– A Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetsége még a rendszerváltás előtt megalakult. Hogyan emlékszik vissza ezekre az időkre?

– A rendszerváltás hajnalán cigány identitással felvértezett fiatal ifjúsági vezetőként, KISZ-bizottsági tagként azon tanakodtam, hogyan segíthetnék a magyar cigányságon. A hazai cigányságnak nem voltak biztosítva azok az emberi jogok, amelyeket az ENSZ 1949-ben megfogalmazott. Például, hogy minden nyelvcsoportnak nemzetiségi jogokat kell adni. A szocializmusban a cigányokat szubkultúrának tekintették, ami kultúra nélküli embertömeget jelentett. Társaimmal felkerestük a Minisztertanáccsal együttműködő Cigány Koordinációs Bizottság Országos Titkárát, és bekapcsolódtam a cigánymozgalomba. A Hazafias Népfronton keresztül az Országos Cigány Tanács alelnöke lettem, de a szamizdat mozgalomban is részt vettem Rajk Lászlóval, Demszky Gáborral, Pető Ivánnal. Felismertük, hogy nemcsak a többségi társadalomban szükséges a rendszerváltozás, hanem a cigányság körében is, és 1988 szeptemberében megalakítottuk az MCDSZ-t. Nagy várakozással tekintettünk a társadalmi átalakulás felé.

– Mit szerettek volna elérni a rendszerváltozással?

– Hogy a cigányok is kapják meg azokat a nemzetiségi jogokat, amelyek a szlovákokat, a németeket, a horvátokat, a szerbeket megillették. A monolitikus államokban, mint például a Kádár-rendszerben, csak azokat tekintették nemzetiségieknek, akiknek volt hátországuk. A cigányság egy hátország nélküli szubkultúra volt, akikre azt mondták, hogy közveszélyes munkakerülők. Pedig a cigányság felépítette Dunaújvárost, Tatabányát, Miskolcot, Tiszaújvárost. Ezeket a régi iparvárosokat ma is sok cigány lakja, akik a rendszerváltás után munka és szakma nélkül maradtak.

– Egy 1971-ben készült felmérés szerint az aktív munkaképes korú cigányok nyolcvanöt százalékának volt munkája. Ők mit szerettek volna a rendszerváltozástól?

– Lehetőséget láttak benne. Egyrészt a cigány akkor is munka nélkül volt, csak ezt kapun belüli munkanélküliségnek hívták. Másrészt, ha volt is munkájuk, jórészt csak segédmunkát, kiszolgáló tevékenységet végeztek. Az akkori értelmiség kubikos egyetemistáknak nevezte őket. A társadalom elkönyvelte, hogy csak lapátolni tudnak és maltert hordani. Komplex, értelmes munkát, például egy nyomdai vagy egy elektroműszerészi munkát nem mertek rájuk bízni. A hetvenes, nyolcvanas évek elején a szakmunkásokat és az ipari iskolában végzetteket egyetemi előképzésben részesítették, azaz érettségi nélkül mehettek egyetemre. A cigányok ezt a lehetőséget nem kapták meg a szocializmusban, ezért ezt a rendszerváltástól várták. Arra számítottunk, hogy a privatizációból is részesülni fogunk. De nemcsak a cigányok maradtak ki a privatizációból, hanem azok a magyarok is, akik nem voltak a hatalom közelében. Akik nem voltak gyár- és üzemvezetők, párttitkárok vagy tsz-elnökök.

– Tekintsük át röviden a rendszerváltás óta eltelt időszak kormányainak cigánypolitikáját!

– Antall József néhai miniszterelnökkel sokszor volt lehetőségem találkozni, rendkívül humánus embernek ismertem meg, aki nem tett különbséget cigány és nem cigány között. Elmondtam neki, hogy a cigányság még mindig történelmi nyomorban van, és hogy nincs hátországunk. Azt mondta, megpróbálja diplomáciai eszközökkel elérni, hogy India legyen a hátország. Sajnos a Demokratikus Ellenzék megakadályozta, hogy India és a cigányság találkozzon. 1993-ban az Országgyűlés megalkotta a Nemzeti és Etnikai Kisebbségek jogairól szóló törvényt. Ez nagy siker volt a cigányságnak, mert jogilag és törvényesen is deklaráltuk a cigányságot, mint tizenharmadik nemzetiséget. Ezzel Antall József egy történelmi adósságot törlesztett. A Horn-kormány idején restaurálni akarták a monolitikus állam nyolcvanas éveinek lazított diktatúráját, különösen a cigányokkal való bánásmód tekintetében. A miniszterelnök is, de sok vezető beosztásba került politikus szovjet egyetemeken tanult olyan vezetési stílust, amely inkább diktatórikus volt, mint demokratikus. Megvásárolták a pártnak azokat a cigány politikusokat, akiket vezetőknek kiáltottak ki, de nem voltak igazi vezetők, csak rákényszeríttették őket a cigányságra. A cigányság a Fidesz-FKGP kormány alatt kapta a legtöbb lehetőséget. Ekkor a Földművelésügyi Minisztériumban a cigány ügyek tanácsadója voltam. Sok programot indítottunk útjára: szociális földprogramot, foglalkoztatási programokat, cigányok felnőttoktatását. A Medgyessy-kormány finom gesztusokkal és a szociáldemokrácia jelszavával becsapta a cigányságot, Gyurcsány Ferenc alatt pedig teljes lett a káosz. Az a program, amelyet 1990-től a demokratikus rendszerváltó cigányok megalkottak és Antall József asztalára letettek, a mai viszonyokra már nem érvényes. A jövőbeni államvezetőkkel egy teljesen új koncepciót kell kialakítani a cigányság integrációjára, felzárkóztatására.

– Az Orbán-kormány alatt elindult programok teljesen megakadtak?

– Csak kommunikációs szempontból vitték tovább a programokat: beszéltek róla, de nem valósították meg. Amikor csatlakoztunk az Európai Unióhoz, akkor Magyarország a cigányok integrációjára hatalmas támogatást kapott, az összeg nagyságát és jelentőségét a második világháború után nyújtott Marshall-segéllyel lehet összehasonlítani. Kérdezem én, hol van ez a pénz? Kik tették el? Nem értem, ha jogállamban élünk, miért nem tudjuk kinyomozni, mire fordították? Mert biztosan nem arra, amire adták.

– Részt vett Kiskunlacházán, a magyar–roma fórumon, és támogatásáról biztosította a polgármestert.

– Én mint cigány értelmiségi, a társadalom jobbítása érdekében tett lépéseket mindig támogatom. Úgy gondolom, ami jó a többségnek, jó a kisebbségnek is. Ha valaki bűncselekményt követ el, kapják el és büntessék meg. Elfogadom az olaszliszkai gyilkosság ügyében hozott ítéletet is.

– Mi a véleménye a cigányság vezetőiről?

– Azok a cigányvezetők, akik egy párthoz csapódtak, nem a cigányság kollektív érdekeit helyezik előtérbe, hanem a személyes érdekeiket. A mai cigány értelmiség köreiben még mindig vannak olyan emberek, akik nem párthoz kötődnek, hanem a magyar néphez. Nem azok reprezentálják a cigányságot, akik naponta előtérben vannak, mert léteznek még olyan nagy tudású cigány értelmiségiek, akik háttérbe szorultak. A cigány jogvédők cigányság melletti elkötelezettségét alapvetően pozitívnak tartom, de csak egy bizonyos határig. Nem szabadna túlzásokba esniük, amikor a többségi társadalmat bírálják, mert ezzel kiváltják a társadalom ellenszenvét. Tulajdonképpen nem is biztos, hogy liberálisok, csak a liberális párttól kapják a biztatást, az ő érdekszférájukat szolgálják ki. A cigány érdekek képviselete közben sokat ártanak a cigányságnak. De még nem jött el az ideje annak, hogy nyíltan lehessen őket bírálni, mert most egy átmeneti korszak van.

– Mint magyar cigány ember, milyen országban szeretne élni?

– Szeretném, ha az egyenjogúság, a foglalkoztatás, és oktatás terén előrelépnénk. Nem mennyiségi, hanem minőségi oktatásra van szükség. Volt már arra a példa a magyar történelemben, hogy egy népcsoportot felemeltek. A hetvenes években a magyar parasztságból egy igen komoly és meghatározó értelmiségi réteg fejlődött ki, akik nagyon mélyről indultak, és közülük sokan ott ülnek a mai Országgyűlésben. A cigányok között is vannak ilyen felemelendő értelmiségiek. A cigányság a több évszázados kiszolgáltatottsága ellenére még mindig beszéli a nyelvét, ismeri a népszokásait, és azon van, hogy megmaradjon. A magyar nép is kiszolgáltatott volt a történelme során, de a magyar nyelv is megmaradt. Mivel a magyar néppel együtt a cigányság is felvette a kereszténységet, a cigányság jövőjét a kereszténységben látjuk. Főiskolás éveim alatt kerestem a cigányság és a magyarság közös gyökerét, testvériségét, és ezt vallási vonalon találtam meg. Hiszem, hogy a cigányokról és a magyarokról egy felsőbbrendű személy gondoskodik. Lehet Istennek, Jézusnak, vagy akár Jehovának nevezni. Olyan országban szeretnék élni, ahol cigány és magyar nyíltan beszélhet a problémákról és testvérként szeretheti egymást.

Lass Gábor