– A Budapesti Közlekedési Vállalat az idei évben minden eddiginél nagyobb támogatást kap az adófizetők pénzéből. Szinte hetente robbannak ki a korrupciós botrányok, fejlesztésekre, a szolgáltatás minőségének javítására mégsem jut pénz. Mi okozza a gazdaságtalan működést?

– A mintegy 60 milliárdos jegy- és bérletbevételt 2010-ben 70 milliárdnyi önkormányzati és állami támogatás egészíti ki. A tömegközlekedés a világon sehol sem tudja magát eltartani, csak nem mindegy, hogy összességében mennyibe kerül egy társadalomnak egy ilyen közszolgáltatás. Ez szerintem Budapesten túlságosan magas, mert sok olyan költség rakódik a BKV tevékenységére, amit nehezen tud viselni. Ennek legnagyobb részét a bérköltségek teszik ki. Magas az átlagfizetés, sok a magas fizetésű vezető. Az állam által adott, most 28 milliárddal kiegészített 32 milliárd forintos dotáció pontosan csak ezt tudta fedezni, azaz a bérek közterheit és a személyi jövedelemadót. A jelenlegi menedzsment nagy kihívásokkal néz szembe, de elkötelezett a változások irányában és van is stratégiája arra, hogy miként lehetne ezen a helyzeten változtatni. Hozzá kell tenni, hogy teljes sikert csak akkor érhetne el, ha az általános gazdasági környezet megváltozik. Elsősorban a béreket terhelő adók radikális csökkentésére lenne szükség. Ezek most béklyóba kötik a magyar gazdaságot, és a BKV jó példa arra, ahogy az állam mint tulajdonos szembesül azzal a problémával, hogy milyen nehéz kigazdálkodni ezeket az adóterheket. Amik elsősorban azért olyan nagyok, mert a magyar költségvetésre a jóléti és a vállalati újraelosztás magas foka jellemző, és ezeket az ország gazdasági fejlettsége nem engedi meg.

– Ilyen tétel ön szerint a BKV esetében a 65 éven felüliek utazási kedvezménye. Elbocsátásokkal pedig a bérköltségek húsz százaléka megtakarítható lenne. Ezzel meg is oldódnának a vállalat finanszírozási gondjai?

– Van egy harmadik tétel. Az, hogy az előző menedzsmentek munkájának következtében a BKV ilyen helyzetbe került, azt eredményezte, hogy a hitelintézetek túl magas kockázati felárral nyújtanak neki kölcsönt. Ezen a területen is meg lehet takarítani néhány milliárd forintot. De a vállalat felépítésében is szükség van változásokra. A holdinggá történő átszervezéssel, a költséghatékonyság növelésével könnyebb lenne a létszámot is csökkenteni.

– A vezetés nyitott ezekre az elképzelésekre?

– Nyitott. Kellene hozzá támogatás a tulajdonos, azaz a fővárosi önkormányzat részéről, és akkor szerintem eredményre vezetne a menedzsment stratégiája.

– Mi okozta, hogy a tényleges munkával nem járó tanácsadói szerződések, a horribilis összegű végkielégítések mindennapossá váltak a vállalatnál?

– A Magyarországon általánossá vált képmutató parazitizmus egyik példája ez. A túlságosan nagy újraelosztás, a közpénzek nagyarányú visszaosztása miatt mindenki abban érdekelt, hogy belőle gazdagodjon. Az állami tisztviselő, a vállalkozó és az egyszerű állampolgár is. Ezeket a szerződéseket nem a mostani vezetés alatt kötötték, és elsősorban a tulajdonos hibája, hogy megköthették őket. A BKV-ban kétirányú volt a korrupció. Az egyik a végkielégítések elborzasztó ügye, a másik pedig a tanácsadói szerződéseké, ahol valós teljesítmény nélkül mehetett ki a pénz. Ezek a csapok most el vannak zárva. De sajnos az általános közeg, ami itthon kialakult, nem csak a BKV-ra igaz. Már majdnem minden vállalat működési módjában ott van, és a nagy multicégek ugyancsak átvették a korrupciós technikákat.

– Hogyan lehetne ezen változtatni?

– Csak úgy, ha csökkentjük az adókat, és mindenkitől megköveteljük, hogy megfizesse őket. Ehhez szükséges, hogy általában a társadalmi morál is megváltozzon. Jürgen Habermas német szociológus szerint a demokrácia minősége, egy nemzet kohéziója két tényezőtől függ. Az egyik, hogy az állampolgárok hogyan teljesítik az adófizetési kötelezettségeiket. A másik, hogy ezzel összefüggően mennyire kritikusan gyakorolják a választójogukat. Magyarországon a szürke- és feketegazdaság magas aránya miatt súlyosan sérül az adófizetési kötelezettség teljesítése. És ha nem fizetem be az adóforintokat, akkor hogyan kérjem azokat számon egy választáson, érdekelni fog-e engem, hogy hova mentek? A pártok ezért is tudják korrumpálni a szavazókat, például a nyugdíjasokat.

– Egy korábbi interjúban kifejtette a Demokratának, hogy radikális adócsökkentésre lenne szükség. Továbbra is ebben látja a gazdasági helyzet megoldásának kulcsát?

– Egyre inkább ebben látom. Ez már halaszthatatlan, ezt érzi mindenki, benne van a levegőben. Magyarországon nagyon magasak az adók, főleg ahhoz viszonyítva, hogy mekkora a vállalkozások jövedelemtermelő képessége. Egy átlagos magyar vállalkozás, ha akarna sem tudná megfizetni az összes adót, mert akkor nem maradna profitja. Az egy foglalkoztatottra eső GDP mértéke nálunk hatmillió forint körül van. A magyar tulajdonú cégek esetében ez 3-4 millió forint, a nagy multinacionális cégeknél ennek többszöröse. A legnagyobb közülük, az Audi Hungária Kft. 44 millió forintot képes produkálni. Ez hatalmas különbség. Ki lehet számolni, hogy egy olyan cégnél, ahol 4 millió forint jövedelem jut egy évben egy foglalkoztatottra, és kifizeti a körülbelül 200 ezer forintos bruttó bért, és állja annak terheit, gyakorlatilag alig marad valami.

– A cégek ezért a szürke- és feketegazdaságba menekülnek. A pénzügyi-gazdasági válság és a kormány intézkedései javítottak-e ezen a helyzeten?

– A Bajnai-kormány adóintézkedései nyomán az összterhelés sajnos nem csökkent. Azok semmilyen tekintetben nem segítenek a szürkegazdaságon. Csak az adócsökkentés segít, aminek a mértéke is fontos, mert az összterhelésnek akkorának kell lennie, hogy a vállalkozó ne választhassa a csalás alternatíváját. Hiszen a csalás lényege a kétcsatornás bérezés. Az alkalmazottat bejelentik egy bizonyos bérre, a kereset másik részét pedig zsebbe adják. Ezt ki kell venni a cégből, valamilyen bűncselekmény eredményeként, adócsalás, fiktív számlázás formájában. Ha ellenben lemegy az adóterhelés arra a szintre, ahol a csalás költsége megegyezik az adófizetés költségével, akkor az adófizetők körét jelentős mértékben ki lehet bővíteni. Egy új társadalmi szerződést kell kötni. Az állam azt mondja, hogy alacsony, megfizethető, méltányos adókat vezetünk be, ugyanakkor ennek az a feltétele, hogy a vállalkozások ezeket megfizessék, és a költségvetésben csökkentsük az újraelosztást, a jóléti és a vállalati redisztribúciót egyaránt. Előbbire a családi pótlékot hoznám fel példának. Utóbbira az elsősorban multinacionális vállalatoknak nyújtott vissza nem térítendő támogatásokat és adókedvezményeket. Ezen a területen Magyarország az első helyen áll az uniós tagállamok között a bruttó nemzeti össztermékhez viszonyítva. A közbeszerzések terén hasonlóan rossz a helyzet, és ezek természetesen a korrupciónak és a klientúraépítésnek szolgálnak terepül. A multiknak és a magyar tulajdonú cégeknek is az lenne az érdeke, hogy a vállalatokat terhelő adók alacsonyak legyenek, a jövedelmet ne vonhassa el az állam és ne oszthassa vissza egyeseknek. A vállalkozásoknál maradó jövedelem ezzel megnövekedne, mert pont ez a legnagyobb probléma, hogy nem marad pénz arra, hogy fejleszthessenek, bővülhessenek, munkahelyeket teremtsenek. Nagyon sok cégvezetőt, kisvállalkozót ismerek, akik azért nem bővülnek, mert a csalás költségei már akkorák lennének és olyan stresszel járnának, amit nem vállalnak. Hihetetlen energiák szabadulnának fel a magyar gazdaságban, ha az új társadalmi szerződés létrejönne.

– Készülő és még a választások előtt megjelenő könyve A magyar gazdasági csoda címet viseli. Lát-e esélyt arra, hogy olvasni fogják a politikusok?

– Rendszerbe foglaltam mindazt, amivel az utóbbi időben megjelentem a nyilvánosság előtt. Még egyszer leteszteltem, hogy nem hibázik-e valahol a dolog, és elképzeléseimet nemzetközi összehasonlításban is megvizsgáltam. Az államnak ebben a modellben az a feladata, hogy egy méltányos adórendszert és egy fenntartható költségvetést biztosítson. Ez utóbbi az adócsökkentés feltétele, és a legfontosabb elve, hogy a mai és későbbi generációk között ne legyen érdekellentét. Magyarországon nem fenntartható a nyugdíjrendszer. A lakosság 42 százaléka tartja el a lakosság 58 százalékát, Svédországban az arány pont fordított. De vetélytársainknál, Szlovákiában, Csehországban is 50-50 százalék. Hogy lehet, hogy egy gazdag országban, mint Svédország, sokáig dolgoznak az emberek, és akik aktívak, azok közül szinte mindenki dolgozik? A gazdagság forrása végeredményben a munka. Az államnak gondoskodnia kell arról is, hogy az infláció folyamatosan csökkenjen, és az adók és a kamatok minél alacsonyabbak legyenek. Többször kifejtettem már, hogy a maastrichti kritériumok teljesítése a legjobbat jelentené nekünk. Magyarország egy virágzó ország lehetne. És akkor a multik is egészen más okok miatt jönnének hozzánk, mint amiért most teszik. Már utaltam az Audira. Ez a cég importálja a nyersanyagokat és félkésztermékeket, feldolgozás után a kész termékeket exportálja. Tevékenységének több mint 99 százalékát az országhatáron túlra exportálja vissza, és lényegében semmilyen kapcsolata nincs a magyar gazdasággal. Az új modellben viszont a multik azért jönnének ide, mert alacsonyak az adók, kiszámítható a környezet, szakképzett a munkaerő, és nagyon jól együtt lehet működni az itteni vállalkozásokkal. Ma csak akkor jönnek, ha adókedvezményt kapnak, mert nagyon magasak az adók. Ha alacsonyak az adók, akkor ugyan nincs kedvezmény, de mégis jönnének. Végül ott van az uniós források kérdése. Ezek jelentős részét nem olyan projektekre kell elpazarolni, amelyek semmilyen pozitív hatást sem fejtenek ki a magyar gazdaságra és csak a korrupció melegágyát jelentik. Az uniós pénzek egy részével ezt a költségvetési átalakulást lehetne finanszírozni. Azt gondolom, hogy amit mondok, az az út járható, a magyar gazdasági csoda igenis megvalósítható. Kellenek persze hozzá eltökélt politikusok, akik nem csupán a választópolgárokat akarják korrumpálni, hanem az ország érdekeinek megfelelő politikát szeretnének folytatni. Alkalmasak és hajlandóak egy új társadalmi szerződés megkötésére, hiszen csak ez segíthet Magyarországon.

Monostori Tibor