Még akkor is így van, ha éghajlatváltozás máskor is volt már a földgolyónkon, de akkor a kisszámú népesség még nem tette hozzá a maga „lábnyomát”. A növény-és állatvilág fajgazdagsága is sokkal szegényesebb volt, fejlettebb élőlények pedig nem is éltek. Napjainkban a Földet beborító növények és állatok diverzitása olyan nagy, hogy naponta fedeznek föl új fajokat, nem szólva a tengerekben élő sok ismeretlen víziélőlényről. Ennek az lehet az oka, hogy bolygónkon olyan élhető környezet alakult ki, ami igencsak kedvezett a fajfejlődésnek és a szaporodásnak. A klíma olyan kellemessé vált, hogy valóságos Paradicsomban érezhették magukat az élőlények.

Ebbe az idilli képbe robbant bele időnként egy-egy nagyobb, néha az univerzumból érkező, katasztrófát okozó kisbolygó, amely gyors változást idézhetett elő; például a dinoszauruszok kihalását. De a Föld geológiai szerkezetének megváltozása, földrengések, hegységképződések, vulkánok kitörése, ha nem is hosszú időre, de megváltoztatta a földi légkört; például kevesebb napfény jutott át a vulkáni hamurétegen. A földtörténeti korok váltakozásai is okoztak környezetváltozást, de azok hatása olyan lassú volt, hogy az élőlények egy jó része alkalmazkodott hozzá.

Aztán egyre szaporodott az emberiség lélekszáma, kultúrájával saját életkörülményeit javította, ugyanakkor eszébe sem jutott az élővilág és az élettelen környezet védelme.

Léteztek olyan népcsoportok is, amelyek azért haltak ki, mert elpusztították a megélhetésükhöz szükséges környezetet. Például Peru egyik ősi etnikuma, a nazcák, saját kultúrájukat tették tönkre azzal, hogy kivágták a fákat a művelésre alkalmas termőföldek felszabadítása céljából. A Nazca-kultúra végleges pusztulását az el Nino-hatás okozta, mivel az áradásokkal már nem tudtak mit kezdeni az erdők kiirtása után. Hasonló esemény zajlott le a Húsvét-szigeteken is, ahol a megmaradt monolitok máig hirdetik egy valaha virágzó kultúra létét.

Fontos dokumentumok a régi hajónaplók, amelyek pontosan beszámoltak az útjaik során tapasztalt jelenségekről. Különösen a brit királyi flotta rendelkezik nagy adatbázissal. Pontos adatokat rögzítettek a hőmérsékletről, a légnyomásról, a szélirányról és a sebességről. A hajónaplók előnye, hogy szinte az egész földgolyóról vannak észlelések.

Az első műszeres meteorológiai mérések 1659-ben kezdődtek, az európai kontinenst lefedő állomáshálózat pedig csak a XIX. század utolsó harmadában épült ki. Magyarországon 1755-ben a nagyszombati egyetemen indult meg az intézményes mérés, majd 1777-ben az egyetem áthelyezésével került az intézmény Budára, az átépített királyi palotába. A hazai éghajlattörténeti kutatások mai forrásait jelentő hőmérsékleti és csapadékadatokat összegyűjtő országos hálózat kiépítését az 1870-ben alapított Magyar Meteorológiai Szolgálat végezte el. Az éghajlattörténet természettudományos módszerei között a dendrokronológia, az oxigén, izotópos módszer és a faunaelemzés a leggyakoribb. A ’70-es években Kordos László készített egy fauna-adatbázisra alapozott éghajlati rekonstrukciót, amelynek legendás „pocok hőmérője” alapján vázolta fel a 12 ezer éves holocén (újkor) földtörténeti kor hazai változásainak irányelveit.

Ban Ki-Mun ENSZ-főtitkár szerint a sarkvidék 2030-ra elvesztheti teljes jégtakaróját, amelynek során metánt enged szabadjára, ami hússzor gyorsabban váltja ki az üvegházhatást, mint a szén-dioxid. Decemberben Koppenhágában gyűlnek össze a különböző országok azért, hogy egy új klímaegyezményt hozzanak tető alá.

Az éghajlat-konferenciákra való felkészülésnek egyik fontos dokumentuma az élővilág változásait dokumentáló Nemzetközi Vörös Könyv, amelyet kétévente ad ki a svájci székhelyű, 1848-ban alapított Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN). A kötet pedig egyre vastagabb.

2007-ben 41 415 fajt tartottak számon világszerte, amiből 16 306 számított veszélyeztetettnek. A lista egy év alatt összesen 785 fajjal bővült, s ez idő alatt 65 fajról állapították meg, hogy természetes élőhelyén már kipusztult, és csak fogságban élő vagy tenyésztett példányai vannak.

Az IUCN szerint a 2010-re előirányzott célból, azaz a biológiai sokféleség csökkenésének lassításából semmi sem valósult meg. Az idén 47 677 élőlényfaj szerepel a listán, közülük 17 291-et fenyeget kipusztulás, ami a teljes állomány 36 százaléka. A kutatók által eddig megismert fajok, amelyeket rendszereztek is, 1,8 milliót tesznek ki. A valós adat természetesen ennek többszöröse, valahol öt- és harmincmillió között lehet.

A vörös könyv különböző megfigyelések alapján minősíti az élőlények veszélyeztetettségét. Az említett 17 291 faj közül 3325 kihalófélben van, 4891 végveszélyben, 9075 pedig sebezhető állapotban. Mérsékelten veszélyeztetett 3 650 faj. Ha más felbontásban nézzük, akkor az emlősök 21, a kétéltűek 30, a gerinctelenek 35, a növények 70 százaléka veszélyeztetett.

A 2007-es listán Magyarországról 498 állat- és 7 veszélyeztetett növényfajt tartanak számon. A hazai hatóságok ennél jóval többet sorolnak be az egyes kategóriákba, a védett fajok köre összesen 1486 növény-, állat-, gomba- és zuzmófajt számlál, míg a fokozottan védettek 200-at. Az Európai Unióban természetvédelmi szempontból jelentős státuszba sorolt fajok közül hazánkban 1174 található meg; ez összesen 2860 magyarországi fajt érint valamilyen szempontból. Néhány példa: a világon már csak hazánkban fordul elő a sárga virágú, illatos pilis len, vagy a Zengő-hegy híres virága, a bánáti bazsarózsa. Különösen védett az élénkpiros termésű csodabogyó, a tiszafa, a vízfelszínen élő sulyom vagy a pusztai árvalányhaj. (A Székelyföldön Futásfalva felé az országút két oldalán még egész árvalányhaj-mezők vannak). Néhány állatot is említhetünk: vidra (betelepítésük sikeres volt a Dráva mellett), denevérfajok, hiúz, farkas, borzas gödény, bölömbika, fehér és fekete gólya, kerecsensólyom (az utóbbi szellemi értéke 1 millió forint), a réti fülesbagoly és az uhu.

Sokat ront az élőlények megszokott környezetén a klímaváltozás. Szinte azonnal reagálnak a hőmérséklet, a csapadék, a napfény és a zsákmányállatok számának változására. Jó példa erre például a darvak vándorlási szokásainak. Az ’50-es évek óta ez az impozáns madár nem fészkel hazánkban, mivel a folyószabályozások, az ipari területek növelése visszaszorította őket egész Európában. Évszázadokon át hozzátartozott a Hortobágyhoz, a Fertő-Hansághoz, a békési vizes helyek élővilágához. Krúgatásuk messze hangzott, és szépségük számos nótaszerzőt megihletett. November hónapban külön turistalátványosság az öt- hétszázezer madár költözése, miközben érintik a Hortobágyot.

Ilyen szempontból egyébként reményre ad okot az éghajlat melegedése, amelynek hatására a valaha őshonos madár ismét megtelepedik hazánkban. Kelet-Szlovákiában nemrég találtak már darufészkeket.

Korábban a Baltikumból hazánkon át egészen Szudánig húztak a V-alakú csapatok, mára már nem repülnek át Afrikába, Európa déli vidékein is költenek. Valóságos háború alakult ki Németországban a természetvédők és a halászok között a kormoránok állományát illetően. A Német Természetvédő Szövetség döntése szerint a 2010-es év védelemre szoruló madarának a kárókatonát választották. Mivel a meglehetősen nagy madár naponta mintegy fél kiló táplálékot – főleg halat – vesz magához, kiváltotta a halászok haragját és üldözendő madárnak számított, így 1980-ra a kihalás szélére került. Akkor született védelmükről törvény. Ugyanakkor a halászok szerint a földuzzadt állomány egész halfajokat fenyeget, például bizonyos lazacfajtát. Így egyes tartományok ismét engedélyezték vadászatukat.

Az emberek bűne, hogy a Laysan-albatroszok gyomrában különféle szemetet találnak az ornitológusok. A Csendes-óceánban kialakult szemétszigetekből is csipegető nagytestű szárnyasok fiókái ettől elpusztulnak. A mára gigantikussá nőtt szeméthalmazok – amerikai és távol-keleti műanyaghulladék – hatalmas területen lebegnek a tenger színe alatt is és pusztítják az óvatlan élőlényeket. A tengeri madarakon kívül a fókák, teknősök, delfinek fennmaradását is veszélyezteti a tenger szennyezettsége.

A műanyag ráadásul a sós vízben nemcsak szétdarabolódik, hanem vegyileg is bomlik, mérgezve a vizeket és az állatokat – végső soron az embert is. A nepáli Katmanduban november elején ültek össze tigriskutatók, hogy stratégiát dolgozzanak ki az állatok megmentésére.

Mára csak 3500 egyedük él a vadonban, míg száz éve még százezren barangoltak Ázsia erdeiben. Mára minden alfajuk veszélyeztetett. Az állatvédők szerint: „A tigrisek megmentése egy teszt; ha sikerül, a bolygót is képesek leszünk megmenteni”.

Hankó Ildikó