– Szigorítani kell a devizahitelezést, hogy két-három év múlva ne ismétlődjön meg a magyar devizaadósok válsága – érvelt az MNB korlátozó csomagja mellett Simor András elnök egy bankároknak rendezett konferencián. A pénzintézetek agresszív hitelkihelyezési gyakorlata miatt ugyanis 2008-ra a magyarok a világ egyik legeladósodottabb nemzetévé váltak. Ahogy a bankelnök mondta: a törlesztőrészletek átlagosan a háztartások jövedelmeinek 13 százalékát viszik el, miközben az eurózónában 10,5 százalék ugyanez az arány. Ráadásul a kölcsönök 60 százalékát devizában vették fel az adósok, aminek veszélyeit – külföldtől való függés, törlesztőrészletek váratlan emelkedése, az ország devizaadósságának megemelkedése – jócskán tapasztalhattuk az elmúlt egy évben.

Lovak közé a gyeplőt

A negyvenen túliak még emlékezhetnek, mennyire nehéz volt a múltban hitelt felvenni. Az igénylő remegő térdekkel tért be a bankba, munkahelyéről, családi viszonyairól, jövedelméről, adósságairól, fizetett számláiról kénytelen volt beszerezni tucatnyi igazolást, pótigazolást és hiánypótlást, amelyeken a pénzintézet hosszú heteken át ült, míg végül sokszor a hitelkérelem elutasítása mellett döntött.

A hitelhez ingatlanfedezetet, esetleg további családi ingatlanfedezetet, s legalább két készfizető kezest követeltek a bankok, akiktől szintén be kellett szerezni az említett igazolásokat. S előírás volt, hogy vásárláshoz legalább 50 százalék önerő kell, a havi törlesztőrészlet pedig nem haladhatja meg az adós jövedelmének egyharmadát. Ha ennek ellenére mégsem fizették a részleteket, a tartozást keményen levonták az adós, esetleg a kezesek munkahelyi jövedelméből, elárverezték ingóságaikat, végső esetben lakásukat.

Aki leragadt a nyolcvanas éveknél, talán nem is hitt a szemének az uniós csatlakozás körüli időszakban. Előbb az áruhitelezésben, majd az autókölcsönöknél, végül pedig a lakásoknál puhultak elképzelhetetlen mértékben a feltételek.

Fokozatosan elmaradt az ingatlanfedezet, az 50 százalékos önerő, a jövedelmek egyharmadnyi terhelhetősége, a kezesség kikötése, végül pedig már jövedelemigazolásra sem volt szükség. Eljutottunk oda, hogy az ügyfél csak bement az autószalonba, áruházba, és mintegy negyedórával később hitelszerződéssel a zsebében hozhatta ki a megkívánt járművet, árut anélkül hogy egyetlen forintot is fizetett volna. S hogy még többen vásároljanak, vegyenek fel kölcsönt – ami egyszerre üzlet a kereskedelemnek és a bankrendszernek is – az évtized második harmadában fokozatosan minden kategóriában elérhetővé váltak a forintnál lényegesen olcsóbb devizahitelek.

Mindez szabályos hitelrobbanást idézett elő Magyarországon az elmúlt években. Míg a kilencvenes években a háztartások hitelállománya nem haladta meg a 400 milliárd forintot, 2006-ra ez több mint tízszeresre, 4200 milliárd forintra nőtt, s 2007 végére, alig egy év alatt már megközelítette az 5400 milliárd forintot.

S ezen belül is gyorsan kúszott fölfelé a devizahitelek aránya. A gépjármű-hitelezés szinte kezdettől kizárólag svájci frankos konstrukciókra épült, az áruhitelezésben 2006–2007-től jelentek meg nagyobb számban a devizahitelek. S 2004-től – a kedvezményes forinthitelek korlátozása miatt – a lakáshitelezésben is jellemzővé vált a külföldi valutában történő eladósodás. Míg a teljes hitelállományból 2003-ban még csak 5,1 százalék volt a devizahitelek aránya, 2005-re ez már elérte a 33 százalékot, 2007–2008-ban pedig 60 százalék körüli szinten tetőzött.

A devizahitelekkel a lakosság is jól járt: míg egy 5 millió forintos, 10 évre felvett hitel havi törlesztőrészlete forint alapon 76 ezer forintra rúgott, euróban ez 65, svájci frankban 60 ezer forintból megúszható volt.

Rendszerszintű kockázatok

„A pénzintézetek saját üzletpolitikájukat követik, nem lehetnek tekintettel a tevékenységükből származó rendszerszintű kockázatokra” – írja javaslatának indoklásában a Nemzeti Bank.

A devizahitelek ugyanis látszólag mindenkinek kedvezőek voltak: a bankok több pénzt helyezhettek ki, az adósok pedig olcsóbban megúszhatták a hitelfelvételt. Ugyanekkor viszont kettős kamatrendszer alakult ki a gazdaságban. A forinthitelek kamatlábát a Nemzeti Bank szabályozhatta, az ennél lényegesen jelentősebb devizahitel-állományra azonban semmilyen ráhatása nem volt. Vagyis hiába lépett a Nemzeti Bank bármit a hitelpiac szűkítése, a pénzpiaci folyamatok normalizálása érdekében, kamatpolitikájával csak a gazdaságnak kisebbik szeletét tudta szabályozni. A többi úgy működött, ahogy a bankok üzleti érdekei diktálták.

Az MNB és pénzügyi felügyelet ugyan kérte néhányszor a bankokat a devizahitelezés visszafogására, ám azok fütyültek felvetéseikre.

S ami ennél is súlyosabb: a devizahitelezés terjedésével kontrollálhatatlanná vált Magyarország eladósodásának alakulása. A központi költségvetés nettó 8000 milliárd forintos adósságállománya mellett ugyanis már 3500 milliárdon áll a lakossági devizahitelezéssel kapcsolatos teher. A kettős eladósodás eredményét pedig már láttuk: a külföld megrettent a folyamatosan fölfelé kúszó adósságmutatóktól, s amint visszafogták Magyarország finanszírozását, rögtön napi fizetési gondok keletkeztek – mind az ország, mind a háztartási hitelek frontján.

Ráadásul a problémák hatására mélyrepülésbe kezdett a forint, ami a devizahitel-törlesztő részletek 20-30 százalékos emelkedését vonta maga után.

E rendszerszintű kockázatok kezelésére a Nemzeti Bank jelentősen szűkítené a devizahitelek mennyiségét. Javaslatuk szerint 250 ezer forintos jövedelemig csak a fizetés 30 százaléka lenne forinthitellel terhelhető, euróalapon pedig ennek is csak háromnegyedét, egyéb valutában felét ítélhetnék meg a bankok. 500 ezer forint jövedelemig a forinttörlesztések maximuma 40 százalékra, afölött 50 százalékra nőne – az euróhitel ebben a viszonylatban is tartaná háromnegyedes, az egyéb valuta pedig feles arányát. Jelzáloghitelnél a forinttörlesztés maximuma 70, gépjárműhitelnél 80 százalékra nőne – a devizahitelek háromnegyedes, illetve feles részesedésének további megtartásával.

A gépjárműhitelek maximális futamidejét egyúttal 5 évben korlátoznák. Az elmúlt egy évben egyébként a bankok maguktól is hasonló korlátozásokat vezettek be saját üzletpolitikájukban, az MNB azonban attól tart, hogy két-három év múlva, a válság lefutása után ismét beindul a nyakló nélküli hitelezés.

A jegybank által elvárt arányok a „békeidőkre” emlékeztetnek, amikor még megfontolt hitelpolitikát folytattak a pénzintézetek. A bankok mégis tiltakoznak: indoklásuk szerint ugyanis ma Magyarországon túl sokan élnek láthatatlan jövedelmekből, vagyis jelenlegi ügyfélkörük jelentős részét elveszítenék, ha a „hivatalos fixekhez” kötnék a hitelezést.

Az MNB azonban keményen tromfol ezekre az érvekre: a hitelezés nem része a szociálpolitikának, az elesett – vagy jövedelmét eltitkoló – rétegek problémáira találjon más megoldást az állam.

Buktatópályán

A javaslat ellenzői arra is hivatkoznak: a hitelezés visszafogása elfojtja az előbb-utóbb beinduló gazdasági növekedést. Hisz a hitelek többletfogyasztást, az pedig több termelést, több munkahelyet jelentenek.

Ahogy ezt láthattuk is a 2008-cal záródott időszakban. Ezt a jegybank sem vitatja. Becslésük szerint a hitelkorlátozás bevezetése 0,2-0,3 százalékponttal vetheti vissza a GDP-t. Ha viszont ez az elmúlt években is így történt volna, most mintegy 20 százalékkal kevesebb devizahitel lenne a lakosságnál – és pont a legveszélyeztetettebb rétegek úszták volna meg a jelenlegi problémákat. Körükben ugyanis az átlagnál lényegesen magasabb a jövedelmek terheltsége: jellemzően fizetésük 22 százalékát költik hiteltörlesztésre, de több családnál ez meghaladja a 25 százalékot. Hosszú távon pedig – véli a jegybank – a devizahitelezés visszaszorítása átláthatóbb pénzügyi viszonyokat, csökkenő államadósságot jelent, ami a forinthitelek kamatának mérséklését teszi lehetővé. Ez pedig – a vállalkozások olcsóbban jutnak pénzhez – éppúgy felpörgeti a gazdaságot, ahogy korábban a devizahitelek tették. Csak immár kockázat nélkül…

Az MNB publikációiból az is kiderül: több európai országban már bevezettek a mostanihoz hasonló korlátokat a lakosság eladósodásának visszafogására. A környező országok közül Romániában, Horvátországban, s – tavaly óta – Ausztriában csak legalább 25 százalék önrész felmutatása mellett lehet hitelhez jutni. Kissé távolabb, Bulgáriában pedig 30 százalék önrész szükséges. Romániában, Hollandiába s Görögországban pedig a háztartási jövedelemre eső hiteltörlesztés összege nem haladhatja meg 30-40 százalékot.

Minden jótékony hatása ellenére mégsem valószínű, hogy a jegybank javaslataiból egyhamar törvény szülessen. Hisz lényegében mindenki ellenérdekelt. A lakosság nem fog lelkesedni az eddigieknél drágább hitelfelvételi lehetőségekért, főleg, ha a szigorúbb feltételek miatt jelentős rétegek valóban hitelképtelenné válnak. A kormány pedig vélhetően nem fog támogatni olyan javaslatot, amelyik épp a választás évében tovább rontaná az emberek életkörülményeit. Maradnak tehát az önkéntes vállalások, az önmérséklet. Ahogy a két hete elfogadott banki etikai kódexben is szerepel: „figyelmeztetni kell az ügyfeleket a banki termékekben rejlő kockázatokra” (Demokrata, 2009/38.). Ennek sikerességét azonban erősen megkérdőjelezi, hogy a Nemzeti Bank nyolc hónap alatt sem tudott egyezségre jutni a Bankszövetséggel a devizahitelek korlátozásáról.

Kárász Andor