2008. december 31-ével feltűnést keltő kormányrendelet adta tudtul, hogy április 1-jétől a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal honlapjának bárki számára korlátozás nélkül hozzáférhetővé kell tennie a magyarországi régészeti lelőhelyeket. Lényege, hogy az eddigi gyakorlattal szemben, amikor az ingatlanvásárlás, illetve beépítés előtt a tulajdonosnak tájékoztatást kellett kérnie a KÖH-től, hogy szerepel-e nyilvántartásában az adott helyrajzi számú területen földalatti régészeti emlék, ettől kezdve ezt már a listából bárki előre megtudhatja.

Mivel minden rendelet, intézkedés annyit ér, amennyit be lehet tartatni belőle, vizsgáljuk meg, hogy ehhez kinek milyen érdeke fűződhet! A hétköznapok emberének eddig kétezer forintjába és két nap várakozásába kerültek a szükséges adatok.

A nagyvállalkozók és beruházók esetében ugyanez volt az eljárás, de mivel nagyobb, és több helyrajzi számú területen tervezték befektetésüket, helyrajzi számonként fizették az illetéket, de ha ezekre egyidejűleg adták be kérelmüket, akkor lényegében a két nap számukra is változatlan maradt. Ezzel együtt az illetékek aligha rendítettek meg anyagilag egy többmilliárdos beruházást, ahogyan a néhány napos tájékoztatási határidő sem befolyásolta érdemben a kivitelezés határidejét.

A történet még érdekesebb, ha figyelembe vesszük, hogy az eddigi gyakorlatot módosító rendeletet nem a témakörhöz tartozó valamelyik szaktárca, hanem a kormány, valamint az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium hozta. Ez a módszer ahhoz hasonló, mintha az állattenyésztéssel kapcsolatos kérdésekben a bányászok döntenének. Megkeresésünkre az IRM Sajtó- és Kommunikációs Osztálya úgy tájékoztatott, hogy a kormányrendelet és az annak alapjául szolgáló szakhatósági közreműködések felülvizsgálatának célja a hatósági eljárások egyszerűsítése és gyorsítása volt. Megszüntette a korábban hatályos mintegy 1200 szakhatósági közreműködés közel egyharmadát, megalkotása során pedig lefolytatta az érintett szaktárcák közötti szükséges egyeztetéseket.

Indoklásában hangsúlyozta a KÖH által kezelt, a régészeti lelőhelyekre vonatkozó adatok közérdekűségének szükségességét, annak többletfeltételhez kötése pedig eleve ellentétes lenne a közérdekű adatok megismerését előíró adatvédelmi törvénnyel. A tájékoztató hozzátette, a rendeletalkotó fontos szempontnak tartotta, hogy az egyedi lekérdező csak a szükséges mértékben férhessen hozzá az amúgy bárki által megismerhető közérdekű adatok egészéhez.

A szakhatóságokkal történt egyeztetéssel kapcsolatban megkerestük Jankovich-Bésán Dénest, a Magyar Régész Szövetség elnökét, aki elmondta, hogy az ő véleményüket senki nem kérte ki, ami elemi erejű felháborodást váltott ki a régészszakmában. A rendelettel kapcsolatos ellenérzésüket január 22-én közleményben nyilvánosságra is hozták, február 17-én pedig a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Bizottsága kérte levélben Pálinkás József elnököt, hogy továbbítsa szakmai kifogásaikat Hiller István oktatási és kulturális miniszternek.

Az elnök a levél tartalmával egyetértve továbbította azt a miniszternek, aki mind neki, mind a Magyar Régész Szövetségnek a mai napig adós maradt a válasszal. Ez a hozzáállás nem igazolja a fentebb említett előzetes szakmai egyeztetést.

Bár a rendelet április 1-jén lépett hatályba, azóta sem lehetett neki érvényt szerezni, arról nem is beszélve, hogy éppen a korábbi, a régészeti lelőhelyek nyilvánossá tételét tiltó miniszterelnöki rendeletet elfelejtették visszavonni, de legalább hatályon kívül helyezni.

– A KÖH már április elsején nyilatkozatban tette közzé honlapján, hogy nem tudta a feladatot teljesíteni, mivel nem sikerült beszereznie az ingatlan-nyilvántartási adatokat. Ez fizikailag ennyi idő alatt képtelenség, ha pedig elektronikus formában kéri a Földhivataltól, ami meggyorsítja a munkát, az 1,7 milliárd forintba került volna, az államnak pedig nincs ennyi pénze, hogy egyik zsebéből a másikba tegye – mondta a Demokratának Jankovich-Bésán Dénes, a Magyar Régész Szövetség elnöke.

Az anyagi gondokon túl persze egyéb problémák is vannak. Ha például adott napon közzéteszik az éppen ismert régészeti emlékeket beazonosító helyrajzi számokat, és az igénylő csak hetek, hónapok múlva kezd a földmunkához, meglehet, hogy addigra megváltozott a helyrajzi szám, amiről viszont a KÖH még nem tud. Ez a Földhivatallal elengedhetetlenül szükséges elektronikus kapcsolat hiányából ered, és e nélkül bizony lehetetlen a csaknem ötvenezer lelőhely több száz ezer helyrajzi számának naprakész frissítése.

Így a rendelet nem érheti el célját, azaz a nagyvállalkozói réteg támogatását, arra viszont jó, hogy az amatőr kincskeresőknek ne szakirodalomból kelljen megtudniuk a régészeti lelőhelyeket. Ezek száma az akár százezer is lehet, hiszen eddig az országnak csupán 15 százalékát térképezték fel és ezen belül is akad olyan terület, ahonnan száz évvel ezelőtt hoztak be egyetlen leletet, de máig sincs kutatva.

Az MTA Régészeti Bizottsága ezért mondja, hogy ezeket az emlékeket úgy kéne kezelni, mint a bányakincseket, amelyek akkor is léteznek, ha történetesen még fel sem tárták őket. És ha már új szabályozásról beszélünk, akkor annak előírása lenne szükséges, hogy minden olyan esetben előzetes kutatást kelljen végezni, amely a földréteg megbolygatásával jár.

– Európában mindenütt az a szokás, hogy ha valaki úgy akar építkezni, hogy azzal az útjában álló régészeti emléket elpusztítja, megfizeti a nálunk 1997-ben hozott törvény szerint szakszerűen elvégzett megelőző feltárást és az emlékek kimentését. Vannak persze kivételes esetek, mint a budai Vár, a szabolcsi földvár, ahol a pusztítás semmi pénzért nem engedhető meg, mert kiemelt védelmet élvez a terület, hiszen az ott lévő emlékek, ahogy mi mondjuk, nem megújuló erőforrások, azaz pótolhatatlanok – ismerteti az általános gyakorlatot a Magyar Régész Szövetség elnöke.

Az is előfordul, hogy a munkálatok során kerülnek elő régészeti emlékek, az ekkor szokásos leletmentést azonban záros határidőn belül a múzeumok saját költségükön kötelesek elvégezni. Az ilyen esetek száma 1997 óta nagyságrendekkel csökkent, az évi ötszáz megelőző feltárással ellentétben legfeljebb tíz-tizenöt.

Ennek oka, hogy a már folyamatban lévő építkezés leállítása idő-, azaz pénzveszéssel jár a beruházó számára. A régészszakma éppen ettől tart a mostani kormányrendelet nyomán, hiszen ha a vállalkozó már elkezdte a munkát és bekerítette a területet, onnan már semmi nem fog előkerülni. A Győr óvárosában végzett térátalakítás példája mutatja, hogy még be sem kellett keríteni a területet, a földgép meg sem várva a feltárás befejezését, visszaállíthatatlanul elpusztította az emlékek egy részét.

Megkérdeztük a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal álláspontját, de ők kérdésünkre csupán a már idézett, a KÖH honlapján az elnök, dr. Mezős Tamás által aláírt nyilatkozatra hívták fel figyelmünket. Kiegészítve azzal, hogy ha valaki csak a (feltöltött) honlap nyomán tájékozódna, nem kapna teljes képet az ország régészeti örökségéről amiatt, hogy a még ismertté nem vált lelőhelyeket, potenciális régészeti helyszíneket nem találná meg, illetve hogy ezentúl a KÖH megkeresés hiányában nem tudná preventív módon a tervezőket-fejlesztőket-beruházókat tájékoztatni, amit eddig a szakhatósági közreműködés keretében ellátott.

A kormányrendelet hatásainak vizsgálatánál elengedhetetlen a nemzetközi összehasonlítás. Jankovich-Bésán Dénes elmondása szerint hatósági engedély nélkül a világon sehol sem lehet feltárást végezni, ennek feltételei azonban országonként eltérőek. Egyiptomban koncessziót adnak a külföldi kutatóknak, akik a leletek egy részét el is vihetik, Európában viszont más a gyakorlat. Az angolszász országokban, így az USA-ban, Kanadában, Nagy-Britanniában, de még Hollandiában is alig találhatók leletek, viszont az ottani társadalmat a mienknél lényegesen jobban érdeklő téma miatt sok régészük van, akiknek odahaza nincs munkájuk, ezért másutt kutatnak. Más országokban a Magyar Régész Szövetség elnöke a régészeti lelőhelyek kötelező közzétételéhez hasonló kormányrendeletről nem tud és a korábbi szabályozást tartja megfelelőnek.

A Kulturális és Oktatási Minisztérium hallgatásba burkolózik, nemcsak a két hivatal megkeresésére, hanem a miénkre sem válaszolt. Márpedig a régészeti lelőhelyek közzététele tettvágyra sarkallja a kincsvadászokat, és kérdés, hogy lesz-e annyi embere a hatóságnak, hogy mindenütt lefülelje az engedély nélküli keresést. Lehet, hogy van némi alapja a szóbeszédnek, hogy a rendeletet módosítják, hiszen jelen formájában megvalósíthatatlan.

Előbb kellett volna szakmailag átgondolni, hogy a nagyberuházók pillanatnyi érdeke vagy a Kárpát-medence, Colin Renfrew cambridge-i régészprofesszor szerint is világviszonylatban egyedülállóan gazdag leletvilágának megőrzése a fontosabb. Mert nem csak a világot és a környezetet kaptuk örökbe őseinktől, hanem a kulturális emlékeket is.

Szakács Gábor