„Add el az állami vagyont olcsón, bérelj a magáncégtől méregdrágán és meglátod, valaki majd nagyon jól jár…” – írtuk idén februárban, amikor kiderült, hogy a Népligetnél épülő első osztályú irodaházba költözik a Magyar Állami Vasúttársaság vezérkara, hogy ott modern irodaházat béreljen. Közben kiderült, hogy megállapításunk egyre időszerűbb. Az Andrássy úti MÁV-székház egyelőre még nem kelt el, mert látszólag senkinek sem kell. Vajon mikor áll elő ajánlatával a várva várt vevő? Az Andrássy úti gigantikus épületért ki adja meg azt néhány milliárdot, amire az ingatlant tartják? Öt-hat milliárdról beszélnek, persze, ha nincs érdeklődés, majd lemennek négyre, háromra, vagy kettőre, ahogy ez már lenni szokott. A bérleti szerződés azonban már rég megköttetett. És dől az euró alapú bérleti díj egy magáncég zsebébe…

Különös analógia folytán, hónapokkal korábban az ugyancsak állami tulajdonú Magyar Posta vezetése döntött úgy, hogy eladja impozáns palotáját a Moszkva téren és egy új, XIII. kerületi irodaházban bérel helyet. A Postapalotát a Wallis Ingatlan (amelynek 2005-ig Bajnai Gordon miniszterelnök volt a vezérigazgatója) érdekeltségbe tartozó WPR Primus Kft. vette meg, amely egyedüliként nyújtott be pályázatot. A Postapalota mélyen áron alul, valamivel több mint négymilliárdért cserélt gazdát, miközben a Posta havi 116 millió forintnak megfelelő euróért bérli az új irodát. Vagyis alig több mint három év leforgása alatt feléli a régi székház teljes árát…

Hajszálpontosan illeszkedik a sorba, de egyszersmind felül is múl minden eddigit a Magyar Televízió költözése. Az év elején a pesti tőzsdepalotából egy III. kerületi, Bojtár utcai épületbe költözött a köztévé, ám a botrány csak most tört ki, amikor a szerződést az ellenzéki kurátorok szavazata alapján az MTV menedzsmentje kénytelen volt nyilvánosságra hozni.

Abban mindenki egyetért, hogy a tőzsdepalota tőzsdének épült, nem TV-székháznak. A szűk, sötét és levegőtlen helyiségek nem valók stúdiónak, azért döntöttek úgy, hogy a köztévé költözzön egy televíziózásra alkalmas székházba.

Külvárosi albérlet

De vajon mennyiért? Az MTV havonta fizetendő bérleti díja nem egyszerűen csak magas: a bérleti díj mértéke önmagában botrányos.

A most nyilvánosságra hozott szerződés értelmében a Magyar Televízió „havi 993 072 EUR + áfa, azaz 1 191 686 EUR bérleti díjat” fizet a székházépítő és tulajdonos Wing Zrt. (korábban Wallis Ingatlan) tulajdonában lévő Millenniumi Média Kft.-nek. Ez több mint 321 millió 570 ezer forint havonta, vagyis több mint 3,85 milliárd forint évente. Negyven éven keresztül, ameddig a szerződés szerinti bérleti jogviszony tart, az első két év kedvezményeit is figyelembe véve a mai árfolyamon kalkulált végösszeg megközelíti a 150 milliárd forintot.

Ha valaki azt gondolná, hogy ebben az összegben a víz, gáz, fűtés stb. összege benne van, téved. A szerződő felek egyértelműen kikötötték, hogy a bérleti díj a közüzemi díjakat nem tartalmazza, vagyis azok az üzemeltetés költségeiben nincsenek benne. A szerződés 6.15-ös pontja azt is kimondja, hogy „a bérlő vállalja, hogy a bérbeadó részére inkasszós jogot biztosít a bérlő valamennyi bankszámlájára, aki a mindenkori hátralékos bérleti díj vagy egyéb, a szerződésből fakadó tartozás összegéig jogosult az inkasszót érvényesíteni, amennyiben a bérlő a jelen szerződés szerint nem tesz eleget a biztosítékok növelésére vonatkozó kötelezettségének…”. Vagyis a bérbeadó leemelheti az összeget a köztévé bankszámlájáról. A Bojtár utcai ingatlan pedig soha nem kerül a köztévé tulajdonába, a 40 éves bérleti jogviszony megszűnését követően a bérleményt vissza kell adni a bérbeadónak…

Ki írta alá vajon ezt a szerződést? A szerződő felek a Magyar Televízió Zrt. részéről dr. Rudi Zoltán elnök, a Millenniumi Média Szolgáltató Központ Kft. részéről pedig Barinkai Péter ügyvezető. Ők jegyezték a dokumentumot, amelyet 2007-ben írtak alá.

Cserebere fogadom…

Az egyébként állami tulajdonú Szabadság téri TV-székház tulajdonosa először egy kanadai cég lett, amelynek a köztévé 2006 óta bérleti díjat fizet. A Millenniumi Média pedig úgy került a Wallishoz, hogy a Gyurcsány-kormány eladta neki. A történet még az Orbán-kormány időszakára nyúlik vissza. Az akkori kormány úgy próbált a köztévé már akkor sem túl jó anyagi helyzetén segíteni, hogy megvásárolta tőle az ingatlanvagyonát, így a Szabadság téri tőzsdepalotának épült tv-székház az ÁPV Rt. tulajdonába, a többi ingatlan az akkor még ugyancsak állami tulajdonban lévő Millenniumi Médiaszolgáltató Központ Kft. tulajdonába került. Így került a Millenniumi Médiához az a 17 hektáros óbudai telek is, amelyen a 2006 óta már Wallis-érdekeltségű cég felépíthette az új tv-székházat. A Gyurcsány-kormány ugyanis 2006-ban a Szabadság téri tv-székházat 4,5 milliárd forintért eladta egy kanadai cégnek, amely a bérleti díjakból azóta már csaknem visszakapta a teljes vételárat, a Millenniumi Médiaszolgáltató Központot pedig eladta a Wallisnak, amely a cég megvásárlásával hozzájutott ahhoz a 17 hektáros telekhez, ahol az új TV-székházat felépítette és most a köztévének negyven évre bérbe adja. Természetesen a bérbeadó tulajdonosai Cipruson adózó cégek.

…többet vissza nem adom

Negyven év sok idő. A szerződés 2047-ig szól. Addig az MTV bérlő marad és fizet, ha bírja. Pedig az új székházat az MTV saját maga is megépíttethette volna. Azokat a garanciákat ugyanis, amelyeket a bérbeadónak adott, bármelyik bank készségesen elfogadta volna a hitel fedezetéül. Így a bérbeadó magáncég kockázata minimális, a köztévé viszont teljesen kiszolgáltatott.

De miért volt erre szükség? Nem lehetett volna ezt a tranzakciót valami módon megakadályozni? Balogh László, a köztévé KDNP-s kurátora szomorúan tapasztalta, hogy sajnos nem. Egyedüliként szavazott nemmel, miután az MDF tisztességtelen magatartása miatt fideszes kurátorok nem ültek a köztévé testületében.

– Egyedül voltam ellenzékben, az SZDSZ-ből, az MDF-ből és MSZP-ből álló többség megszavazta a Bojtár utcai székházbérlést – emlékezik vissza a szavazásra a KDNP-s kurátor. – Ilyen garanciák mellett, amikor az államtól befolyó összegek a bérleti díj fedezetéül szolgálnak, az MTV akár hitelt is felvehetett volna, amelyből ha székházat épít, az ingatlan tulajdonjoga is az övé marad – tette hozzá.

Balogh László szerint az MTV működése ezzel a szerződéssel végképp ellehetetlenült. De mik azok a garanciák, amelyeket a köztévé vállalt? A bérleti szerződés mellett van egy úgynevezett Támogatás Engedményezési Szerződés is. Az aláírók ugyanazok, dr. Rudi Zoltán az MTV és Barinkai Péter a Millenniumi Média részéről. Ennek értelmében az engedményezés az engedményező alábbi igényeire terjed ki: „az ORTT által kezelt műsorszolgáltatási alapból a Magyar Televízió Közalapítványon keresztül folyósítás útján járó összegre, valamint a központi költségvetésből a Magyar Televízió Közalapítványon keresztül (…) járó céltámogatás összegére, illetve a jövőben a mindenkori költségvetési törvény által meghatározott hasonló funkciójú támogatás összegére és a Magyar Televízió Közalapítványtól bármely egyéb jogcímen járó összegre, valamint a Magyar Államtól, annak bármely szervétől, illetve a központi költségvetésből egyébként járó összegre” – áll a szerződés szövegében.

Ez még nem minden. A felek megállapodtak abban is, hogy az engedményező írásban köteles értesíteni az engedményest bármely jövőben keletkező, jogszabályon alapuló támogatási igénye, követelése keletkezéséről. Az engedmény összegszerűen is meg van határozva: 2007-ben 2 142 614 euró, 2008-ban 3 344 690 euró, 2009-től pedig egészen 2047-ig (!) minden évben 1 1916 863 euró, vagyis jelenlegi árfolyamon évi 3,2 milliárd forint.

Ez annyit jelent, hogy a bérleti díj erejéig a Magyar Televízió bevételei fölött a bérbeadó diszponál. Csak a bérleti díj kifizetését követően fizetheti ki a köztévé egyéb beszállítói számláit, a dolgozók bérét, költhet műsorkészítésre, egyebekre. Hiába lesz Orbán Viktor a miniszterelnök, hiába van válság, a magyar állam fizethet, mint a katonatiszt. Vagy perel.

Ilyen sorrendet csak a monopolhelyzetükkel visszaélő bankok szoktak felállítani, üzleti szereplőkre nem jellemző, mert egy ilyen megállapodás az egyik fél számára oly mértékben előnytelen, hogy egy magára valamit adó intézmény ilyen feltételekkel nem köt üzletet. A köztévé elnöke, az egyébként jogász végzettségű dr. Rudi Zoltán viszont kötött. Tudnia kellett, hogy ezzel felvetette a hűtlen kezelés gondolatát. Tudnia kellett, hogy ez milyen következményekkel jár. Mégis aláírta.

A fentiek ismeretében a cikk elején idézett megállapításunk kiegészítésre szorul: „Add el az állami ingatlant olcsón, bérelj a magántőkéstől drágán, és kínáld fel a bérleti díj fedezetéül a teljes, költségvetésből származó árbevételt. Biztosíts inkasszó-jogot is, hogy partnered akadálytalanul leemelhesse a pénzt a közszolgálati cég számlájáról. És meglátod, valaki majd nagyon jól jár…”

Nem csoda, hogy erről a szerződésről több mint két évig hallgattak. Dr. Rudi Zoltán, az MTV-elnök jóvoltából a Wallis birodalom urai kényelmesen hátradőlhetnek karosszékeikben: kormányok jöhetnek és mehetnek, Magyarország népe negyven éven át nekik dolgozik.

Hernádi Zsuzsa