– Melyik volt az az ügy, ami után betelt a pohár, és úgy döntött, könyvet ír a különböző szocialista, szabad demokrata botrányokról?

– Nem tudnám ezt egy konkrét esethez kötni. Az elmúlt öt évben újságíróként számtalan korrupciós ügyről írtam, rengeteg információt szereztem, de egy napilapban ritkán van mód arra, hogy a korrupció hátterét, összefüggéseit bemutassuk. Ezért döntöttem úgy, hogy könyvben gyűjtöm össze az eseteket. Ha megnézzük ezeket a történeteket, akkor azt lehet látni, hogy megjelenik egy, esetleg két-három főszereplő, de a háttérvilágról nem nagyon esik szó a sajtóban. Pedig jócskán vannak még szálak, hiszen a korrupt politikusok, döntéshozók általában nem érintkeznek közvetlenül a pénzzel, hanem strómanokon, táskás embereken keresztül intézik az ügyleteket. Én ezeket a kapcsolatokat, a trükkök százait, sőt lehet azt mondani, hogy ezreit akartam bemutatni a Békebűnösökben. Nem árt, ha az emberek tudják, hogyan is lopják el a közpénzt.

– Melyek a különösen jellegzetes korrupciós ügyek?

– Három nagy csoportra lehet osztani az eseteket. Az első az, hogyan tűnik el a közpénzekből, Gazsó Ferenc szociológus adatai szerint megközelítőleg évente négyezer milliárd forint. A második csoportba azokat az eseteket sorolnám, hogyan rövidítik meg az államkasszát, miként kerülik el az adófizetést például az off shore cégek segítségével. A harmadik csoport a leginkább feltáratlan, én felszámolási maffiának nevezem ezt a kört. A legjellemzőbb példája ennek a Hajdú-Bét-ügy, amelyben egy ügyes trükkel, egy váratlan székhelyáthelyezéssel sokezer embert tettek tönkre azok, akik úgymond nem értettek hozzá. Ilyen is csak nálunk fordulhat elő: a hozzá nem értőkből milliárdosok lettek, akik pedig értettek a libatenyésztéshez, földönfutók lettek.

– Azt mondta, hogy a korrupciós ügyekben többnyire strómanokon keresztül vettek részt a politikusok. Ha van erre valódi szándék, felderíthetőek ezek az esetek?

– Azt tapasztaltam, hogy az ügyek kilencvenkilenc százalékában az igazságszolgáltatás, ha lassan is, de többnyire jól működik. Viszont abban az egy százalékban, ahova a korrupciós ügyek is besorolhatók, sokszor béna kacsává válik a bűnüldözés, az igazságszolgáltatásig el sem jut a legtöbb ügy. És ezek miatt megy tönkre az ország… A rendőrségnél még érthető is, hogy akadozik a gépezet ezekben az esetekben, hiszen az egy kormányzati irányítású szerv. Az ügyészség viszont, amely egy 1972-es törvény alapján működik, lényegében megőrizte a Kádár-rendszer struktúráját, parancsuralmi, félkatonai szerv maradt. Ez pedig nem mindig segíti a bonyolult korrupciós esetek feltárását, főként ha politikailag potens emberek érintettsége merül fel. A már említett Hajdú-Bét-ügy például megjárta a bűnüldözés és igazságszolgáltatás minden szintjét, mégsem találtak benne bűncselekményre utaló nyomokat, csupán a cégbírót nyugdíjazták rajtaütésszerűen. Vannak tehát alkotmányossági, szakmai problémák az igazságszolgáltatásban. Ráadásul egy mentelmi joggal érintett személy esetében még nyomozni sem lehet, ha az illetőt a parlament nem adja ki, így aztán politikusok csak legritkább esetben állnak bíróság elé. De említhetném a BKV esetét is: folyamatosan derülnek ki a visszaélések, a botrányos esetek, de gyanúsított politikusról mégsem hallani, pedig senki nem gondolhatja komolyan, hogy politikai háttértámogatás nélkül ennyi mindent meg lehetett tenni a BKV-nál…

– Az imént évi négyezermilliárd forint eltüntetett pénzről beszélt. Ehhez képest a Zuschlag- vagy a Hunvald-ügyben csak tíz- és százmilliókról beszélünk. Ezek szerint vannak sokkal jelentősebb, a nyilvánosság előtt ma még nem ismert esetek?

– Feltétlenül. A Zuschlag-ügy az összegszerűség tekintetében piti ügy, ennél sokkal nagyobb összegeket síbolnak ki ügyesen szervezett kis bűnszervezetekben a közös kasszákból. Azt is látni kell ugyanis, hogy az elmúlt években a korrupció a hatalom megszerzésének, megtartásának, átmentésének és gyakorlásának üzemszerű eszköze lett. A különböző ügyletek egy összefüggő rendszerbe illeszkednek. Elképesztőek az összefonódások. Hogy egy példát említsek: a zuglói SZDSZ-es frakcióvezető Hunvald György tanácsadója lett az Erzsébetvárosban, és ugyanez igaz volt visszafelé is, az erzsébetvárosi frakcióvezető Weinek Leonárd zuglói polgármesternek dolgozott. Ugyanolyan időtartamú szerződéssel, ugyanakkora összegért, havi négyszázezer forintért, s ugyanazok a pártok, ugyanazok a funkciók. Ha a teljes állami szektort, önkormányzatokat, minisztériumokat nézzük, talán ilyen skandalummal nem találkozhatunk, de hasonlóra több tucat, több száz, sőt több ezer példát találhatnánk. A fiktívitás gyanúját keltő megbízási, tanácsadói szerződések, felügyelőbizottsági tagságok és így tovább, s egyről sem tudjuk, hogy eljutott volna az igazságszolgáltatáshoz. A könyvben nyilvánvalóan nem volt mód több száz ilyen eset bemutatására, azt azonban mindenképpen szeretném, hogy minél többen megismerjék a hátteret, a módszereket, a strómanok világát.

– Nemcsak szocialista, szabad demokrata politikusok szerepelnek a könyvben, hanem például Hont András volt fideszes képviselő is, aki aztán a baloldali lapok kedvelt szerzője, Orbán Viktor egyik fő kritikusa lett a 2006-os kampányban.

– Ez jó példa arra, hogy egy szervesen felépített rendszerrel állunk szemben. Hont András a Fidesz VII. kerületi elnöke volt, aki hosszú ideig támadta a helyi szocialistákat és szabad demokratákat. Aztán egyszer csak azt láttuk, hogy ez a tehetséges, jobboldaliként megismert politikus a 2006-os választási kampányban, a két forduló között, élesen bírálta Orbán Viktort. Amikor a Fidesz kizárta soraiból, egy szomszédos kerület polgármestere karolta fel, havi 300 ezer forintos megbízási szerződéssel.

– Egy szomszédos kerület szocialista polgármestere…

– Így van, a VI. kerületről, Terézvárosról van szó. De nem ő az egyetlen, aki a sajtóban rendre bírálja a Fideszt, vagy kiáll a balliberális oldal mellett szakértőként, megmondóemberként, s eközben az MSZP vagy az SZDSZ lekötelezettje.

– Amikor milliárdos ügyeket próbált feltárni, nem érkeztek olyan jelzések, hogy ideje lenne felhagynia ezzel a munkával?

– Ezt sokan megkérdezik, ám én nem kaptam ilyen figyelmeztetéseket. De az például minden képzeletet felülmúlt, amit Hunvald György sofőrjével műveltek, miután interjút készítettem vele. Rendkívüli elbocsátással küldték el az önkormányzattól és a mai napig nem tűzték ki a munkaügyi perét. Amikor leadta a gépkocsit, még semmi hibát nem találtak a kilométeróránál, majd kilenc nappal az átadás-átvétel után szóltak neki, hogy mégis gondok vannak a kocsival, rendőrségi feljelentést is tettek ellene. Közben nem tud elhelyezkedni, van két gyereke, és összesen húszezer forint segélyt kapott az önkormányzattól. Ezzel szemben az előzetesben ülő Hunvald György a rács mögött is havi hétszáznegyven-ezres fizetést vett fel… Ez is rávilágít arra, hogy nem véletlenül gondolkodnak el sokan azon, érdemes-e részt venni az ügyek kirobbantásában, feltárásában.

– Készül a könyv folytatására?

– Igen, már csak azért is, mert mint utaltam is rá, még számtalan eset nem jutott el az igazságszolgáltatásig. Hogy csak a legnagyobbakat említsem: a Hajdú-Bét-ügy például még közel sincs lefutva, a terézvárosi ingatlanbotrány pedig az évszázad egyik legnagyobb korrupciós ügye lehet. Azt hiszem, korábban lesz euró Magyarországon, mint hogy az elmúlt évek összes hasonló esetének végére járnának a hatóságok…

Bándy Péter

Idézetek a könyvből

„Egy rendes táskás embernek – hogy mégiscsak az alapvető közfeladatoknál maradjunk – egyébként legalább negyven-ötven cége van, s miután szeretőből, titkárnőből, takarítónőből ennyi kicsit sok lenne, ezért a szerepeket néha halmozni kell. […] Az egyik projektcég vesz egy irodát, a másik esetleg két lakást, olykor egész házat is. […] Szijjártó Piroska Ágnes, az Erzsébetvárosi Lakásépítő titkárnője például tizenkét házat vett Erzsébetvárosban, legalább ennyi cégben ügyvezető vagy tulajdonos volt, és neki még off shore cége is akadt. (Korántsem vagyok biztos azonban abban, hogy ő a rekorder…)”

„Mondtam a fiamnak, mi sem most jöttünk le a falvédőről, innentől fogva minden beszélgetést rögzítünk. Ezt követően még négyszer találkoztunk személyesen Csonkával, kétszer az »üzemházban«, a Köztársaság téren, egyszer a Camponában, Budafokon, egyszer pedig a Liszt Ferenc téren.”

„Amikor Juhásznak megemlítettem, hogy a szerződés megvalósítása nagyon előnyös a kerület, az önkormányzat részére, ő nevetve hátradőlt a székében és azt kérdezte: És kit érdekel a kerület érdeke? Ezeket az embereket csak a pénz érdekli.”