Még kishírre sem méltatták a lapok a minisztérium legújabb döntését: év végével a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) átvesz 300 falugazdászt, további százat pedig nyugdíjba küldenek. A döntés újabb lépés a falugazdász-hálózat ellehetetlenítésében. A szakemberek ugyanis innentől az egyes települések helyett az MVH megyei központjaiban ülnek majd, munkájuk az uniós támogatások ellenőrzése és kifizetése lesz, vagyis aligha lesz lehetőségük érdemi tanácsadó-feladat ellátására. A minisztérium azt mondja: a gazdák majd használhatják az Agrárkamara tanácsadói hálózatát. Csakhogy míg a falugazdászok ingyen álltak a kistelepüléseken élők rendelkezésére, az Agrárkamara díjat számol szolgáltatásaiért.

Nem ez az első kísérlet a kisfalvakban működő ingyenes tanácsadói rendszer megszüntetésére. Valójában az elmúlt években folyamatosan nyesegették a falugazdász-hálózatot. 2003-ban még 1086 falugazdász dolgozott az országban, 2004-re ez a létszámot 863-ra, 2005-re 650-re csökkentették. A jelenlegi újabb leépítés annak ellenére történik, hogy a 2005-ös nagy agrárdemonstráció után a kormány szerződésben vállalta: az akkori szinten megőrzik a hálózatot. Ám úgy tűnik, az agrárvezetés most már nem tartja fontosnak a kisgazdaságok segítését, életképességük biztosítását.

Óriás birtokok óriás vevőknek

A falugazdász-szervezet felszámolása szervesen illeszkedik a kormány néhány hete indított nyílt offenzívájába, amelyben megpróbálják átrendezni a birtokviszonyokat a nagygazdaságok javára.

Majd két évtizedes adok-kapokról van szó. Emlékezetes: a rendszerváltozás után megszüntették a téeszeket, állami gazdaságokat, földjeiket visszakapták korábbi tulajdonosaik, vagy az államra szálltak. Maguk a szervezetek ugyanakkor megmaradhattak, ha átalakultak mezőgazdasági részvénytársasággá – ám onnantól csak bérelt földeken gazdálkodhattak.

Ezek a nagyüzemek azóta próbálják elérni, hogy tegyék számukra lehetővé a földvásárlást vagy legalábbis a kedvezőbb, hosszú távú, kiszámítható bérleti lehetőségeket. A gazda-érdekképviseletek ugyanakkor tiltakoznak minden efféle próbálkozás ellen, mondván, hogy a nagyüzemek így is sokkal erősebbek, gazdagabbak, mint a kisgazdaságok, újabb és újabb térnyerésük megfojtja az egyéni gazdálkodókat.

Ebben a huzavonában jelentette a status quót a magyar kormány legrégebben hatalomban levő minisztere, Gráf József. Aki ugyan a nagyüzemi lobbi embere – kinevezése előtt a téeszből átalakul Szabadszentkirályi Mezőgazdasági Rt. elnöke volt – ám hajlandó mérlegelni a másik oldal érveit is. Miniszteri székbe ültetése, 2005 óta nem is volt Magyarországon átfogó gazdatüntetés. Úgy tűnik, ezt az egyensúlyt most nem sajnálja felborítani a vesztét érző kormányzat.

Óvatosan, fű alatt valójában már egy-másfél éve megindult a magyar birtokszerkezet átalakítása. Ekkor jelentek meg a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. első pályázatai, amelyekben mesterségesen létrehozott óriásbirtokokra várták az ajánlatot. A módszer lényege az volt, hogy a megyékben egy csomagban hirdették meg az állami földterületeket eladásra vagy hosszú távú bérleti szerződésre. Akkor is egy csomagban, ha a földeknek semmilyen kapcsolatuk nem volt egymással. Zalában például hét falu határában adtak el egy tucatnyi tagból álló, 900 hektáros „nagybirtokot”, amelynek szélső pontjai 30-40 kilométerre voltak egymástól (Demokrata, 2008/47). Ekkora birtokokra pályázni kisgazdaságoknak esélyük sem volt, hisz képtelenek előkeríteni a 300-400 milliós vételárat. Komárom-Esztergom megyében a helyi gazdák azt gyanították, hogy a közismert MSZP-támogató Leisztinger Tibor számára írták ki a pályázatot. Zalában a fideszes megyei önkormányzat is jelentkezett a földekért. Az volt a szándékuk, hogyha nyernek, egy-egy falu határának megfelelő, kisebb birtokokra bontják az óriás földterületet, és továbbadják azokat a gazdák számára. Ám a pályázat elbírálásakor nem őket, hanem egy befektetői csoportot hirdetett győztesnek a vagyonkezelő, ami mögött felfedezhetők Nagy Imre, az utolsó KISZ-titkár cégei.

A nyilvánvalóan csalfa szándékkal meghirdetett árverések ellen hangosan tiltakoztak a helyi gazdák, és a Magyar Gazdakörök Országos Szövetsége (Magosz) is. Ennek eredményeként nyár elején a borsodi Takta-vidéken az MVH visszavonta már meghirdetett pályázatát.

Összességében azonban például tavaly 30 ezer hektárnyi földet hirdetett meg ily módon a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Földtámogatás föld nélkül Most úgy tűnik, eljött a gátlástalan nyomulás időszaka. Két hete a kormány bejelentette: azok a nagyüzemek, amelyek állami földet bérelnek, december végéig kérhetik a szerződés húsz évvel történő meghosszabbítását. Semmi pályázat, egyszerűen csak be kell nyújtaniuk a kérelmet a hivatalba, amire automatikusan megkötik a szerződést. A kormány azzal indokolta a gesztust, hogy a nagyüzemek számára is meg kell teremteni a kiszámítható gazdálkodás feltételeit, márpedig félő, hogy a következő években – a külföldieknek szóló földeladási tilalom kifutásával – tőkeerős nemzetközi befektetők jelennek meg a magyar földpiacon, akik elszipkáznák a birtokokat a pályázatokon.

Valójában azonban – állami földekről lévén szó – az állam később is írhatna úgy ki pályázatot, hogy az elbírálásnál előnyben részesítse a jelenlegi bérlőt, sőt később is megtehetné azt, amit most, hogy egyáltalán nem ír ki pályázatot. Külföldiek helyett tehát a pánikszerű hosszabbítás inkább a magyar kisgazdaságok ellen szól. A kormány attól fél, hogy a következő, vélhetően polgári kormányzat a bérleti szerződések kifutásával a kisgazdaságok számára is elérhetővé teszi a jelenleg nagybirtokok által bérelt földeket.

Hogy ki a bérlő, nem csak a „földéhség” miatt fontos. Az uniós támogatások ugyanis szintén a föld használóját – vagyis bérelt földek esetén a bérlőt – illetik meg. Hogy ez mennyire eltéríti a támogatások kifizetését a földtulajdonviszonyoktól, mutatja, hogy a Magyarországon kiosztott támogatások 65 százalékát öt-hétezer gazdálkodó – vagyis a nagygazdaságok – veszik fel. A maradék 35 százalékon egyébként 170 ezer kisgazdaság osztozik…

Ám a bérleti viszonyok manipulálásánál is súlyosabb csapást jelent a kisgazdaságokra az úgynevezett SPS-rendszer 2010. januári bevezetése. Erről három hete döntött a kormány. Az SPS jelentése „egyszerűsített kifizetési rendszer” (single payment scheme). Ennek megfelelően lényege, hogy a támogatásokat nem az aktuális földterülethez és nem is megtermelt termékmennyiséghez kötve fizetik, hanem a korábbi években szerzett jogok alapján. A kormányzat arra hivatkozik, hogy a rendszer egyszerű, olcsó, áttekinthető – nem kell minden évben földterületet mérni, vizsgálni, hogy valóban művelés alatt áll-e a terület. S valóban ezt használja az összes régi uniós tagállam.

Csakhogy a magyar kormány korábbi döntése szerint a kifizetés alapjául szolgáló jogokat (az úgynevezett történelmi bázisjogosultságot) a föld 2006-os művelési viszonyai határozzák meg. Arról pedig már volt szó, hogy ez hogy oszlik meg nagy- és kisgazdaságok között. Az SPS-rendszer bevezetése tehát az akkori jogosultak számára bebetonozná a támogatási viszonyokat, a földtámogatások kifizetését végleg elszakítaná a földhasználattól, hatalmas versenyhátrányt okozva az induló, fejlődő gazdaságoknak.

Jellemző egyébként, hogy a gazdálkodók csak utólag, 2007-ben értesülhettek arról, hogy a 2006-os földhasználati viszonyok lesznek az alapjai a későbbi uniós támogatásoknak. Így aki közel volt a tűzhöz, rengeteg birtokot bérelhetett, a többség viszont csak utólag értesülhetett, hogy erről a lehetőségről is lemaradt…

Hatékonyság kontra falvak

Az SPS bevezetésével kapcsolatban a kormányzat másik érve, hogy így az állattartók is jutnak valamiféle támogatáshoz. Brüsszel ugyanis nem hajlandó támogatni a sertés-, baromfi -, juh-, marhatartást (pontosabban a marhát csak a tejre fizetett támogatásokon keresztül), így azok napjainkra kizárólag a nagyüzemekbe szorultak vissza. Jelenleg már a magyarországi sertésállat-állomány 70, a tejtermelés 90 százalékát ipari körülmények között állítják elő, a magánházakból, kisgazdaságokból gyakorlatilag eltűntek a háziállatok. Vagyis ha a földek többségét bérlő nagyüzemeket az SPS-en keresztül támogatják, azzal az állattartást is fellendíthetjük.

– Manipulál és magyarázkodik a kormány, valójában az elmúlt években épp elvonták az állattartás támogatására fordítható összeget – magyarázza Obreczán Ferenc, a Magosz főtitkára. – Az uniós támogatások nemzeti része, az úgynevezett top-up kifizetését ugyanis a nehéz költségvetési helyzetre hivatkozva épp az idei évtől vonta el a kormány. A Magosz korábban azt javasolta: ezt az összeget kellene a valóban nehéz helyzetben levő állattartás javára átcsoportosítani.

A kívülállók kedvéért: a top-up azt a pénz jelenti, amit a 2004-es uniós csatlakozás óta a magyar költségvetés adhat a mezőgazdaság számára, mégpedig azért, mert Brüsszel kezdetben csak a nyugat-európai támogatási összeg 25 százalékát adta oda a keleti új tagállamok gazdálkodóinak, amit fokozatosan, 2013-ig emel 100 százalékra. A nemzeti kormányok azonban lehetőséget kaptak, hogy addig is saját forrásaikból felkerekíthessék az összeget. Magyarország mintegy 60 milliárd forintnyi kiegészítésről döntött. Ezt a tételt csapolták meg először 2007-től, majd szüntették meg teljesen 2009-ben.

– Nagyon nehéz dolga lesz a jobboldali kormánynak, de keresni fogjuk a módját, hogy a most kötött szerződéseket érvénytelenítsük – szögezi le Obreczán Ferenc.

Vissza kell ugyanis adni a lehetőséget a kisgazdaságok számára is, hogy fejlődjenek. Mert lehet, hogy a nagygazdaságok a legtöbb ágazatban olcsóbbak, eredményesebbek kis társaiknál, ám a közgazdasági hatékonysági szempontok nem adnak választ arra: mi legyen a falvakban élő embermilliókkal? Végül is pont ez utóbbi szempontot követve találta fel Brüsszel 1960-ban a mezőgazdaság állami támogatásának rendszerét. Arról nem is beszélve, hogy a jelenlegi kedvezményrendszer bebetonozásával annak lehetőségét is elvesszük, hogy az igazán jó kisgazdaságokból egyszer nagyok lehessenek…

Kárász Andor