Kerületi ernyőszűrő állomás, gyönyörű villaépületben. Árnyas fák, csendes környék. Bent azonban félhomály, szellőzetlen levegő és hatalmas tömeg.

– Álljon már arrébb! Ki küldte ide? Nem is ebben a kerületben lakik! Neve? – ezek az udvariasnak cseppet sem mondható kérdések nem a vámhivatalban, hanem egy fővárosi tüdőszűrő állomáson hangzanak el nap mint nap, amikor az egészségével törődő fővárosi lakos, megkapva az ÁNTSZ levelét elindul, hogy részt vegyen a szűrésen.

Akad, aki járt már itt. Elköltözött, de itt a kartonja. Elvileg. Itt kellene lennie. De nem találják. Kis türelmet. Újabb fél óra. Bár három éve lakik a kerületben, eddig még semmilyen értesítést nem kapott. Mint ahogy előző lakhelyén sem. Öt év… hat év… nyolc év. De jobb későn. Még akkor is, ha a szűrés célja épp a korai felismerés…

A legtöbben még a hosszan kígyózó sor láttán sem adják fel. Pedig a nővérek szeméből ez a kívánság sugárzik. Ingerülten, türelmetlenül, méltatlan stílusban beszélnek, miközben a körülmények is inkább az ötvenes–hatvanas évek világát idézik: az ajtót hatalmas fehér lepedővel helyettesítik, mögötte négy nő vetkőzik, a ruhadarabok keveredésében tábla figyelmeztet, őrizetlenül hagyott tárgyakért nem vállalnak felelősséget. A másik oldalon hasonló módon vetkőznek a férfiak. Középen a röntgen, ahonnan az asszisztens felváltva ad utasítást.

– Egy nő jöhet – harsogja. Kevesen vannak és sok a páciens, nincs elég ember, így azután nincs külön ablak sem, a betegfelvétel és a lelet kiadása ugyanannál az ablaknál történik.

– Felmegy az emeletre következő vizsgálatra! – dörren a vezényszó: a fehér köpenyes ápolónő nem is nyomtatja ki a leletet.

– Valami baj van? – érdeklődik félénk óvatossággal a beteg.

– Majd a doktornő megmondja – hangzik a csöppet sem megnyugtató válasz.

Udvariasságnak, együttérzésnek semmi nyoma. Van, aki azért ijed meg, mert találtak nála valamit. És olyan is van, aki viszont azt találja ijesztőnek, hogy semmit sem találtak. Pedig már egy éve kezelik krónikus bronchitisszel.

– A COPD, habár egyre gyakoribb a lakosság körében, nem ad eltérést a röntgenfelvételen. Önnek nincs tüdőrákja, nincs tbc-je sem. Egyéb, allergiás, asztmás tüdőbetegségekkel pedig nem foglalkozunk – magyaráz a leletező főorvos.

De miért nem? Mert nincs rá pénz. Mire jó akkor a tüdőszűrés? A COPD, az allergia, az asztma ma már népbetegség. Ezeket nem szűrik. A tbc a múlt század betegsége, előfordulása a lakosság körében szerencsére egyre csökken. Ehhez képest a tüdőszűrés fő célpontja ma is a gümőkór. A fejsze, a tű helyett. Mintha valóban megállt volna az idő…

Miközben Magyarországon a születéskor várható, egészségben eltöltött életévek száma közel 9 százalékkal alatta van az EU-tizenötök átlagának, a gyógyító-megelőző ellátás büdzséjét folyamatosan szűkítik.

A 2002-es népegészségügyi adatok alapján megállapíthatjuk, hogy hét évvel ezelőtt a magyar férfiak 61,5, a nők 68,2 egészséges életévet remélhettek, miközben például Svédországban a várható egészséges évek száma a magyarországinál több mint tíz évvel volt magasabb. Azóta tovább romlott a helyzet. A KSH adatai szerint 2007-ben Magyarországon 5 millió négyszázezer ember túlsúlyos, 3 millió 50 ezer ember rendszeresen dohányzik, egymillió az alkoholbeteg, ugyanennyi a cukorbeteg, egymillió 650 ezer ember pedig tüdőbeteg… A rokkantnyugdíjasok száma 1990-ben még csak 540 ezer, 2007-ben már 810 ezer fő volt. Százezer magyar ember közül 2007-ben 346-an haltak meg rákban. Az Európai Unióban ez a szám: 227. A születéskor várható élettartam Magyarországon a legalacsonyabb…

A még ennél is alacsonyabb egészségben eltöltött életévek számát az egészségtelen életmód, a túlhajszoltság, a stressz tovább csökkenti, ami miatt a világelsők között vagyunk a szív- és érrendszeri, valamint egyes daganatos megbetegedések okozta halálozásban. A vezető halálokok között a magyar népességben a keringési rendszer különböző megbetegedései szerepelnek, amelyek a férfiaknál 45, a nőknél 58 százalékban felelősek, és amelyek legalább felére csökkenthetők lennének a vérnyomás, a koleszterinszint, a dohányzás, az elhízás csökkentésével, az egészségtudatos nevelés és a jóval hatékonyabb szűrések segítségével.

– A szűrővizsgálatok célja a még panasz- és tünetmentes személyeknél a korai felismerés, illetve a kockázati tényezők kiküszöbölése. Ha hatékony szűrést akarunk, akkor azt kell szűrni, ami valóban nagy számban okoz megbetegedést – ad igazat felvetésünkre az egyik fővárosi szakrendelő kardiológusa. – A tüdőszűréseket ki kellene egészíteni légzésfunkciós vizsgálatokkal, valamint vérnyomásméréssel és szűrni kellene a koleszterin-, illetve trigliceridszintet is, amellyel a szív- és érrendszeri megbetegedéseket időben fel lehetne ismerni – teszi hozzá.

Néhány szűrőállomáson van is erre példa, a többségük azonban elavult és korszerűtlen. Mert nincs pénz. Ezért azután marad minden a régiben, múlt századi röntgengépek, laborvizsgálat háziorvosi beutalóval, koleszterinszint-mérés néhány szemfüles gyógyszertárban térítés ellenében, illetve kampányszerű és kampányszagú lakossági szűrések vidám programokkal…

És egyre romló népegészségügyi adatok. A halálozási mutatók második helyét a daganatos megbetegedések foglalják el. Előkelő helyen szerepel a nők körében a méhnyakrák, illetve az emlőrák.

– Az OEP a méhnyakrákszűrést csak háromévente finanszírozza – mutat rá az újabb, orvos-szakmailag igencsak megkérdőjelezhető gyakoriságra egy fővárosi szakrendelő nőgyógyász főorvosa. – Három év alatt négyes-ötös stádiumbeosztású rák is kifejlődhet. Évente kell a rákszűrést elvégezni – állítja a főorvos, aki abban a szerencsés helyzetben van, hogy az OEP által nem finanszírozott szűréseket az önkormányzat az ő kerületében kipótolja.

De mi van vidéken, ott, ahol az önkormányzat nem tud ennyire gáláns lenni, mert az alapvető feladataira sincs forrás? Marad a háromévenkénti szűrési periódus, ami végső soron alig több a semminél… Hasonló a helyzet a mellrákszűréssel: finanszírozza az OEP, de csak kétévente és csak 45 éves kor felett. Elég ez vajon?

– Ha nekem korábban azt mondta volna valaki, hogy egy 22 éves lány mellrákos lehet, nem hittem volna neki. Ma egyre több fiatal lánynál találunk emlődaganatot előrehaladott stádiumban – mondja a főorvos, aki szerint a szűrések hatékonyságával mégis az a legnagyobb baj, hogy csak egy, az egészségével tudatosan foglalkozó kör veszi igénybe. – A kerületben lakó hatvanezer nőből körülbelül harmincötezren a veszélyeztetett korosztályba tartoznak. Ehhez képest csak mintegy öt-hatezer rákszűrést végzünk el évente, és ha összehasonlítjuk az idei neveket a tavalyiakkal, kiderül, hogy ugyanaz a kör vett részt az idén is a szűrővizsgálaton, amelyik tavaly. A lakosság nagy része szűretlen marad. Van, aki elmúlt már ötvenéves és még soha nem járt nőgyógyásznál. Míg korábban az ÁNTSZ behívót küldött, mára teljesen megszűnt a lakosság értesítése, így csak az jelenik meg a rendelőben, aki magától jön, sokszor már túl későn – sorolja szomorú tapasztalatait a főorvos.

Hazánkban rendelet szabályozza a kötelező egészségbiztosítás keretében térítésmentesen igénybe vehető szűrővizsgálatok rendjét. A jogszabály megkülönböztet kötelező, valamint önkéntesen igénybe vehető szűréseket. Ma már a kötelező szűrések körébe kizárólag az újszülött-, csecsemő és gyermekkorban végzett vizsgálatok tartoznak (például csípőficam). Szervezetten azokat a vizsgálatokat végzik, amelyek népegészségügyi szempontból hatásosak, elvégzésük csökkenti a halálozást. Ezek közé tartozik a tüdőszűrés, 2003 óta csak azokon a helyeken, ahol a tbc-fertőzöttségi szint elér egy bizonyos mértéket. Ide tartozik 45 és 65 év között az emlőszűrés (mammográfia) kétévenként, illetve 25 és 65 év között a nőgyógyászati onkológiai méhnyakszűrés. Folyik állítólag egy kísérlet az 50 és 70 év közöttiek körében a gyomor-, illetve bélrendszerből eredő vérzés székletből való szűrésére. Keveset hallani róla, olyannyira, hogy 40, ebbe a korosztályba tartozó megkérdezettből egy sem kapott meghívót erre a vizsgálatra. Ennyi.

Szükség lenne a szájüreg, a fogak rendszeres ellenőrzésére, évenkénti laborvizsgálatra, a férfiaknál prosztatavizsgálatra (PSA), és hasznos lenne a hasi ultrahang is, amellyel számos belső szervi elváltozás időben felismerhető. Nemzetközi ajánlások felhívják a figyelmet a nyaki verőér, illetve az alsó végtag áramlásvizsgálatára az érszűkület korai felismerésére, a rendszeres vércukorszint, illetve koleszterin mérésére, terheléses EKG-vizsgálatra, orr-fül-gégészeti ellenőrzésre és a pajzsmirigy ultrahangos vizsgálatára is.

Csakhogy nem mehetünk úgy oda a háziorvoshoz, hogy bejelentjük, szeretnénk például egy nyaki ultrahangot. Panasz esetén beutalják a beteget a szakrendelésre, ahol azután hetekig-hónapokig kell várnia egy-egy vizsgálatra.

A magánklinikák, rendelők előszeretettel kínálják szolgáltatásaikat. Ha egy magánszolgáltató szűréscsomagját megvásároljuk, egy komplex szűrés mintegy 85-110 ezer forintba kerül. Egy ultrahangos vizsgálat 15 ezer, egy gyomortükrözés 25 ezer forintra rúg. A magánpraxisok díjszabásának ismeretében különösen szánalmas az 1 forint 60 fillért érő teljesítményegység, amelyet az OEP a szakrendelők teljesítményének ellentételezésére fizet.

Mikola István, az Orbán-kormány egészségügyi minisztere többször elmondta már, hogy az egészségügyi ellátórendszert a népegészségügyi adatoknak megfelelően kell kialakítani.

– Legalább egy évtizedes programot kell alkotni. Ilyen volt az Egészséges Nemzetért Népegészségügyi Program, amely jövőre lenne tízéves, és amelynek egyik programpontja épp a célzott lakossági szűrővizsgálatok bevezetésével a nagy népegészségügyi jelentőségű betegségek korai felismerését célozta – mondja a Fidesz szakpolitikusa.

A programot 2002-ben a kormányváltás után egyéb prioritások váltották fel, az egészségügy azóta az összeomlás szélére került.

– Sokszor elmondtam már: a fekvő- és járóbeteg-kapacitásokat, az ágyszámokat a térségi népegészségügyi trendekhez kell igazítani – ismételte meg többször hangoztatott álláspontját Mikola István. Ellenkező esetben a súlyossá váló, időben fel nem ismert betegségek a halálozási mutatókban, a népesség fogyásában köszönnek vissza, miközben paradox módon egyre távolabb kerülünk a világ pénzügyi alapjai által kívánatosnak tartott hiánycél teljesítésétől is.

Hernádi Zsuzsa

Szubjektív kálvária

Az alábbi történetek megtörtént esetek, a neveket és a helyszíneket természetesen megváltoztattuk. Nem feltétlenül tipikusak, nem általános érvényűek, de mint csepp a tengerben engednek betekintést a hazai egészségügy működési mechanizmusaiba.

2009 áprilisában a harmincéves Anna felkereste háziorvosát, mert napok óta késszúrásszerű térdfájdalma volt. Megkapta beutalóját laborvizsgálatra, a körzeti járóbeteg-rendelőintézetbe, valamint térd- és nyaki-gerinc röntgenvizsgálatra. A laborvizsgálat eredménye szerint háromszoros AST-értéket mutattak ki, ami gyulladásra engedett következtetni, az összes többi laborérték jó volt. A röntgenen enyhe kopáson kívül a vizsgáló orvos semmiféle elváltozást nem látott. Közölte Annával, hogy „kicsit korán kezdődött, de előfordul, törődjön bele”. Egy hét múlva a leletek birtokában visszament háziorvosához, aki gyulladáscsökkentőt és antibiotikumot írt fel. Anna panaszai egyre erősödtek, ezért úgy döntött, keres egy térdspecialistát, aki megnézi a lábát. Nem kellett sokáig keresgélnie, számos magánrendelésre bukkant az interneten. Be is jelentkezett az egyikhez, aki az egyik országos hírű kórház jónevű orvosa. A vizsgálat tizenötezer forintba került, ami nem volt olcsó, de Anna úgy érezte, ha megoldódik problémája, akkor megéri. A vizsgálat egy budai magánrendelőben történt, kellemes környezetben, ahol az ember minden fájdalmát elfelejthetné. Nagyjából öt percet töltött a vizsgálóban, az orvos kérte a meglévő leleteket és annak alapján, vizsgálat nélkül felírt egy erősebb gyulladáscsökkentőt. Valamint elküldte betegünket góckutatásra, mert feltételezte, hogy fogászati, nőgyógyászati, fül-orr-gégészeti gyulladás a probléma oka. Ezekhez meg is kapta a megfelelő magánrendelések telefonszámát, és már be is jelentette a magánrendelő recepciósa a vizsgálatokra. A vizsgálatok további negyven ezer forintba kerültek, de egy hét alatt meglett minden. A fogászaton egy cisztát találtak az egyik rágófog gyökerénél, ami nem fájt, de a panorámaröntgen kimutatta. A szájsebész doktornő azonnal eltávolította a fogat, kiszedte a cisztát és meg volt róla győződve, hogy az lehetett a góc. Ez a szájsebészeti műtét újabb húszezer forintba került. Egy hét múlva kellett a leletekkel visszamenni az ortopéd szakorvos magánrendelésére, aki örömmel nyugtázta, hogy most már minden rendben lesz, úgyhogy nyugodtan szedje a gyulladáscsökkentőt, mert az nem hat olyan gyorsan, hogy már csökkenne a fájdalom és jöjjön vissza két hét múlva. Hiába mondta betegünk, hogy neki az elmúlt hétben napról napra erősödnek a fájdalmai, az orvos ezt normálisnak tartotta. Eltelt egy hét.

A fájdalom már olyan erős volt, hogy újabb gyógymód után kellett nézni, mert dolgozni is alig tudott, hiszen a járás már iszonyú fájdalmat okozott. Természetgyógyászati központ következett, ahol íriszdiagnosztika és hőtérkép, valamint nagy felbontású színes ultrahang-berendezés segítségével megállapították, hogy erős a gyanú daganatos elváltozásra. Annával forgott a világ a hír hallatán. Daganat? Hol? Melyik testrészében? Hová menjen most? Azt tanácsolták, hogy azonnal keressen fel mozgásszervi szakembert.

– De hát onnan jövök! – hangzott a válasz, de ez kiáltásnak tűnt a semmibe. Kapott pár fájdalomcsillapító akupunktúrás kezelést, ami olyan fájdalmas volt, hogy majdnem elájult. Mindez ötvenötezer forintba került. Azonnal felhívta a magán ortopéd szakorvost, hogy további vizsgálatokat kérjen, de nem volt lehetőség csak a megbeszélt időpontra, két hét múlva, mert az orvos szabadságra ment és nem tudtak a magánrendelőben segíteni, hová forduljon Anna egyre erősödő fájdalmával. Kérték, hogy várjon, legyen türelemmel. A fájdalom kezdete óta már eltelt egy hónap, ezalatt hetente más-más orvosnál járt. Ki mondja meg végre, mi a baja? Ki fogja őt meggyógyítani? Anna klinikát keresett, ahová sürgősen bejuthat további kivizsgálásra. Felvette a kapcsolatot egy másik országos hírű intézet orvosával, akinek szintén a magánrendelésére kapott időpontot, de ide három nap múlva mehetett. Itt a vizsgálat szintén tizenötezer forint volt. A vizsgáló szakember, amint ránézett a röntgenfelvételre, a fejéhez kapott és a rengeteg vizsgálati anyagot nézve döbbenten nézett betegére. Próbálta megvizsgálni a nőt, de neki akkor már potyogtak a könnyei a fájdalomtól, ahogy az orvos hozzáért a lábához.

– Maga ilyen sok helyen járt és nem tudták kideríteni, mi a baja? – kérdezte.

Majd azonnali friss röntgent készíttetett, amely tíz perc múlva már a rendelkezésére állt és azt tanulmányozva közölte vele, hogy csonttumora van. Teljes megsemmisülés. Anna elájult a hír hallatán. A hetek óta tartó kivizsgálássorozat, a legyintések, hogy csak egy kis kopás, csak egy kis gyulladás, itt ért véget. Mintha ettől a pillanattól az ember egy rémálom főszereplője lenne, amiből nagyon szeretne felébredni, de nem tud. Az orvos nem kért pénz a vizsgálatért. Befektette a nőt a kórházba, azonnali MR-vizsgálatot kért, és két nap múlva már a műtőasztalon feküdt, hogy elvégezzék a biopsziát. Június végére lett meg az eredmény. A tumor jóindulatú volt. Július végén volt az operáció, eltávolították a beteg csontrészt, és az orvos közölte Annával, hogy meg fog gyógyulni. Kontrollra van szükség havonta, de Anna ezt nem bánta, mert tudja, hogy végre jó kezekben van.

Számára az a pillanat, amikor nem kell mankóval járnia, élete egyik legcsodálatosabb élménye lesz. Az felfoghatatlan számára, hogy olyan sok orvos látta, vizsgálta, de nem tudta megtalálni betegségének okát. A kérdést, hogy mi van akkor, ha beletörődik az első orvos diagnózisába, aki egyszerű kopást diagnosztizált, Anna úgy döntött, soha nem fogja magának feltenni. Örül, hogy túlélte.

* * *

Hétköznap reggel egy átlagos családban. Az iskolába készülődő harmadikos kislánynak elered az orra vére; nem először történt, mivel allergiás, és az orvosok szerint a vérzés annak egyik tünete. Ezen a szeptemberi napon már éjjel megindult a vérzés, de eleinte sikerült kézben tartani a lassan leálló folyamatot. Aztán reggelizés közben ismét megindult az orrvérzés, a szülők és nagyszülők váltakozva tamponálták az egyre erősödő vérfolyást. Miután nem sikerült elállítani, szülői döntés után autóval bevitték a vérző gyermeket a Szent János Kórház Orr-, fül, gégészeti osztályára. Igaz, a felnőttrendelésre, mert hirtelen ez jutott eszükbe az aggódó szülőknek. Az éppen rendelő orvos közölte, hogy gyermekosztályra menjenek, mert ott látják el. Mindeközben egy elsősegélynek megfelelő ellátást sem tett a gyerek érdekében, vagy egy pillantást sem vetett rá, hogy nincs-e nagyobb baj. Elindultak – továbbra is erősen vérző orral – keresni a gyermekosztályt, végül sorban állás után sikerült ellátáshoz jutni.

* * *

Idős ember elesik az utcán, egy vidéki kisvárosban, ahol van szakrendelő és ügyelet. Bekísérik az erősen vérző fejű beteget, majd elküldik a 20 kilométerre lévő város kórházába, ahova busz közlekedik. Kísérő is kellene, az egyik szomszéd vállalja. A kórházban sorállás után ellátják, majd bejelentik, hogy tetanuszinjekcióra van szükség, de készlethiány miatt náluk nincs. Vissza a kisvárosba, ahol a második patikában van tetanusz, de előtte a háziorvossal kellett fölíratni. Injekció a zsebben, vissza a kórházba, ahol az oltás után közlik, hogy műteni kell, de a szükséges laborleleteket nem lehet a kisváros szakrendelésében elkészíttetni, ezért be kell járnia a város kórházába. Néhány nap múlva műtét, ahonnan egy nap után hazaküldik. Otthon erősen vérezni kezd a seb, a kisváros ügyelete nem látja el, mert „más munkájához nem nyúl”. Buszra várás, vérző kézzel vissza a nagyvárosba. Végre sikerül előkeresni az orvost, átköti és mehet haza a kisvárosba a lelkileg, fizikailag összetört beteg. Ma sem tudja, hogy mi volt a baja, mivel műtötték. Nem közölték vele, vagy nem értette meg.

* * *

Másfél éves gyermeknek éjjel 2 órakor minden előzmény nélkül kruppos rohama van. Szinte nem kap levegőt, az anya karjában úgy fekszik, mint egy „rongybaba”, alig látszik élet benne. A nagyapa autóba ugrik, beviszik a Heim Pál ügyeletére. Tovább küldik az elalélt gyermeket a Szent Lászlóba. Mielőtt a gyermeket kezelésbe vennék, a szülővel kérdőívet töltetnek ki: mi az apa foglalkozása, végzettsége stb. Végre egy hivatását komolyan vevő orvos elviszi a gyermeket. Az utolsó előtti pillanatban lélegeztetőgépre teszik, igen súlyos, életveszélyes állapotban. Néhány hét alatt gyógyul meg, csoda, hogy épen hazatérhet. Lehet, hogy nem mindenütt tudják, hogy az idő életet ment.