– Mekkora nehézséget okozott, hogy csak néhány hete volt a világbajnokság előtt a játékosok megismerésére?

– Valóban nem volt könnyű helyzet, hiszen bár láttam többször játszani ezt a gárdát, de a futballisták nagy többségével nem dolgoztam együtt korábban. Ráadásul úgy vettem át a csapatot, hogy az azt megelőző néhány hónapban nem jöttek úgy az eredmények, ahogyan ezt korábban megszokták, ami nyilván nyomot hagyott bennük lelkileg. De áthidaltuk a nehézségeket, ami nemcsak az én érdemem, hanem a játékosoké is.

– Mi a legnagyobb erénye ennek a csapatnak?

– A világbajnokságon a szurkolók számára is bebizonyosodhatott, hogy itt az átlagnál több a nyerő típusú, pozitív gondolkodású fiú. Ennek köszönhető, hogy a nehéz pillanatokban sem omlottak össze, az elvárások sem bénították meg őket, hanem a lefújásig küzdöttek a sikerért. Costa Rica ellen a nyolcvanadik percben szerzett vezetést az ellenfél, aztán az utolsó tíz percben mégis egyenlítettünk, Olaszország ellen a hosszabbításban győztünk egy drámai, százhúsz perces meccsen, két tizenegyespárbajt is megnyertünk – ezek mind olyan szituációk voltak, amikor maximális koncentrációra és higgadtságra volt szükség.

– Hogyan jutottak idáig?

– Bár volt a világbajnokságon néhány fiatalabb futballista is, a csapat gerincét az az 1989-es generáció adta, amelyik először élvezhette az ezredforduló után elindított Bozsik-program előnyeit. Az induláskor, 2002-ben a szakemberek felmérték az utánpótláskorú futballisták adottságait, képességeit, s a legjobbakkal szisztematikus munka kezdődött. Képzett edzők foglalkoztak velük, és sok nemzetközi mérkőzést játszottak, ennek köszönhető, hogy az évek alatt rutint szereztek, s 17, majd 19 évesen is jól szerepeltek az Eb-n, majd most a világbajnokságon. Azért is baj, hogy a Bozsik-program támogatása megszűnt, mert ezzel meggyengült ez a kiválasztási rendszer is. Nyilván a klubok igyekeznek megtalálni a legtehetségesebb fiatalokat, de könnyen lehet, hogy jónéhány jó képességű játékost ezért nem fedeznek fel. Nagyon jó, hogy az agárdi Sándor Károly Akadémia után az elmúlt években több hasonló rendszerű akadémia jött létre, ahol szintén magas színvonalon foglalkoznak a fiatalokkal, ettől függetlenül a Bozsik-program keretében elindult szűrőrendszerre és elitképzésre most is szükség lenne.

– Egyesek szerint többeknek ebből az U20-as generációból máris a felnőttválogatottban lenne a helyük. Egyetért ezzel?

– A drasztikus fiatalítás nem tenne jót a fiúk fejlődésének. A fokozatosságot be kell tartani. Ha a szövetségi kapitány évről évre meghív a nemzeti csapatba újabb két-három tehetséges játékost, az helyes, hiszen valóban tehetséges futballistákról van szó. De kapkodni nem lenne jó.

– Vannak, akik máris a londoni olimpiát emlegetik a csapattal kapcsolatban…

– Valóban, a szabályok szerint ez és az egy évvel idősebb generáció juthat szóhoz az ötkarikás játékokon. Oda azonban ki is kell jutni, és ez Európából nagyon nehéz. A már folyó Európa-bajnoki selejtezők során az első helyen kell végezni, majd az Eb nyolccsapatos döntőjéből a legjobb öt kvalifikálja magát az olimpiára. Nem könnyű, pláne, hogy az első selejtezőjét, még a világbajnokság előtt, elvesztette a csapat Wales ellen, és az ellenfelek között van még például Olaszország is. De abban biztos vagyok, hogy az elszántsággal nem lesz baj, mindent megteszünk majd az újabb sikerért.

Bándy Péter