Bár a budapesti Moszkva tér többek között Horváth Csaba jelenlegi főpolgármester-helyettes és Kóka János SZDSZ-es frakcióvezető által is megígért újjáépítése továbbra is távoli álomnak tűnik, a közelében hamarosan új városközpont létesülhet.

A fővárosi II. kerületi önkormányzat ugyanis részben az úgynevezett bel-budai városközpont fejlesztésére nyert pályázati pénzből, részben saját költségvetésének terhére többek között sétálóutcává építi át a Lövőház utca egyik szakaszát, megújul a Mechwart tér, kibővül a Marczibányi téri Művelődési Központ, hogy csak néhányat említsünk a Bel-Buda városközpont lépései közül.

– Közel két éve kezdtük el a munkát, 2007 végén, 2008 elején alig négy hónap alatt kellett elkészíteni a pályázatot. Akkor úgy volt, hogy másfél milliárd forintos támogatást is elnyerhetünk, az eredeti terv ennek megfelelően készült, később kiderült, hogy a maximálisan megkapható összeg 950 millió – nyilatkozta a Demokratának a nehézségekről Dankó Virág, a II. kerület alpolgármestere. – Így tehát a pályázat első és második fordulója között át kellett dolgoznunk az anyagot úgy, hogy a főbb elemek nem változhattak, csak a műszaki tartalom módosulhatott. Az eredeti terv 1,7 milliárdos fejlesztésről szólt, ebből 200 millió forint lett volna a kerület önrésze, végül 1,35 milliárdra sikerült csökkenteni a költségeket, amiből 400 millió forintot fedez az önkormányzatunk.

A fejlesztés két, talán leglátványosabb eleme, hogy sétálóutca lesz a Lövőház utca Márkus vendéglő és Káplár utca közötti szakasza, valamint megújul a Mechwart liget. Itt az elavult szökőkút helyett korszerű és környezetbarát, víztakarékos szökőkút létesül, átépülnek a játszóterek, felújítják a burkolatot és a növényzetet is részben kicserélik. Mindemellett kibővül a Marczibányi téri Művelődési Központ, a műemléki védettségű Krisztus Király-templom rekonstrukciójának keretében felújítják a templom lépcsőjét, és egy olvasóterem kialakításával látogatható lesz a Központi Statisztikai Hivatal könyvtára, lehetőség nyílik könyvkölcsönzésre és a Magyarországon megjelenő összes folyóirat elolvasására is.

A területen emellett tíz utcában korszerűsítik a közvilágítást, több utca csillapított forgalmú lesz, hét újabb térfigyelő kamerát helyeznek ki és több kerékpártároló is létesül a területen.

– A lakossági fórumon és a helyszínbejárásokon érzékelhető volt, hogy például a közlekedés átszervezésénél vannak kerékpárospártiak, gyalogospártiak és autópártiak. Természetesen nem lehet mindenkinek megfelelni, de igyekeztünk összehangolni a véleményeket, érdekeket, hogy a lehető legtöbben érezzék úgy, jobb lesz az életük a változásoknak köszönhetően – mondta Dankó Virág. – Többen attól tartottak, hogy ha a sétálóutcában kávézók, éttermek nyílnak, akkor hangosabb lesz a környék, de mindvégig hangsúlyoztuk, hogy nem vigalmi negyedet szeretnénk, hanem minden korosztály számára használható közösségi teret. Egy olyan polgári hangulatú kerületben, mint a miénk, szükség van ilyenekre. Emellett vállalt cél az is, hogy az ezen a szakaszon található kisebb boltok, kiskereskedelmi egységek forgalma növekedjen. Hozzáteszem, bár a beruházás jövő év végén lezárul, azt szeretnénk, ha a fejlődés folyamatos lenne, és részben az önkormányzat, részben az itt élők jóvoltából azt követően is tovább épüljön, szépüljön a környék.

A Bel-Buda városközpont a tervek szerint 2010 végére készül el, így a pályázat néhány héten belül várható, hivatalos lezárása után lényegében azonnal megindulhat a mintegy egyéves építkezés. A II. kerületben azonban nem ez lesz az egyetlen jelentős változás ebben az időszakban. A kerület kertvárosias részén, a mintegy 18 ezres lakosságú Pesthidegkúton több évtizede várták az ott élők, hogy a sokak által „aranyásó faluként” emlegetett, a környékhez nem méltó, lerobbant városkapu megújuljon.

A korábbi ciklusokban gigantikus, többmilliárdos tervek is születtek, ám tervrajzokon kívül végül semmi nem készült el ezekből. Ebben a ciklusban azonban változott a helyzet: a kerület vezetése úgy döntött, hogy a környékhez illő központot épít a városrésznek: a lerobbant épületek helyén az első ütemben park létesül, majd a második ütemben egy kisebb szolgáltatóházat építenek, amelyben néhány kis üzlet mellett egyebek között helyet kap az okmányiroda kirendeltsége is. A parkban tanösvény lesz az iskolások számára, a parkolási gondokat új parkoló enyhíti, hétvégénként pedig az elképzelések szerint gazdapiac működik majd, ahol a termelők maguk árulhatják termékeiket.

A beruházás első, mintegy 64 millió forintba kerülő üteme már megkezdődött a bontással, s 2010 második felére már látványosan megújul a környék. Persze nem Magyarországon lennénk, ha nem akadnának nehézségek. Néhány ingatlan bérlője ugyanis a reális, értékbecslő által megállapított értéken túl jelentős összeget, milliókat szeretne kiharcolni az önkormányzattól. Ahol nem született megegyezés, ott a bíróság dönthet, s bár az önkormányzat sikere szinte borítékolható, mindez lassítja a teljes megvalósítást.

Van azonban, ahol nincs ilyen probléma: idén év végén adhatják át a pesthidegkúti mentőállomást, amelynek alapkövét a múlt héten tette le Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere és Göndöcs Zsigmond, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója. A beruházásra azért volt szükség, mert erre a környékre az innen mintegy 15 kilométerre fekvő Alkotás útról jártak ki eddig a mentők, ami – a budapesti forgalmat figyelembe véve – nemegyszer félórás utat jelentett. Így azonban a Pesthidegkúton és az agglomerációban élő mintegy negyvenezer emberhez percek alatt kiérkezhet az orvosi segítség.

A kerületi önkormányzat egy telekkel, valamint közel százmillió forinttal járult hozzá az építkezéshez, az Egészségügyi Minisztérium és az Országos Mentőszolgálat pedig harmincmillió forintot adott, valamint vállalta a kétautós mentőállomás működtetését. Ez egyébként az egyetlen mentőállomás, ami az elmúlt öt esztendőben Budapesten épült.

A II. kerületben tehát, bár évek óta önkormányzati megszorításokról hallani, új lendületet vett a fejlődés. Ennek pedig már a ciklus végére, 2010-re látványos jelei lesznek.

–bp–


Példát mutatnának

Ma, amikor csak megszorításokról, bezárásokról és közben milliárdos állami és fővárosi eladósodásról lehet hallani, példát szeretnénk mutatni: lehet eladósodás nélkül, a meglévő kereteken belül is fejlődni – mondta a Demokratának Láng Zsolt, a II. kerület fideszes polgármestere.

– Három nagy beruházásba is belevágtak. Amikor egyre kevesebb pénz jut az önkormányzatoknak, hogyan telik fejlesztésekre is?

– 2006 októbere után az önkormányzat működésének minden területét átvilágítottuk. Nem zárunk be intézményeket, sőt felújítunk és kiemelt színvonalon működtetünk, de a pénzeszközök és az emberi erőforrások legcélszerűbb és leghatékonyabb formáját alkalmazzuk. Olyan változtatásokat vittünk véghez, amelyeket elődeim nem mertek, vagy nem tudtak megtenni. Így van lehetőségünk arra, hogy a felszabaduló anyagi forrásokat fejlesztésekre, a kerületben élők életminőségének javítására fordíthassuk. Ma, amikor csak megszorításokról, bezárásokról és közben milliárdos állami és fővárosi eladósodásról lehet hallani, példát szeretnénk mutatni: lehet eladósodás nélkül, a meglévő kereteken belül is fejlődni. Ehhez azonban sok munkára, a csökkenő pályázati lehetőségek maximális kihasználására és nem utolsósorban tisztességre van szükség.

– A jövő évre tervezett megszorítások nem veszélyeztetik a beruházásokat?

– Mindenki tart a beígért 120 milliárdos önkormányzati elvonástól. A legrosszabb az, hogy részleteket nem lehet tudni, szokás szerint a szocialisták alkudozása zajlik a háttérben. Abban biztos vagyok, hogy a kerületi, települési önkormányzatoktól nincs mit elvenni, az ÁSZ jelentése szerint ötből négy már most veszélyesen el van adósodva. A II. kerületben a költségvetésünk egyharmada jelenleg is az önként vállalt, magyarul jogszabályilag nem kötelező, de az itt élők számára elengedhetetlen feladatok teljesítésére fordítódik. Például a gimnáziumaink fenntartására, a városrendészetre, vagy az egészségügyi ellátásra. Mit lehet még ezen szorítani? Büszke vagyok arra, hogy a II. kerületnek nincs adóssága, miközben 200 millió forintért újítunk fel rendelőket, átadtuk Budapest legszebb egészségházát a Rét utcában, mentőállomást építünk Pesthidegkúton, bölcsődét építünk és óvodákat bővítünk, folyamatosan bővítjük játszótereinket, zöld felületeinket.

– Mik a további tervei?

– Az elkövetkező időszakban is mindent meg fogok tenni a kiegyensúlyozott, minden kerületben élő számára érezhető fejlődés érdekében. Bízom benne, hogy jövő ősszel a 2006-os választási programom minden ígéretével el fogok tudni számolni a kerületben élőknek. De az kőbe van vésve, hogy továbbra sem fogunk hiteleket felvenni és eladósítani az önkormányzatot.