Szív, tűz, akarat – új hősök születtek

Példátlan év a vízilabdában. Két hónapon belül rendeznek két világversenyt – Európa- és világbajnokságot – az olimpia évében, ami korábban még nem fordult elő a sportágban. Mivel a tavaly nyári fukuokai vébén győztes magyar csapat már megszerezte az ötkarikás induláshoz szükséges kvótát, a szövetségi kapitány rangsorolhatott az idei események között. Varga Zsolt azt leszögezte, nincs feláldozható verseny, egyiket sem hajlandó elengedni. Ugyanakkor tekintettel arra, hogy az olimpia mindenek felett áll, másfajta összeállítást választ a világeseményekre, így még ősszel eldöntötte: az Európa-bajnokságnak egy megfiatalított együttessel vágnak neki annak ellenére, hogy az ellenfelek a legerősebb összeállításban szállnak vízbe.

Aki követi Varga Zsolt edzői pályafutását, pontosan tudhatja, soha nem a „csak a részvétel a fontos” szellemben küldi vízbe játékosait, így gyanítható volt, hogy a fiatal csapattal is váratlan húzásra készül.

– Sokan kérdezték korábban, hogy elengedjük-e ezt az Európa-bajnokságot. Mindig azt mondtam, hogy nem. Százszázalékosan komolyan vesszük akkor is, ha fiatal a csapatunk. Nem tudok más célt elképzelni, csak azt, hogy nyerni akarunk, más kérdés, mi a realitás és hova jutunk. Ennek az Európa-bajnokságnak fontos szerepe volt abban, hogy a játékosok tudjanak fejlődni, a legjobb csapatok ellen próbálják ki magukat – mondta a szövetségi kapitány a kontinenstorna után.

Ahhoz, hogy megértsük, mennyire is értékes a megszerzett negyedik hely és kiderüljön, mennyire erőn felül teljesített a magyar csapat, érdemes pár statisztikai adatot mutatni. A tizenöt fukuokai világbajnokból nyolc játékost nem nevezett a kontinenstornára a kapitány, hatan utaztak a vb-győztes együttesből. Heten korábban Európa-bajnokságon sem szerepeltek még. Ahogyan arra Csurka Gergely, a szövetség kommunikációs vezetője is felhívta a figyelmet, összehasonlítva a többi nemzet csapatával, még klubszinten is jelentős hátrányban voltak a magyarok a nemzetközi kupasorozatokat (és így a rutint) tekintve: a horvátoknál a tizenöt játékos közül mindegyik játszik Bajnokok Ligájában, a spanyoloknál a tizenötből tizennégyen, az olaszoknál tizenketten, míg az Eb-n induló magyarok közül mindössze hatan. A csapat gerincét az U20-as világbajnokok alkották, hat junior győztessel – mellettük pedig pár rutinos játékos került a keretbe. Az Eb előtt a visszatérő center, Hárai Balázs 266-szoros válogatott, a többi 14 pólós összesen járt nagyjából ennyinél (pontosan 276-nál), voltak olyanok is, akik első felnőttvilágversenyükre készültek.

Nem csoda, hogy az elvárások tekintetében óvatosan fogalmaztak, a tisztes helytállás és a nyolc közé jutás szerepelt a kitűzött célok között a szövetség vezetése részéről. Ám ha az Eb előtti pár nyilatkozatot felidézzük, az biztos, hogy a stáb és a játékosok másként vélekedtek.

– Egy ilyen fiatal csapattól az várható el, hogy méltóan képviseljék a magyar vízilabdát, Magyarországot. Fegyelmezetten, óriási tűzzel játsszanak. Lehet, hogy még nem ők a legnagyobb és legképzettebb gladiátoraink, de azok lehetnek – jelentette ki Varga Zsolt a kontinenstorna előtt a szövetség honlapján.

Ezekre a rejtett üzenetekre utólag rákérdeztünk a negyedik helyezett csapat egyik kulcsjátékosánál, Vigvári Vincénél, aki egyébként tagja volt a fukuokai világbajnok együttesnek is.

– Akik jól olvasnak a sorok között, azok tudták észrevenni ezeket az utalásokat. A magam részéről én például nagyon óvatos voltam az elvárások kezelésével, mert most hatványozottan igaz volt, hogy nem tudtuk, mire számíthatunk. Bizakodtunk, mert tudtuk, ha mindenki elvégzi a feladatát, akkor valami nagyon jó is kisülhet ebből az egészből. Ezzel a lendülettel mentünk ki, és ahogy egyre jobban tudtunk játszani, belelovaltuk magunkat, hogy egész messzire juthatunk.

A húszéves Tátrai Dávid másfél éve még csak álmodozott a felnőttválogatottságról, a zágrábi Európa-bajnokság volt az első felnőttvilágversenye, ahol magabiztos játékával felhívta a figyelmet magára.

– Úgy gondolom, benne volt a pakliban ez az eredmény, bár valóban nehéz volt belőni, hova helyezhető el ez a csapat, mert ilyen összeállításban még soha nem játszottunk. Abszolút reális cél és megfogalmazott elvárás volt a nyolcba kerülésünk, onnantól minden egyes előrelépés a csodával határos, gondolok akár a négybe kerülésre is. Negyediknek lenni egy világeseményen, ahol 22,5 év az átlagéletkorunk, mindenképp nagy eredmény. Természetesen fájó, hogy ha már bekerültünk a négybe, nem sikerült éremmel hazatérnünk, de lesz még lehetőségünk nyerni. Fiatalok vagyunk, szükségünk van ezekre a pofonokra, hogy a földön maradjunk, és továbbra is a munkára és a fejlődésre koncentráljunk.

Bár ebben az összeállításban még nem szerepelt együtt a válogatott, ahogy Vigvári Vince és Tátrai Dávid elmondta, sokat számított, hogy a csapat gerince nemzetközi utánpótlás-világversenyeken játszott már együtt.

– Mindenkinek volt már bizonyos játékkapcsolata mindenkivel. Kellő lazaságot adott, hogy nem támasztottak nagy elvárást velünk szemben, mindez jó hangulattal párosult, ezért az elmúlt két hét jó élményként marad meg a csapatban – árulta el Vigvári Vince, míg Tátrai Dávid már kicsit a jövőbe is tekint. – Szerintem is előnyt jelentett, hogy a junior világbajnoki csapatból került be hat játékos. Sok pozitív közös élményünk volt már, jól játszottunk együtt, és mindez meglátszott most is. Hozzátéve, hogy a többiek is magas szintet képviseltek, mindenki megtalálta a helyét, tudta a szerepét, és így tudunk összeállni egységes csapattá. A jövőbeni cél az előrelépés, hogy ebben az összeállításban minél jobb eredményt tudjunk elérni.

Evés közben jön meg az étvágy, tartja a mondás, a fiatal pólóscsapat pedig egyre éhesebb lett a kontinenstorna alatt. Érezték, hogy akár csodát is tehetnek. Vigvári Vince úgy gondolta, a döntő is megugorható lehet.

– Még az első meccs előtti nap leültünk beszélni a csapattal és a stábbal, hogy mit is szeretnénk elérni az Európa-bajnokságon. Alapvetően azt tűztük ki célnak, hogy nyerjük meg a csoportban a Grúzia elleni meccset, és jussunk be a legjobb nyolc közé. Ha nem lettünk volna csoportelsők, kellett volna játszanunk nyolcaddöntőt, egy ki-ki meccsen pedig bármi megtörténhet. Ha nem is támasztottak nagy elvárásokat velünk szemben, szerettünk volna jól teljesíteni. Meccsről meccsre raktuk magasabbra a lécet, mi is szerettük volna tudni, mi a maximum tőlünk. Ha úgy vesszük, ezt a lécet többször is átugrottuk; azt gondoltam, akár a döntőig is elmegyünk, sajnáltam, hogy nem sikerült.

Vigvári Vince az egész tornán a válogatott húzóemberének bizonyult, sorsdöntő pillanatokban is számíthattak rá a társak.

– Örülök, hogy így tekintettek rám a társak, egyáltalán nem teherként, hanem lehetőségként kezeltem és próbáltam élni vele, örülök neki, ha sikerült.

A görögök elleni vereség és a grúzok elleni győzelem után jöttek az olaszok. Öttel kellett verni őket a csoportelsőséghez, ami egyből negyeddöntőt ért. Finoman szólva is lehetetlen küldetésnek tűnt, főleg, hogy tíz éve nem sikerült világversenyen legyőzni őket. Amíg itthon épp az Év Sportolója-gála zajlott, addig Zágrábban a fiatalok úgy döntöttek, inkább sporttörténelmet írnak. Pontosan öttel nyertek, amivel nemcsak az olaszokat sokkolták, hanem az egész Eb-mezőnyt, a teljesítményükre mindenki felkapta a fejét. A fiatal csapat pillanatok alatt téma lett, de még így sem fogadtak volna sokan arra, hogy az olimpiai bajnokokkal felálló szerbek ellen lehet esélye a „csikócsapatnak”. Jött az újabb cáfolat, ami után az ellenfelek és a szurkolók is elkezdték megtanulni a magyar neveket. A húszéves Tátrai Dávid így fogalmazta meg a siker egyik kulcsát:

– A magyar válogatottat képviselni mindig hatalmas megtiszteltetés és egyben teher is, mert van egy szint, amit hozni kell és nem lehet az alatt játszani. Meg kellett mutatnunk, hogy mi, magyarok, miért vagyunk régóta ilyen magas szinten vízilabdában. Ebbe nem fér bele, hogy bárkinek megremegjen a keze. Természetes, hogy fiatal csapat lévén több hibával játszottunk, és ha meglett volna a kellő rutinunk, akkor bizonyos helyzetekben nem hibázunk, de napról napra fejlődünk, amivel a magyar vízilabda is erősödik.

A horvátok ellen szoros meccset játszott a magyar csapat, de győzni nem tudott, azonban Tátrai Dávid úgy véli, fontos tapasztalatot szerzett.

– Megtapasztaltuk, milyen a horvátok ellen játszani Zágrábban, amikor fütyülik a himnuszunkat és minden mozdulatunk negatív reakciót vált ki a hazai közönségből. Meg kell tanulni ilyen atmoszférában is játszani, ezekkel a tapasztalatokkal tudunk majd előrelépni. Ugyanakkor azt is érdekes volt megtapasztalni, hogy a magyar szurkolóknak hála a legtöbb meccsen úgy éreztük, szinte hazai medencében vagyunk. Jó hatással voltak ránk. Fiatal játékosként álomszerű volt mindezt átélni.

Az olaszok elleni bronzmeccsre kissé „elfogyott” az együttes, főleg, hogy betegség miatt a csapat nagy része nem tudott maximumot nyújtani. Mindkét fiú azt mondta, a bronzmeccs többről szólt, mint az éremről.

– Volt bennük düh és bizonyítási vágy. Komolyan a torkunknak estek a meccs első pillanatától kezdve. A nyilatkozataikból is kiderült, az első meccsen még lebecsültek, de ez még egyszer nem fog előfordulni. Érdekelt volna, ha százszázalékos állapotban van a csapatunk, mit tudunk kezdeni ellenük, de a körülményeket nem lehet hibáztatni. Biztos vagyok benne, hogy lesz még lehetőségünk visszavágni nekik – mondta Tátrai Dávid.

Bár vereséggel nem kellemes befejezni egy világversenyt, csalódásra nincs ok, önmagukat is felülmúlták a játékosok, és ezzel tisztában vannak maguk is.

– Ez volt az első felnőtt-világeseményem, egész életemben emlékezni fogok rá, meghatározó lesz a karrieremben. Sok pozitívumot tudok leszűrni belőle. Akadt jó pár negatív pillanat is, amiből tanulni szeretnék. Biztos, hogy még rengeteg pofonra van szükségem ahhoz, hogy előre tudjak lépni. Összességében pozitívan gondolok az Európa-bajnokságra, jól éreztem magam minden pillanatában – összegezett Tátrai Dávid.

A tisztes helytállás fogalmát már felülírták, a lehetetlen küldetést teljesítették, és várhatóan a következő akciójuk is nagy visszhangot vált majd ki.