Számunkra két dolog volt nagyon fontos: először is, hogy biztosítsuk, hogy a mi pénzünk az Európai Unióból nem lesz Ukrajnába küldve […] Másrészt, hogy minden évben legyen egyfajta felülvizsgálati mechanizmus, hogy lássuk, hogyan költi el a pénzt az ukrán fél, így most a bizottság minden évben jelentést fog készíteni, és a jelentés alapján a tanács iránymutatást fog adni

Hirdetés

– fogalmazott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a belgiumi VRT TV Terzake című műsorának adott interjújában. Noha Jan Balliauw kiemelte, nem volt olyan javaslat, hogy Magyarországnak járó pénzeket adjanak Ukrajnának, a külügyminiszter arra mutatott rá, ha tagállamként nem kapod meg a neked járó forrásokat, akkor felmerül a gyanú, hogy ha egy külső partnert kellene anyagilag támogatni, akkor az a pénz, amit neked kellene megkapnod, de nem kapod meg, esetleg a harmadik partnerhez kerül. De garanciát kaptunk arra, hogy ez nem fog megtörténni.

Magyarország határozottan elutasítja a fegyverszállítást Ukrajnának

Szijjártó Péter arról is beszélt, hazánk számára kiemelten fontos volt, hogy „az Európai Unió ne finanszírozza a fegyverek szállítását a mi részvételünkkel”. Hozzátette: „Nagyon nyilvánvalóvá vált, hogy ez a pénz, amit most az ukránoknak küldünk, szolgálni fogja magának az államnak a működését, szociális és egyéb kiadásokat fedez, nem pedig fegyverszállításokat”. A tárcavezető egyúttal rámutatott:

azon kevés európai uniós országok közé tartozunk, amelyek nem szállítanak fegyvereket Ukrajnának, és nem tervezzük, hogy ezen a politikánkon változtatni fogunk, így fegyvereket szállítani a jövőben sem fogunk.

A fegyverszállítás számunkra vörös vonal – szögezte le. Balliauw rákérdezett a magyar vétóra is, amelyre válaszolva Szijjártó Péter elmondta, „legutóbb nem vétóztunk, éltünk azzal a lehetőséggel, amelyet konstruktív tartózkodásnak hívnak, ami azt jelenti, hogy nem akadályozol másokat valaminek a megtételében, de te magad nem veszel részt benne”. A VRT TV munkatársa arra is kitért, Magyarországon nagy nyomás van.

Igen, de ez az elmúlt 14 évben is így volt, ez nem újdonság. Amióta 2010-ben hivatalba léptünk, ez a nyomás azóta nehezedik ránk, mert nem követjük a fősodort. Sokszor képviselünk olyan álláspontot, amelyek ellentétesek a fősodorral, mert ez a mi nemzeti érdekünk

– magyarázta a külügyminiszter.

A teljes cikk IDE kattintva a Magyar Nemzet honlapján érhető el.