Egy nemzet létének meghatározó alapja a földje. Többet jelent, mint amit pénzben vagy termelékenységi mutatókban ki lehet fejezni. Nem puszta vagyontárgy, hanem élettér, haza, államterület. Persze életünk anyagi alapja is, hiszen a Kárpát-medence szélsőségektől mentes éghajlati kiegyensúlyozottsága, a termőréteg páratlan vastagsága páratlanná teszi Európa gazdálkodásra alkalmas területei között.

Az a nemzet, amely alól kivásárolják földjét, hazátlanná lesz, az adott állam pedig – a kapitalizmus logikája szerint – elveszíti befolyását egyik legjelentősebb természeti erőforrása fölött.

Az európai uniós jog szabadon adható-vehető tőkének tekinti a termőföldet, a csatlakozási tárgyalások során kiverekedett, magyar földre vonatkozó hétéves moratórium pedig alig egy év múlva, 2011. január 1-jén lejár. Ez praktikusan annyit tesz, hogy onnantól kezdve a magyar kormány nem gördíthet akadályt a külföldiek földvásárlása elé. Ez a magyar mezőgazdaság kivérzett állapota, illetve a nyugat-európai tőkeerő ismeretében azzal fenyeget, hogy az amúgy is gyönge magyar kis- és középbirtokos réteg tovább olvad, s tulajdonos helyett bérmunkássá válik, vagyis az ipari szektor után a mezőgazdaságban is végleg alkalmazottá válnak a magyar emberek.

Kereskednek

Ma egy hektár magyar termőföld ára hozzávetőlegesen ötszázezer és egymillió forint között van. Nyugatabbra, mondjuk Ausztriában viszont nyolc-tízmillió forintnak megfelelő eurót is elkérnek ugyanennyi földterületért. Vagyis aki most spekulációs céllal földet vásárol, az sokszoros haszonnal adhatja el gazdag idegeneknek a moratórium lejárta után.

Sokan kaphatók is földjük eladására, hiszen a mezőgazdaságban az egyre magasabb önköltség, az alacsony felvásárlási árak, valamint a falusi iskolák, egészségügyi intézmények, posták bezárása, a tömegközlekedés leépítése következtében a vidéki lakosság jelentős része kénytelen feladni addigi életét. Hogy ennek milyen egyéb társadalmi következményei lehetnek, az külön tanulmányok sorozatát érné meg. Mindenesetre tény, hogy egyre többen hagynak föl a gazdálkodással. Ezt ösztönzi a „földért életjáradék” program is. Így egyre több földterület összpontosul adott esetben ugyanazon kezekben, vagyis még a meglévő kisbirtokok összevonásával is jól értékesíthető nagybirtokok alakulnak ki.

Emellett még mindig mintegy nyolcszázezer hektár állami tulajdonú föld van a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV), pontosabban annak egyik alegysége, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) igazgatásában. Így hát nem csoda, hogy az állami tulajdonú területeket is lelkesen „dongják körül” a spekulánsok.

A gyanús földeladási ügyletek mögött rendre szocialista kötődésű tőkés érdekcsoportokat fedezhetünk föl. Ezek rendszerint strómanok hátterében találhatók meg. Néhány konkrét példa e gyakorlatra az elmúlt időszakból: tavaly ősszel Zala megyében az MNV Zrt. 903,8 hektár földre írt ki egyfordulós pályázatot. Törvény szerint elsőbbséget kell biztosítani a helyben lakó gazdáknak, csakhogy ez az elv már a pályázat kiírása során sérült, hiszen hat különböző településhez tartozó szántót, illetve gyepként nyilvántartott területet hirdettek meg egy „csomagban”, induláskor kizárva ezzel a helyieket.

További szokatlan jelenség, hogy a pályázat a 347 millió forintos vételárat (ami egyébként meglehetősen olcsó, hiszen hektáronként nem egészen 400 ezer forintot jelent) egy hónap alatt rendelte előteremteni, minekutána ennyi idő volt a pályázat benyújtására. Ezt egyébként három magánszemély tette meg, ugyanakkor ezen területekre vonatkozó finanszírozási tárgyalásokat folytatott egy bankkal az ideiglenes földhasználati joggal rendelkező Hungária-Barnak Kft. A cég tulajdonosa a Zalatárnok-Tófej Mezőgazdasági Kft., ennek gazdája az Alcsszigeti Mezőgazdasági Zrt.. Utóbbi a Forrás Zrt. birtokában van, ennek tulajdonosa pedig nem más, mint az Arago Zrt., az MSZP-közeli Leisztinger Tamás közismert vállalkozása.

Az elmúlt tízegynéhány esztendőben több mint 25 milliárd forintot költött az állam a Bábolna Zrt.-re, ez feneketlen kútnak bizonyult, s 2006-ban az Állami Számvevőszék majdnem 18 milliárdos vagyonvesztést állapított meg. A jelentés felelősségre vonást is javasolt, ám erre nem került sor. Az MNV Zrt. viszont a fizetésképtelenné vált Bábolna Zrt. felszámolását kezdeményezte, miután a cég képtelen kifizetni százmillió forintos adósságait, annak ellenére, hogy egy 2005-ös kormánydöntés értelmében az addigi hátralékokat elengedték a valamikor nagyhírű mezőgazdasági vállalatnak.

Horváth Klára, Bábolna szocialista polgármestere 2007-ben kezdeményezte a város határában lévő 240 hektár kiváló minőségű, majdnem 40 aranykoronás termőföld pályázati kiírását megvásárlás céljából. (Egy terület aranykoronában mért értéke az az adó, melyet egy egységnyi földterület tiszta jövedelme után vetnek ki, 35 aranykorona fölött már extra minőségűnek számít.) Ennek nyomán egyfordulós nyílt pályázatot írtak ki a kérdéses területre. A bábolnai helyhatóság 201 millió forintot ígért érte, ám a semmiből hirtelen feltűnt két magánszemély, akik 227 millió forint plusz áfa ellenében elhappolták a földet. Mindez lehetne a véletlen műve is, ám egy 2007. október 10-én keltezett, a bábolnai polgármesteri hivatalnak címzett levél tanúsága szerint a két nyertes, bizonyos Farkas Sándor és Bujáki Gábor kinyilatkoztatja, hogy a tatai illetőségű Vivax Construction No1 Generálkivitelező Kft. megbízásából és finanszírozásával vásárolták meg a bábolnai földterületet, amelyet ki akarnak vonni a szántóföldi művelésből, és ipari parkként kívánják értékesíteni. A levélben kérik az önkormányzatot, hogy vonja belterületbe a 240 hektárt.

A Vivax Kft., bár ügyvezetője, Jagarics Ferenc magyar, egy spanyol befektetői konzorcium tagja, s már a földeladás előtt megkeresték a bábolnai önkormányzatot azzal, hogy logisztikai központot szeretnének létrehozni a kérdéses területen. Erről maga Horváth Klára beszélt az ügylet előtt az egyik megyei lapban. E tény ismeretében legalábbis furcsa, hogy maga a bábolnai szocialista polgármester kezdeményezi a szóban forgó 240 hektár pályáztatását a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nél.

Ezek után már nem meglepő, hogy a Vivax Kft. ügyvezetője, Jagarics Ferenc a Schmuck Andor-féle Tisztelet Társasága egyik alelnöke, s 2006-ban a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési választási listájának 13. helyén szerepelt.

Az idei év egyik legnagyobb botránya a Kiskunsági Nemzeti Park közelében, Kiskunlacházán, Apajon, Gombán és Bugyin fekvő összesen 2500 hektáros terület húszéves haszonbérletbe adása kapcsán robbant ki. A vagyonkezelőnél ugyanis idő előtt felbontották a pályázatokat, majd ezt egy visszadátumozott ügyirattal igyekeztek ellensúlyozni.

Utóbbin szerepel Benedek Fülöp, az MNV Zrt. akkori vezérigazgató-helyettesének aláírása is, aki azonban nem szignálhatta november 10-én délelőtt 9 óra 17 perckor az ügyiratot, mert akkor épp máshol, jelesül épp egy bírósági tárgyaláson tartózkodott Egerben. Benedeket egyébként, aki a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára volt korábban, múlt héten egy másik ügyben első fokon másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre és 3 millió forint pénzbüntetésre ítélte a Heves Megyei Bíróság hivatali visszaélés miatt.

A politikus másnap lemondott az MNV-ben betöltött vezérigazgató-helyettesi tisztségéről.

A Pest megyei botrány miatt kirúgták Tóth Évát, a Nemzeti Földalapkezelőért felelős igazgatót, Balogh Tamást, a Pest Megyei Területi Iroda megbízott vezetőjét áthelyezték, egy adminisztratív munkatársat pedig figyelmeztetésben részesítettek.

Az MNV Zrt. vezérigazgatója, a visszadátumozott ügyiratot szintén szignáló Tátrai Miklós azonban, aki azt állította a botrány kapcsán, hogy nem tudta, mit ír alá, a helyén maradt, mintha mi sem történt volna.

Trükkök százai

Az MNV Zrt. legutóbb 35 ezer hektár nagyon jó minőségű állami tulajdonú földre írt ki haszonbérleti pályázatot olyan nagygazdaságoknak, melyek eddig is bérelték ezen földeket. A gond ezzel az, hogy az állami földeket bérlő nagygazdaságok versenyelőnyben vannak a magántulajdonú földeket bérlő családi vállalkozásokkal szemben, mivel előbbiek 20-25 ezer forintot fizetnek hektáronként, utóbbiak ellenben 50-60 ezer forintot.

A versenyelőnyt növeli, hogy az ilyen nagy területek nem egy tagban vannak, hanem különböző települések határaiban szétszórva találhatók. Így a kiírások eleve kizárják a helyben lakó vállalkozókat. Ez nem más, mint trükközés, a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény ugyanis rögzíti, hogy a maximális földtulajdon 300 hektár lehet. A nagyobb területek megszerzésére ezért annyi ember áll össze, hogy a területmennyiség fejenként ne haladja meg a törvényes nagyságot. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-nél alkalmazott gyakorlat értelmében ma ugyanis elég, ha a pályázó személyek közül egy valaki helyben lakónak minősül, így e szabályt valamennyi pályázó esetében teljesítettnek tekintik. Vagyis végső soron a jelenlegi gyakorlat a strómanrendszert ösztönzi.

Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szövetségi igazgatója úgy véli, az MNV Zrt. ma állam az államban, a trükkös pályázatokból pedig legnagyobbrészt a földmoratórium lejártára építő spekulatív birtokkoncentráció szándéka rajzolódik ki. Ugyancsak érzékelhető a szocialista agrárlobbi bebetonozásának szándéka is, hiszen a jelenlegi bérleti szerződések 5-6 év múlva járnak csak le, ezért normális esetben indokolatlan az érintett földterületekre most kiírni a pályázatokat. Ez csak azzal magyarázható, hogy újabb 20 évre a jelenlegi bérlő nagygazdaságok kapják meg használatba a földeket, kiszorítva a helyi családi vállalkozásokat.

Ezen irányba tett lépésként értékelhető az egységes vagy egyszerűsített mezőgazdasági támogatási rendszer (single payment scheme, azaz SPS) bevezetésének kísérlete is. Az erről szóló törvényt október 20-án szavazta meg az Országgyűlés, miután Gráf József agrárminiszter augusztusban (tehát még azelőtt, hogy egyáltalán törvény született volna róla) minden előzmény nélkül értesítette az Európai Bizottságot az átállásról, annak ellenére, hogy ez nem kötelező uniós előírás, sőt, Brüsszel 2013 előtt nem is ajánlja a 2004-ben és később csatlakozott tagállamoknak.

Az SPS lényege, hogy az eddig SAPS- (single area payment scheme, azaz egységes területalapú támogatás) rendszerrel szemben a támogatási jogosultság nem a föld tulajdonosát, hanem a használóját illeti meg, s ezt a gazdálkodó vagyoni jogként eladhatja másnak. (A mai szabályozás szerint a földtulajdonosoknak jár a támogatás, vagyis amennyiben új bérlője lesz egy földterületnek, a támogatás neki áll rendelkezésére.) A támogatások kiszámításához ráadásul 2006-ot jelölték ki bázisévnek, azaz az akkori viszonyok alapján indulna be jövőre az SPS-rendszer. Így azok, akik 2006-ban földtulajdonosok voltak, pórul járnak, mivel a támogatás a haszonbérlőhöz kerül. Ez összességében mintegy 450 milliárd forintnyi vagyoni jogot jelent.

Az SPS-rendszerrel az a nagyjából 200 ezer nagygazdálkodó jár jól, aki bérelt földet művel, vagyis ez a jelentős összegű vagyoni jog végső soron a szocialista agrárlobbi további feltőkésítéseként értékelhető.

A földjeiket bérbe adó kistulajdonosok viszont, akik 1,8 millióan vannak, teljesen tönkremennek, hiszen saját földjük után már nem ők kapják a támogatást az új elképzelések szerint. Ha például valaki 2007. január 1-je után földet vásárolt azzal a céllal, hogy az azon élő haszonbérlet lejárta után ő maga hasznosítsa a területet, nem jut támogatáshoz. Ez a föld értékének csökkenését is maga után vonja, vagyis az ellehetetlenült gazdáktól olcsón meg lehet venni majd a területeket.

A törvény egyelőre nem léphet életbe, mivel Sólyom László köztársasági elnök november 12-én előzetes normakontrollra az Alkotmánybíróság elé küldte. A testület vélhetően januárban dönt az államfői beadványról.

Még három év?

Uniós államok polgárai ma is vásárolhatnak termőföldet Magyarországon, amennyiben három éve hazánkban élnek, és életvitelszerűen mezőgazdasággal foglalkoznak. Ez azonban ritka eset. 2011 után viszont szabad a vásár, és mivel jelentős földterületek vannak nagybefektetői kezekben, vélhetően lesz is rá kereslet, főként olyan államok vállalkozói részéről, melyeknek természeti adottságaik folytán csekély lehetőségük van a földművelésre. Ilyen például Dánia.

Ugyanakkor az Európai Unió és Magyarország közti csatlakozási szerződés még mindig biztosít egy kiskaput. A megállapodásban ugyanis egyebek mellett ez áll: „Ha elegendő bizonyíték áll rendelkezésre arra nézve, hogy az átmeneti időszak lejártával Magyarországon a mezőgazdasági földterületek piacának súlyos zavara alakul ki vagy ennek kialakulása fenyeget, a Bizottság Magyarország kérelmére határozatot hoz az átmeneti időszak legfeljebb három évre történő meghosszabbításáról.”

Nos, a súlyos zavarok, a családi gazdaságok és általában a kisebb vállalkozások igazságtalan és egészségtelen versenyhátránya tényszerűen megállapítható, elméletben tehát még mindig van lehetőség némi időnyerésre. Igaz, a különböző EU-tagállamok informálisan már jelezték, hogy semmi szín alatt nem támogatják a moratórium meghosszabbítását, de ki tudja, ügyes diplomáciával mit lehet elérni.

Aki mer, az nyer, legalábbis nyerhet. Aki viszont meg sem próbálja, az biztosan veszít.

Ágoston Balázs

A földkérdés létkérdés

A földkérdés mélységére és fontosságára jellemző, hogy 1848, a jobbágyfelszabadítás óta ez a magyar mindennapok egyik kulcskérdése. Az egészségtelen nagybirtokrendszer, majd az államosítás azt eredményezte, hogy a földet művelő széles társadalmi réteg érdemi tulajdon nélkül termelt, vagyis nem birtokos gazda, hanem alkalmazott volt, jó esetben. A létbizonytalanság értelemszerűen társadalmi feszültségekhez vezet, ezért sorskérdés a földbéke megteremtése.

A cél a Magosz és számos szakmai szervezet, szakértő által lefektetett alapelvek szerint a birtokrendszer átalakítása oly módon, hogy a szocialista nagybirtokokból tőkés nagybirtokokká varázsolt gazdaságok mellett jóval nagyobb súllyal lehessenek jelen a kis- és középbirtokok.

Ma például számos állattartó gazda kényszerül feladni hivatását, mivel nem áll rendelkezésére elegendő földterület. A hangsúly főként az utóbbiakon lenne, mivel ezek a legéletképesebbek. Szintén létkérdés, hogy ezek hazai kézben legyenek.

Ez minden ellenkező híreszteléssel szemben az Európai Unió keretein belül is megvalósítható, Brüsszelre hivatkozva kibújni a feladat alól tehát a hozzá nem értés vagy a rosszindulat leplezése. A leggyakoribb modell az Európai Unióban, miként Tanka Endre egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora több tanulmányában kifejtette, hogy a termőföld földpiaci árukénti birtoklása és hasznosítása alávettetik a közérdeknek és a nemzeti-állami szuverenitás szempontjainak. Ily módon a külföldi tőke csak szigorú feltételek mellett jelenhet meg a piacon. Sokszor ugyan más EU-tagállamok is trükköznek ez ügyben, csakhogy ők saját nemzeti érdekeik, saját gazdálkodóik védelmében kötik olyan feltételekhez a külföldiek tulajdonszerzését (szinte anyanyelvi szintű nyelvismeret, sok év helyben lakás, szakirányú végzettség és így tovább), melyeket gyakorlatilag lehetetlen teljesíteni. Ezzel szemben áll az a neoliberális felfogás, mely szerint a föld korlátlanul forgalomképes tőke.

Brüsszel a 2004-ben és később csatlakozott tagállamokkal e szellemben tárgyalt, ami – tekintve, hogy a régebbi tagállamok esetében ez nem így történt – alapvetően sértette a megkülönböztetés tilalmát.

Erre hivatkozva akár meg lehetne kísérelni újratárgyalni a földről szóló fejezetet, annál inkább, hiszen a lisszaboni szerződéssel kapcsolatos cseh ellenállás bebizonyította, hogy lezárt kérdéseket adott esetben igenis újra meg lehet nyitni.

Ez nem csupán gazdasági szempontból égetően fontos kérdés. Tanka Endre a hivatkozott tanulmányában azt is megállapította, hogy a külföldi földtulajdonszerzések ügye nem csupán a földhasznosítás gazdasági és a jogharmonizáció politikai szempontjai szerint kezelendő. Sokkal inkább azért, mert a jelenlegi népesedési, természetföldrajzi és ökológiai folyamatok miatt a termőföld néhány évtizeden belül már nem termelési tényező, hanem a megmaradás egyetlen lehetősége lesz. Egyszerűbben fogalmazva, a létharcban az fog győzni, aki szilárdan áll a magyar földön. A globális fölmelegedés miatt emelkedő tengerszint és az elsivatagosodás nyomán ugyanis óriási területek válnak majd megművelhetetlenné. Márpedig élelmiszerre szükség van, éspedig egyre többre, hiszen az emberiség lélekszáma nő.

Ide tartozik az Európa felé irányuló bevándorlás, melyet az Európai Unió a jelenlegi jóléti szint megtartása érdekében még ösztönöz is. Vagyis a kiváló adottságú, szélsőségektől mentes magyar termőföldre nehezedő nemzetközi nyomás és szerzésvágy egyre fokozódni fog.

Átlagos termőföldárak az EU néhány országában, 2008-as adat, hektáronként, euróban:

Írország 60 000

Nagy-Britannia 35 000

Hollandia 20 000

Németország 15 000

Belgium 12 000

Olaszország 12 000

Ausztria 12 000

Dánia 6000

Franciaország 6000

Görögország 5000

Spanyolország 5000

Románia 3000

Szlovákia 3000

Magyarország 2000

Svédország 1500

(Forrás: Eurostat)

Termőterület megoszlása

Magyarország 9 millió 303 ezer hektár területéből 7 millió 768 ezer hektár (az ország területének 83,5 százaléka) volt termőterület 2008-ban.

Ebből 2,5 millió hektár, vagyis 32,1 százalék állami tulajdon, ebbe minden beletartozik: szántó, kert, gyümölcsös, szőlő, gyep, erdősítésre kijelölt terület, erdő, nádas, halastó, művelés alól kivett terület. Ebből szántó: 876 060 hektár.

További kb. 2 millió hektár osztatlan közös tulajdon, vagyis egy-egy területnek akár több tucat résztulajdonosa lehet, akár az állam is, ez teszi zavarossá és pontosan rögzíthetetlenné az egészet.

Az ország összes földterületének 41 százalékát gazdasági szervezetek, 30 százalékát egyéni gazdálkodók használták 2008-ban.

A fennmaradó 29 százalék gazdaságra nem azonosítható terület, melynek közel fele nem mezőgazdasági hasznosítású volt. A földhasználat gazdálkodási formák szerinti összetétele az utóbbi években lényegében nem változott.

(Forrás: MNV Zrt., KSH)