Kétszeresen is nehéz időszakot élnek a porcelángyárak. A változó fogyasztási és ajándékozási szokások folyamatos összehúzódásra kényszerítik az iparágat. Az ágazat legfölső szegmensét képviselő, drága luxustermékek előállítói már vagy két évtizede nem találják a választ a felgyorsult, értékválságba került világ kihívásaira. A gyorséttermek, szinglik, tömegfogyasztás, törtető karrierépítés időszakában a nyugodt világ ikonjainak számító procelántermékek kiszorultak a lakásokból. A hagyományos nagy nyugat-európai porcelánmanufaktúrák sorra bezártak, profilt váltottak, vagy csendesen haldokolnak. Az egykor legnagyobbnak számító Meissen például a mandzsettagombra is kiterjesztette hagyományos logójának a használatát. Az amúgy is válságba szorult iparágat különösen súlyosan érinti az egy éve tomboló gazdasági válság. A cseh üvegipar luxusgyártója, a Bohemia már be is szüntette termelését, a meisseni gyárat pedig csak a szász kormány rendkívüli segítsége mentette meg a csődtől. Itthon az ágazat alsó szegmense omlott össze: az Ajka Kristály májusban, a Hollóházi Porcelánmanufaktúra pedig június végén kért csődvédelmet.

Időt venne a Zsolnay

Közel állt a csődhöz a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra is. Egy évvel ezelőtt a cég nem tudta fizetni számláit, s elmaradásba került a bérek, járulékok fizetésével is. Egy tőkeerős befektető megjelenése segítene, azonban az idén meghirdetett privatizációs pályázatok kétszer is eredménytelenül zárultak. Áprilisban a győztes máltai befektető visszalépett, a júliusi pályázaton pedig már nem is mutatkozott érdeklődés a gyár iránt. Pedig néhány évvel ezelőtt a porcelánüzemre alapozott Zsolnay Kulturális Negyed vezérprogram lett volna a Pécs Kulturális Főváros rendezvényein.

A Zsolnay tulajdonosa így maradt Pécs városa, amely 2005-ben ingyen kapta meg a nagy múltú üzemet az ÁPV Zrt.-től. Ahogy Péterné Marosy Katalin, a cég tavaly kinevezett vezérigazgatója mondja: az önkormányzat sokat tett a csődhelyzet elhárítása érdekében, forrásai azonban szűkösek a dinamikus megújuláshoz. Eredmények azonban így is vannak: a tavalyelőtti 140 milliós veszteség után tavaly végre 10 milliós nyereséggel zárt a Zsolnay.

– A cég két nagy múltú termékkörét, a pirogránitot és a kézzel készített kerámiákat szeretnénk magas minőségű, elegáns formájú termékekben megjeleníteni – magyarázza a vezérigazgató. – Ami az úgynevezett home-design területén ér össze.

Van mire visszatekinteniük. Zsolnay Vilmos 1853-ban alapított gyárának kerámiái egészen az első világháború időszakáig rendkívüli keresletnek örvendtek – s ma is 50-100 ezer dollárért cserélnek gazdát az árveréseken. Zsolnay ugyanis, hogy megkülönböztethetővé tegye munkáit a kínai, s az azok alapján ihletett nagy európai manufaktúrák – többek között a herendi – termékeitől, kikísérletezte az eozint, a fémes csillogású mázt. Majd erre alapozva kifejlesztette a mosható, fagyálló pirogránitot, amit egy sor, századforduló környékén épült palota tetején csodálhatunk meg. Ezek a zöldes-sárgásbarnás, mintás cserepek teszik díszessé az Országház, az Iparművészeti Múzeum, az Állatkert, a Földtani Intézet, és egy sor más szecessziós épület megjelenését.

A Zsolnay gyár fejlődését azonban jócskán megrekesztette az 1948-as államosítás. A gyárba tömegtermelésre berendezett porcelánüzemet telepítettek. Emellett ugyan a manufaktúra is megmaradt, ám külföldi piacokra – Herenddel ellentétben – nem szállíthattak. Ez üt most vissza, semmilyen külföldi kapcsolatuk nincs. Ahogy az igazgatónő mondja: még azok sem tudják, hogy ma is működik a Zsolnay gyár, akik esetleg valamelyik nyugati árverésen vásárolnak Zsolnay Vilmos nagy múltú kerámiáiból.

– A termékfejlesztést fedezi a város támogatása, inkább marketingre kellene a friss tőke – mutatja az igazgató az új koncepció jegyében kifejlesztett kerámiákat. – Nemrég itt járt az ománi szultán, s 28 különböző kerámiára adott megrendelést.

Amíg azonban nincs marketingkassza, nehéz széles körben ismertté tenni a termékeket. Csak keveset segít, hogy például a Zsolnay gyárból származik a jól ismert Prima Primissima-díj.

– Ha sok pénzem lenne, időt vennék. Hogy a gyár működése zavartalan legyen mindaddig, amíg beérnek az elindított fejlesztések – sóhajt Péterné Marosi Katalin. Mivel azonban időt nem lehet venni, pénz nélkül pedig csak lassan haladnak a folyamatok, a gyár létszámmegtartó állami támogatásra nyújtott be igényt. A termelés ugyanis idén a válság miatt ismét veszteséges lesz, az igazgatóság becslése szerint a mínusz elérheti a 100 millió forintot is.

Herend a világ tetején

A hazai porcelángyártók közül a Herendi Porcelánmanufaktúra áll ellen legjobban az ágazat közel két évtizedes válsághelyzetének. Nemzetközi versenytársaival ellentétben a cég 2008-ban öt év után osztalékot is tudott fizetni 200 millió forintot meghaladó nyeresége után. Ez 8 százalékos osztalékot jelentett, amivel – összehasonlítva azzal, hogy a tőzsdén szereplő cégek szinte egyáltalán nem fizettek – igazán elégedettek lehettek a tulajdonosok.

A hazai sajtóban alig kapott publicitást, hogy a sikereknek köszönhetően Herend tavaly a világ legnagyobb porcelánmanufaktúrájává vált: közel 50 országba exportálnak, s közel ezer főt foglalkoztatnak.

– Négyezer különböző herendi festett mintából, és 16 ezer különböző fehér formából áll termékválasztékunk, és az eladott porcelánok után örökös pótlást is felvállalunk – magyarázza a cég kiállítótermében Horváth Mária idegenforgalmi munkatárs. Ahol a herendi porcelán felemelkedéséről is mindent megtudunk. A kezdetben kínai és más távol-keleti pótlásokat gyártó, Fischer Mór által felvirágoztatott üzem számára az 1851-es Londoni Világkiállítás hozta meg a dicsőséget, ahol az egyik darab magának Viktória királynőnek nyerte el tetszését. Majd sorra jöttek az arisztokrata családok – Rotschildok, Esterházyak, sőt Ferencz József – számára kitalált, a mai napig is róluk elnevezett mintázatok. Azóta a herendi porcelán a világ élvonalában állomásozik, ezt a szerepét a szocializmus éveiben sem vesztette el, a pártállam ugyanis biztos devizabevételnek tekintette termékeiket.

– A herendi porcelán 90 százalékát ma is külföldiek vásárolják meg. 75 százalék közvetlenül exportra megy, de az itthon eladott termékek mintegy 85-90 százalékát is külföldiek veszik – mondja Simon Attila, a cég vezérigazgatója.

Aki nem tagadja: az idei évben – ahogy minden gazdasági vállalkozás – ők is érzik a válságot. Figyelemmel arra, hogy Herend alapvetően vevői megrendelésre dolgozik – márpedig ebből az egész iparágban kevesebb van –, a raktárra történő termelés nem lehet alternatíva. A válság miatti kapacitáscsökkentés egyik eszközeként átmenetileg munkaidő-csökkentést vezettek be. Sokat segített az is, hogy a cég 200 millió forintnyi állami támogatást nyert egy munkahelymegőrző pályázaton.

Ahogy az igazgató mondja: céljuk, hogy amíg ez a társaság működését nem veszélyezteti, megmentsék az állásokat, kapun belül tartsák a munkavállalókat. Azok a munkáltatók, akik azonnal a létszámleépítés eszközéhez nyúlnak, feladják a piaci küzdelmet, nem hisznek termékükben, a munkavállalók kreativitásában.

Herenden a munkások hamar megértették a válság szülte intézkedéseket. Ebben az is szerepet játszhatott, hogy a gyár igazi kuriózum a magyar privatizáció történetében. Gyakorlatilag egyetlen sikeres példája az úgynevezett MRP-s (munkavállalói résztulajdonosi) tulajdonszerzésnek – ahol az üzemet közvetlenül a dolgozók számára értékesítették. A Herendi Porcelánmanufaktúra ma is 75 százalékban a munkások tulajdonában van.

Ahogy Simon Attila mondja: a műhelyekben dolgozó kollégáknak ma is több részvényük van, mint a menedzsment tagjainak. A részvényesek nyugdíjba vonulásuk után is megtarthatják részesedésüket, csak haláluk után veszi azt vissza az MRP-szervezet, és osztja szét ismételten az új belépők között. Így, hogy a munkások egyúttal tulajdonosok is, sokkal könnyebben megértették, hogy a jelenlegi helyzetben nem lehet egyszerre profitot is termelni, munkahelyet is megtartani, és a korábbi bérszínvonalat is változatlanul hagyni, tudtak kompromisszumot kötni a tulajdonosi érdekek és a munkavállalói érdekek között.

– Missziónk, hogy őrizzük a hazai és európai művészeti, kulturális hagyományokat – hangsúlyozza Simon Attila. Ennek a missziónak a jegyében számtalan magyarországi kiállítás mellett Szentpéterváron az orosz cárok egykori kastélyában, Genfben az Ariana Múzeumban jelent meg Herend önálló kiállítással. Sőt, azt is sikerült elérniük, hogy idén szeptemberben a moszkvai Kremlt megnyissák a Herendi előtt. Itthon pedig neves társadalmi, sport-, kulturális, gasztronómiai események támogatásával próbálják fenntartani a cég elit pozícióját. A cég fő együttműködő partnere a balatonfüredi Anna-bálnak, az ő trófeájukat emelik a magasba a magyar Forma-1-es futamon, kiírták a Herend Golf-kupát, s külön szobát rendeztek be Herendivel a Gundelben. Akár reklámszlogen is lehetne, amit az igazgató mond: még a reggeli kávé is más ízű, ha herendi csészékből isszuk.

Kötelező optimizmus

Herenden Porcelanium néven látogatóközpont biztosít betekintést a turistáknak a porcelángyártás rejtelmeibe. Aki nem tudta volna, itt hamar tisztába kerül a manufaktúra szó jelentésével. Kézi gyártás, és valóban, itt minden munkafolyamat mesteri ügyességet és szakértelmet kíván. A porcelán alapanyagának (kaolin, földpát és kvarc) legfontosabb elemeit Franciaországból hozzák. A szobrocskákat a mesterek előre formázott részekből rakják össze, gondosan kiszámolva, hogy az égetés után mennyit veszít majd méretéből.

Az első égetés után a porcelán megkapja különleges mázát, majd magasabb hőfokon újraégetik, s ezután veszik a festőmesterek kézbe a folyamatot. Mintákról átmásolják a több száz éves herendi mintákat az edényekre, szobrokra, hogy harmadszor is a kemencébe küldjék azokat. S ha a termék aranymintázatot kap, mindezt követi egy negyedik égetés is.

Természetesen nem a minták másolása jelenti a szakma csúcsát sem a Herendi, sem a Zsolnay manufaktúrákban – bár az sem kis feladat, hogy élettel megtöltsék az apró, kézzel felvázolt körvonalakat. Ha valaki éveken át jól teljesít a festőműhelyben, úgynevezett mesterfestő lehet, aki a hagyományos formákból kiindulva a legújabb korhoz illeszkedő mintákat tervezhet.

Herenden évente 150-200 új termékkel jelennek meg, a Zsolnay harmincfős gyártmányfejlesztő brigádja pedig épp a cég őszi újdonságainak kidolgozásával foglalatoskodik. Ugyanakkor a dolgozók fizetésén is érezteti magát az ágazat immár két évtizedes válsága. Porcelánfestőnek lenni régen biztos anyagi jólétet jelentett, ma inkább csak tisztes megélhetést. Mind Herenden, mind Pécsett saját iskolát működtetnek a szakember-utánpótlás biztosítására, ahová mostanában kevesebb a jelentkező.

– Nagymamánk azért vett porcelánt, mert amellett hogy szép volt, az aranyhoz hasonló biztos befektetésnek tekintette. Ma már kevesebben gondolkodnak így – szögezi le Péterné Marosy Katalin.

Ugyanakkor a jelenlegi helyzetben porcelángyári vezető nem lehet más, csak optimista. Nem úgy, mint a hollóházi gyár június végén leköszönt vezetője, aki folyamatosan arról beszélt, hogy a porcelán már nem piacképes – s valóban csődbe is ment a gyár. Pécsett például ki sem mondják a válság szót. Simon Attila pedig Herend új perspektíváira hívja fel a figyelmet.

– A válság pozitív oldala lehet, hogy racionális döntésekre kényszeríti a cégek vezetését, amelyeket külső szorító tényező hiányában esetleg évtizedekig halasztottak meghozni. Arról nem is beszélve, hogy lehetőség nyílik a kieső versenytársak piaci szegmensének megszerzésére.

Kárász Andor