A harminc, botokkal, kaszával, csákánnyal, favágó baltával felfegyverkezett férfi sötétedés után indított támadást. A jelenet nem a Dózsa-féle parasztháborúból származik, egy hete történt a Miskolc melletti Sajóbábonyban, ahol felfegyverkezett cigányok támadtak rá egy autó utasaira.

Napokkal az eset után a borsodi megyeszékhely felől érkezve, az idén városi rangot nyert Sajóbábonyba vezető bekötőút elején hat rendőr állja utunkat. Minden járművet igazoltatnak, a gyanús külsejűeket átvizsgálják. A település, amelynek sajátos jelleget ad az egyaránt megtalálható falusias övezet és a szocreál lépcsőházak, kora reggeli életét éli. A buszváróban iskolások és munkába igyekvők várják a járatot, emberek jönnek-mennek az utcákon, félelemérzet egyikük arcán sem tükröződik.

– Csak annyit láttam, hogy vasárnap egymás után jött egy csomó rendőrségi csapatszállító – mondja László, az egyik helybeli, hozzátéve, nincs benne semmi félelem.

A sajóbábonyiak, és velük az ország egésze arra vár, hogy valaki megvilágítsa, mi is történt a háromezer lelkes városban cigányok és gárdisták között.

– Lakossági fórumot szerveztünk a párt programjának megismertetésére, amelyre meghívtuk Murányi Leventét, a Jobbik alelnökét, Egyed Zsoltot, a Borsod megyei elnököt, valamint Kiss Róbertet, az Új Magyar Gárda Mozgalom parancsnokát. Szerettük volna eloszlatni a médiában és a közvéleményben megjelenő pontatlan információk miatti félreértéseket, és világossá akartuk tenni, hogy a Gárda nem jelent veszélyt senki biztonságára – mondja a Demokratának Bencs Gábor, az idén júliusban alakult helyi Jobbik-alapszervezet fiatal elnöke.

Az önkormányzat az összes politikai szervezetnek lehetőséget biztosít arra, hogy programját ismertesse, a Jobbik ráadásul az Európai Parlamentben is képviselőkkel rendelkezik, így ezt a lehetőséget ők is megkapták a városvezetéstől. A lakossági fórumot az általános iskolában rendezték szombat este.

– Ötszáz szórólapon értesítettük a lakosságot a fórumról, és körülbelül 150 ember érdeklődésére számítva rendeztük be a helyiséget. A meghívottak közül csak a Gárda főkapitánya nem tudta vállalni a részvételt, ő helyettesét küldte maga helyett. Mivel a rendezvény zárt területen volt, a rendőrségnek nem kellett bejelenteni, de a helyi körzeti megbízottat értesítettem három nappal az esemény előtt. A rendezvény még meg sem kezdődött, de a helyi kisebbség negyvenfős csoportja már tüntetett az épület előtt. A többség nem békés szándékkal jött, a rossz közvilágítás miatt nem tudtam megállapítani, hogy a tömeg fel van-e fegyverkezve, de kapa, kasza, balta nem volt náluk.

Bencs Gábor tájékoztatta a romákat, hogy itt egy békés rendezvény készül. Egy roma fiatalember azonban bement a terembe és azt kérdezte, mikor jön a Gárda vonulni, mert a vezetőiket akarják.

– A rendezvény kezdetére százfős tömeggé duzzadt a kinti csoportosulás, közte több hangadóval, akik hergelték a többieket, de jöttek oda normális cigányemberek is beszélgetni – vázolja a helyzetet Bencs Gábor.

Az előadók már az embertömeg gyűrűjében érkeztek meg, a fórumon részt vevők ugyanakkor csak ötvenen voltak, valószínűleg sokakat elriasztott a kint várakozó sokaság. Több sajtóorgánum állítása szerint az érkezők közül sokan Gárda-egyenruhában jöttek, ám Bencs Gábor szerint mindenki civilben érkezett. A kabátokra varrt árpádsávok, a Bocskai-sapkák azonban több esetben gúnyos bekiabálásokra ragadtatták a tömeget. A helyi rendőrök, mind a ketten, ekkor már megérkeztek, majd egy nyomozó is érkezett Miskolcról, aki látva a tömeget, erősítést kért.

– Két csapatszállítóval újabb húsz rendőr érkezett, akik a feldühödött népséget végül arrább terelték – emlékezik vissza a szombat estére a Jobbik helyi elnöke.

Némi késéssel a rendezvény végül elkezdődhetett. Murányi Levente alelnök beszédében kitért arra, hogy a Jobbiknak van cigányprogramja, amivel az évtizedek óta szőnyeg alá söpört problémát meg lehet oldani, tájékoztat Bencs Gábor, aki a sajóbábonyi Jobbikot alkotó három tag közül egyedül tagja egyszerre a pártnak és az Új Magyar Gárda Mozgalomnak is. A rendezvény rendbontás nélkül ért véget.

Az igazi bajok másnap, vasárnap reggel kezdődtek.

– Megkeresett két cigány férfi, akik fenyegetőleg fellépve negyedórát üvöltöttek nekem arról, hogy mertem megszervezni a tegnapi rendezvényt, és emiatt jutalomképpen számíthatok néhány Molotov-koktélra. Az egész szomszédságom kiszaladt az utcára megnézni, hogy ki ordít velem. Olyan hívást is kaptam, hogy az egyik résztvevő szintén kapott molotovos fenyegetést. Az MSZP helyi képviselőasszonyát, az egyik bolt vezetőjét ráadásul arcul ütötték, mert egy cigány azzal vádolta meg, hogy ő hívta ide a Jobbikot és a Gárdát – emlékszik vissza Bencs Gábor.

A pofozkodó cigányban talán felderengett, hogy a Gárda és a Jobbik is az MSZP katasztrofális kormányzati teljesítményére adott válasz. A Jobbik helyi vezetője és az MSZP-s képviselőasszony az őket ért atrocitások miatt vasárnap együtt mentek Miskolcra feljelentést tenni.

– Az egyik fenyegetőzőt ismertem, a másikat a rendőrség azonosította be, tehát már volt dolga a hatóságokkal. A rendőrségtől személyi védelmet kértünk, de csak annyit ígértek, hogy rendőri jelenlét lesz Sajóbábonyban. Értesítettem a Jobbik megyei vezetését, ez nem valamiféle kötelező eljárásrend, személy szerint fontosnak tartottam. A vezetőkkel abban állapodtunk meg, hogy amíg a rendőrök kiérkezésére nem kerül sor, néhány autóval eljönnek hozzám néhányan a megyei alapszervezetektől, autóikkal beállnak az udvarunkra, és beszélgetünk a házunkban, mondja a megfenyegetett helyi vezető, hozzátéve, vendégeinek fele, mit tesz isten, tagja volt az Új Magyar Gárda mozgalomnak.

Az események azonban másképp alakultak. Bencs Gáborék délután fél ötre beszélték meg a találkozást a városba vezető bekötőút elején. Három autó, közte a később rommá tört piros Suzuki utasai valamivel hamarabb érkeztek, elkerülték a többieket, és mivel már sötétedett, a település határában álltak meg az útpadkán, úgy egy fél kilométerrel feljebb az eredeti találkozási pontot jelentő bekötőút elejétől. A helyi rendőr arra járőrözött, megállt előttük járművével és igazoltatni kezdte a várakozókat. Másik hat autó a megbeszéltek szerint a bekötőút elején megállt, bevárták a Jobbik helyi elnökét, de mielőtt elindulhattak volna Bencs Gábor lakása felé, Miskolc felől egy kiérkező járőr ezt a csoportot is igazoltatni kezdte.

Ilyenformán tehát két csoport érkezett, megközelítőleg húsz-huszonöt ember, köztük nyolc nő, akiket a rendőrség azonnal ellenőrzés alá vont, egymástól mintegy fél kilométer távolságra.

– Ekkor kaptam telefont, hogy az előrébb lévő három autót megtámadták. Egy platós kisteherautón megjelent harminc, botokkal, kaszával, csákánnyal, favágó baltával felfegyverkezett helyi cigány férfi, leugrottak a járműről és nekiestek az útjukba eső piros Suzukinak, miközben a körzeti megbízott rendőr éppen igazoltatta a jármű vezetőjét, amelyben a vezetőn kívül két fiatal nő ült. – A kocsin egy ép idom nem maradt – mondja Bencs Gábor.

A fényképfelvételek tanúsága szerint a jármű fejtámláján egyértelműen látható egy baltacsapás nyoma, ottjártunkkor még mindig látszott az út melletti árokban, az igazoltatás helyszínén a Suzuki leszakított spoilere, valamint ott hevert több, előre megmunkált, az ütések nyomait egyértelműen magán viselő, faragott bot is. Kisvártatva rendőri erősítés érkezett, és sikerült a feldühödött cigányokat néhány méterrel hátrébb szorítani, majd minden járművet átvizsgáltak, elkezdődött az igazoltatás.

A két csoport száz méterről nézett farkasszemet egymással. A rendőrök begyűjtötték az életveszélyes szerszámokat a cigányoktól, az őket szállító furgon viszont vezetőstől elpárolgott a helyszínről. Hajnali kettőig tartott, mire a rendőrség befejezte az intézkedést.

Megjelentek olyan sajtóinformációk is, miszerint az atrocitást az robbantotta ki, hogy a gárdisták átmentek egy cigány férfi lábán. Ez azonban nem igaz, ilyen jellegű személyi sérülésről senki nem adott bejelentést.

A rendőrség a Demokrata kérdésére elmondta, felfegyverkezve, csoportosan, közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt folyik nyomozás. Egy tucat ember ül előzetesben.

Bencs Gábor vendégei közül többeket egyesülési jog megsértése miatt vontak eljárás alá, vagyis többeken lehetett Gárda-egyenruha. Arra a kérdésünkre, hogy az erőszakcselekmény gyanúsítottjai közül mennyi a gárdista és mennyi a cigány, magyarul, melyik oldalról hány ember „csapott össze”, a sajtószóvivő nem kívánt felelni. Azt viszont elárulta, hogy a gárdisták és a jobbikosok egyikétől sem vettek el fegyvert, vagyis felfegyverkezve csak a cigányok voltak. Ezek a tények, valamint az, hogy a jobbikosok között több nő is volt, cáfolják, hogy valóban „összecsapás” történt volna.

Súlyosbítja a helyzetet, hogy a romák támadása úgy ment végbe, hogy közben egy rendőr a helyszínen tartózkodott, valamint az is, hogy honnan került elő 30 felfegyverzett cigány egy platós teherautón, mivel ez egyértelműen szervezettségre, előre kiterveltségre utal, hiszen ezek szerint csatára készülvén vagy az utat, vagy a helyi rendőrt, vagy Bencs Gábort figyelték. Erre a körülményre a rendőrség később ígért választ.

A Bencs Gábort Molotov-koktéllal fenyegető, valamint az MSZP-s képviselőt megpofozó személyek ellen is nyomozás folyik testi sértés és zaklatás miatt. Az események megtöltötték a honi médiát, többek között megszólalt az ügyben az Országos Cigány Önkormányzat, az MSZP, a Jobbik részéről Vona Gábor.

Sajóbábony polgármestere, aki két évvel ezelőtt a bűnözés miatt a Btk. szigorítását kezdeményezte, némiképp másképp látja az események kiváltó okait, bár elismeri, Sajóbábonyban nagyobb a bűnözésben az úgymond etnikai elkövetők aránya.

– Az önkormányzat mindenki felé toleráns, és arra való tekintettel, hogy a helyi Jobbik-szerv megígérte, nem lesz gárdafelvonulás, kibérelhették az iskolát. Felvonulás nem volt ugyan, de volt gyülekezés és demonstrálás, hiszen a szervezők kiálltak az iskolaudvarra és a kaput elzárták. Ha valahol, főleg egy lakótelepen sok idegent látnak, holott a helyi lakosságnak szerveznek lakossági fórumot, törvényszerű, hogy az emberek gyülekezni kezdenek, és mindez főleg azok érdeklődését kelti fel, akik azt hallják, hogy a Jobbikot a Gárdával hozza össze a közbeszéd. A kintrekedtek elmondása szerint be sem engedték őket a Jobbik rendezvényére. Ha elkezdek egy ingerelhető kutyával incselkedni, és megkap, nem tudom, hogy csak a kutya-e a hibás – állítja Nagy Imre polgármester.

A helyi cigányvajda azt ígérte, a továbbiakban nem lesz sem fenyegetés, se tettlegesség, se provokáció, ha az etnikumot nem fogják ingerelni, és nem jelenik meg a Magyar Gárda.

– Ezzel szemben Vona Gábor a rendőrség kérése ellenére nem az iskolában, hanem az utcán tartott sajtótájékoztatót – mondja Nagy Imre polgármester. – Vonával együtt, bár Bencsék lakossági fórumát lemondta, mégis megjelent a Magyar Gárda parancsnoka, Kiss Róbert, és nagyszámú gárdista is jött velük, többen egyenruhában.

A polgármester megnyugtatásul közli, egy hónapon belül 12 fős rendőrőrsöt állítanak fel, és Miskolcra készenléti rendőrszázad települ. Ottjártunkkor már javában folytak az erre irányuló előkészületek, a KMB-iroda átalakítási munkálatai.

– A rendőrőrstől azt várjuk, hogy azonnal tudjanak intézkedni szükség esetén – mondja a településvezető, aki a Jobbikra utalva hozzáteszi: – Aki szelet vet, vihart arat. Ha itt, Sajóbábonyban aránylag csend volt eddig, és a helyi Jobbik-szerv vezetőjével megállapodunk, hogy nem lesznek gárdisták, aztán az incidensek után újfent rögzítjük ugyanezt, és ennek ellenére csak bejönnek az egyenruhások, akkor ez az ügy nem kezelhető, mert ez ingerlés. Persze lehet, hogy éppen az a cél, hogy valami kirobbanjon.

Udvarhelyi István