Bajnai Gordon miniszterelnök néhány hete felhívással fordult az állami ellenőrző szervek vezetőihez, hogy a válságos időszakban legyenek elnézőbbek a szabályszegést elkövető kis- és középvállalkozásokkal. Az apróbb vétségeket csak kisebb büntetéssel, esetleg figyelmeztetéssel szankcionálják. Sőt, a cégek arra is lehetőséget kaptak, hogy ha úgy érzik, túlzott mértékű bírságot kaptak, külön kormányzati portálon kérhetik a tétel enyhítését, esetleg eltörlését. Jókora változás az elmúlt évek gyakorlatához képest, amikor az APEH egyre elrettentőbb büntetésekkel próbálta jogkövető magatartásra kényszeríteni a vállalkozásokat. A felhívással a miniszterelnök tulajdonképpen elismerte: a szabályok teljes körű betartása egy sor területen ellehetetlenítené a kisvállalkozásokat, s az állam inkább szemet huny némi kényszerű svindli fölött, mint hogy az ellehetetlenülő vállalkozók s esetleges alkalmazottaik tovább szaporítsák a munkanélküliek körét.

Megélhetési csalás

Aki piacra jár, maszek szerelőkkel dolgoztat, vagy csak egyszerűen kisboltokban vásárol, persze tudja: a magyar mikrovállalkozások a miniszterelnöki bejelentésnél sokkal régebb óta rá vannak szorulva az adójogszabályok meglehetősen kreatív értelmezésére.

– Akit ismerek, annak nem adok számlát, s csak négy órára jelentjük be magunkat, és az alkalmazottat is – mondja Jóska, egy Pest környéki település élelmiszerboltjának tulajdonosa. S mivel vidéken az emberek általában ismerik egymást, ez azt jelenti, hogy az esetek 70 százalékában megússza a számlaadási kötelezettséget.

De mielőtt notórius csalónak néznénk, gyorsan letisztázza: nem tehet mást. Mire levonja a beszerzési, szállítási költséget, a villanyszámlát, még így, csalással is alig keresnek többet, mint a magyarországi átlagfizetés. Környezetében sokan gondolkodnak hasonlóan. Jóska boltjának 500 méteres körzetében négy (!) másik kisbolt próbálja megnyerni a vevőket. Ilyen sűrűséggel boltok még Budapesten sincsenek, úgyhogy mindannyiuk számára garantált a szűkös megélhetés. Viszont ahogy mondják, még így is jobban járnak, mintha munkanélküliek lennének, arról nem is beszélve, hogy hasznosan töltik napjaikat. Egész addig, amíg valamelyik hatóság fülön nem csípi őket egy ellenőrzésen…

Hasonló helyzetről számol be Kata, egy fővárosi szolárium, és Bea, egy néhány kerülettel odább működő fodrászat tulajdonosa. A lakossági szolgáltatások ezen ágában jellemzően visszajáró vendégeket fogadnak. Nekik nem adnak számlát, az idegeneknek viszont minden esetben – így kockázat nélkül tudják harmadára csökkenteni legális bevételeiket. Az alkalmazott egyiküknél szintén csupán négy órára van bejelentve, a másik helyen ennyire sem – ők alkalmi munkavállalói könyvvel dolgoztatnak, s a könyvecskébe csak akkor ragasztják be a közteherjegyet, amikor ellenőrzést gyanítanak. Ahogy Bea mondja: csalnak az áfával, csalnak a fizetésekkel, csalnak a járulékokkal, s leginkább csalnak a nyereségkimutatással. S hogy ez mit hoz zsebbe? Kata számításai szerint az alkalmazottnak úgy 90 ezer forintot, neki pedig dolgozó-tulajdonosként úgy 150 ezret. Ha minden adót rendesen befizetne, mondja, mindez a felére csökkenne, annyiért embert sem kapna, s az üzletet sem volna érdemes fenntartani. S gyors számolással levezeti: a bevétel 20 százaléka áfa, minden 100 forint kifizetett bér után 80 forint járulék, s ha marad nyereség, 16 százalék társasági adó, majd 25 százalék osztalékadó. Mindezt – bérek nélkül 300 ezer forint körüli költségszint mellett – nem tudja becsülettel kitermelni egy havi 600 ezres bevételt produkáló üzlet. Főleg nem a válság miatt visszaeső forgalom időszakában.

A sor hosszan folytatható lenne a zöldségesekkel, autó- vagy mosógépszerelőkkel, esetleg a csomagküldő szolgálatokkal, ahol lényegében ismeretlen a számlaadás fogalma. A KSH szerint Magyarországon mintegy 620 ezer, öt főnél kevesebbet foglalkoztató mikrovállalkozás működik. Ezek jó része vélhetően kerüli a számlaadási kötelezettséget, vagy legalábbis erősen próbálja racionalizálni azt. Ha minden szabályt betartanának, hangoztatják, legalább felük azonnal befejezhetné a tevékenységet.

S különösen nehéz helyzetben vannak, akik bérelt üzletben dolgoznak. Ők már azzal is rá vannak kényszerítve, hogy bevételük egy részét saját zsebre forgalmazzák, hogy az üzletek tulajdonosai csak a bérleti díj egy részéről hajlandók hivatalos papírt adni. Ahogy egy dohányüzlet bérlője magyarázza: általánosan bevett gyakorlat, hogy a tulajdonosok a valóságos bérleti díjnak csak 60-70 százalékáról adnak számlát, a többit a feketén forgalmazott árukból kell kigazdálkodniuk.

Üzlet kényszerből

A feketegazdaság további térhódítását feltételezi, hogy az utóbbi negyedévben robbanásszerűen nőtt Magyarországon az úgynevezett garázsboltok száma. Ezek a rendszerváltozás időszakában voltak divatosak, az elmúlt években azonban jócskán megritkultak, az emberek ugyanis szívesebben jártak a széles választékot kínáló bevásárlóközpontokba és nagyáruházakba.

Ingatlankereskedők és önkormányzati szakemberek ugyanakkor most azt tapasztalják: a második negyedévben mintegy 25 százalékkal nőtt a kis üzletek iránti kereslet, a kiadott vállalkozói igazolványok száma. Csak a Balaton térségében 20 ezer új üzlet nyílt. Sokan ugyanis kényszervállalkozóként próbálnak menekülni a növekvő munkanélküliség elől. A merészség tiszteletre méltó, a kereskedelmi statisztikák azonban szinte esélytelennek mutatják az új üzlettulajdonosokat.

A Statisztikai Hivatal adatai szerint az idei első negyedévben több mint 4 százalékkal esett az élelmiszer-kereskedelem, s több mint 7 százalékkal az egyéb kiskereskedelem mennyisége – s már a tavalyi, tavalyelőtti év is csökkenést mutatott. S az általános esés mellett a kisboltokat tovább sújtja, hogy a vevők továbbra is folyamatosan pártolnak át a nagyobb területű boltokhoz.

Ebben a környezetben a garázsboltok csak úgy kapaszkodhatnak meg, ha az eddiginél is fokozottabban élnek a különböző adómegkerülési taktikákkal. A hatóságoknak szóló intéssel vajon az ő túlélésüket próbálta biztosítani a miniszterelnök?

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség elnöke fontosnak tartja leszögezni: azért a kisboltok között is különbségek vannak. Adózás szempontjából egy garázsbolt eleve kedvezőbb helyzetben van, mint egy olyan, amelyik foglalkoztat négy alkalmazottat. Ha az üzletet saját tulajdonú ingatlanban nyitják meg, nincs bérleti díj, s nincs munkaerőköltség sem. A tulajdonosnak elég a bérminimumra bejelenteni magát, a férj segítő családtagként dolgozhat, s annyit túlórázhatnak, amennyit akarnak. Ezzel együtt egy családnak egy garázsbolt csak nagyon minimális szintű megélhetést biztosíthat, csak egy fokkal jobbat, mintha alkalmazottak lennének minimálbérért. Vagyis egy közepesnek minősülő büntetés – 30, 50, esetleg 100 ezer forint – is végleg tönkre tud tenni egy ilyen vállalkozást.

A garázsboltok azonban nemcsak falun, de a vidéki megyeszékhelyeken is terjednek. A helyi lap szerint Békéscsabán a Lencsési lakótelepen minden harmadik-negyedik garázsban kocsik helyett eladásra szánt portékákat parkoltatnak. S nem csak élelmiszerboltok: fodrászat, kisállatkereskedés, illatszerbolt, turkálóbolt, kulcsmásoló is működik az új alagsori „üzletekben”. De nemcsak a szegény megyékben, hanem az ország túlsó végében, például Győrben is hasonló a helyzet.

– Egy garázsbolt nyitásához félmillió forint elég az árukészletre – magyarázza a jelenséget Réthy Károly, a Kereskedők és Vendéglátók Érdekképviselete (Kisosz) megyei szervezetének elnöke, – a bérleti díj pedig harmadából kijön, mint a belvárosban. Ez havi 50-60 ezer forintot jelent, amit még egy garázsboltból is ki lehet gazdálkodni.

Az elnök szerint egyébként – aki maga is kereskedő, s tíz éve épp egy garázsboltból indult – nem csak a kényszer hozza a kis boltok legújabb terjedését. Ezekben egyénileg tudnak foglalkozni a vevőkkel, amire a bevásárlóközpontokban esély sincs. Ráadásul az anyagi lehetőségek szűkülésével az emberek is egyre jobban megfontolják, hogy érdemes-e kiutazniuk a városszéli nagy üzletekbe.

A büntetések enyhítése a Kisosz régi törekvéseivel találkozik. Ahogy az elnök mondja: nem a csalókat támogatnák. Aki elmulaszt számlát adni, feketén dolgoztatja az alkalmazottakat, büntessék meg, fel kellene hagyni ugyanakkor azzal, hogy 50-100 ezer forintra büntessenek egy boltot, mert mondjuk két termékről leesett a címke. S azzal is, hogy egy boltot 18 különböző szerv ellenőrizhessen. Az „apró vétségek” büntetése az elmúlt években irreális mértékűre nőtt. Most talán ezen enyhít a kormány.

Jogszabályokban enyhíteni

– Nem értek egyet azzal, hogy bizonyos köröket mentesítsenek az adók behajtása alól, még akkor sem, ha ezzel munkahelyeket tartunk meg. Mert milyen alapon húzzuk meg a határt, hogy kiknél lehet szemet hunyni, és kiknél nem? – kérdezi Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst&Young magyarországi adóigazgatója. Aki arra is felhívja a figyelmet: papíron a vállalkozók fele vagy évtizede nullából vagy veszteségből él. Aki nem tudja kigazdálkodni a kötelező adókat, annak a tevékenysége társadalmilag nem hasznos. Véget kell vetni annak, hogy egymillió ember fizeti a jövedelemadó-bevételek 80 százalékát.

Más okból nem ért egyet a miniszterelnök kezdeményezésével Vámos György, a Kereskedelmi Szövetség elnöke. Mint mondja, annál borzalmasabb nincs, mint amikor az állam egyedi döntésekkel határozza meg, hogy kit büntet meg, és kit nem. Ehelyett inkább a jogszabályok enyhítésébe kellene beépíteni azokat a kedvezményeket, amiket egyébként az utóbbi időben valóban lehet tapasztalni az állami hatóságok részéről.

Réthy Károly akár a foglalkoztatási helyzet javítására is el tudna képzelni legális kedvezményeket. Mint mondja: a vállalkozók eltartják magukat, nem fordulnak segélyért az államhoz. Ha pedig a 700 ezer kisvállalkozás egy-egy fő foglalkoztatására is kapna valamilyen adómentességet, és csak a felük venne fel valakit, akkor épp annyi új munkahelyet nyernénk, mint a magyarországi munkanélküliek jelenlegi száma.

Kárász Andor