

A kódex további erénye Koncz György szerint, hogy a termelők, a feldolgozók és a kereskedők közti kapcsolatot a jövőben talán kevésbé jellemzi az erőpolitika, és nagyobb teret kap a kölcsönös érdekek mentén megvalósítandó együttműködés. Ugyanakkor felhívta a figyelmet a megállapodás gyengéire is.

– Korántsem dőlhetünk hátra, hiszen minden biztató tényező ellenére ez a megállapodás azért inkább irodalmi jellegű, mintsem szankciókat tartalmazó szerződés – szögezte le Koncz György.

Hozzátette, hogy a kiemelt hazai termékek 80 százalékos arányát a polcokra kihelyezett árukhoz viszonyítva állapították meg, vagyis a raktáron lévő élelmiszerekkel együttes összes mennyiséghez képest ez azért lényegesen kevesebb, pontos mértéke pedig gyakorlatilag ellenőrizhetetlen.

A három érdekelt ágazati oldal képviselője összességében mégis úgy véli, a kódex aláírása elmozdulást jelent a korábbi holtpontról. Ha úgy tetszik, tűzszünetről van szó, noha a harc nem ért véget.

Ágoston Balázs