– Orbán Viktor öt szóban jellemezte a Gyurcsány–Bajnai-korszakot. Őszöd, Zuschlag, off shore, végkielégítés, megszorítás.

– Nagyon találó megfogalmazás. Közülük a megszorítást emelném ki, amely az egészségügyben 2006 őszén kezdődött el igazán és 2007 tavaszán teljesedett ki. A fővárosban különösen nehéz a helyzet, mivel a rendszerváltással nem változott semmi. Húsz éve ugyanúgy balliberális hatalom irányít, így az egészségügyet is, mint annak előtte. Így a legtöbb ellátóintézményben, tisztelet a kivételnek, az elmúlt rendszerből átörökölt, rossz értelemben vett hierarchikus beidegződések tovább működnek. Ezzel azt akarom mondani, hogy a fiatalok nem csak az anyagi megszorítások miatt mennek el, elkedvetleníti őket más is. Például a manuális szakmában nem kapnak műtéteket és nem fejlődhetnek, mert kell a hálapénz a hatalmi hierarchiában előbbre lévőknek. Mindezt a beteg–orvos kapcsolat nagyon megsínyli. Rengeteg a gyanakvás a betegek részéről, rengeteg az igazságtalan feljelentés a vért izzadó orvosok, ápolók ellen, legtöbbször igazságtalanul. De sajnos az is igaz, hogy a fővárosban például működhet olyan idegsebész főorvos, aki százötvenezer forintot mer kérni egy egyszerű porckorongsérv-műtétért, amit szinte bármelyik kezdő kolléga is meg tudna operálni jól, csak nem juthat hozzá. Sajnos nő az ilyen visszataszító esetek száma is, ahol kikényszerítik a betegből a hálapénzt. Az ápolónők nagyobbik része beleszakad a munkába, hivatásból végzi, de vannak, akik türelmüket vesztik a betegekkel vagy hozzátartozóikkal. Alapos munkát végeztek azok, akik kiagyalták az ország „elmagyartalanítását”, melyhez jó terep az egészségügy. Vidéken lényegesen jobb a helyzet, ahol polgári önkormányzatok egy jobb humánpolitikával tudnak enyhíteni a fájdalmakon, amit a közel nyolc év szocialista kormányzás okozott.

– Mi lehet a közös pont a széthúzó magyar nemzet számára?

– A „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat” jézusi mondat tulajdonképpen szolidaritást jelent, ami a jó értelemben vett baloldaliság egyik alapgondolata. A nemzeti érzelmű baloldalnak ez az erős vezényszava az evangéliumból eredeztethető. A másik szintén evangéliumi mondat: „az igazság szabaddá tesz” pedig a jó értelemben vett nemzeti liberalizmus alapgondolata. Ők Krisztus isteni lényegét nem feltétlenül ismerik el, de mint embert becsülik, talán még példaképük is lehet. A baloldaliság és a liberalizmus eszmerendszerének értékes része így Jézustól ered. Tehát a közös pont Krisztus emberi arca, és ez jó üzenet karácsony előtt. Csak az egy-két százaléknyi idegenszívű számára nem az, akik már nyolc éve irányítják az országot és teszik tönkre a kultúrát, oktatást, gazdaságot és az egészségügyet. Van remény, mert a fiatalok igénylik a hitet és a tudást is. „Istenhit és orvostudomány” néven indítottam egy választható tantárgyat az orvosi egyetemen, amire majdnem kétszázan jelentkeztek. Az a tapasztalatom, hogy akkor tudunk hitet, reményt, szeretetet adni, ha személyes megtapasztalásainkat mondjuk. A tanok hirdetése kevés. Az életünkkel mutathatunk példát, különösen vonatkozik ez a vezetőkre. Nagy a felelősségük.

– 2009-ben tovább romlottak a szlovák–magyar kapcsolatok. Sólyom Lászlót nem engedték be Szlovákiába, és elfogadták a szlovák nyelvtörvényt. Hogyan enyhíthető a két ország közötti konfliktus?

– Laikus szemmel két igazság áll szemben egymással: az övék és a mi igazságunk. Persze a lopott holmit, még ha nem is ők lopták el, hanem csak úgy odaadták nekik, azt illik visszaadni. Egy lopott, talált pénztárcát is vissza kell adni a tulajdonosának, mert parázsként égeti a zsebemet. Így van ez a jogtalanul megszerzett földdel is. Mondjuk ki, Trianon igazságtalan volt. Két nemzet akkor tud megbékélni egymással, ha találnak egy olyan közös igazságot, amit mind a két fél elfogad. Ez a helyes, meghasonlás nélküli nemzetpolitika alapja. A szlovák–magyar ellentétre is a korábbi két mondat lenne a megoldás: „szeresd felebarátodat, mint önmagad”, vagyis szeresd a másik nemzetet, mint a sajátodat, és az „igazság szabaddá tesz”. Mi, magyarok erre nyitottak vagyunk. Ha ezt elfogadná a két nép, akkor Trianon ellenére létrejönne egy valódi, Krisztusban fogant barátság. Szlovák testvéreink vezetői érthetetlenül agresszívak. Félnek az igazságtól.

– Az ország szíve Budapest. Ha egy szív nagyon beteg, hogyan menthető meg a test?

– Valóban, a főváros a legbetegebb. Orvosként is azt látom, hogy az Isten felé fordulás hozhatja meg a gyümölcsét a gyógyítás, az oktatás, a gazdaság, a politika és a kultúra terén. A tudás nem elég, önmagában halott marad. Ez látszik az elmúlt időszakon. Hiába van meg az egyetemi végzettség, döbbenetesen rossz döntések születnek a kormányzat részéről 2002 óta. Gazdag belső világ nélkül, amit a hit és nekünk a magyar kultúra ad meg, nincs kreativitás. Ezt az agykutatás mára bebizonyította. Pont ezt a kettőt vetik el a jelenlegi politikai vezetők, így hiába vannak szakmai ismereteik, nincs előrevivő kreatív ötletük. Például úgy próbálnak pénzt szerezni, hogy elveszik a betegellátásból, a szociálisan hátrányos helyzetűektől. Ez az ötlet nélküli vezetők munkastílusa. Teli vagyunk velük. Ezért én az igazi, lehetséges kiútnak azt látom, ha minél többen fordulnak az egyébként megvallott istenhitük felé. Népszámláláskor a lakosság hetvenöt százaléka istenhívőnek, huszonöt százaléka pedig semlegesnek vallotta magát. Talán csak pár százalék, aki Istent üldözi, mert az ateisták többsége is elfogadja Jézus emberi nagyságát. Ahogy már említettem, az a baj, hogy pont ezek vannak hatalmon már nyolc éve. Vannak a szolgalelkű kiszolgálóik, akik végrehajtóként működnek, vannak, akik próbálnak valamit tenni az értelmetlen rendelkezések ellen. A kultúra terén is szörnyű a helyzet. A Nemzeti Színházban nemzetet, erkölcsöt gyalázó obszcén darabok is helyet kapnak és ez borzasztó. Így roncsolják a fiatalok, középkorúak ízlésvilágát, és kiábrándulttá, elkeseredetté teszik őket. Egy vidéki színház, mint például a veszprémi vagy a szolnoki, az adott térség igazi értékeket adó kulturális központjaiként működnek. Egy szolnoki paptól tudom, hogy a városban egyre több a felnőttként megkeresztelkedett emberek száma. Van-e összefüggés a kettő között? Mindenütt, így az egészségügyben is háttérbe kell szorítani majd azokat a vezetőket, akik az elmúlt nyolc évben teljes odaadással szolgálták azt a rendszert, amelynek áldozatai a legrászorultabbak voltak, miközben ők magas fizetéseket, hálapénzeket tettek zsebre. Ezen a téren is a fővárosban a legrosszabb a helyzet. Sok kórházban megfordulok. Megtapasztaltam, hogy a főorvosok, beosztott orvosok sokszor félnek a vezetőiktől. A félelem légköre uralkodik. Kinevezéseknél nemcsak a szakmai érdemeket, hanem az emberi kvalitásokat is figyelembe kellene venni. Például a saját szakmámban történt, hogy az Országos Idegsebészeti Intézetet átkeresztelték Idegtudományinak, majd megszűnt a szakmai vezetés, és odatettek egy nőgyógyászt és egy urológust, akik lehet, hogy a maguk szakmájában jó szakemberek, de akarva-akaratlanul is a hajdú és a harangöntő példája jut az ember eszébe. Biztos jó kapcsolataik voltak. Mindez az eredményeken is látszik. Súlyos koponyasérültek halálozási aránya ötször-hatszor nagyobb, mint Nyugaton, a korszerű stroke-ellátási hiány is majdnem hasonló különbségeket mutat és így tovább. Emlékszem, amikor Papp Lajos professzor úr feltárta az ellátási hiányokat az akut szívbetegségek tekintetében, amit a forráskivonások okoztak, már másnap a televízióban egy fővárosi kormányhű professzor cáfolt, hogy minden rendben. Én is így jártam, a Klub rádióban meg is vádoltak, hogy nem igaz, amit mondok. Sajnos a tapasztalat Papp professzor urat és engem igazol. Bár ne így lenne!

– Melyek azok a lépések, amelyeket egy új Fidesz-kormánynak minél előbb meg kell hoznia?

– Az egészségügyben a legfontosabb tennivaló, hogy a potenciálisan életmentő beavatkozásokat el tudjuk végezni, és a súlyos betegeket el tudjuk maradéktalanul látni legalább a kor közepes színvonalán, ahogy az 2002-ig volt. Utána majd jöhetnek a könnyebb betegségek. Legyen elég intenzív ágy, az orvosokat nővéreket itthon tudjuk tartani. Amíg az említett három százalék uralkodik, addig a magyar egészségügyben havonta emberek százai halnak meg feleslegesen. De szinte ugyanilyen fontos a média és az oktatás rendbetétele is. Az a média, amelyik a gyermek fejlődését, szellemi világát, értékrendjét rontja, az nem négyórás műsorszünetet, hanem negyvennaposat érdemelne, de azonnal. Ez nem kerül pénzbe, ez törvényhozás kérdése. Az nem megoldás, hogy akinek sérti a jó ízlését, az ne nézze. Van, akinek nincs is más szórakozásra lehetősége. Az emberek kiábrándultságáért, depressziós hangulatáért is a balliberális média a felelős. Szinte a választások másnapján kell ezt az „élvezzük az életet, mert holnap már ki tudja, mi lesz” szemléletű médiát törvényesen háttérbe szorítani. Az egyházi iskoláknak az állam négymilliárd forinttal tartozik, az 1996-os vatikáni egyezményt a kormány nem tartja be. Ezek az iskolák a legnyomorúságosabb helyzetben is tudnak eredményt produkálni, hitet, reményt adni, megmutatni, hogy az Istent szeretőknek minden a javukra válik és van értelme a szenvedésnek, nélkülözésnek. Ezeknek az iskoláknak vissza kell adni az elvett pénzt, de természetesen a többi iskolát is támogatni kell. A cigányok problémájára szintén a gyermekvédelem lehet a megoldás. Az embertelen körülmények között élő cigány gyermekekből egy keresztény elveken működő gyermekvédelmi rendszer becsületes, cigány kultúrájukat megtartó, magyarságukra büszke testvéreket tudna nevelni, ahogy azt Böjte Csabánál láthatjuk. Olyan embereket kell tenni vezető pozícióba, akik mindezt értik, és hajlandóak a szenvedést és a nélkülözést is felvállalni. Szolidáris vezetők kellenek, akik nem élnek jobban, mint az átlag. Ez óriási példamutatás az együttérző áldozatvállalásból. Jézus is ezt tette, azért is tudták követni az apostolok. Amíg hárommillió embernek szó szerinti élelmezési gondjai vannak, ez lehet az irányadó példa.

– Hogyan látja az MSZP és az SZDSZ jövőjét?

– Ha hajlandó lenne a két párt a fentebb említett, jó értelemben vett nemzeti baloldaliságra, nemzeti liberalizmusra, akkor lenne jövőjük. Jelenleg nem a magyar, hanem az idegen érdekeket képviselik, közben teletömik a zsebüket.

– Főleg baloldalon riogatnak vele: valós veszély-e a polgárháború?

– Olaszliszka óta sokszor azt érezni, a kormány arra játszik, hogy polgárháborús helyzetet teremtsen. Fennállhat a polgárháború veszélye. Ezt a pár hónapot fegyelmezetten, türelmesen ki kell bírni. Amikor ökölbe szorul a kezünk és fel akarnánk emelni, akkor gondoljunk a kereszten elhangzott mondatokra: „bocsáss meg nekik atyám, nem tudják, hogy mit cselekszenek”. Emberi erővel már nagyon nehéz ezeket a dolgokat tolerálni, de Isten segítségével sikerülni fog.

– Milyen pozitívumot tudna említeni az idei évből?

– A legnagyobb, hogy a rengeteg missziós munka eredményeként talán érdemben nem növekszik az abortuszok száma, annak ellenére, hogy a kormány gyakorlatilag támogatja. A hivatalos tudomány még mindig nem áll ki a mellett a tény mellett, hogy az emberi személy a fogantatás pillanatában jön létre és nem a születéskor, de nem is a harmadik hónapban. Az abortuszra váró három-négy hetes magzat nem ebihal, hanem ugyanolyan emberi személy, mint a tízéves gyermekünk vagy önmagunk, vagy idős édesanyánk. Erre a propagandára kell óriási kormányzati támogatás, nem az abortuszt kell betiltani, mert abba rögtön belebukna bármelyik párt. Rádöbbenteni az embereket, hogy maguktól mondjanak le az abortuszról. Ha tele tudjuk szülni a Kárpát-medencét, akkor fennmaradunk: ilyen egyszerű. Minden családtámogatást erre a kérdésre kell majd fókuszálni az elkövetkezendő időben. De mondanék egy személyes példát is. Mindenkinek észre kell vennie az életében, hogy a negatívumoknak is vannak pozitívumai. Istent szeretőknek valóban minden a javukra válik. Február óta hihetetlen módon megnyirbálták a műtői kapacitásunkat a megvonások miatt. Számomra az volt az év pozitív történése, hogy nem szitkozódtam, hanem felismertem, hogy van időm a boncterembe menni, amivel óriásit fejlődött a mikrosebészeti munkám, sokkal jobb idegsebész lettem, mint előtte. Idén kettőszázhatvan mikroszkópos műtétet végeztem különböző betegségeket modellezve az agyban.

– Milyen várakozásokkal tekint az új év elé?

– Mielőtt Krisztus megszületett, a nép csak várakozott, de mi már nemcsak várakozunk, hanem tudjuk, hogy egyszer már eljött, és megváltottak lettünk. Ne engedjük el a betlehemi gyermeket ez után a karácsony után, akkor nem lesz baj az országunkban, beleértve a politikát is. Ha evvel a békeszerző lelkülettel éljük az életünket, akkor ezt a gonosz állapotot le fogjuk győzni a hit és az ész erejével. Tudjuk, hogy ott van a fény az alagút végén! Én maximálisan optimista vagyok. Az egymás iránti szeretet adott esetben lemondást, áldozatot, önzetlenséget jelent, s ez fogja meghozni a nagy változást, és ennek következménye lehet egy kétharmados nemzeti hívő többség. A hiszékenység a legnagyobb ellenfelünk. A hiszékenységet csak a hit tudja legyőzni, ahogy a sötétséget is csak a fény. Hitben kell mindenkinek megerősödnie. Drámai változásokra van szükség, és talpra állhat az ország. Magyarország nem egyszer állt már talpra a semmiből. Hihetetlen erő van bennünk. Mindenki pótolhatatlan, egyetlen magyar ember sem pótolható. Nem szabad elmenni! A morális válságot kell legyőzni, és ez csak evangéliumi úton lehetséges. Ez magával hozza a gazdasági, a kulturális, az egészségügyi válság megoldását is. Ne gettóban éljünk bezárkózva, hanem bárkában, és folytassunk békeszerző párbeszédeket mindenkivel, hogy mindenki beszálljon hozzánk. Legyen béke mindenkivel. Ez Jézus „kampánya”! Így kell várnunk karácsony ünnepét!

Tihanyi Tóth Kata