A vád: alku
Kenőpénz átadása közben érték tetten Varga Gergely X–XVII. kerületi ügyészt a Központi Nyomozó Ügyészség emberei. A Népszava értesülései szerint Varga még 2007-ben csalás miatt vádat emelt egy nő ellen, akivel Ihász Sándor fővárosi főügyész tájékoztatása szerint ezt követően „megengedhetetlen módon egyezkedni kezdett arról, hogy anyagi ellenszolgáltatásért felfüggesztett szabadságvesztést indítványoz a számára.” A bulvárlapok mindeközben azt is tudni vélik, hogy más jellegű ellenszolgáltatásra is sor került Varga és a megvádolt nő között. Varga Gergelyt azonnali hivatalvesztéssel sújtották, és „fontosabb ügyben intézkedő hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette” miatt büntetőeljárást kezdeményeztek ellene.
Varga Gergely neve nem cseng ismeretlenül. Sokan emlékezhetnek rá, hogy a fiatal ügyésznek már „volt valami ügye” korábban is. Tekintsünk vissza.
„Gond van, itt van két tanú”
2006. szeptember 21. Két testvér tart hazafelé Budapesten, a Nagydiófa utca felől a Rákóczi út irányába. Éjfél körül járhat az idő. A fiúk az őszödi szónok napokkal azelőtt kiszivárgott beszéde miatt kialakult Kossuth téri tüntetésen vettek részt, onnan tartanak otthonukba. Mikor elérik az útkereszteződést, minden előzetes felszólítás nélkül azonosítószám nélküli rohamosztagos rendőrök bukkannak elő. Az idősebb testvért, Kruchina Károlyt sokkolóval földre viszik és ütik-vágják, ahol csak érik. Fivére megpróbálja tisztázni a helyzetet, mire az álarcos csürhe gumibottal neki is megadja, ami jár. A Demszky Gábor által később ezért kitüntetett Gergényi Péter országos rendőrfőkapitány legényei megbilincselik a két fiút, majd egy harmadik elfogott, B. Barnabás mellé térdepeltetik őket, hamarosan az is kiderül, hogy miért: legalább három ember kell a csoportosan, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettének megállapításához, amivel a két testvért és B. Barnabást megvádolják.
A rendőrök a X. kerületi kapitányságra viszik őket, ahol csatlakoznak az őrizetbe vett tüntetők és ötletszerűen az utcáról összefogdosott emberek egyre népesebb hadához. „Két rendőr meghalt, holnap már lövünk!” – ordítják a csuklyások, gumibottal és a kezük ügyében lévő pajzsokkal oda-odacsapva a gyanúsítottaknak, majd nyilván a „szolgálunk és védünk” jegyében közlik az ügyvédet kérő elfogottakkal, hogy „ez nem Amerika, kisköcsögök, nincs ügyvéd!”
A rendőrtanúk hamis vallomásai alapján a Budapesti Nyomozó Ügyészség rögtön előzetes letartóztatásukat indítványozta. Ám míg a többi tüntetőt a rendőrök vallomásai alapján minden mérlegelés nélkül előzetesbe is helyezték, Kruchináék esetében akadt két szemtanú. Az illetékes ügyésznő a fiúk elmondása szerint idegesen telefonált a felettesének. „Gond van, itt van két tanú.” Ám nem csupán a két tanú jelentett gondot a szépen megkomponált ügyben. A bírósági tárgyaláson a hallgatóság soraiban több rendőr ült, és miután Kruchináék tárgyalását berekesztették, közülük egy arrogáns férfi fenyegetni kezdte a két testvért, hamis tanúzással vádolva őket, mivel bántalmazójukként határozottan felismerték és azonosították S. Gábort.
Az Index.hu internetes hírportál munkatársa jelen volt, amikor Varga Gergely – így nevezik az ideges, hamis vádról kiáltozó férfit – azt állította, a tanúk csak saját sérelmük okán tettek terhelő vallomást S. Gáborra, valamint kijelentette azt is, hogy „bennfentesként” pontosan tudja, hogy kik bántalmazták az elfogottakat, de a tárgyaláson nem ők ültek a vádlottak padján. A médiaszereplés átka, hogy könnyen felismerik a sokat szereplő embert. Varga Gergely is hamarosan megtapasztalhatta eme tézis igazságtartalmát: kiderült, ő a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
Csak magánemberként
Varga, akit 2008. január elsejével neveztek ki a posztra, fecsegése miatt védekezésre kényszerült. Ekkor már határozottan tagadta, hogy valós információi lennének a rendőri túlkapások valódi tetteseiről, illetve kifejtette azt is, hogy „magánszemélyként” volt jelen a tárgyaláson. Apró gondot okozott Varga számára, hogy Kruchináékkal folytatott beszélgetését rögzítették. A dialógus az Index birtokába került felvétel alapján a következőképpen zajlott Varga, Kruchináék, valamint egy szintén ok nélkül bántalmazott külföldi állampolgár, az orrtörést elszenvedő Angel Mendoza között: „Varga Gergely: Nem az elkövetők ülnek a vádlottak padján. Én ennyit állítottam, és pont. Kruchina Károly: Honnan tudod, hogy nem ők voltak? V. G.: Rendőr kollégáktól. Angel Mendoza: Ez neked készpénz? V. G.: Ez nekem készpénz, én ügyészként dolgozom egyébként, elmondom, hogy teljes legyen a kép, és tudom, hogy kik az elkövetők. Ennyi. K. K: Ha ügyészként dolgozik, és tudja, hogy ki az elkövető, nem lenne kötelessége… V. G.: Bocsánat, nem, mert én hivatali hatáskörömben nem szereztem tudomást az elkövetőkről. Most én magánszemélyként voltam jelen a tárgyaláson.” Ha átlépünk azon a Varga Gergely érveléséből kitűnő sajátos logikán – hogy az ügyész csak reggel nyolctól délután négyig, munkaidőben köteles azokat a tényeket felfedni, ami megakadályozhatná, hogy ártatlan emberek kerüljenek bíróság elé, nem mellékesen az ügyészség 95 százalékos vádhatékonysága alapján – akkor is marad a tény, hogy az ügyet tárgyaló hírneves Cserni János bíró is úgy fogalmazott: a rendőrök némelyike minden kétséget kizáróan hazudott az eljárás során. Ezt persze az azonosítószámait „véletlenül elhagyó” rendőrség természetesen kikérte magának, és a nagy hangzavarban a feledés jótékony homálya borult Varga Gergely állítására.
A Kruchina fivérek elleni eljárást megszüntették, az Index.hu által közölt hangfelvétel miatt 2008 januárjában pedig fegyelmi eljárást kezdeményeztek Varga Gergellyel szemben, felfüggesztették szóvivői tisztségéből, ám csupán megrovást kapott, ami a létező legenyhébb, rosszallást kifejező fegyelmi büntetés – dacára annak, hogy Varga hatalmas károkat okozott az ügyészség renoméjában. Ezt követően Varga Gergely visszatért kiindulási helyére, a X–XVII. kerületi ügyészségre. A Deport 56 ugyan feljelentést tett Varga ellen mentő körülmény elhallgatása miatt, az ügyészség felvállalva az utóvédharcokat, elutasította a Varga ellen benyújtott feljelentéseket.
Végjáték
Ihász Sándor fővárosi főügyész július 30-i, a legújabb Varga-ügyről tartott sajtótájékoztatón fontosnak tartotta leszögezni: a korábbi sajtóhírekkel ellentétben nem akarták eltussolni az ügyet, csupán a fegyelmi eljárás befejezéséig vártak annak nyilvánosságra hozatalával.
Fazekas Géza szóvivő az MTI-nek leszögezte: Varga Gergelyt egy bevásárlóközpontban, a pénz átadása közben érték tetten, de a hatszázezer forint kenőpénzen kívül más bizonyítékaik is vannak, amelyek Varga bűnösségét alátámasztják.
A volt kerületi ügyész Zuschlag Jánost idéző magabiztos könnyelműséggel keveredett bele a számára karrierje és vélhetően szabadsága végét jelentő vesztegetési ügybe. A nőről, aki Varga vesztét okozta, keveset tudni, egyelőre az sem derült ki, hogy vádalkut kötött volna az ügyészséggel Varga lebuktatása fejében, erről senki sem hajlandó nyilatkozni. Az is nyitott kérdés, hogy az ügyészként nem éppen rosszul kereső Varga miért csupán a még kéthavi bérét sem jelentő hatszázezer forintot kért a csalásért eljárás alá vont nőtől, holott tudta, milyen óriási kockázatot vállal cselekményével.
Mondhatnánk azt is, vagy nagyon magabiztos volt vagy nagyon naiv. Vagy nem hitte volna, hogy figyelnek rá.
Udvarhelyi István
