Még mindig igyekszik kedvezni a szocialista kormány az elmúlt évek kiemelten támogatott társadalmi rétegének, a nyugdíjasoknak. Barát Gábor, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatója hivatalosan is megerősítette: januárban 4,1 százalékkal, fejenként átlagosan 3500 forinttal emelték a nyugdíjakat. Mindez épp megfelel a 2010-re várt inflációs rátának, tehát a nyugdíjasok nem fognak jobban élni. Ugyanakkor még mindig jobban járnak, mint az aktív korosztályok, a reálbérek ugyanis a KSH legutóbbi kimutatása szerint 2,1 százalékkal csökkennek.

Véget ért a lendület

– Javul a nyugdíjasok helyzete 2010-ben – üzente sajtótájékoztatón december utolsó napjaiban Korózs Lajos államtitkár. Ám újságírói kérdésre válaszolva maga sem tudta megmagyarázni, miért. Hisz ha a nyugdíjasokhoz eljutó éves jövedelmet figyeljük, vagyis a nyugdíjak alakulásába beszámítjuk a 13. havi juttatás eltörlését is, idén 0,1 százalékkal csökken a nyugdíjasok pénze, az inflációt is figyelembe vevő reálnyugdíj pedig 4,2 százalékos zuhanást mutat. Egy olyan 2009-es év után, amikor (a 13. havi nyugdíj felének megvonása, valamint a vártnál magasabb infláció miatt) 6,5 százalékkal zuhant a nyugdíjak értéke. Hirtelen zavarában az államtitkár csak annyit tudott válaszolni: büszke rá, hogy kormánya öt éven át többletjuttatást tudott adni a nyugdíjasoknak, ami példa nélküli a rendszerváltozás óta.

Tény, hogy a 2002-es váratlan választási győzelem óta a szocialista kormányok nagyon is jutalmazták, hogy a nyugdíjasok lényegesen nagyobb arányban támogatják az MSZP-t, mint a többi korosztály. A Median 2009 végi felmérése szerint az MSZP-szavazók átlagéletkora legmagasabb az összes politikai párt közül, 54 év, s támogatóik 48 százaléka nyugdíjas (szemben a Fidesz 26 százalékával).

S a nyugdíjas-érdekképviseleti szervek, egyesületek, pártok (Nyugdíjasok Pártja, Magyar Nyugdíjasok Egyesülete) szinte kivétel nélkül a szocialisták szövetségeseiként viselkedtek. A választási győzelem után tehát meg is indult a törlesztés a szavazatokért. Medgyessy Péterék részletekben elkezdték kifizetni a beígért 13. havi nyugdíjat: 2003-ban egyheti, 2004-ben kétheti, végül 2006-ban négyheti juttatással kaptak többet a nyugdíjasok. Ennek, valamint annak köszönhetően, hogy a nyugdíjak emelése akkor még 50 százalékban a – szintén jelentősen emelkedő – bérekhez volt kötve, 2003–2006 között hihetetlen mértékben nőtt a nyugdíjasok járandósága. Csak 2003-ban 13,4 százalékkal nőttek a nyugdíjak, miközben az infláció mindössze 4,7 százalék volt. De jókora többletet hozott 2006-ig minden év: a nyugdíjak emelkedése sorrendben 5, 8 illetve ismét 5 százalékkal múlta felül az inflációs rátát.

Mivel a 2002-es választások előtt már a Fidesz-kormány is hozott a nyugdíjakat növelő döntéseket, az időskori juttatások így 2003-ra elérték a rendszerváltozás előtti értéket, majd 2006-ra mintegy 20 százalékkal haladták meg azt.

A nyugdíjasok kiemelt helyzetét bizonyította az is, hogy a kormány akkor is osztogatott az időseknek, amikor a többi réteget már elvonással sújtotta 2004-ben, a László Csaba pénzügyminisztersége idejében végrehajtott kiigazítási kísérlet 12-ről 15 százalékra emelte a középső áfakulcsot, több terméket pedig a 25 százalékos körbe soroltak át, emelték az egészségügyi járulékot, a jövedéki adókat, s számtalan kisadót (ökoadó, energiaadó, innovációs járulék) bevezettek. 2005-ben pedig immár Gyurcsány vezényletével bevezették a banki különadót, emelték az osztalékadót és az árfolyamnyereség adóját. Ám a kormány ezekben az időkben is rendületlenül tartotta a 13. havi nyugdíj következő részletének kifizetésére tett ígéreteit. Annak ellenére, hogy közgazdászok – többek között az azóta MDF-miniszterelnök-jelöltté avanzsált Bokros Lajos – már akkor felemlegették: pont fordított utat kellene járni, vagyis jóléti intézkedések helyett gazdaságfejlesztésre, vállalkozások támogatására fordítani az egyre szűkösebb forrásokat.

A szocialisták még akkor is igyekeztek „jó fiúk” maradni a nyugdíjasoknál, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy tarthatatlan az osztogatásra alapozó politika, mert tönkreteszi a gazdaságot. 2006-ban, amikor Gyurcsány Ferenc szájából is elhangzottak az első őszinte mondatok, s a kormány komoly megszorításokkal próbálta helyreállítani a gazdasági egyensúlyt, a nyugdíjasok juttatásait még mindig nem merték megnyirbálni. Csupán 2008-ban, az államcsődveszély árnyékában jelentette be a miniszterelnök, hogy 2009-től 80 ezer forintban maximálná a 13. havi nyugdíjat – ez azonban mindössze a nyugdíjasok 39 százalékát érintette.

A nyugdíjak fizethetősége érdekében inkább átcsoportosítottak a nagy megszorításokkal rendbe tett egészségügyi kasszából. 2006 és 2009 között a munkaadók egészségügyi járulékát a bérek 11 százalékáról 2 százalékra mérsékelték, miközben a nyugdíjjárulék 18-ról 24 százalékra nőtt. Az eredményt – a rendelőintézetek és a kórházak balkáni szintre romlását – mára már jól ismerjük…

Felborították az egyensúlyt

Emelte a nyugdíjakat 2007-ben és 2008-ban is a kormány, amikor pedig már egyre szemet szúróbb volt: a gyurcsányi gazdaságpolitika kifullasztotta az országot.

A 2006-os gazdasági megszorítások következtében ugyanis befulladt a gazdaság, 2007-ben a GDP mindössze 1, 2008-ban pedig 0,6 százalékkal gyarapodott (igaz, utóbbiba már a gazdasági világválság is belejátszott). Ugyanekkor a nyugdíjak még mindig 6,5 illetve 5,8 százalékkal emelkedtek. Bizarr helyzet volt: miközben 2008 végén a válság miatt már GDP-visszaesést vetítettek elő a statisztikák, és a bérek is mindössze 0,8 százalékkal nőttek, a költségvetés még mindig 3,1 százalékos nyugdíjemelést irányzott elő 2009-re.

A kormány csak az áprilisi miniszterelnök-csere után volt képes belátni a nyugdíjkifizetések szintjének fenntarthatatlanságát. Ekkorra azonban már teljesen sikerült szétverni a nyugdíjkassza egyensúlyát.

A rendszer évente közel 3000 milliárd forintot, az államháztartás kiadásainak 20 százalékát emésztette fel, miközben a különböző járulékokból csak mintegy 2500 milliárd forint áramlott a nyugdíjbiztosítási alapba. Emlékezetes: 1998-ban, az első jelentős nyugdíjreformnál, a nyugdíjba vonulás évének 62 évre emelésekor, valamint a magán-nyugdíjpénztári rendszer bevezetésekor a Horn-kormány még úgy számolt: a változtatásokkal évtizedekre sikerül megteremteni a nyugdíjkassza egyensúlyát. Igaz, a dolgozóknak a magánpénztárakba befizetett járulékait a kormányzatnak pótolnia kell, ami tíz év alatt mintegy 300, húsz év alatt pedig 500 milliárdos hozzájárulást jelent. Ez azonban csak átmeneti hiány, ami a magánpénztáras generációk nyugdíjba vonulásával, ahogy a kasszák elkezdenek nyugdíjkifizetést teljesíteni, néhány évtized alatt megszűnik. 2002 végéig nagyjából a számítások szerint működött a rendszer. Aztán 2003-tól, a 13. havi nyugdíj fokozatos bevezetésével megkezdődött a lassú borulás. 2007-ben a kormány már közel 500 milliárd forinttal volt kénytelen támogatni a nyugdíjkasszát.

300 milliárddal az eredeti tervek szerint, további 200 milliárddal azonban a 13. havi nyugdíj bevezetése miatt. A Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány természetesen tisztában volt vele, hogy a többletjuttatás megterheli a rendszert. Ám abban bíztak, hogy az uniós csatlakozással összefüggő gazdasági fellendülés megteremti az osztogatás fedezetét. Ezért is adták a 13. havit fokozatosan: nem egyszerre megterhelni vele a költségvetést, hanem a gazdasági bővülésből fokozatosan kivenni annak fedezetét. Csakhogy tévedtek. Egyrészt, mert az uniós csatlakozás előnyeit Magyarország nagyrészt már a megelőző években, a társult időszakban leszüretelte. Másrészt, mert a gazdasági száguldás nem következik be önmagában az uniós csatlakozástól, ahhoz megfelelő gazdaságpolitika is kell. Ami nem a még meg sem termelt javak szétosztását jelenti, hanem az uniós források gazdaságélénkítésre fordítását. Ahol aztán a fellendülő gazdaság teremti meg a jólétet. Ezt az utat járja Szlovákia, bár tapasztalataik arra is felhívják a figyelmet: ez a fajta politika csak jókora csúszással emeli a társadalom általános anyagi helyzetét. De megéri.

Szlovákiában az átlagnyugdíj a reformok 2003-as beindítása után sokáig jóval alacsonyabb volt, mint hazánkban, jelenleg azonban már 93 ezer forintnak megfelelő összeg – Magyarországon a mostani emeléssel együtt is csak 91 ezer forintnál tartunk. Miközben a mi rendszerünk fenntarthatatlannak bizonyul…

Sötét kilátások

2010-ben nyugellátásra 2750 milliárd forintot fog kifizetni az állam. Ez szinte pontosan megfelel a tavalyi évben kifizetett összegnek. A 4,1 százalékos nyugdíjemelés ugyanis épp akkora többletkiadást okoz (110 milliárd forintot), amennyit a 13. havi juttatás második felének eltörlésével spórol a költségvetés. Év végére tehát el is tűnik a 13. havi nyugdíj megszüntetésének egyenlegjavító hatása. Ráadásul a törvény szerint a nyugdíjak jövőre megint az inflációnak megfelelő mértékben nőnek majd, vagyis mintegy 3 százalékkal, miközben idén még kormányzati előrejelzések szerint is 0,6 százalékkal tovább zsugorodik a gazdaság.

A középtávú kilátások még kevésbé derűsek. A nyugdíjkassza számára rövidesen további megterhelést jelent, hogy az úgynevezett Ratkó-gyerekek elérik a nyugdíjkorhatárt. Az 1950–56 közötti időszak állami népesedésösztönző (valójában inkább gyermektelenségellenes) politikájának eredményeként született generációk évtizedünk közepétől mintegy 200 ezer fővel gyarapítják a nyugdíjasok számát (s ugyanennyivel csökkentik az aktív korosztályokat). Amennyiben nem sikerül újabb járulékfizetőket bevonni a foglalkoztatás növelésével, esetleg a legális, bevallott jövedelmek emelésével, a következmény nem lehet más, mint a juttatások további csökkentése. Erről egyébként már döntöttek is: a Gyurcsány Ferenc vezetésével 2009 elején elfogadott nyugdíjreform arról rendelkezett, hogy fokozatosan csökkentik a 2013 után nyugdíjba menők juttatásait. Eszerint húsz év szolgálati viszony esetén az eddigi 53 százalék helyett már csak egykori fizetésük 32 százalékát kaphatják. S a negyven év szolgálati viszonnyal rendelkezők is mindössze 65 százalékos nyugdíjra számíthatnak, szemben a jelenlegi 81 százalékkal. További rossz hír, hogy a nyugdíjkorhatár 2025-ig fokozatosan 65 évre emelkedik. S hogy a reformelképzelések szerint akinek nincs meg a húsz év szolgálati viszonya, egyáltalán nem számíthat nyugdíjra. Jelenleg egyébként a nyugdíjszerű ellátásban részesülők közül 200 ezer főnek nincs meg a húsz év szolgálati ideje (s mindössze 550 ezren tudnak felmutatni 40 évnél hosszabb munkaviszonyt). A jelenlegi foglalkoztatási helyzet szerint azonban a jövőben vélhetően sokkal többen esnek majd ebbe a csapdába.

Nincs túl sok lehetősége változtatni a folyamatokon választási győzelme után a Fidesznek sem. Varga Mihály, a párt pénzügyminiszter-jelöltje az egyik gazdasági hetilapban az úgynevezett egyéni számlás nyugdíjrendszer mellett tette le a voksát. 2001–2002-ben a párt már készült ennek bevezetésére – akkoriban mindenki személyes értesítőt kapott a nyugdíjbiztosítótól, hogy munkáltatója mennyi járulékot fizetett utána. Az egyéni számlás rendszer a jelenleginél sokkal szorosabb összefüggést tart fenn a korábbi befizetések és a nyugdíj összege között. Vagyis aki többet fizet, többet is kap, aki viszont keveset, az öregkorában rosszul él majd. A rendszer elvileg arra ösztönzi a dolgozókat, hogy magasabb járulék bevallására kényszerítsék munkaadóikat, vagyis csökkentheti a nyugdíjkassza hiányát. Másrészt viszont az egyéni számlás rendszerek általában önfenntartóak, vagyis a nyugdíjrendszerből hiányozni fog annak az 500 milliárd forintnak egy része, ami jelenleg állami támogatásként érkezik – s nem sikerül a magasabb járulékbevételekkel ellentételezni.

Magyarországon a szocializmus éveiben egy nyugdíjast négy, majd három dolgozó járulékából tartottak el. Napjainkra jelentősen romlott ez az arány, jelenleg 3,7 millió dolgozót terhel 3,1 millió nyugdíjas, nyugdíjszerű ellátásban részesülő megélhetése. A Ratkó-gyermekek nyugdíjba vonulása után pedig teljesen kiegyenlítődik ez az arány: minden egyes dolgozóra egy nyugdíjas jut majd. A pénzek csoportosítgatása helyett tehát valójában a foglalkoztatás növelése jelenthetné az egyetlen megoldást a nyugdíjrendszer problémáira. Minden más esetben csak az összehúzódás lehetőségei közül választhatunk.

Kárász Andor