Búcsú a gyöngybetűktől

Aki látott már száz évvel ezelőtt írt levelet, biztosan elámult a korabeli kézírás szépségén, a gondosan megrajzolt kezdőbetűkön, a játékosan kunkorodó díszítő vonalakon, az elegánsan formált, kecsesen jobbra dőlő írásképen. A századfordulón vagy akár a huszadik század első évtizedeiben is még nagy súlyt fektettek a kézírásra, ezekkel összehasonlítva a mai íráskép esztétikája mutat némi hanyatlást. Persze legyinthetünk, hogy régen mindenre több idő jutott: például egy tartalmas levelet megírni, letisztázni ugyancsak többórás elfoglaltság lehetett, míg ma ezt a tennivalót letudjuk pár perc alatt a laptopon. Az igazság az, hogy a mindennapi életünkhöz egyre kevésbé tartozik hozzá a kézírás. Gondoljuk csak végig, mi mindent írtunk le kézzel az elmúlt napokban? Talán a bevásárlólistát vagy egy rövid üzenetet a hűtőre a családtagjainknak – és ezt is inkább csak az idősebbek, hiszen a fiatalok chaten kommunikálnak, a tennivalók listáját pedig az okostelefon digitális noteszébe jegyzik fel.

Analfabéták kora

Talán ezért is jutott arra a döntésre számos ország, hogy a folyóírást, mint idejétmúlt formát, kiiktatja az általános iskolai oktatásából. Az Egyesült Államokban 2010-ben érvénybe lépett Common Core Standard – a tananyagot egységesítő, évfolyamonként meghatározó dokumentum – szerint a folyóírás oktatásának nem kell kötelezőnek lennie. Persze nem minden állam értett egyet e rendelkezéssel, többek közt Kaliforniában, Floridában, Virginiában is felülírták a szabályt. Ugyanakkor nemcsak Amerikában, hanem a világ más pontjain is rendhagyó módon viszonyulnak az írásoktatás kérdéséhez. A finnek 2016 óta csupán nyomtatott kis- és nagybetűkkel tanítják írni a gyerekeket, ugyanakkor hangsúlyt helyeznek a tízujjas gépelés elsajátítására, de a rajzolásra és a szövegértelmezésre is. Kanadában, Ausztráliában pedig ugyancsak kimaradt a központi tantervekből folyóírás tanítása.

A kézírás eltűnésének veszélye persze nem a csupán a praktikumot szem előtt tartó egyes külhoni oktatásügyesek ötletbörzéje miatt fenyeget. Dr. Szűts-Novák Rita neveléstörténész, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Digitális Technológia Intézetének adjunktusa szerint a mostani helyzet aggasztó: úgy fest, úton vagyunk a másodlagos analfabetizmus felé. Ez azt jelenti, hogy bár az iskolában mindenki tanul írni és olvasni, gyakorlás hiányában megkopik, majd elfelejtődik ez a készség. A szakértő szerint az elektronikus eszközök túlzott használata miatt a 2010 után született alfa generáció a legveszélyeztetettebb. És akkor még nem említettük a funkcionális analfabétákat – egy felmérés szerint a magyarok huszonöt százaléka tartozik e körbe –, akik írni és olvasni tudnak ugyan, de nem értik meg az olvasott szöveg tartalmát, valamint azt a csoportot, amelynek tagjai csak gépelve vagy nyomtatott betűkkel tudnak írni, mert a folyóírás már meghaladja a képességeiket.

Identitás a papíron

A kézírás ugyanakkor identitásunkhoz tartozik. Szűts-Novák Rita szerint mivel szorosan összefügg gyönyörű anyanyelvünkkel, íróink és költőink kifejezési eszközével, nemzeti identitásunk része. Emellett írásképünk egyedi és személyes jellemzőnk is, személyiségvonásunk, lelkiállapotunk, de személyiségfejlődésünk is követhető általa, nélküle tehát több szempontból is gyökértelennek érezhetnénk magunkat. A kézírás ugyanakkor kognitív képességekre is komoly befolyással bír: komplex, több képesség és készség egyesített alkalmazását igénylő tevékenység, ami egészen másképp stimulálja az agyat, mint a géppel írás.

– Amikor kézzel írunk, aktívvá válik a Broca-központunk, ami agyunk motoros beszédmezője, nevét Paul Broca XIX. századi francia neurobiológusról kapta. Amikor gépelünk, ez a terület meg sem érzi. A folyóírás alkalmazásával azonban a szem és a kéz közös, összehangolt munkára kényszerül, így fejlődnek az agyi idegpályák, a térbeli orientáció, a csuklómozdulatoknak köszönhetően a ritmusérzék, és persze a kézügyesség, a finommotorika is fejlődik. Ez utóbbi fejleszthető sok egyéb tevékenységgel: legózással, gyöngyfűzéssel, rajzolással és szobrászkodással, sőt hegedüléssel és zongorázással is. De tudni kell, mindez a kézírás gyakorlatát csak kiegészíti, nem helyettesíti – magyarázza Szűts-Novák Rita.

Érdekes vizsgálatot végeztek a kézírással kapcsolatban 2014-ben, a Kalifornia Egyetemen (UCLA), amelynek hallgatóit arra kérték, készítsenek jegyzeteket kézzel és laptopon is. A kutatók úgy találták, hogy a kézzel írt részeket könnyebben tudták felidézni a résztvevők, és jobban tudták értelmezni is.

– Számos ehhez hasonló kutatás támasztja alá, hogy aki kézzel ír, annak az emlékezőtehetsége is fejlődik, hasonlóan a memoriterek tanulásához. A vázlat kézírással készítve könnyebben bevésődik, mint ha ugyanezt géppel jegyzetelnénk le, vagyis a folyóírás emocionális tevékenységnek is tekinthető. Ezért tartjuk jó tanulási módszernek, ha a diák vázlatot vagy gondolattérképet készít egy dolgozatra vagy vizsgára készülés során – magyarázza Szűts Novák Rita, aki az egyetem kutatásmódszertan-óráin erről is beszél a hallgatóinak.

Mivel az alkotótehetség a memórián is múlik, ezért adja magát a következtetés: aki sokat ír tollal, papírra, az felnőttként kreatívabb lesz.

– Az írással valójában agyunk több területét dolgoztatjuk egyszerre. Sok esetben nekünk kell kitalálnunk a szöveg tartalmát, és közben a formai kivitelezésre is ügyelnünk kell. A szöveg konstruálásához meg kell terveznünk az értelmi linearitást, stílust, de a helyesírásra és szóhasználatra is oda kell figyelni. Amikor az írásképre koncentrálunk, akkor az esztétikai érzékünket is dolgoztatjuk, és a térérzékelésünk is fejlődik – sorolja a kézírás gyakorlásának jótékony hatásait a szakértő.

Ki viszi át?

Ha a kultúránk a kézírást végleg maga mögött hagyná, az számos kutatási területre komoly hatással volna: nem lenne szükség például a grafológusok munkájára, és az autográf forrásokat sem lehetne vizsgálni. A százéves vagy annál is régebbi kéziratok többek közt az irodalom-, a nevelés-, a zene- vagy a művészettörténészek számára rejthetnek kincset érő információkat, amelyek könyvekben, nyomtatott sajtóban értelemszerűen nem lelhetők fel. Szűts-Novák Rita megemlíti, doktori témája elsődleges forrásául a levelek mint a feltáratlan egódokumentumok elemzését választotta, így derült ki számára, hogy a XIX–XX. század fordulóján a kor meghatározó magyar pedagógusai mit gondoltak a nők nevelési vagy éppen pályaválasztási lehetőségeiről. Vagy említhetők példaként akár a diktatúra alatt csupán kéziratként napvilágot látott versek, a diktatúra narratívjától jócskán eltérő, titokban született írások is: a kurzív írás eltűntével néhány generáció múltán e kéziratokat már senki sem tudná elolvasni.

Az emberiség történetében mérföldkőnek számított a beszéd, majd az írás megjelenése, a könyvnyomtatás feltalálása, a modern távközlés alkalmazása, és ilyen korszakváltást hozott el az elektronikus információfeldolgozás megszületése is. A digitális kor átalakítja az életünket, a változás pedig immár elérte a kézírás analóg világát. Persze akadnak törekvések arra, hogy a kézírást integráljuk a digitális világba, léteznek például írásfordító alkalmazások, amelyek a kézírást digitális szövegre fordítják, vagy ott a tablet, amit már a gimnáziumi diákok is előszeretettel használnak jegyzetelésre, valahogy úgy, mint egy okosfüzetet. Szűts-Novák Rita szerint a cél az, hogy az új technológiákat inkább kiegészítőként alkalmazzuk: valahogy úgy, ahogyan az e-book megfér a könyvek mellett, hiszen ez esetben is a hordozó csak másodlagos fontosságú, a tevékenység, vagyis az olvasás a lényeg. A neveléstörténész szerint a kézírás az olvasással, a szövegértéssel együtt ma is kulcsfontosságú, hiszen e változó világban megtartó erővel bír: nyelvünk és nemzeti identitásunk megőrzése szempontjából elengedhetetlen.