Érdemes néhány gondolat erejéig áttekinteni, hogy mi vezetett a magyarság őstörténetének elszánt kereséséig, amelyben ma már százezrek vesznek részt. Az MTA-nál megállt az idő, az 1860-as évektől Josef Budenz és Paul Hunsdorfer által erőltetett finnugor elméletet magára valamit adó nyelvész ma már nem veszi komolyan, legyen az az oxfordi egyetemen tanító olasz Angela Marcantonio, vagy az amszterdami egyetem tanára, Marácz László. Eközben akadémikusaink homokba dugják a fejüket, egymással egyetértésben ismételgetik ugyanazt, amiben jószerével már maguk sem hisznek.

Némi párhuzammal hasonló a helyzetük, mint amikor az 1980-as évek Magyarországán az iskolákban még a szovjet felszabadítók dicsőségét és a kommunizmus küszöbönálló, világméretű diadalát oktatták, miközben az MSZMP felső vezetése már hatalmának átépítésére készült az újraindítani tervezett kapitalizmusban.

A tanárokra kényszerített torz történelmi tananyagot megalapozott ismereteik következtében ma már sok esetben az általános iskolák felső tagozatában sem fogadják el tanárok és diákok. Vajon meddig mehet ez így? A választ az élet adja meg azzal, hogy gombamód szaporodnak az ősmagyar viseletet forgalmazó boltok, a magyar (rovás)írással foglalkozó iskolai és iskolán kívüli szakkörök, amelyek országhatártól függetlenül a Kárpát-medence minden szegletében fel készítik tanulóikat a versenyekre, ahol ebbéli tudásukat összemérhetik.

Terjednek a rovásfeliratos helységtáblák a Felvidéktől Erdélyig, már láthatók jelei az idegen hangsúllyal ejtett szavak visszamagyarításának is, terjed a magyar szavak használata. Megismétlődni látszik az 1830-tól 1848-ig tartó reformkor.

Minderre már nem lehet azt mondani, hogy ennyi ember, tanár, népművelő csupán álmokat kerget, amikor ráadásul olyan tudósok könyveiből készül fel, mint a már elhunyt Torma Zsófi a, Fischer Károly Antal, Fehér Mátyás Jenő, Badiny Jós Ferenc, Magyar Adorján, Forrai Sándor, a köztünk élő Aradi Éva, Bakay Kornél, Kiszely István, Bárdi László és még sokan mások.

Bár a hivatásos kételkedők és emberjogista multikulturálisok gúnyos kézlegyintéssel intéznék el, mégis szemet kell szúrjon az évente megtartott ópusztaszeri rendezvény növekvő népszerűsége, a tavalyi kunszentmiklósi Kurultáj és az idei Magyarok Szövetsége szervezte bösztörpusztai Magyarok Országos Gyűlése kirobbanó sikere. Az utóbbi rendezvényen a résztvevők száma becslések szerint meghaladta a kétszázezer főt.

Ha a töretlen szakmaiságot nem is minden esetben kérhetjük számon az ilyen tömegrendezvényeken, és az elő-előforduló szervezési hiányosságoktól eltekintünk, érdemes összevetni az idei bösztörpusztai gyűlést más, hasonló méretű összejövetelekkel. Mivel a helyszínre csupán egyetlen keskeny aszfaltút vezet, nem volt lehetőség a szembejövő forgalom miatt előzésre, a végeláthatatlan sorban araszolók mégsem zavarták a vidék nyugalmát a türelmetlenek máshol megszokott tülköléseivel.

Nem volt nyomulás, és a környéket nem kellett hatóságilag lezárni, hogy a bent lévőket megvédjék a puszta elszórt lakosságától, vagy fordítva. Nem voltak botrányok, verekedések, és bár számtalan termelő kínálta magyar italait, nem voltak részegek és támolygó fiatalok sem. Senki nem rondította össze a terepet, ami folyamatos gondot jelent a multikulti fesztiválok esetében. Nem volt szemét, úton-útfélen eldobált üres üveg. Szólt viszont a magyar népi és könnyű zene, de nem volt szükség a látogatókat őrületbe kergető elviselhetetlen hangerőre.

Bár a vízszolgáltatás hiányosságai következtében aligha volt lehetséges a napi többszöri tisztálkodás, az egyik fiatal barantás mégis arra kérte a hozzá fordulókat, hogy ennek ellenére ne mártózzanak meg a közelben futó patakban, mert a Kiskunsági Nemzeti Parkot védeni kell. Másutt az ilyen figyelmeztetést gúnyos hahota követi, itt azonban megóvták a patakot.

A tűző napon felállított több száz személyes előadói sátrakban égetett a forróság, ennek ellenére sem a Pusztaegyetem mintegy százötven előadója, sem a hallgatók tömegei nem elégedetlenkedtek. Utóbbiak a hőségre fittyet hányva órákon át hallgatták érdeklődéssel az ország gazdasági, politikai, történelmi helyzetének elemzéseit, a jelenlegi helyzetből kivezető utak felvázolását.

Nem voltak randalírozók, mert nem voltak ott azok sem, akik az ilyen cselekedeteket magatartásukkal, politikájukkal kiváltják. Ezzel szemben félelmetesen látványos volt az erőt sugárzó fegyelem és szervezettség, amellyel lovasok és gyalogosok százai vonultak fel, mutatták be tudásukat.

Lehet, hogy a színpompás ruházatok nem az utolsó gombig voltak azonosak őseinkéivel, előfordulhat, hogy az Istenünkhöz szóló imák szövege sem egyezett szó szerint az ezer évvel ezelőttivel, s hogy a szakácsok nem hiánytalanul használták fel elődeink receptjeit, mégis mindenki úgy érezhette, hogy személyesen is része és alakítója a közéletből fájdalmasan hiányzó hagyománytiszteletnek és magyarságtudatnak. Ennek meghatározó mozzanata volt a Fénykorona-szertartás a Szent Korona másolata mellett.

Hiába száműzte 2008. augusztus 20-án Szekeres Imre, az MSZP ideiglenesen kormányban tartózkodó honvédelmi minisztere a Szent Korona másolatát a tisztavatás eskütételéről.

Lassan, de megállíthatatlanul ébredezik Magyarország. Felnőtt egy nemzedék, amelyik az elmúlt két évtizedben megismerte a korábban tilalmi listára tett történelmi szakkönyveket, szíve és lelke kinyílt a magyar legendárium felé, és már így él, így gondolkozik. Magyarország jövője a nemzeti öntudatra ébredéstől függ, hiszen ahogy egy antik mondás tanítja, csak az nyerheti meg a jövőt, aki ismeri a múltat.

Bösztörpusztára nem a nosztalgiázni mentek magyarok százezrei, hanem erőt meríteni a ma és a holnap küzdelmeihez. Magyarország haza akar érni, vissza akar térni önmagához.

Szakács Gábor