A Sztálin gyermekei című kötet egyik fő motívuma ugyanis szüleinek, az orosz Ljudmilának és az angol származású, Moszkvában tanuló Mervynnek a levelezése. A mű teljességgel hiteles, ám nem történelmi, hanem újságírói munka, afféle riportázs, amelynek egyik legfontosabb forrása persze a családi emlékezet.

– Nem akartam felnagyítani a szereplőket, de a klasszikus regényírói paradoxon szerint elgondolkodtam rajta, hogyan tegyem őket élővé. Hogy a történelem is lélegzővé, megfoghatóvá váljon. Egy riporter munkája abban áll, hogy saját tapasztalataival benépesítse a teret, teljes empátiára legyen képes – mondja Matthews a regényírás és újságírói munka kettősségéről.

A másik fő szál a szerző saját, Moszkvában töltött éveinek leírása, s ez talán még inkább megkapó, mint a hatalom által egymástól elválasztott szerelmesek története, tekintve, hogy a mai, hétköznapi orosz mentalitást Matthews különösen rendezett, nyugati éleslátással, de egyben mély, a kelet-európai ember szelleméhez, megmagyarázhatatlanságához is közel álló intuíciókkal kezeli.

– Állandóan visszatérő motívum, hogy összehasonlítsam az általam ismert Moszkvát a szüleim korával, a 60-as évekkel, amikor a társadalom képtelen volt a változásra, a rendszer szinte halhatatlannak tűnt, és a legmélyebb rétegekig statikus élet folyt. Aztán Moszkva kárpótolni akarta magát az elveszett időért, mániákusan ragaszkodtak a pénzhez, energikus, de anarchikus világ alakult ki. Emellett pedig vannak olyan, nagyon mély áramlatok Oroszországban, amelyek egészen változatlanok maradtak, mint a rendőrség, a börtönök, az alvilág. Az emberek sötétségben élnek, egy süllyesztő szélén, aminek a mélyén egy teljesen irracionális világ tátong, de amitől mégis egészen kevés választja el a civilizált világban élőket – magyarázza Matthews, aki Moszkvában töltött éveit úgy fogalmazza meg, mint elbeszélő nélküli elbeszélést.

A Sztálin gyermekei húsz nyelven jelenik meg, nyugat s kelet-európai országokban egyaránt, ám a fogadtatás között nyilvánvalóan nagy különbség áll.

– A Nyugat számára Oroszország valami misztikus, rejtélyes és földöntúli hely, tele sötét és veszélyes dolgokkal, így Nyugat-Európában meglepően népszerű a könyv. Intellektuális és romantikus jelenségnek tartják Oroszországot, egy különleges kultúrának Európa határmezsgyéjén, ahonnan szokatlan és szenvedélyes történetek áramlanak. Oroszországban viszont nagyon nehéz volt eladni, hiszen ők már rengetegszer hallották majdnem ugyanezt. Épp ezért ott más néven is fut majd a kötet, hiszen a Sztálin név fájdalmat hordoz magában, és a legtöbb orosz nem akar úgy gondolni rá, mint valós személyre. A Kreml viszont erőfeszítéseket tesz azért, hogy bizonyos aspektusokból rehabilitálják, s ez kifejezetten ijesztő. Újraírták a tankönyveket, nagy háborús vezetőként, reformerként állítják be. A putyini érában elterjedt az a nézet, hogy ha valaki Sztálint kritizálja, azzal az egész orosz létet is. A revizionista gondolkodók számára hintették el azt, hogy a Vörös Hadsereg diadala egy soha nem múló fegyvertény, olyan eredmény, ami kiegyenlíti számukra a sztálini rémtetteket. Egyáltalán nem kell olyan mélyre ásni ahhoz, hogy ma Oroszországban például olyan embereket találjunk, akik hálátlannak tartják a magyarokat. Nem értik, miért az ellenállás, mikor ők szabadították fel a magyarokat a németektől – meséli a szerző, aki nem tör pálcát a történelem felett, leírni, megmagyarázni próbál inkább valamit, amire belülről érezhetett rá.

– A francia kiadó azt állítja, azért veszik a könyvem, mert „nem túl szovjetellenes”. Ez persze azért van, mert Franciaországban mindenféle intellektuel élt, kommunisták is, s ez kifejezetten kellemetlen a számukra. De a könyv valóban nem egyértelmű elutasítás, mert a lényeg az: hogyan lehet, hogy jó emberek rossz dolgokat cselekszenek, hogyan működik a gonosz és azok a rendszerek, amelyek az emberek életére törnek. Hogyan magyarázzák meg a résztvevői maguknak, hogy mindaz a bűn, amit elkövetnek, jó. Szolzsenyicin ezt a Gulag szigetcsoportban úgy fogalmazza meg: minden ember szívében benne van a jó mellett a gonosz is, és ki vállalná azt, hogy a szívéből kihasítsanak egy darabot – summázza könyve lényegét Matthews, hozzátéve, legközelebb valószínűleg a 90-es évek Moszkvájáról ír, s benne csupa olyan jó emberről, akik gonosz dolgokat cselekedtek.

Herbák Dóra