Jelentősen, 15 780 milliárd forintról 13 770 milliárd forintra mérsékelte két év alatt Magyarország az állami kiadásokat. A megszorítások pedig még jelentősebbnek tűnnek annak tükrében, hogy normálisan az inflációnak megfelelően (vagyis az elmúlt két évben 12 százalékkal, mintegy kétezer milliárd forinttal) kellett volna növekedniük a kiadásoknak. A 13. havi nyugdíj eltörlése 220, a közszféra 13. havi juttatásának felfüggesztése mintegy 100 milliárd forintot hagyott az államkasszában. De egyre kevesebbet költ a kormány gáztámogatásra, megszüntették a korábbi lakástámogatásokat, mérsékelték a táppénz összegét, sőt az állami-önkormányzati rendszer költségvetése, a szociális támogatások összege is visszaesett.

Túlméretezett kiadások

Magyarországot az elmúlt években sokat támadták az állami kiadások magas szintje miatt. Hazánkban 2007-ben a megtermelt GDP 50 százalékát osztotta el újra az állam, ami lényegesen magasabb a szakemberek javallatainál. Az Európai Központi Bank iránymutatásaiban 30-35 százalékot tart ideálisnak, a Nemzetközi Valutaalap pedig 40-45 százalékot javasolt Magyarország számára hitelcsomagjának megítélésekor.

Szomszédjaink nagyjából meg is felelnek ezeknek az elvárásoknak. Cseh- és Lengyelország államháztartási kiadásai 2007-ben a GDP 42-43 százalékára rúgtak, Románia 37, Szlovákia 36 százalékot költött. S az Európai Unió keleti tagállamai közül a balti államok és Bulgária is 34-39 százalékos kiadási hányaddal dicsekedhetett.

Szakértők ezen belül is súlyosnak tartják, hogy az állami kiadások közel kétharmadát hazánk jóléti kiadásokra fordítja. Vagyis hazánkban a GDP mintegy 30 százalékát költi nyugdíjakra, családtámogatásra, segélyekre, árkiegészítésre, hiteltámogatásra az állam, miközben Szlovákiában mindössze 22 százalékot. Tanulmányok szerint a jóléti kiadások magas szintjét leginkább a nyugdíjak és a szociális kiadások kiugrása okozza: előbbiek a GDP 9 (Szlovákiában 6,5), utóbbiak 8 (Szlovákiában 4,5) százalékát emésztik fel.

A Gyurcsány-, majd a Bajnai-csomagok némileg csökkentették az állami kiadásokat. A 13. havi juttatások eltörlése mellett a családi támogatások, szociális juttatások összege a Pénzügyminisztérium szerint a 2006-os 700 milliárd forintról 2009-re valamivel 600 milliárd alá esett. Csökkentek a lakástámogatások is, a korábbi 230 milliárd körüli szintről 160 milliárd forintra. A (döntően gázártámogatásból álló) fogyasztói árkiegészítések pedig 120 milliárd forintról 90 milliárdra mérséklődtek.

Kismértékben csökkentek a költségvetési szervek fenntartására fordított összegek is: a csúcsot jelentő 4200 milliárd forintról 3900 milliárdra – ez azonban még 2008-ban történt, 2009-ben nem sikerült a tervezettnek megfelelően újabb 300 milliárd forintot vágni a rendszer fenntartási költségeiből.

2010-ben pedig további megszorításokat irányoz elő a költségvetés. Ekkor már teljesen érvényesül a 13. havi nyugdíj vagy a lakástámogatások eltörlésének hatása, s gázártámogatásra is a tavalyi 66 milliárddal szemben mindössze 20 milliárd forintot tervez fordítani a kormány.

A gazdasági visszaesés ugyanakkor furcsa fricskát ad a kormány takarékossági intézkedéseinek. A 2006–2007-es Gyurcsány-csomag még képes volt csökkenteni az állami kiadások borzalmasan magas arányát: a GDP 53,3 százalékáról 50 százalék körüli szintre. Azóta azonban hiába a megszorítások: az állam épp annyit spórol, mint amennyivel csökken a GDP, vagyis az állami kiadások GDP-hez viszonyított aránya továbbra is 50 százalék körüli szinten áll.

A könnyebb ellenállás veszélye

Ennek tükrében megfontolandó, hogy gazdasági összehúzódás időszakában lehet-e még tovább csökkenteni az állami újraelosztás mértékét. Bár a nyers számokat tekintve ijesztő, hogy Szlovákiában harmadával kevesebb pénzből képes működni az állam, a következő kormányoknak már nincs túl sok mozgásterük további megszorításokra.

Talán az adósságszolgálatban lehet még némi tartalék. Magyarország – magas eladósodottsága és magas kamatszintje miatt – éves GDP-jének 4,2-4,5 százalékát kénytelen kamattörlesztésre fordítani, miközben a régiós átlag 2 százalék körül mozog. Elemzők emellett jelentős tartalékot sejtenek az állami bürokrácia visszaszorításában. Nem véletlenül fogalmazunk így: sejtenek. Az államapparátus hatékonyságáról ugyanis senkinek nincsenek adatai. Emlékezetes: a 2006 elején végrehajtott kormányzati osztogatás során Gyurcsány Ferenc az „olcsóbb államban” jelölte meg az adócsökkentések fedezetét. Mivel azonban a bürokrácia visszaszorítása érdekében semmi nem történt, végül ez is csak a gyurcsányi blöff ök egyike lett: Magyarország 9,2 százalékos államháztartási hiánnyal, no és az őszödi beszéd utáni utcai megmozdulásokkal zárta az évet.

Szintén hamvába holt a Draskovics Tibor vezette Államreform Bizottság munkája. A 2006 őszén megkezdett munka keretében még ugyan felmérték az állami szektor nagyságát, s kimutatták: Magyarországon az állami és önkormányzati szervek összesen 2797 feladatot látnak el. 2008 elején azonban a bizottság váratlanul abbahagyta a munkát, vezetőjét pedig igazságügyi és rendészeti miniszterré emelték. A Kopint-Datorg gazdaságkutató vezetője ugyanakkor a közelmúltban abbéli véleményének adott hangot: az állami szektor pazarló, az egyes szervek között sok a párhuzamos feladat, a feladatok összevonásával több százmilliárd forintot lehetne megtakarítani.

Nem javasolják ugyanakkor elemzők az egészségügy és az oktatás pénzeinek további megkurtítását. Az elmúlt években ugyanis a kormány – a könnyebb ellenállást választva – inkább ezeken a területeken hajtott végre radikális megszorításokat, mint hogy csökkentették volna a segélyek, nyugdíjak, s általában a szociális ellátások szintjét. Csakhogy az egészségügy, s főleg az oktatás megnyirbálásával az azonnali megtakarítás többszörösét veszti el hosszú távon az ország. Az egészségügyi megszorításokkal például már túl is lőtt a célon a kormány: a korábbi 5 helyett immár csak a GDP 4 százalékát fordítja az ágazatra az ország, amivel a legszegényebb uniós tagországokkal süllyedtünk egy sorba.

Összehasonlításként: Szlovákia 5, Csehország 6, de még a borzalmas egészségügyéről hírhedt Románia is GDP-jének 5,8 százalékát költi az egészségügyi ellátórendszerre. Kézenfekvő megoldás az évtizede tabuként kezelt szociális kiadások visszanyesése lenne. E téren Magyarországnak – mint már láttuk – lenne is miből visszavennie.

De reális-e a segélyek csökkentéséről beszélni akkor, amikor egy év alatt másfélszeresére nőtt a munkanélküliség, s Kelet-Magyarországon, vagy épp a Dél-Dunántúlon egész megyék élnek korábban elképzelhetetlen szegénységben? Ráadásul az állami támogatások szűkítése ebben az esetben a gazdaságot is tovább fékezné. Hisz a helyi vállalkozások, boltosok utolsó vásárlóit tüntetné el. Vagyis tovább csökkentené a GDP-t, a foglalkoztatottságot, az adóbevételeket.

Szlovákiában egyébként hét évvel ezelőtt keményen szigorítottak a segélyrendszeren: az eredmény a véres összetűzésekbe torkolló cigánylázadás lett.

Segélyek helyett

Nem véletlen, hogy a nyugat-európai országok a jelenlegi magyar gyakorlattal pont fordított utat járnak. Pénzt pumpálnak a gazdaságba, hogy így akadályozzák meg a leépülés ördögi körét. Ha ugyanis az elvonások tovább szűkítik a – munkanélküliség miatt amúgy is csökkenő – keresletet, további boltok, termelő vállalkozások mennek tönkre, még többen lesznek tehát munka nélkül, még kevesebben tudnak vásárolni, újabb cégek mennek csődbe, és így tovább, a teljes szegénységig és összeomlásig.

A támogatások viszont pont fordítva: pénzt juttatnak a gazdaságba, ami bizonyos ágazatoknak megrendeléseket hoz, ezekben bővítik a létszámot, fizetésükből pedig a dolgozók iparosokat, boltosokat tartanak el, akik megrendeléseiken keresztül újabb ágazatokba juttatnak pénzeket.

Ebből viszont az is látszik: nem mindegy, hogy az állami támogatások melyik szeletébe érkeznek a gazdaságnak. És ezzel el is jutunk a magyar támogatási rendszer fő problémájához. Mert tény, a segélyek is támasztanak valamiféle keresletet, vagyis némileg élénkítik a gazdaságot, sokkal eredményesebbek azonban – mivel összetettebben hatnak – a vállalkozásoknak juttatott állami pénzek.

Ahogy az a Széchenyi Terv esetében történt. A vállalkozások közül pedig alapvetően a kisvállalkozásokat kell megcélozni. A nagyok ugyanis rendkívül eredményesek az export vagy épp a profitszerzés szempontjából: a legnagyobb száz vállalat például Magyarország éves termelési szintjének 35 százalékát, exportjának 53 százalékát állítja elő. A foglalkoztatásból azonban mindössze 19 százalékkal, s a társasági adóbefizetésekből is csupán 17 százalékkal részesednek. Vagyis a vidék felemelkedését, az elmaradott térségek felzárkóztatását segélyek helyett a helyi kisvállalkozások támogatása oldhatná meg. S akkor az elmúlt három év stagnálása vagy lemorzsolódása helyett végre növekedésnek indulhatna a GDP is.

A kutatások egyébként még kevés figyelmet szenteltek a foglalkoztatottság és a GDP kapcsolatának. Pedig Nyugat-Európában, ahol 70 százalék körüli a 15-64 éves korosztály foglalkoztatottsági rátája, lényegesen magasabb a GDP, mint a déli uniós tagországokban, ahol 60-65 százalékuk dolgozik. Magyarország 56,9 százalékos foglalkoztatottsági rátájával az utolsók között kullog Európában. Ez is oka az elmúlt évek folyamatos lefelé csúszásának, hogy hazánkat szomszédjainknál jobban sújtja a válság, s hogy a kormány társadalmi igényre kénytelen fenntartani a segélyekre alapozott társadalmat.

Kárász Andor