– A várakozásoknak megfelelően földcsuszamlásszerű győzelmet aratott a Fidesz, mégis elmaradtak a titokban várt 15-16 mandátumtól, és a részvétel is alacsonyabb volt, mint öt évvel ezelőtt. Így azt sem lehet kijelenteni, hogy népítélet született, ahogy az a tavalyi szociális népszavazáson történt. Mennyiben siker az EP-választás a Fidesznek?

– Mindenképpen siker egy közel 60 százalékos eredmény, s az, hogy döntő vereséget mértek az MSZP-re. Csakhogy a Jobbik erősödése új helyzetet jelent. Lényegében arról van szó, hogy az elégedetlen szavazók nem kizárólag a Fideszt, hanem tekintélyes számban a Jobbikot is választhatták és választották is. Az „egy a tábor, egy a zászló” továbbfejlesztése, a „csak a Fidesz” jelszó nem vált be. Ez beárnyékolja majd az örömöt, s a Jobbik folytonosan kihívások elé állítja majd a Fideszt. Mit tehet például egy alkotmányos alapokon álló párt, ha a Jobbik az utcáról akarja elérni a parlament feloszlatását? A Fidesz is próbálkozott már ezzel 2006 októberében, de kénytelen volt abbahagyni a kísérletezést, mert nem hozott eredményt, inkább visszaütött. Ami a részvételt illeti, a Fidesz, a Jobbik, az MDF és az LMP mobilizálni tudta a szavazóit. Az a kérdés, hogy a most otthon maradók, akiket csak egy, a kormányzás tétjéről szóló szavazás tud annyira érdekelni, hogy voksoljanak, hova szavaznak majd? Vonzza őket a Jobbik, vagy a Jobbik ellen akarnak majd állást foglalni?

– Ha most nem európai parlamenti, hanem országgyűlési választásokat rendeztek volna, a Fidesz és a KDNP frakciójának lenne-e esélye a kétharmados többségre?

– Látjuk a leadott szavazatok megoszlását és ismerjük a választási rendszert. Nem kell pártlistán kétharmadnyi voks a parlamenti helyek kétharmadának megszerzéséhez, ellenben az első és a második helyezett közötti negyven százalékpontnyi különbség azt jelenti, hogy a listán második párt esélytelen az egyéni választókerületekben. Megint csak az a kérdés, hogy a most szavazókon felül az a kétmillió ember, akinek a részvételére számítani lehet, mi alapján választana, s mi alapján fog ténylegesen választani egy másik időpontban?

– A szocialista párt továbbra is nemet mond az előrehozott választásokra. Megváltozhat-e álláspontjuk a következő hetekben?

– A szocialisták sokáig gondolták, hogy a parlamenti ciklus végére javíthatnak a helyzetükön, ehhez képest most már alig félmillió szavazatot tudtak szerezni. És épp ez a félmillió szavazat lehet érv az MSZP-ben az előrehozott választással szemben: ugyanis ha a helyzetük bármilyen okból javulna, akkor nem érdemes választást vállalniuk a támogatottsági mélyponton. Ha nem érzik úgy, hogy javíthatnak, akkor viszont az az érdekük, hogy kitöltsék a ciklust, amelynek a jogát 2006-ban megszerezték. Én ezt tartom a legvalószínűbb logikának.

– Növekedett-e az MSZP szakadásának esélye?

– Talán meglepő, amit mondok, de inkább csökkent. Szerintem kijózanító lehet az új párton el-elgondolkodók számára, hogy olyan szűk már a szocialista szavazótábor, amiből nem lehet életképes, „méreten felüli” darabokat leszakítani. Más kérdés, hogy mi történik az önkormányzatokban. Nem volna meglepő, ha egyre több MSZP-s képviselő, polgármester próbálna rugalmasan elszakadni a szocialistáktól, ami persze tovább rontaná az MSZP országos támogatottsági helyzetét, ám egy-egy politikus számára talán biztosíthatja a helyi fennmaradást.

– Valóban sok MSZP-szimpatizáns otthon maradt, ahogy Lendvai Ildikó pártelnök utalt rá, vagy a párt olyan rossz helyzetben van, hogy akár a további lemorzsolódás és a parlamenti választáson egy történelmi vereség, sőt a teljes megsemmisülés sem zárható ki?

– Attól függ, hogyan definiáljuk a teljes megsemmisülést. Az nagyon is lehetséges, hogy az MSZP a lengyel baloldal 2005-ös katasztrófájához hasonlót szenved el, öt és tíz százalék közé kerül a támogatottságuk és tartósan ott is marad. De az is lehetséges, hogy kínnal-keservvel visszakapaszkodnak, mondjuk huszonöt százalékig. Akkor még mindig ott van a Labour útjának esélye: a brit Munkáspárt az 1979-es vereségét követően hosszú kálvária és hatalmas intellektuális erőfeszítések után visszakapaszkodott és győzött. Tizennyolc évük ment rá.

– Több mint négyszázezren szavaztak a radikális jobboldal mellett a szélsőjobboldal nagy részét tömörítő Jobbikra. Számos megyében több szavazatot gyűjtöttek, mint a szocialisták. A MIÉP fénykorában is legfeljebb negyedmillió voksra számíthatott. Minek tulajdonítja a vártnál jobb eredményüket?

– Azt hiszem, a Jobbik és a MIÉP összehasonlításának egyre kevésbé van értelme. A MIÉP soha nem tudott szavazatokat szerezni a radikális, szélsőséges alapbázison túlról. Ez a Jobbiknak nyilvánvalóan sikerült, az MSZP számos korábbi szavazója nem a Fideszt és nem a távolmaradást választotta, hanem a Jobbikot. Ez több mint tiltakozás, úgy látom, a Jobbik komolyan megmozgatta a fantáziájukat. Ezt a MIÉP soha nem tudta volna produkálni. Emellett a Jobbik vidéken erős, míg a MIÉP támogatottsága fővárosi súlypontú volt. Érdekes, hogy a Jobbik ott a legerősebb, ahol a Fidesz a leggyengébb (Borsod, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok megyék), tehát akik büntetni, tiltakozni akartak, azok nemcsak a kormánypártot, hanem a teljes pártrendszert akarták elmarasztalni, és bármilyen dermesztőnek gondolom is ezt, tetszett nekik a Jobbik romaellenes, csendőrözős retorikája.

– Egy országgyűlési választáson hány mandátumot érhet 426 ezer szavazat?

– A Jobbik akár meg is gyengülhet, ha kiderül, hogy amit ajánl a választóknak, az vagy megvalósíthatatlan, vagy ront a helyzeten. De ez évek távlatában következhet be, most a Jobbik felszálló ágban van. Az EP-választáson részt vevők körében talán felülprezentált a Jobbik tábora, ám nem arról van szó, hogy az alacsony részvételnek betudhatóan épp csak átjutottak a küszöbön. Több mint 400 ezer voksról beszélünk. Szerezhetnek további szavazatokat is, és vannak kételyeim azzal kapcsolatban, hogy bármely párt sikeres lehet-e a jelenlegi helyzetben egy Jobbik-ellenes retorikával.

– Az MDF megint átugrotta az ötszázalékos küszöböt. Úgy tűnik, mintha a párt végül mindig átjut a túlsó partra. Mi lehet az MDF stratégiája a parlamenti választásokig hátralévő időben?

– Talán az, hogy magához kösse az SZDSZ-től most megszerzett szavazatokat, és a Fidesz meg a Jobbik támadásával e két párt alternatívájaként tűnjön fel. Az SZDSZ és az MSZP összecsuklása erre esélyt teremt számára. Személyi találgatásokba nem mennék bele, de hiba lenne részéről, ha eltüntetné a mostani jelölteket. Építeni fog rájuk, s ha ezt teszi, ésszerűen jár el.

– Az SZDSZ harmadannyi szavazatot szerzett, mint a plakátjaikon hirdetett, 200 ezer támogató. Ráadásul az inkább liberális, alig néhány hónapja megalakult Lehet Más a Politika nevű kispárt is megelőzte. Vége a szabad demokratáknak?

– Órákkal a választás eredményeinek megismerése után, első ránézésre azt kell mondanom: innen nem lehet visszajönni. Az LMP egyébként tiltakozik a liberális jelző ellen, legalábbis, ha a neoliberalizmusról van szó. Programjuk élesen támadja ezt a világképet, hangsúlyt helyeznek a magyar vidék fejlesztésére, élhetőségére. Ehhez képest az LMP valóban jórészt az SZDSZ szavazóit vonzotta és a fővárosban érte el a legjobb eredményt. Ez nem vetít előre problémamentes jövőt.

– Sólyom László köztársasági elnök elgondolkodtatónak nevezte az eredményt. Mire gondolhatott? A radikálisok térnyerésére, vagy arra, hogy a jelenlegi kormánypárt és az őket támogató szabad demokraták láthatóan minden társadalmi támogatottságukat elvesztették?

– Erről érdemes lenne az államfőt magát megkérdezni. Meglepőnek talán az nevezhető, hogy most nemcsak a Fidesz nem adott ultimátumot az MSZP-nek, mint 2006 októberében, hanem az elnök sem foglalt konkrétan állást a helyzettel kapcsolatban, pedig az önkormányzati választás, illetve Gyurcsány Ferenc távozása idején megtette. Valószínűleg számolt azzal, hogy képes vihart kavarni, de az általa kívánatosnak tartott fejleményeket nem tudja kiváltani, egyszerűen nincs hozzá alkotmányos hatásköre.

– Vajon mi lehet a Fidesz válasza az új helyzetre?

– A Fidesznek nehéz dolga lesz. Néhány hete még én is azt írtam a Népszabadságban, hogy a Fidesz az FKGP és a MIÉP után a Jobbikkal is végezhet, oly módon, hogy megszerzi a szavazatait, és a kiüresedett párt-porhüvelyeket a sorsukra hagyja. Ám a helyzet június 7-én megváltozott. A Jobbik komoly ellenfél lesz az egykori MSZP-szavazókért és a bizonytalanokért folytatott versenyben, s a Fidesz immár nem mondhatja azt, hogy a Jobbik nem komoly politikai erő, nem érdemes rá szavazni. Ebben a helyzetben a Fidesz, mondtuk ezt elemzőként többen is éveken át, bemehetne középre a centrumszavazókért, s amit elveszítene a radikális, szélsőséges réven, annak a többszörösét nyerhetné a centrista bizonytalanok vámján. Ma már nem biztos, hogy ez a helyzet. Az a benyomásom, hogy a magyar politikai élet centruma is elmozdult. A Fidesz mellett szól az erős szervezettsége, kiterjedt önkormányzati pozíciói, és hogy van olyan országosan ismert vezetője, akiről a választók jelentős része azt gondolja, hogy alkalmas miniszterelnöknek. Utóbbi kettővel a Jobbik nem rendelkezik, ez komoly versenyelőny a Fidesz számára. Problémát jelent majd azonban a Fidesznek, hogy számos híve van, akik eddig örömmel látták, hogy a Fidesz gesztusokat tesz a radikális jobboldalnak, sőt helyet is kínál nekik a pártszövetségen belül. Nekik nehéz lenne elmagyarázni, miért ellenfél a Jobbik, és miért nem szövetségesként tekint rá a Fidesz.

Monostori Tibor