Miközben már hosszú ideje az áldozat fiát gyanúsítja a vádhatóság, D. Lajos debreceni lakos, aki a gyilkosság idején segédmunkásként dolgozott a képviselőnő háza melletti építkezésen, váratlanul beismerő vallomást tett. Azt vallotta, hogy ő ölte meg Balla Irmát.

A többszörösen büntetett előéletű férfi előbb a rendőrségen, majd az ügyész jelenlétében is megismételte vallomását. A bíróságon azonban már nem. Így a már-már krimibe illő történet végére mégsem került pont. Néhány nappal később ugyanis D. Lajos korábbi beismerő vallomását visszavonta. Az ügyészség ezek után úgy döntött, nem ejti a vádat S. Sándor ellen, s az áldozat fiát továbbra is édesanyja meggyilkolásával gyanúsítja.

Az ügyészség szerint most kerülnek majd a bíróság elé azok a bizonyítékok, amelyek alapján a képviselő fia ellen vádat emeltek.

Mi történhetett vajon azon a szörnyű éjszakán? Képes-e ma bárki minden kétséget kizáróan rekonstruálni a történteket? Aligha. Találgatásokból viszont nincs hiány.

A gyilkosságot követő napokban a Magyar Televízió híradója arról számolt be, hogy egy nő lehetett az elkövető. A szomszédok ugyanis egymással veszekedő női hangokat hallottak a gyilkosság napján, azon a napon, amikor Debrecenben a Fidesz önkormányzati képviselőjét agyonverték. A hírek akkor arról szóltak, hogy a képviselőnőt egy laptoppal verték agyon, és azt is tudni vélték, hogy Balla Irmát azért gyilkolták meg, hogy megszerezzék azt a pénzt, amelyet a képviselőnő a debreceni panellakásokban pusztító tűz áldozatainak gyűjtött. Később a vélt indíték annyiban módosult, hogy egyes értesülések szerint Balla Irma az adományokat nem elég igazságosan osztotta volna szét a károsultak között. Azután kiderült, Balla Irma nem is gyűjtött pénzt. A rendőrség pedig nem erősítette meg sem az elkövetés eszközét, sem a női elkövető lehetőségét, mint ahogy az iménti indítékot sem.

2007 áprilisának közepén, húsvét után tíz nappal még mindig nem volt érdemi előrelépés a hatodikán meggyilkolt képviselőnő ügyében. A rendőrség ekkor közleményben tudatta, hogy „több olyan, beazonosításra váró személy is van, akik rendszeres kapcsolatban álltak az áldozattal, több esetben megfordultak a lakásán, kilétük még nem ismert.” A rendőrség mindazok jelentkezését kérte, akik információkkal segíthetik a nyomozást. Azután csendben folyt tovább a nyomozás.

Egy évvel később Balla Irma fiát, S. Sándort őrizetbe vették. A fiú előzetes letartóztatásba került, máig több mint egy évet töltött börtönben. Azzal gyanúsítják, hogy ő ölte meg anyját. Sándornak fel kellett függesztenie egyetemi tanulmányait, azóta a szak, amelyen tanult, megszűnt… Az áldozat fia letartóztatásáig informatikát hallgatott a Corvinus Egyetemen, innen ment a börtönbe. És csak abban bízhatott, előbb-utóbb kiderül, hogy ártatlan.

Idén március elején kezdődött el S. Sándor büntetőpere a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon. A vád szerint S. Sándor 2007. április 6-áról 7-ére virradó éjjel agyonverte saját édesanyját az otthonukban. A gyilkosságot éjjel 11 óra után követhette el, valamilyen botszerű eszközzel. A tettes az asszony arcát és gégéjét zúzta szét. Mindenütt folyt a vér, még a plafonon is vérnyomok éktelenkedtek, a falra pedig mintha felkiáltójeleket rajzolt volna a kifröccsenő vér. Az elkövető az áldozat hüvelyébe is behatolt a gyilkos eszközzel, majd az ajtókat kulcsra zárva távozott. A holttestet a fia találta meg másnap, ő értesítette a rendőrséget is. Később a tanúból vádlott lett.

Sándor azóta az anyagyilkos szörnyű bélyegét hordja magán. Ha valóban bűnös, a Jóisten irgalmazzon neki. De ha ártatlan, ki fogja őt kárpótolni mindazért a szenvedésért, amit az elmúlt több mint két évben elszenvedett?

S. Sándor vallomása szerint húsvétra ment haza Budapestről. Pénteken érkezett, és este fél hétkor újra elment otthonról, értement ugyanis egy barátja autóval. Bagamérba autóztak, mintegy harminc kilométerre Debrecentől. Ide voltak hivatalosak egy kerti partira, ahol szalonnasütés és pörköltfőzés volt a program. A bográcsozás után éjjel egykor a barátja vitte haza. Ám Sándor nem tudott bemenni a házba, mert az ajtók zárva voltak, nála pedig nem volt kulcs. Az éjszakát így a pincében töltötte, reggel hatkor pedig elment édesapjához, idősebb S. Sándorhoz. Amikor délután ismét hazatért, újra csak zárt ajtókat talált. Ebbe már nem nyugodott bele, felfeszítette a zárat, és ekkor megtalálta anyja holttestét. Felhívta a rendőrséget.

De hogyan lett a tanúból vádlott? Ez az a kérdés, amire mindezidáig senki nem tudott választ adni. Az, hogy a lakásban megtalálták Sándor ujjlenyomatait, nem bizonyíték. Hisz ott lakott, ha nem volt Pesten. Az lett volna a furcsa, ha nincsenek ott az ujjlenyomatai. Hogy a rendőrségi bejelentést nyugodt hangnemben tette meg? Sándor nem egy hisztérikus alkat. Épp ellenkezőleg, csendesnek, zárkózottnak, már-már melankóliába hajló, ábrándosan furcsa teremtésnek tartják ismerősei. Volt egy szokása: kedvelte a szerepjátékokat. Szeretett gyilkososat játszani. A barátaival gyilkosságot modelleztek, krimit játszottak. Mielőtt ebből bárki bármire következtetne, jó ha tudja, hogy évtizedek óta világszerte népszerűek az ilyesféle játékok, külön színházi műfaj is kialakult rá, amelyben a közönséget bevonva zajlik az előadás, s az interneten is hódítanak az efféle szerepjátékok. Többmilliós tábora van egy-egy efféle játéknak. És egyikük sem anyagyilkos. Szerepjátékokat játszani semmire nem bizonyíték. Legfeljebb azt bizonyítja, hogy az illető és annak társasága nem televíziófüggő.

Másfelől Agatha Christie óta minden laikus krimiolvasó tudja, mi az a három legfontosabb dolog, aminek a segítségével egy gyilkosság bizonyítható. Az első az elkövetés időpontja, amelyet a halál beálltának időpontjával szoktak meghatározni. A második az elkövetés eszköze. A harmadik pedig az indíték. Balla Irma perében egyelőre az a helyzet, hogy a fenti három alapelem közül egy sem bizonyított. Nem ismert minden kétséget kizáróan a halál időpontja, a megtalált eszközt nem azonosították, és rendkívül homályos az indíték.

Kinek állt érdekében Balla Irmát megölni? Sokaknak. Igen hosszú az a lista, akik a képviselőnőt akár bosszúból, akár szerelemféltésből, anyagi haszonért vagy politikai rivalizálásból eltehették volna láb alól. Hogy lehetett ilyen körülmények között valaki ellen vádat emelni? Mire alapoz a vád?

A védelem helyzete látszólag könnyű. S. Sándornak ugyanis a barátai egybehangzóan igazolták alibijét, a bagaméri szalonnasütést nem is vitatja senki. De akkor hogyan tudott volna egyszerre két helyen lenni? Erre csak két megoldás lehetséges: ha a gyilkosságot nem tizenegy és éjfél között, hanem később, például éjjel egykor, vagy még ennél is később követik el, vagy ha S. Sándor egy időre elhagyja a szalonnasütés helyszínét, hazaszáguld, megöli anyját, lemossa magáról a rengeteg vért, majd mintha mi sem történt volna, visszarobog Bagamérre és süti tovább a szalonnát. Mindezt úgy, hogy távolléte, ami a távolság miatt egy óránál semmiképpen sem lehet rövidebb, nem tűnik fel senkinek. Igen ám, de ehhez autó kell, Sándort pedig az egyik barátja szállította Bagamérba, és a buli végén haza.

Egy megoldás marad: a halál nem éjfél előtt, hanem éjjeli fél egy után következett be. Akkor viszont mivel magyarázható az a tény, amelyet a mobilszolgáltató igazolt, hogy az egyetlen tárgy, amit az elkövető magával vitt, jelesül Balla Irma mobiltelefonja, a cellainformáció szerint a lakásból 11 óra tájban kelt útra? A készüléket azóta megtalálták, elásva a város másik végében. De még ez sem közvetlen bizonyíték. Minden kétséget csak a halál beállta pontos időpontjának ismerete zárna ki.

Hol vannak a szakértők, az igazságügyi orvosszakértő, a XXI. század minden vívmánya a halál időpontjának pontos meghatározására? A DNS, a szövetminták, a gyomorban maradt ételmaradék emésztettségének foka? Ezeknek a segítségével pontosan meg lehet határozni a halál beálltának időpontját. Meghatározták? Magyar György, S. Sándor védőügyvédje egyebek mellett épp azt kifogásolja, hogy mindeddig nem.

– Noha 2008-ban előkerült egy a korábbiaknál részletesebb igazságügyi orvosszakértői vélemény, amely a késő esti órákra teszi Balla Irma néhai önkormányzati képviselő halálának időpontját, ami elvben kizárja, hogy S. Sándor a gyilkosságot elkövethette, mivel csak másnap fél egykor érkezik haza, ezt a szakértői véleményt úgy tűnik, nem vették figyelembe a vádemeléskor – mondta a Demokratának a vádlott ügyvédje.

De akkor mi ez az egész? Magyar György meglepő indoklása szerint mindenképpen kellett találni egy gyanúsítottat, mert nem maradhat egy képviselő halála felderítetlenül. Ám különös ez a váratlan beismerő vallomás is. D. Lajos már többször volt büntetve betöréses lopásért, sorozatban követte el a hasonló bűncselekményeket. Most is épp egy ilyen ügy kapcsán hallgatták ki, amikor váratlanul Balla Irma meggyilkolásáról kezdett beszélni.

– Hogy járt a házban, ahhoz nem fér kétség – mondja az ügyvéd, aki szerint a szomszédos telken dolgozó segédmunkás talicskázás közben nem láthatta a ház belső berendezését, például azt, hogy hol van a televízió, annyira visszatükröződik a fény az ablakról. – Ehhez neki bent kellett járnia a házban – szögezte le.

De van még valami, ami mindenképpen új fejlemény az ügyben. Lehet, hogy megvan a gyilkos eszköz.

– Lefoglaltattam azt a feszítővasat, amelyet köznapi nyelven pajszernek hívnak, és amellyel nagy valószínűséggel az áldozatot agyonverték. A szomszédos telken dolgozó vállalkozótól szereztük meg, és a szakértői intézetbe küldtük, vizsgálják meg rajta a DNS-nyomokat. De erre mindezidáig nem került sor. Miért épp a feszítővas? Korábban csak annyit lehetett tudni, hogy Balla Irmát valamilyen botszerű eszközzel gyilkolták meg. Szóba került a laptop is, ám azt hamar kizárták.

– A pajszert épp D. Lajos említi a vallomásában – mondja az ügyvéd, aki azt kifogásolja, hogy miért nem végzik el D. Lajos vallomása alapján is ugyanazt a bizonyítási eljárást, amelyet a törvény úgy hív, hogy „intézkedés eljárási cselekmény elvégzése iránt”.

– Ez azt jelenti, hogy D. Lajos DNS-ét is meg kellene vizsgálni, végig kellene járni a helyszínt a vallomása alapján, el kellene végezni mindazokat a vizsgálatokat, amelyeket Sándor esetében végigcsináltak. De nem ez történik. Ehelyett pingponglabdaszerűen dobják egymásnak az ügyet: bíró az ügyésznek, ügyész a bírónak – foglalta össze az ügy kapcsán kialakult véleményét a vádlott védője.

Van azonban valami, ami D. Lajos bűnösségét is megkérdőjelezi. Az indíték. A házból ugyanis nem tűnt el semmi jelentős, néhány apró tárgyat kivéve. Ilyen például a mobiltelefon. Nem tűntek el az ékszerek, de még Balla Irma bankkártyája sem, pedig ott volt mellette a bankkártya kódja is, így könnyedén hozzá lehetett volna jutni a pénzéhez. Különös, és kétségkívül kizárja, hogy rablógyilkosság történt volna.

De vajon miért tett akkor D. Lajos vallomást? Kinek üzent ezzel? Mert könnyen meglehet, hogy vallomástétele üzenet volt… A címzett pedig érthetett belőle… ezt követően D. Lajos a vallomását gyorsan vissza is vonta.

Ez persze csak feltételezés, amelynek lényege az, hogy a gyilkosságot egy harmadik személy megrendelésére követhették el. Nem feladata sem az ügyvédnek, sem az újságírónak, hogy kinyomozza, ki ölte meg Balla Irmát. Annál inkább feladata a rendőrségnek.

Jobban mondva a feladata lenne. Ehelyett most ott tartunk, hogy van egy vádlott, aki tagad, és aki a halál legvalószínűbb időpontja, valamint a mobilszolgáltató cellainformációi szerint nem követhette el a gyilkosságot, és van egy tanú, aki viszont, bár senki nem gyanúsította gyilkossággal, előbb magára vállalta, majd vallomását visszavonva tagadta a vádat.

Balla Irma gyilkosa máig ismeretlen. Csak egyet látunk, hogy a magyar igazságszolgáltatás tehetetlenségéről ismét lehullott a lepel.

Hernádi Zsuzsa