Egy évvel ezelőtt szociálliberális körökben felháborodás fogadta a Szerencsi kistérség polgármestereinek kezdeményezését: kössék munkavégzéshez a segélyeket. A közvéleményhez intézett kiáltványban leszögezték: Magyarországon rossz irányba mennek a dolgok. A segélyek széles rétegek számára váltak alapvető megélhetési formává, s a feltételek nélkül osztogatott támogatások elkényelmesítik, elbutítják, végső soron kriminalizálják a társadalmat, egész országrészeket lehetetlenítenek el.

A kormány, roma érdekvédők s véleményformálónak tekintett szociológusok jó ideig rasszistának mondták a kiáltvány aláíróit. Az elmaradottabb térségekben élőknek azonban olyan mértékben lelkükből szóltak e követelések, hogy végül a kormány engedni kényszerült a társadalom nyomásának.

Erdőtelepítés Zemplénben

Taktaharkány Borsod-megye legelmaradottabb térségében, az egykor inkább a Felvidékhez tartozó, helyét Trianon óta nemigen találó Zemplénben bújik meg a hegyek között. Varga László, a település polgármestere szintén a szerencsi kiáltvány egyik aláírója volt. Büszkeséggel vegyes szomorúsággal vezet körbe a település körüli vadregényes földeken. Amióta egész Zemplénben nincs ipar, megszűnt a nagyüzemi mezőgazdaság, a természet visszafoglalja jussát: gazdag lett a vadvilág, visszatértek a madarak. S valóban, a falu villanypóznáin tucatnyi gólya fészkel, az úton pedig – szavait megerősítendő – kocsink előtt fut át egy őz. Csak épp az embereknek nincs munkája. A falu négyezer lakosából 1200 állástalan – a roma lakosság többsége már vagy két évtizede.

Az erdőkhöz megyünk. A frissen ültetett, csenevész nyárfasorok között színes foltok: nyolcas brigádokban kapáló emberek sürögnek. Aki itt dolgozik, május eleje óta a 28 500 forintos segély dupláját, nettó 58 500 forintot vihet haza.

– Behívtak, segélyen van az egész család, nincs munka a környéken, szívesen jöttem – mondja Kanalas Róbert.

– Dolgoztam a vasútnál, a kohászatnál, de annak már 16-17 éve. Hat gyermekkel semmi a segély, jó hogy a polgármester behívott – folytatja Balogh Miklós.

– Sokukat motivál az is, hogy a törvény szerint 90 napot el kell tölteniük közmunkával – magyarázza Péter Gyula munkavezető.

– Ha nem vállalják, egy évig nem kaphatnak segélyt.

Ilyen egyébként nem sok volt. A polgármester mindössze tíz embert tud, aki nem akart dolgozni, vagy rossz munkavégzés miatt el kellett küldeni. Közben a munkát apró vita zavarja meg. A kapások azt tudakolják a település első emberétől: kinek hosszabbítják meg a június végén lejáró kéthónapos szerződését. Mert hogy nem mindegy, marad-e az 58 ezer, avagy ismét be kell érni a segéllyel. A polgármester elmagyarázza: amit itt kapnak, nem segély, hanem munkabér, az számíthat tehát hosszabbításra, aki jól dolgozik.

– A legtöbben szívesen jönnek, sőt hálásak a lehetőségért – magyarázza immár nekünk Varga László. – Azt ugyanakkor tudni kell, hogy 15-20 éve munka nélkül levő emberektől nem várható el ugyanaz a teljesítmény, mintha mondjuk igazi munkásokat vennénk fel.

Ha például nem felügyeli senki a közcélú munkásokat, hosszú cigaretta-, uzsonna- vagy éppen beszélgetőszünetekkel szakítják meg a munkát. Ennek ellenére alapvetően jónak tartja a programot. Az emberek megszokják, hogy reggel fel kell kelni, nyolc órát itt kell lenni, a gyerekek pedig látják, hogy az apjuk munkával keresi a pénzt. S nem mellesleg, megtanulják becsülni a természetet.

Amióta a közcélú munkásokat kivezényelték a fatelepítésekhez, lényegében megszűntek a falopások. Taktaharkányban az önkormányzat pillanatnyilag száz korábbi segélyezettet foglalkoztat. Ahogy a polgármester mondja: minél több embert szeretnének munkában tartani. Ez a hivatalnak anyagilag is kifizetődő. Az új rendszerben ugyanis megszűnt a szociális segély, szerepét az úgynevezett rendelkezésre állási támogatás vette át. Bár ennek összege csak 28 500 forint, ebből az önkormányzatnak fejenként 20 százalékot, vagyis 5700 forintot kell állnia. Ha viszont behívja munkára az érintetteket, a mintegy 100 ezer forintos bérköltségnek (71 500-as minimálbér plusz járulékai) mindössze 5 százaléka terheli a hivatalt, a többit az állam állja.

Járda a cigánysoron

A szabolcsi Tiszavasvári az elmúlt években többször is szerepelt a romákkal kapcsolatos híradásokban. A roma szervezetek által nehezményezett külön ballagás óta az érdekvédők fokozottan figyelnek a helyi eseményekre. Az önkormányzat itt is a segélyezettek teljes foglalkoztatására törekszik. Az Út a munkához program keretében 500 embert hívtak be. Csupán ötvenen utasították el a lehetőséget.

– A korábbi rendszerben is volt lehetőség közmunkára, ennek bérezése azonban mindössze nettó 7 ezer forinttal volt magasabb a segélynél. Többször tapasztaltuk, ha valakinek kritizáltuk a munkáját, a szemünkbe nevetett, s visszament újra a segélyezettek közé. Most egész más, akit elküldünk, egy évig kiesik a jogosultak közül. Aztán kell adni egy újabb lehetőséget, s ha akkor is megtagadja az együttműködést, végleg elveszíti a segélyt – osztja meg a tapasztalatokat Palló Sándor, a programot koordináló Városi Kincstár vezetője. Nem volt könnyű dolguk. Nagyon sokan egyetlen percet sem dolgoztak életükben, ahogy a vezető mondja, látni kellett volna, ahogy kezükbe vették az ásót, és elkezdték maguk előtt döfködni a földet vele. Ráadásul sokuknak évek óta papírjaik sincsenek, nem is beszélve a foglalkoztatás feltételeként előírt bankszámláról.

Palló Sándor büszkén visz körbe a 14 ezres városban. A sárga mellényes emberek több tucat településrészen tesznek-vesznek. Az egyik külterületi parkban néhány hete még embermagasságig állt a betontörmelék, most semmi nem árnyalja a fák és fű zöldjét. Új kerítést csináltak a gimnáziumban, önkormányzati ingatlanokat újítottak fel, az iskolában, a strandon vállalnak kisegítő munkákat.

– Mindig is szerettek dolgozni a vasvári cigányok. Csak már nagyon régóta nincs errefelé munka. Nem is emlékszem, mikor dolgoztunk utoljára – mondja az utcát söprögető Ábri Józsefné.

– Sokan élhettek volna a mentességgel, mert akinek gyereke van, nem kell bejönnie. De inkább jövünk. Jobb dolgozni – teszi hozzá Lakatos Tünde. – Lesz aszfaltozott járdánk, szépüljön a széles út meg a keskeny út is!

Utóbbival a cigánysorra céloz, ahol vagy tucatnyi közcélú munkás szorgoskodik a járdaépítés körül. Egyébként nem túl szívderítő a telep. A házak néhány karnyújtásnyira sorakoznak egymástól a magas gazban, némelyik telek végét közmű nélküli vályogputrik csúfítják el. Az villanypóznákon látszanak a lehántolt szigetelésű kötések, az illegális áramvételezések árulkodó jelei. Néha az E.On összeszedi összes szerelőjét, csapatosan kivonulnak és levágják őket, ám néhány órán belül újra visszakerülnek. Az egyik részen földdel borították be a vízelvezető árkot: a rendőrautók itt mennek be a telepre. Mehetnének a hátsó földúton is, azt azonban rejtélyes kezek gyakran árkokkal vágják ketté, hogy megakadályozzák a hirtelen rajtaütéseket. Most viszont mindenki lelkes.

– A kisebbség 80 százaléka szívesen jön. A munka tartást ad. A fiatalok arcán fizetésnapon látni a büszkeséget, amikor mondjuk meghívják a barátnőjüket abból a pénzből, amit maguk kerestek – összegez Palló Sándor.

Szinte ugyanilyen tapasztalatokról számol be Tiba István, Balmazújváros polgármestere. A hajdú-bihari település kevésbé képzett lakói egykor a környező két téeszben kaptak munkát, amióta ezek megszűntek, 20 százalék fölötti a munkanélküliség. Most a 660 segélyezettből 510 dolgozik önkormányzati munkákon. Mindössze hetvenen utasították vissza a lehetőséget.

– Rendkívüli feszültséget okozott, hogy a segélyezettek majdnem annyit kaptak, mint amennyiért mások keményen dolgoztak egy munkahelyen. Főleg, ha valakiről tudták, hogy a segély mellett feketén is dolgozik.

Balmazújvárosban szintén nagy a sürgés-forgás. Magunk is láthatjuk, ahogy a közcélú munkások részt vesznek a helyi strand felújításában, a vadorgonával és akáccal dzsungelszerűen benőtt régi temető felszabadításában. Emellett parkfenntartás, oktatási kisegítő munkák, gyermekfelügyelet is jut nekik. A többi városvezetőhöz hasonlóan Tiba István is azt mondja: addig szeretnék alkalmazásban tartani az embereket, ameddig csak lehet.

Gyenge pontok

Tiszavasváriban szembesülünk az Út a Munkához program egyik gyenge pontjával. Amikor a városi kincstár vezetője egy felújítás alatt álló hídhoz vezet, szerszámokkal szorgoskodó emberek helyett ücsörgő, diskurálgató sárga mellényeseket látunk. A hivatalos ember gyanakvón néz az órájára. Háromnegyed és egész között a munkásoknak elvileg pihenőidejük van, de most fél tíz sincs. A munkások azonban készen állnak a magyarázattal: nincs órájuk, hogy be tudják tartani a menetrendet.

– Ez a legnehezebb – sóhajt Palló Sándor. – Az egész önkormányzatnál mindössze ketten vagyunk, akiknek felügyelnünk kellene 500 embert. A program ugyanis nem gondoskodik arról, hogy a települések megteremthessék a foglalkoztatás feltételeit. Próbáltunk közülük kinevezni brigádvezetőket, de a számukra adható 20 ezer forint többletért többnyire nem vállalják a konfliktust a többiekkel.

– Az eszközökre sem adnak támogatást. A védőitalokat, védőruhákat is az önkormányzatoknak kell beszerezniük – teszi hozzá Tiba István.

Az előírások betartását egyébként meglepően buzgón ellenőrzik az állami hatóságok. A balmazújvárosi strandnál épp ott jártunkkor jelentek meg a munkaügyi ellenőrök – két hét alatt másodszor. Kísérőink összenéznek: vélhetően megint valakinek a feljelentése nyomán. Ráadásul – derül ki a taktaharkányi polgármester szavaiból – a településeknek komoly összeget is meg kell előlegezniük a programra. Az Út a Munkához program ugyanis utófinanszírozásos rendszerben működik, amelyben az állam mintegy két hónapos késéssel utalja a béreket. Taktaharkánynak volt tízmillió forintja a rendszer felállításához. De ok önkormányzat bérhitel felvételére kényszerül…

– Ideje megvonni a program tanulságait, s változtatni azon, ami nem jól működik – mondja Varga László, s megállítja kocsiját a náddal és növényekkel benőtt Takta medre fölött. – Például hiba, hogy teljesen az önkormányzatokra hagyják a program működtetését, miközben a vízügynek, a MÁV-nak, közútkezelőnek is hasznosak lehetnének a közcélú munkások. Ezzel együtt mindegyik városvezető úgy látja: a program biztató kezdete lehet a képzetlenebb rétegek felzárkóztatásának, társadalmi integrálódásának, s egy sor társadalmi problémára nyújthat megoldást.

Magyarországon 160 ezer ember él rendszeres szociális segélyből. Tiszavasváriban tíz embert máris el tudtak helyezni a versenyszférában az eredetileg közcélú munkára behívott emberek közül. Csak ne kellett volna minderre húsz évig várni.

Kárász Andor