A forgatókönyv meglepően jól rímel az SZDSZ-közeli Republikon Intézet legújabb elemzésére, amelyben komplex stratégiát vázolnak fel a Fidesz kétharmados többségének megakadályozására.

A Demokrata 2007-ben részletesen írt egy MDF–SZDSZ-összefogás esélyeiről (A paktum árnyéka – Egy liberális-konzervatív platform létrejöttének veszélyei, Demokrata 2007./24.). Már akkor látszott ugyanis, hogy a láthatatlanná zsugorodó szabad demokraták előbb vagy utóbb arra kényszerülnek, hogy szövetséges után nézzenek. Akkor megkerestük Dobszay László egyetemi tanárt és felelevenítettük az Élet és Irodalomban a 2004-es európai parlamenti választások előtt megjelent gondolatait, melyekkel az MDF és az SZDSZ fúziója mellett érvelt. Mindenekelőtt azért, mert szerinte programjaik kiegészítik egymást, a végzetes megosztottságot csak egy új, erős középpárt tudná enyhíteni, és végül, mert egy „szabad” kötődésű párt a beálló (és akkor a legvalószínűbb forgatókönyvnek tűnő) koalíciókényszer miatt kedvezően befolyásolhatná a nyertes pártot.

Felidéztünk egy 2007. májusi találkozót Dávid Ibolya és Kóka János között. A pártelnökök akkor az egykulcsos adóról, a korrupcióellenes harcról, a haláladóról és az állami vállalatok tőzsdei bevezetéséről egyeztettek, és a főbb pontokban egyetértettek. Az Új Generáció egyik tagja megkeresésünkre kifejtette: „az SZDSZ valójában progresszív jobboldali akar lenni, míg az MDF inkább balra tolódik. Ha ez igaz, akkor előbb találkozhatnak félúton, mint ahogy az új választásokat kiírják.”

Szövetségesekre vadászva

Azóta persze sok minden történt. Az SZDSZ kilépett a koalícióból és belháborúba süllyedt, az MDF pedig kétségbeesett manőverekkel tudta csak magát életben tartani. Az elmúlt hónapokban jól megfigyelhető, hogy a parlamentbe jutás mint cél egyre jobban szentesít minden eszközt. „Mindenki mindenkivel” – három hónappal az országgyűlési választások előtt így lehetne jellemezni a kispártok és a választásokat befolyásolni képes szervezetek stratégiáját.

Az MDF a Vidéki Magyarország Pártjával, a Magyarországi Szociáldemokrata Párttal (MSZDP) és a Hit Gyülekezetével, az SZDSZ a Tisztelet Társaságával és a Centrum Párttal tárgyalt és tárgyal. Sőt, a régi, Kuncze–Magyar-féle SZDSZ és új szervezetük, a Szabadelvű Polgári Egyesület is kereste az együttműködés lehetőségét az MDF-fel, hiába, ami érthető is: a választók nagyrészt az ő nevükhöz kötik az elmúlt 8 év kormányzati ámokfutását.

Felmerült Gyurcsány Ferenc és Kapolyi László MSZDP-elnök neve is, mint akik pénzelnék az MDF választási terveit. Ők ezt cáfolták. A helyzet voltaképpen egyszerűen leírható: mindenki megpróbál az egyetlen valamirevaló baloldali miniszterelnök-jelölttel bíró párt, az MDF országos listájára felkerülni.

Az első hírek szerint a lapok nagy részét le is osztották egymás között a fórumosok (lényegében Dávid Ibolya és legszűkebb köre) és a szabad demokraták. Az SZDSZ nem indult volna önállóan az országgyűlési választásokon, nevét sem használhatta volna. A párt vezetői az MDF listáin (vagy egy új szervezet, a Demokratikus Centrum listáján) kaptak volna helyet. A pártszövetség kockázatos lett volna, hiszen ebben az esetben már 10 százalékra lett volna szükség a parlamenti küszöb átugrására. Egyéniben pedig közös jelölteket indított volna a két párt. Vidéken az MDF-, Budapesten az SZDSZ-jelöltek lettek volna többségben. Szó esett az őszi önkormányzati választásokról is, az MDF-nek az SZDSZ főpolgármester-jelöltjét kellett volna támogatnia.

Listaháború

Aki a rendszerváltás idején vagy a polgári kormány idején volt fórumos és esetleg még mindig párttag, most bizonyosan nem hisz a fülének. Az országos listát Bokros Lajos fogja vezetni, valószínűleg előkelő helyet kap rajta Somogyi Zoltán kampányfőnök, a Political Capital volt vezetője, de felmerült Debreczeni József, Retkes Attila SZDSZ-elnök neve is, a fővárosi listán pedig Simonyi András volt washingtoni nagykövet és Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes. Nem véletlen, hogy a belső csatározások már az elnökség magasabb köreit is elérték: Somogyi Zoltán annak ellenére lett kampányfőnök, hogy ezt két elnökségi tag, Makay Zsolt (az Országos Választmány elnöke) és Viniczai Tibor is igyekezett megakadályozni. Lévai Zoltán, az MDF fővárosi elnöke pedig nyíltan kiállt a tervezett megállapodás ellen, mondván, túl sokat kér az SZDSZ, és keveset ad cserébe.

Miközben tehát a pártvezetők a helyekről vitatkoznak, és próbálnak pénzügyi támogatást szerezni (Mesterházy Ernő, Demszky Gábor egyik támogatójának neve bukkant fel többször a hírekben), lassan, de biztosan elfogy a hátország. A választásokon való induláshoz szükséges kopogtatócédulák összegyűjtése nem fog menni aktivisták nélkül. Kopogtatócédulát pénzért lehet, de nem célszerű vásárolni, mert hamar kitudódik. Úgy tűnik azonban, hogy a választási forgatókönyv még tartogat néhány meglepetést. Az SZDSZ-hez köthető Republikon Intézet egyfelől a Jobbik előretörésében, valamint egy totális baloldali-liberális egységfrontban látja hatásos eszközt a Fidesz kétharmados győzelmének megakadályozására. Szerintük az MDF–SZDSZ-házasság lenne az a keret, amelybe többek között az MSZP-t is be kellene olvasztani.

A január 14-én közzétett elemzésben A Republikon szerzői arra szólítják fel az MSZP-t, az LMP-t, az MDF-et és a szabad demokratákat: közösen tegyenek kísérletet arra, hogy megakadályozzák a Fidesz kétharmados többségét. Az SZDSZ-hez számos szállal kötődő szervezet ezt elsősorban úgy véli elérhetőnek, ha a négy párt összefog és közös jelöltet állít abban a 30-50 egyéni választókerületben, ahol a Fidesz hagyományosan gyengén teljesít. A Republikon választáselméleti szempontból szakmailag pontos elemzése rávilágít arra, hogy amennyiben a Fidesz elveszít legalább 30 egyéni kerületet, akkor a választási rendszer működéséből következően szinte lehetetlen, hogy kétharmados mandátumtöbbségre tegyen szert a Parlamentben.

Az intézet nyíltan színt vall a tanulmányban: „a hazai liberalizmus »ügyét« – bármit is értsen valaki ez alatt konkrétan – kedvezőtlenül érintené a Fidesz kétharmados győzelme, ezért legitim törekvés ezt a rendelkezésre álló választástechnikai eszközökkel megakadályozni.”

Az elemzés meghökkentő mondatokat is tartalmaz. Így például, a közös jelölés komoly esélyt adna a győzelemre a balliberális jelölteknek, mert „a második fordulóba a Fidesz jelöltje mellett így a közös, balliberális jelölt és a Jobbik jut be, koncentrálva a Fidesz-ellenes szavazatokat, és megosztva a jobboldalt.”

A Republikon, maga is érezve a tanulmányában rejlő buktatókat, külön fejezetet szentel annak a kérdésnek, hogy megvalósítható-e az összefogás. Az elemzés bizakodó és elegendő időt lát a választásokig ahhoz, hogy „a négy párt világossá tegye, hogy létezik taktikai jellegű, egyetlen célt szolgáló, csak a jelöltállításra korlátozódó együttműködés. Bármiben is különböznek ugyanis e pártok, a Fidesz kétharmados győzelmében egyaránt ellenérdekeltek. Ráadásul szavazóik is ugyanezt gondolják. E kétharmad megakadályozása érdekében más, egyébként rivális pártokkal összefogni nem a pártok profiljának feladását, hanem a szavazóknak is tetsző, racionális döntést jelentene” – állítja a tanulmány.

Monostori Tibor